A mi Józsefvárosunk


995. Fontos és fontatlan dolgok

2020. május 08. - Amijo

A kerület polgármestere csütörtökön váratlanul levelet kapott a Belügyminisztériumtól. Azt írták: a kormány 1,125 milliárd forint fejlesztési támogatást zabrál el csoportosít át a kerülettől a járvány elleni védekezésre hivatkozva. (Megj.: Ez a kerület teljes, fejlesztésre szánt kerete. Nemrég az…

Tovább

986. Megfelelő ember, megfelelő helyen

Március végén még fölöslegesnek tartotta a kórházakból kikerülők tesztelését a fővárosi kormánymegbízott. (444.hu) Tegnap a Nagypéntekkel kezdetét vette a húsvét, de nem igazán jó hírekkel. Az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott ugyanis, hogy az egyik budapesti idősek…

Tovább

985. A kormány válságmegold

Még szombaton Gulyás Gergely tartott kormányinfót, ahol — többek közt — elmondta, hogy szerinte "a kormány magán kezdte a járvány miatt szükséges takarékosságot". Majd vasárnap este, ha már épp arra járt — a gépjárműadó elvonása után — a min. elnök is bejelentette, hogy hétfőtől ingyenes a parkolás…

Tovább

981. Korlátozás és segélyalap

Ma reggel jelent meg a kijárási korlátozásról szóló rendelet a Magyar Közlönyben. Így aztán – ha kissé megkésve is – de holnaptól életbe lép kijárási korlátozás; és március 28-tól április 11-ig tart.  A döntés az ország egész területére érvényes, lakóhelyét ez idő alatt mindenki csak alapos indokkal…

Tovább

977. Hétfőn iskolabezárás

Péntek este Orbán Viktor bejelentette – ezt már nem bízta Káslerre – hogy hétfőtől új oktatási rend lép életbe, a tanulók nem látogathatják az oktatási intézményeket, a tanítást digitális eszközökkel kell folytatni. A koronavírus miatt kihirdetett országos vészhelyzettel kapcsolatosan a kerület…

Tovább

972. Maratoni ülés volt (3)

Igen, már megint. Február 27-én, csütörtökön ugyanis Józsefváros képviselőtestülete megtartotta 2020. évi 2. rendes ülését, amely reggel 9 órától egészen másnap hajnali 1:50-ig tartott. Merthogy kissé nehézkes a közös munka a kerületi Fidesszel. De a szép hosszú, több mint 16 órányi vita és ülés…

Tovább

965. Maratoni ülés volt (2)

Itt a hétvége, gondoltam nem árthat itt nálunk is – ha valaki esetleg hét közben nem követte az eseményeket – egy visszatekintés, azaz, egy némileg részletesebb tájékoztatás a január 30-i testületi ülésről. Kezdjük azzal, hogy az Önkormányzati TV-n már fent van – és meg is nézhető – az igencsak…

Tovább

962. Maratoni ülés volt (1)

Jóestét, jó estét – a szokottnál később, mert vártuk, egyre csak vártuk, hogy felkerüljön az Önkormányzati TV-re a szép hosszú, reggel 9-től tartó maratoni testületi ülés videója, de hiába, eddig még nincs sehol. Mindenesetre annyi biztos, hogy a napirenden szerepelt – többek közt – az előző…

Tovább

961. Értünk aggódnak

S nem ellenünk, ja: a romos bérlakások elárverezését kérte számon a Fidesz Pikóékon margójára. Merthogy a Fidesz helyi szervezete közleményt adott ki arról, hogy a kerület Tulajdonosi, Vagyongazdálkodási és Közterület-hasznosítási Bizottságának január 23-i döntése nyomán az önkormányzati képviselők…

Tovább

956. Mai Pikó (15)

Rengetegen kerestek meg, hogyan lehetséges, hogy minden előzetes tájékoztatás nélkül fizetőssé vált a parkolás a Baross utcában és az Üllői út józsefvárosi oldalán. Szeretnék mindenkit megnyugtatni, nem vált fizetőssé az említett területeken parkolás. A fővárosi tulajdonú tereink és útjain közül…

Tovább
süti beállítások módosítása