A mi Józsefvárosunk

A Pázmány-saga folytatódik IV. [419.]

2024. április 27. - Amijo

A józsefvárosi önkormányzat ellen döntött a Kúria. (HVG

De már nem sokáig. Nem csak bontanák, hanem — nagyon úgy néz ki — bontani is fogják a Rádió épületeit. A Kúria Önkormányzati Tanácsa ugyanis megsemmisítette a Rádió egykori épületeire kimondott helyi változtatási tilalmat. És aki ezt főispánként a kerület és a lakók ellenében kibrusztolta, nem más, mint a Fidesz kerületi polgármester-jelöltje, Sára Botond. A határozat a csütörtök esti Magyar Közlönyben jelent meg.

magyar_radio3.jpg

Az önkormányzat és a lakosság tiltakozása ellenére tehát épülhet a Pázmány-kampusz. A kerületnek csak annyi vigasza maradt, hogy Lázár János építési és közlekedési miniszter a lakosok meghallgatását ígérte ebben az ügyben. Majd. Valamikor. Utólag.

És itt van még ez, tessék elolvasni: Tíz ház kisajátításával építene tanárképzőt az állam, Józsefváros viszont a rászorulóknak adna lakást a területen. Mert nem elég nekünk az összefogatlan ellenzék, itt van még a kormány (Fidesz) erőszakossága is. Vincze Miklós írása a kisajátításról alapos, elkeserítő és felháborító.

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr1718391583

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása