A mi Józsefvárosunk

Az MSZP Magyarországon világhírű [435.]

2024. június 30. - Amijo

 Kunhalmi Ágnes szerint külföldön a csodájára járnak az MSZP eredményeinek. (24.hu)  Az MSZP jóformán utolsó góca, a főváros 23 kerületéből nyolcban elárulta az ellenzéki összefogást, és ezzel sorozatosan játszott át mandátumokat a Fidesznek. (A XIV. kerületben pl. a 14 egyéni helyből 4-et vittek…

Tovább

Helyünk a világban II. [434.]

„Kifinomult, mint minden jogi döntés, de működik.”

Az EU-nak elege lett, semmibe vesznek egy magyar vétót. (444.hu)  Az Unióban (először? egyedül?) a mi miniszterelnökünk tette a jog alappillérévé a jogkerülő magatartást, amit „kreatív jogalkotásnak” nevezett el. Az érdekérvényesítés két alapelveként az árukapcsolást és a vétóval zsarolást vezette…

Tovább

Mi lesz veled MSZP? [433.]

Rosszkedvünk nyara MoZsóval tetőzött.

Telex: Az MSZP él, élt és élni fog – interjú Molnár Zsolttal.  Utoljára a kerületi roncsderbiről: az MSZP egyetlen, épp hogy megszerzett listás helyért tett kockára mindent azzal, hogy ráindultak a független, de ellenzéki összefogással 2019-ben megválasztott polgármesterre, és annak…

Tovább

Választási visszanéző II. [432.]

Kettészakadt a kerület.

A Józsefváros Újság is összeállított egy „visszanézőt” az önkormányzati választás kerületi adataiból — tanulságos és elgondolkoztató. A szerző részletesen végigvette a választó- kerületi és szavazóköri adatokat, hol ki milyen arányban nyert, illetve veszített, egyúttal rámutat némely alapvető (és…

Tovább

Választási visszanéző I. [431.]

Eltaktikázták: több önkormányzatból szinte eltűnnek a régi ellenzéki pártok, és ezt maguknak köszönhetik. (Telex)  Négy napja volt az önkormányzati választás, melyen a Pikó-féle ellenzéki/civil szövetség mellett (ellen?) az MSZP saját polgármesterjelölttel és 11 képviselőjelölttel külön indult a…

Tovább

Pikó ismét győzött [430.]

Pikó legyőzte a főispánt. Pedig az eddigi szocialista alpolgármester is elindult ellene. (444.hu)  Pikó András megőrizte polgármesteri székét, végig vezetve, a szavazatok majdnem 49 százalékéval nyert, több mint 1100 szavazattal megelőzve Sára Botondot, a Fidesz-KDNP jelöltjét. Többsége lesz az…

Tovább

Választás 2024. [429.]

Önkormányzati, európai parlamenti (EP) és nemzetiségi választás. Választásra jogosultak száma a kerületben: 49 626  Kimagasló szavazási kedv, rekord részvétel a 11 órás adatok szerint: országosan a szavazásra jogosultak 22,89 százaléka, 1 802 332 fő járult az urnákhoz. Budapesten a választásra…

Tovább

Már csak öt nap [428.]

Választási kisokos: hány szavazólapot kapunk, és miért ilyen sokat? (Telex)  Öt nap múlva, június 9-én önkormányzati, európai parlamenti (EP) és nemzetiségi választás lesz kis hazánkban. Ekkor dől el, kik képviselik a következő ciklusban a választókat. Már nem kell sokat várni, és dönthetünk. Így…

Tovább
süti beállítások módosítása