A mi Józsefvárosunk


A sehonnai senki [409.]

Március 15. margójára.

2024. március 18. - Amijo

Nagylélekzetű elemzésében azt írja Horváth András, hogy az új csillag Magyar Péternek nincs egyetlen önálló gondolata, egyetlen önálló javaslata. Bár a rendszer belső köreiből érkezik, nem mond se a NER-ről, se annak meghaladásáról semmi olyasmit, amit a hagyományosan "ellenzéki" politikusok ne…

Tovább

A Pázmány-saga folytatódik II. [397.]

Végtelen(ített) történet.

Alkotmánybíróságra viszi az ellenzék a Magyar Rádió épületének lebontását. (HVG)  Másfél hete döntött a képviselőtestület arról, hogy Sára Botond törvényességi felhívását megalapozatlannak tartják, illetve az általa irányított Fővárosi Kormányhivatal elfogult- ságának vizsgálatát kérik a…

Tovább

Szánalmas [377.]

Beleállna az LMP a Karácsony elleni csatába: Vitézy Dávidban gondolkodnak jelöltként. (HVG)  Nem tudom, hány ellenzéki vezető olvassa a cikkeimet az FB-n. Meglehet, egy sem. De azért majd megírom a cikket, azzal a címmel, hogy: "Tessék csapatjátékosként viselkedni!" Jelenleg ugyanis az a…

Tovább

Elemi tisztesség [371.]

"Tavaly pedig belülről már februárban látni lehetett, hogy az ellenzék veszteni fog, mert a pártok csak egymást nyírták" — Lakatos Béla interjúja a Telexen.  Megjegyzem, most is ez van. És az ellenzék mindaddig veszíteni fog, amíg nem egyetlen egységes pártszövetségként mozog, amelynek tagja —…

Tovább

A (szinte) mindenben tévedő elemző [324.]

Egy évvel a választás után: befagyott közélet, sorvadó független médiatér. (Átlátszó / Hont András) Lecsengett a kormánypártok választás utáni automatikus népszerűségi hulláma; ismét van értelme az aktuális népszerűségeket összehasonlítani a hullám felfutása előttiekkel. Ehhez rengeteg…

Tovább

Ellenzéki tortaszelet(ke) [317.]

Tologatják egyik tányérról a másik tányérra.

Újabb ellenzéki politikus igazolt át a DK-ba. Varga Ferenc korábbi jobbikos, jelenleg független országgyűlési képviselő bejelentette, hogy csatlakozik a Demokratikus Koalícióhoz. (MaNcs)  Hurrá! Derék dolog. Csakhogy a közvélemény-kutatások szerint ezzel (és a korábbi DK-s átigazolásokkal) az…

Tovább

A nagy hármas az Úr színe előtt [313.]

Pártállami viccek.

Gyurcsány Ferenc és a Momentum keményen beszóltak egymásnak. Napok óta zajlik egy vita a Momentum és a Demokratikus Koalíció között. Az ügy röviden, a Momentum nem támogatja, hogy a Demokratikus Koalíció politikusa, Ráczné Földi Judit üljön be az Országgyűlésbe, az elhunyt Kordás László helyére.…

Tovább

Nem egészen így képzeltem [292.]

Újabb momentumos politikus lépett át a DK-ba. (Telex)  Olvasom, hogy az ellenzéki politikusok egymás után lépnek át a DK-ba. Szilágyi Szabolcs miskolci jobbikos képviselő (akármit is gondoljunk arról, hogy egy egykor szélsőjobb- oldali párt politikusa ül át azokhoz, akik önmeghatározásuk szerint…

Tovább

Esélyes forgatókönyv [290.]

Korrekt elemzés.

ZDF: Orbán győz, az európai értékek vesztenek. (Huppa)  Pártonkívüli, de a regnáló rendszert utáló ismerőseim közül sokan az Európai Bizott- ságtól várják Magyarbasi megrendszabályozását. Hát nem; ezt a munkát nem végzi el helyettetek senki. Ha csak ötezren belépnétek (a Fidesz-stb., az Ő Hazájuk…

Tovább

Korrekt dolog lett volna [270.]

Most vasárnap az ellenzék választást vesztett Zuglóban is. A fideszes jelölt (majdnem pontosan) kerek 40 % eredménnyel nyert. Azon egyetlen okból, hogy az ún. ellenzék az emiatt várható vereség teljes tudatában ráindította a maga emberét a CivilZugló helyi jelöltjére. A teljesség kedvéért…

Tovább
süti beállítások módosítása