A mi Józsefvárosunk

962. Maratoni ülés volt (1)

2020. január 30. - Amijo

Jóestét, jó estét – a szokottnál később, mert vártuk, egyre csak vártuk, hogy felkerüljön az Önkormányzati TV-re a szép hosszú, reggel 9-től tartó maratoni testületi ülés videója, de hiába, eddig még nincs sehol. Mindenesetre annyi biztos, hogy a napirenden szerepelt – többek közt – az előző polgármester 2019. évi szabadságának felhasználásáról szóló be- számoló, a Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt. felügyelőbizottsági tagjának cseréje, a kormányhivatal által ingyenesen használt helyiségek jogviszonyának rendezése és a Józsefváros Közbiztonságáért Közalapítvány alapító okiratának módosítása, stb.

piko_testuleti2019.jpg

Akit pedig ezek után érdekelnek a részletek, az a szokott helyén, az Önkormányzati TV-n nemsokára megnézheti az értünk most oly nagyon aggódók teljes esztrádműsorát. (Ami előre láthatóan nem lesz sem vidám, sem szórakoztató, viszont jó hosszúnak igérkezik.)

De hogy valami jóról is írjunk: A BKK már megterveztette az Orczy tér és környezetének – még 2018-ban Tarlós által meghirdetett – átépítését; jelenleg az engedélyezés szakaszában járnak. Ha ez megvan, közbeszerzést is ki kell írni. Nagyon remélem, hogy minél hamarabb megvalósul ez a megígért fővárosi fejlesztés! Ráférne a környékre végre. (via Camara-Bereczki Ferenc Miklós)

***

Más: A józsefvárosi polgármester a HVG cikkéből tudta meg, hogy a kerületében dolgozó óvónők körében olyan adatgyűjtés zajlik a nevében, amiben arról is nyilatkozni kell, hogy tagjai-e bármilyen civilszervezetnek. Pikó, aki deklaráltan civilként lett polgármester, minderről mit sem tudott, tudatos provokációt sejt, vizsgálatot indít. (via Hirklikk)

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr415447050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása