A mi Józsefvárosunk

995. Fontos és fontatlan dolgok

2020. május 08. - Amijo

A kerület polgármestere csütörtökön váratlanul levelet kapott a Belügyminisztériumtól. Azt írták: a kormány 1,125 milliárd forint fejlesztési támogatást zabrál el csoportosít át a kerülettől a járvány elleni védekezésre hivatkozva. (Megj.: Ez a kerület teljes, fejlesztésre szánt kerete. Nemrég az ugyancsak ellenzéki vezetésű Ferencvárostól vettek el 400 millió forintot, természetesen ott is a járványra hivatkozva.)

piko5_1.jpg

A kormány korábban már döntött arról, hogy elvonja az önkormányzatoktól a gépjárműadóból befolyó bevételüket (ez összesen 34 milliárd forint) a járványhelyzetre hivatkozva, továbbá a parkolást is ingyenessé tették. Eközben a járványellenes védekezéshez, az idősek szociális ellátásához nem kaptak központi kormányzati támogatást az önkormányzatok.

Az elvont támogatás a következő fejlesztéseket érinti:

  • 200 millió forint – bölcsőde- és óvodafejlesztés,
  • 150 millió forint – a Horváth Mihály tér fejlesztése,
  • 60 millió forint – a Semmelweis Egyetem II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika előtti parkoló fejlesztése,
  • 95 millió forint – közbiztonsági fejlesztések,
  • 620 millió forint – önkormányzati bérlakásfejlesztések.

Pikó András szerint az elvonás egyetlen értelmezhető indoka a politikai bosszúvágy. Egy- úttal felidézi, hogy a kerület o.gy. képviselője, Kocsis Máté pár napja még azt nyilatkozta, hogy mindent meg fog tenni a józsefvárosi fejlesztési pénzekért költségvetési tárgyalásai során.

Mára kiderült, hogy Kocsis Máté hazudott, amikor április 25-én azt írta: „a kerület fejlesztési forrásaiért pedig mindent meg fogok tenni”. A józsefvá- rosiaktól több mint 1 milliárd forintot elvonó belügyminisztériumi levélben ugyanis leírták: a korábban már megítélt fejlesztési pénzek elvételéről április 20-án megszületett a kormányzati döntés. Kocsis Máténak már tudnia kellett erről, amikor azt hazudta a józsefvárosiak szemébe, hogy „mindent megtesz”, illetve, hogy a központi költségvetés előkészítő tárgyalásai „csak a következő hetekben” kezdődnek.

Nem egyszerűen arról van tehát szó, hogy Kocsis Máté alkalmatlan országgyűlési képviselője Józsefvárosnak, aki nem jól lobbizott a kerületéért, hanem arról, hogy öt nappal a fejlesztési pénzekről való döntés megszületése után a rezzenéstelen arccal hazudta, hogy azokért lobbizni fog. Kocsis Máté a Fideszt képviseli, nem a józsefvárosiakat, ezért kell lemondania.

Értetlenül áll a kerületi Fidesz Józsefváros elégedetlensége előtt. „A járvány elleni védekezésben összefogásra van szükség, ez most nem a politikai csetepaték ideje” – reagáltak Pikó András neheztelésére. (via 168 óra)

Miközben Rogán minisztériuma bő hatmilliárddal dobja meg a kormány kedvenc reklám- cégeit. Gondolom szintén az összefogás és a közös áldozatvállalás jegyében. Mert ugye vannak fontos és fontatlan dolgok. Márpedig a kormányt fényező plakátoknál nincs és nem is lehet fontosabb semmi.

P.s.: Nem is tudom, mi lenne velünk, ha dr. Kocsis nem tenne meg mindent a kerületért. Éjt nappallá téve.

***

Mai nemvidám: Egy józsefvárosi férfi átlagosan 7,6 évvel korábban hal meg, mint egy budapesti, de különösen rossz a helyzet a kerület szegregátumszerű utcáiban, ahol nem- csak az otthoni munka, de a házi karantén is megoldhatatlan. Józsefváros társadalmi-gazdasági szempontból leghátrányosabb kerületrésze, a Magdolna-negyed rendelkezik még egy sajátossággal: itt a legnagyobb azoknak az aránya, akik úgy halnak meg, hogy arról a háziorvos nem is értesül. (via Qubit)

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr9515671504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása