A mi Józsefvárosunk


Bontanák a Rádió épületeit V. [394.]

Végtelen(ített) történet.

2024. január 16. - Amijo

A Kormányhivatal visszavonatná az egykori Rádió-épületek változtatási tilalmát, Józsefváros vezetésének esze ágában sincs ezt megtenni. (24.hu)  Sőt, Sára Botond, illetve az általa irányított Fővárosi Kormányhivatal elfogultságának vizsgálatát kérik — írja a lap. Ezzel újabb (és újabb) fejezethez…

Tovább

Az erősebb kutya [383.]

Mégis bonthatják a Rádió épületeit.

Előbb elutasították, majd mégis zöld utat kapott a Magyar Rádió egykori otthonának bontása. (24.hu)  Az előző poszt margójára: annak ellenére, hogy az önkormányzat ideiglenes védelem alá helyezte a Magyar Rádió egykori épületeit, mégiscsak kiadták a bontási engedélyt. Azaz hiába döntött úgy…

Tovább

Bontanák a Rádió épületeit II. [380.]

Mint már szó volt róla, a nemrég kiírt közbeszerzés szerint a Pázmány Campus leendő helyén bontanák a Magyar Rádió volt épületeit a Nemzeti Múzeum mögött, a Bródy Sándor utca – Pollack Mihály tér – Múzeum utca – Szentkirályi utca területen — az itt álló tíz épületből nyolcat, összesen 32 600…

Tovább

Bontanák a Rádió épületeit I. [379.]

Pikóék helyi védettség alá helyezték a Rádió bontásra ítélt egykori épületeit. A józsefvárosi önkormányzat társadalmi egyeztetést akar az ügyben. (HVG)  Szerda reggel Pikó András a Bródy Sándor utca 5-7. sz. elől jelentkezett be a Facebookon. Az egykori Magyar Rádió bontásra szánt épülete előtt…

Tovább

Ház robbant a Bérkocsis utcában [332.]

Május elején gázrobbanás volt egy kiürítés alatt lévő önkormányzati bérházban, egy ember megsérült. A Tolnai Lajos utca sarkán álló Bérkocsis utca 30. sz. alatti házat korábban az önkormányzat – de úgy látszik, nem elég korán – lakhatatlannak és bontandónak minősítette. A polgármester arról…

Tovább

Bontandó bérházakról XVII. [298.]

Vajdahunyad utca 8. és 11.

Lassan itt a karácsony, aztán ez az év is véget ér. És most véget ér a kerület bontandónak ítélt házainak felsorolása is ezzel a két Vajdahunyad utcai házzal. (Emlékeztető: Józsefváros módo- sításokkal elfogadott vagyongazdálkodási terve szerint 130 bérház közül 29-et bontásra, 7-et funkcióváltásra…

Tovább

Bontandó bérházakról XVI. [294.]

Tisztes u. 7. és Tolnai Lajos u. 37.

Lassan végére érünk Józsefváros módosításokkal elfogadott vagyongazdálkodási terve szerint bontandónak ítélt önkormányzati bérházainak felsorolásának. Utolsó előtti összeállításban nézzük meg ezt a két házat. (Emlékeztető: 130 bérház közül 29-et bontásra, 7-et funkcióváltás- ra jelöltek, 50 épület…

Tovább

Bontandó bérházakról XV. [287.]

Mátyás tér 2., Sárkány u. 12/b és Szigony u. 39.

És akkor most megint ejtsünk pár szót Józsefváros módosításokkal elfogadott vagyon- gazdálkodási terve szerint már bontandónak ítélt önkormányzati bérházakról. Hogy legalább ennyi maradjon utánuk...  (Emlékeztető: 130 bérház közül 29-et bontásra, 7-et funkcióváltásra jelöltek, 50 épület vár…

Tovább

Bontandó bérházakról XIV. [282.]

Magdolna utca 36., 41. és 51.

És akkor most megint a módosításokkal elfogadott kerületi vagyongazdálkodási terv szerint bontandó önkormányzati bérházakról.  Aki esetleg a „szabvány” felvezető szöveget is szeretné ismét elolvasni, például ITT is megteheti. Most a Magdolna utca 3 (rom)háza került sorra… * Magdolna utca 36.…

Tovább

Bontandó bérházakról XIII. [276.]

Lujza utca 2/b., 19., 20. és 25.

És akkor most – miközben a tanárok és fiatalok tüntetnek és tiltakoznak – ismét pár szóban Józsefváros május 5-i testületi ülésén módosításokkal elfogadott vagyongazdálkodási terve szerint már bontandónak ítélt önkormányzati bérházakról. Jöjjön hát a „legendás” Lujza utca négy háza…  * Lujza utca…

Tovább
süti beállítások módosítása