A kisebbik fiam talán ötödikes lehetett, mikor új tornatanárt kapott az osztálya. Fiatal, szőkített hajú, sportos nő volt, magabiztosan mutatkozott be a szülői értekezleten, majd precízen lediktálta, milyen felszerelést vár el a gyerekektől (azaz a szülőktől, ugye). Azt már szerencsésen elfelejtettem, hogy a fehér trikóhoz sötétkék vagy fekete tornanadrág volt-e az előírás (nyilván a másik, mint ami  nekünk volt); a zokni-ügy azonban kitörölhe- tetlen nyomot hagyott a lelkemben.

Úgy volt, hogy amikor a résztvevők már szófogadóan felírták a követelményrendszert, melynek részét képezte a minden tornaórára szállítandó fehér zokni is, egy merész anyuka jelentkezett:

– De ugye azért az nem baj, ha a fehér zokninak valami csík van a gumiján? – tette fel a provokatív kérdést a devianciára hajló szülő. Szerencse, hogy az igazi sportembernek az önfegyelem is erénye, így a testnevelés elhivatott oktatója csak a tekintetével igyekezett nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozni, miközben higgadt határozottsággal válaszolt:

– De igen. Baj. A fehér zokni az fehér zokni. Azon nincs csík. Hová jutnánk, ha megengednénk a csíkot!? Hát attól kezdve már lehetne akár Miki egér is!

És mi, megszeppent középkorú családanyák és -apák, ott ültünk  szégyenkezve. Lelki szemeinket szinte égette a horrorisztikus látomás: a Miki egeres zokniban tornázó ötödikesek.

Azóta viszonylag gyakran eszembe jut ez a frappáns felelet; miért kell három példányban, miért nem jó fekete tollal írva, miért csak hivatalos űrlapon – hát ezért, na. A Miki egerek miatt.

Borsi Vera

Olvasva az előző posztot, feltűnt, hogy a valószínűleg nyomtalanul eltűnő Psota-ház fotójának jobb oldalán még belóg a képbe a Tömő utca 21. (Szigony u. 35.) alatti ház sarkának egy darabja. Amely már szintén eltűnt innen. Valamikor 2016 körül bontották le, helyén azóta is üres, fűvel benőtt telek áll. Volt ház, nincs ház – nem maradt más belőle, csak pár fénykép. Ejtsünk azért pár szót az eredetileg itt álló földszintes épületről…

1872-ben Hild Károly tervezte és építette Lee György szabómester megbízásából. 1880-ban Farkas (Franz) Ferenc cipészmester vette meg a házat, tőle 1891-ben a Besztercebányáról származó Dobrik (Dobrick) Mihály és neje vásárolta meg az ingatlant. Budapesti Czim- és Lakjegyzéke szerint 1905-ben már az időközben megözvegyült Dobrik Mihályné az egyedüli a tulajdonos, aki 1908-ban vált meg tulajdonától.

Több tulajdonos után 1921-ben özv. Wolf Márkné vásárolta meg az ingatlant, aki 1928-ban Laykauf Károly építésszel kibővíttette a házat – valószínűleg ez volt az utolsó alkalom, amikor komolyabban hozzányúltak az épülethez, melyben innentől fogva hosszú évtizedekig működött Wolf Márk és fia, Wolf Ödön gépészmérnök bádogos-, fűtés- és vízvezeték-szerelő cége. 1942-ben már Wolf Margit a tulajdonos, de a Budapest és környékének távbeszélő névsora szerint a Wolf-család cége még 1951-ben is itt működött, ekkor már központi fűtés, gáz- és vízvezeték-szerelést végezve. Aztán gondolom jött az államosítás, meg az IKV, majd legvégül a dózer…

Ennyit sikerült így nagyhirtelen kideríteni. És most persze megint lehet azt mondani – van is benne bőven igazság* –, hogy a földszintes, eleve randa és ráadásul teljesen lepukkant épületekért, komfort nélküli házakért nem kár. És azt is tudom, hogy merő nosztalgiázás- ból nem kell minden lebontott régi ház után krokodilkönnyeket hullatni – de azért azt csak megjegyezném, hogy ez a ház majdnem százötven évig állt itt, és tetszik nem tet- szik, de része volt egy tipikus, jellegzetes józsefvárosi hangulatnak és utcaképnek. Hát most már nem lesz az.

Jöhet helyére a Közép-Európa legnagyobb ingatlanfejlesztési projektjének is nevezett, csupaüveg Corvin-negyed…

a Szerk.

*

*Szerinted mit kéne tennie az önkorinak a komfort nélküli ronda házakkal:

a) óriási pénzekből fenntartani és toldozni-foldozni, hogy valamennyire élhetővé váljanak? (Egy eleve komfortosnak épült lakás szintjét soha nem fogják elérni)
b) Komfortos lakásokat adni a lakóknak, ezeket meg eldózerolni?
c) Odaadni az egészet a lakóknak, hadd rohadjon az ő fejükre?
d) Egyéb, éspedig:

(via Fügedi Ubul, az előző poszthoz)

Olvasom a jozsefvaros.hu-n, hogy lezárult a Tömő utca 23/A és 23/B sz. alatti épületek bontása miatt szükségessé vált cserelakások felújítására kiírt közbeszerzési pályázat, így már bonthatják is Psota-házat. A  2 ill. 3 emeletes Tömő utca 23/A  sz. alatti lakóház a Szigony utca (Szigony u. 24.) sarkán valamikor az 1900-as évek elején épült, sokat nem tudni róla, tervezőjéről és építőjéről semmilyen adatot nem őriz a Fővárosi Levéltár. Hátsó oldala a Szigony utcában történt bontások miatt már jó pár éve szabadon áll...

És azt se sokan tudják, hogy ebben a nagy – mára már romos – sárga házban született a kolozsvári árva cselédlány, Dávid Ilona és a morva kocsigyártó famíliából származó Psota István leánya, Psota Irén (1929-2016), a nemzet színésze, kétszeres Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész. Tábla nem őrzi emlékét, és nemsokára maga a ház is eltűnik.

Az épület sarkán már jó ideje kint van egy molinó, amely azt hirdeti, milyen lesz pár év múlva a környék, amikor már itt is irodaházak határozzák meg a városképet...

A házban 35 lakás van, ebből 19 volt lakott az eladás idején, a földszintes 23/B-ben pedig a 8 lakásból 4 volt lakott. Az eladásról szóló előterjesztés szerint a két épületért a becsérték szerinti legalább 431 millió forint bevételre számított az önkormányzat, amiből 293 millió forintot terveztek be a lakók elhelyezésére. A két épületet még az előző önkormányzat adta el a Corvin-negyed fejlesztőjének, aki itt építi fel a Corvin-sétány folytatását; a beruházó Futureal ígérete szerint – az épületek lebontása után – park lesz a helyükön kialakítva.

Lassan mindent elnyel a szingapúri hangulatot sugárzó Corvin-negyed: két régi házzal ismét kevesebb lesz. Eltűnik az egykori Józsefváros, eltűnik ami a múltunkból még megmaradt.

LaMa

Az össznépi internet java.

Délelőtt 9 órakor készültek a fotók. Valaki barbár módon az akadálymentesített járda mellett parkolt le a Homok utca és Kisfuvaros utca sarkán. Mint a képeken is látható a gyalogosoknak csak az autót nagyívben megkerülve lehetett a járdára feljutni.

A legnagyobb meglepetésemre egy rendőrautó érkezett a Homok utcából, majd szintén jó széles ívben – majdnem a túloldali járdát súrolva – intézkedés nélkül kihajtott a Népszínház utcába.

(via Facebook, Strausz Éva)

Varsóban összecsaptak a rendőrökkel
az abortusz szigorítása ellen tüntetők. (via 24.hu) 

Lengyelországban szerdán lépett hatályba az az októberi alkotmánybírósági döntés, amely szerint nincs összhangban a lengyel alaptörvénnyel a terhességmegszakítást beteg magzatok esetén megengedő előírás. A döntés óta folyamatosak a tüntetések Varsóban és más lengyel nagyvárosokban. Nos...

Az abortuszról folytatott vita lényegét tekintve meggyőződésem szerint soha nem folyt másról, mint a Nő Teste fölötti uralomról. Nem az élet védelmét, hanem uralmi szem- pontokat szolgált az abortusz tiltása.

Nem változtat ezen az semmit, hogy időnként nagyon lelkesen nők is tiltakoznak az abortusz ellen, és követelik annak törvényi tiltását. A történelem bővelkedik azokban a példákban, amikor az elnyomottak lelkesen azonosultak elnyomóikkal, és önként is az életüket adták azért, hogy fenntartsák azt a rendszert, amely őket is elnyomja.

Azt, hogy az abortusz tiltásakor nem az élet védelme a cél, hanem a nő fölötti uralom stabilizálása, semmi sem bizonyítja ékesebben, mint hogy az életnek ez a lelkes védelme a gyermek megszületéséig tart. Attól a pillanattól fogva, hogy a gyermek elhagyta anyja méhét, már közömbössé válik, ha éhezik a család, ha éhezik a gyermek, ha hajléktalanná válnak, mert képtelenek fizetni a közüzemi számlákat, vagy ha konkrétan a gyermek éhen hal.

Nos, tessék olyan világot teremteni, amelyben minden ember számára biztosítottak az emberhez méltó élet *anyagi* feltételei *is*. Akkor talán nem lesz annyi abortusz.

Marosán Bence Péter

P.s.: A posztban szereplő, valóban nagyon sarkítottan megfogalmazott állítást minde- nekelőtt arra értettem, hogy a politikai térben a markánsan abortusz-ellenes hangok és törekvések milyen célokat és érdekeket szolgáltak – véleményem szerint – *valójában* mindenkor, akár megfogalmazóik szándékai ellenére is.

Megj.: A társadalmi kihatása és a fő hajtóereje pontosan az, amit Bence mond. (…) A háborúk, a fegyveres erőszak teljes elutasítása, az éhezés felszámolása sokkal hatékonyabb módja volna az emberi élet védelmének. És ezekért nem állnak ki ugyanazok a (többek közt vallásos) csoportok ugyanezzel az erővel. Én se tudok más okot, magyarázatot találni erre a feltűnő különbségre, mint hogy ilyen ügyekben a határozottabb kiállás szembemegy a mai uralmi viszonyokkal, az abortusz tiltása viszont együtt halad vele. Viszont az abortusznak tényleg vannak más oldalai is: nem vitás, hogy a születésszabályozás legrosszabb módja, mind biológiai, mind pszichés következményeit tekintve. Csak egy rosszabb van: ha nincs mód születésszabályozásra. (via Máté András)

*

A lengyel alkotmánybíróság kormánypárti képviselők beadványa alapján vizsgálta az egyébként is rendkívül szigorú abortusztörvényt, és tavaly ősszel megállapították, hogy ez még így is túl laza. Lényegében csak a bizonyított nemi erőszakból ill. vérfertőzésből fogant magzatok elhajtását engedélyezi, illetve ha a terhesség komplikációi az anya életét közvetlenül veszélyeztetik. A magzat betegsége, vagy életképtelensége viszont már nem lehet ok az alkotmánybíróság szerint abortusz végrehajtására.

Titkos találkozó után lett botrány a turizmuspénzek
fű alatti kiosztásából (via 24.hu) 

Röviden a hír: A balatoni vendéglátóhelyek közül Laposa Bence érdekeltségei kapták a legtöbb támogatást a Magyar Turisztikai Ügynökségtől, miközben ő a szervezet tanácsadója, és a hírek szerint ő tett javaslatot a támogatottak névsorára is. Az általa vezetett érdekvédelmi szervezetben akkora feszültséget okozott a pénzosztás, hogy a badacsonyi borász felajánlotta lemondását a Balatoni Kör éléről. Pont.

Vidéki stílusos gasztróbubusok állami támogatásokat osztogatnak maguk- nak abból a pénzből, van vagy évi 40-50 milliárd békeidőben, amit az összes többi vendéglőstől szed be adóban az állam az ún. turisztikai ügynökségnek, ami minek. Attól is, aki most megy tönkre. Az adófizetők pénzéből fényesedik tovább a balatoni birtok, nem kell hozzá semmi, csak szorgalmas nyelv nyalni a rendszer valagát és azt mondani rá, hogy ahhh, az ön narancsos hátsója tiszta kellem és parfüm, micsoda nyereg alatt puhított, kézműves orchidea- illat, hadd desztillálom le izibe és adom ki díszdobozban hungarikumként!

Közben adják a nagy gasztróarcot a felsőkategóriás vendéglőikkel, az állam csecsén lógó innovátorság, posztolgatják a nagy stílusosságot, óh, ez a tányér, merőben lokális tiszta forrás, nemzeti tradíció, kérem. Budapesten meg rohadjon el minden, már csak a vidékre érdemes lóvét tenni, azok még ránk szavaznak, a főváros el van esve, gebedjen is meg az összes vendéglő- jével, majd ha a lezárások miatt már mindenki tönkrement a vörös rongyokba öltözött bűnös Budapesten, akkor esetleg veszünk egyet-kettőt. Vagy mindet, még ti fizettétek be adóban a forrást, és nulla a bevételetek, hahaha.

Lehet persze a szekértoló vendéglőket és borászatokat bojkottálni. Csak lassan nem lesz már olyan, ami nem az, így három lehetőség marad, egy a Lidlből vásárolni biztos nem csicska alapanyagokat, spanyol eper, chilei vörösbor, holland sajt, malagai avokádó ésatöbbi, és onnan és azokból főzni, kettő megelégedni a vajaskenyérrel, de jól nézzük ám meg azt a vajat, ír vagy belga vagy olasz vagy francia vaj jó lesz, meg a kenyeret is, nehogy az ő malmukban őröljék a lisztet. Harmadik, hogy egészen Bécsig megyünk vendéglőzni, ha majd kiengednek a börtönből. Oda tán még nem tették be a lábukat. Vagy összerakni egy katasztert tiszta helyekből. Vannak még tán, de nem sokáig, mert az ilyen támogatások tönkreteszik a versenyt, és a kitömött gasztrobubusokkal piaci alapon lehetetlen versenyezni, nekik nem kerül semmibe a napelemes kacsintó csodaszarvas az arany nagyteremben, aládárazza a fröccsöt, neked meg véres verejtékkel kell kitermelni a piacról a kávégépet meg a szakácsot. Ha majd úri kedvükben engednek kinyitni.

(via Vakmajom)

P.s.: Csak érdeklődnék, hogy Laposa Bence – akinek érdekeltségei a legnagyobb összegű támogatásokat zsebelték be, és aki az ügy kirobbanása után felajánlotta a lemondását – az önmagának megitélt kétszer 71,5 millió forintos támogatást mikor és hová fizeti vissza. Méghozzá kurvagyorsan!

*

Bónusz: Milliárdos állami segítséggel újulhat meg a Pintér Sándor volt cégéhez került lovasberényi kormányüdülő. Majdnem hatszor akkora vissza nem térítendő támogatást ítélt meg a Magyar Turisztikai Ügynökség a belügyminiszter bizalmasainak, mint amennyiért az állam eladta a hotelt. (via 24.hu)

Nemrég azt olvastam, hogy a diafilmeket sokfelé szeretik, de Magyarország az egyetlen olyan hely, ahol még gyártják is őket. Ez ugyan nem film, de a megfelelő sorrendbe állított képekből kibontakozó történet jellemző honi valóságunkra (tehát a hepiend nem egyértelmű).

1. Ha a körvasút mellett az autópálya felé indulunk a kutyával, a töltés tövében egy tábla fonákjára lehetünk figyelmesek (bár — hogy stílszerű legyek — ez a kutyát se érdekli).
2. Ha a színe felől nézzük, sajátosan fogalmazott feliratot olvashatunk. Láthatjuk azt is, hogy szorgos népünk tőle szokatlan fegyelemmel fogadja meg a felszólítást, és mint hazájának híve, csak hordja a hulladékot rendületlenül.

Formalista szemlélődők persze eltűnődnek, miért is van az egyébként helytakarékos, a betűnagyság ügyes változtatásával helyre kis sorokba tördelt szöveg alatt egy sornyi teljesen üres felület. Nem nehéz a válasz: azért, mert amikor festették, ott volt még egy fontos szó. Annyira fontos, hogy rövidségének dacára külön sorba törték. Az a szó, hogy

TILOS!!!

Ez oly lényegi része volt az üzenetnek, hogy pirossal festették fel. Csak hát a piros festéket lemosta az eső, és ettől a szöveg értelme az ellenkezőjére fordult.

3. A szemétben gázolva pedig eltűnődhetünk azon, mitől is ez a közömbös felelőtlenség. Sokat gondolkodni persze nem kell: mi, akik az önmagát szocialistának nevező rendszerben nőttünk fel, pontosan tudjuk, hogy a hivatalnak nem valamiféle célokat kell elérnie, hanem mérőszámoknak titulált paramétereket kell teljesítenie.

Ha tehát arról van szó, hogy a kerületnek fel kell lépnie a szemetelés (a szemetelők) ellen, annak hatékonyságát nem azzal mérik, hogy mennyi volt a szemét két éve, egy éve, most stb., hanem azzal, hogy mennyi pénzt költöttek el erre a fellépésre. Márpedig tábla kirakására sokkal többet lehet költeni, mint bírságoló közterületes alkalmazására — ráadásul esélyes, hogy a megbírságoltak a bírságolást elrendelő politikai erők ellen fordulnak.

Viszont egy táblához először is költségvetési tervet kell készíteni. Utána még:

Amint láthatjuk, ez a rendszer nem készül fel arra az esetre, amelyben maga a tábla teljesen ép marad, csak egy szót lemos a víz. Újrafestésre nincs keret. Ott volt a tervben, hogy "kültéri" festékkel??? Na ugye, hogy nem volt ott! Köszönöm, viszontlátásra!

4. Persze ha a szöveg csonkulását káreseménynek fogjuk fel, akkor ez okot adhat a tábla cseréjére, amire sokkal több pénzt költhetünk, mint a felállítására. Ilyenkor ugyanis a fenti műveletsoron túl a "csonkult" táblát külön le is kell szerelni — fejlettebb változatban vizsgálatot kell elrendelni a csonkulás szerteágazó okainak tisztázására és hatástanulmányt a jövőbeni hasonló esetek megelőzésére.

Ez a perspektíva annyira csábító, hogy az utóbbi időben már a fekete feliratokat is efféle jól leoldódó festékkel fújják fel.

Fügedi Ubul

A 2010-es évek elején négy biciklimet lopták el — ütemesen, évente egyet. Kettőt a házunk elől, mert hülye voltam, kettőt viszont a MÁFI elvileg őrzött előkertjéből. Új igazgatónk demonstrálni akarta, hogy megszünteti a közpénz herdálását, ezért úgymond vagyonbiztonsági intézkedéseket "foganatosított".

Közben nemcsak állandó készenlétben tartott egy autót sofőrrel, de naponta akár többször is taxival járt az egymástól hat saroknyira lévő két intézet között (mert a geofizikai intézet igazgatója már korábban ő lett).

Afféle jelzés értékű gesztusként gyorsan-gyorsan megtiltotta, hogy magáncélokra használjuk a Szabó József közből nyíló hátsó kaput, mert akkor ott kilophatnánk az állami tulajdont (ez volt az "indoklásban"). Attól kezdve, ha megérkeztem az Intézet elé, a kerítéshez támasztottam a biciklit, és fölmentem a lépcsőn a magasföldszintnek nevezett első emeletre a portához. Elkértem a kulcsot (persze alá kellett írnom erről egy papírt), és akkor visszamehettem a biciklihez, amit meglepő módon soha nem ez alatt az idő alatt lovasítottak meg. Kinyitottam az előkert rácsos kapuját, betettem a biciklit a tározóba, bezártam a kaput, és már mehettem is vissza a kulccsal. Amikor a portás a helyén volt és senki se állt előttem csomagokkal meg egyéb intézni valókkal, két-három perc alatt elintéztük az egészet — mert a portások kedvesek voltak, és kitöltötték helyettem a rubrikákat.

Távozáskor ugyanez pepitában. Időnként elgondolkodtam, hogy nem veszítem-e el így azt az időt, amit a tömegköztlöködésen megspórolok — de hát biciklizni jó, még ha ezzel a módszerrel elég drága is.

Az valamivel nehezebb volt, amikor a hátsó kaput mindenképp használni kellett — alapvetően kiszállásra menet. Azt a kulcsot is elöl kellett elkérni (az érvényes rendelvény bemutatása fejében papír, aláírás), vissza hátra a körfolyosón, kinyitni a kaput, ki a kocsival, be a kaput, az utcán vissza a portához, és már indulhattunk is. Visszatérve ugyanez fordított sorrendben, beleértve a papírt és az aláírást. Ha közben más is indult, illetve érkezett, annak meg kellett várnia, hogy visszavigyük a kulcsot. Ez a hercehurca afféle intő jelnek bizonyult: figyelmeztetett arra, hogy Intézetünk új szervezeti alapelve a packázás lett.

Azt ugyanis nem ellenőrizte senki, hogy mi van abban az autóban, amivel a szükséges papírok birtokában elhagyjuk a céget. Pár hét alatt nyom nélkül szétlophattuk volna. Viszont az igazgatói utasítást (és a bizonylatot arról, hogy azt mindenki megkapta) iktatták, kinyomtatták, és a többi sorában lefűzték a külön erre szolgáló irattartóban.

A biciklis dolgozóknak öt évet kellett küzdeniük a hátsó kapu használatának jogáért. A fejlesztett rendszerben ehhez már nem kellett kulcsot kéregetni, hanem az e célra felszerelt kamerán a portás figyelte, hogy nem helytelenkedünk-e. Több biciklimet nem lopták el.

Fügedi Ubul

Bali majmai nemcsak profi tolvajok,
de profi értékbecslők is. (via Telex) 

Kosima Japán egyik kisebb, szubtrópusi éghajlatú szigete. Az emlőskutatók hosszú ideje vizsgálják az ott szigorú hierarchikus rendben élő makákókat, akiket a hivatalosan "édesburgonyának" magyarított répakrumplival édesgetnek magukhoz. A feladatok teljesítésért is ezt adják — amúgy földesen, ahogy a szállító a kutatóállomáson legórja.

1952-ben publikált Kindzsi Imanisi, "a japán primatológia* atyja" valami olyasmit, amit az európai-amerikai tudomány mintegy negyven évig nem volt hajlandó/képes rendszerébe beépíteni. Furmányos módokon próbálták hitelteleníteni az események triviális értelme- zését, de nyakatekert gondolatmeneteik rendre hülyeségeknek bizonyultak.

Pedig csak annyi történt, hogy egy Imo nevű fiatal nőstény rájött, milyen előnyös dolog megmosni a finomságot — a többiek pedig eltanulták tőle. Először az anyja, azután kortárs barátai, még utána azok anyjai és így tovább — legvégül a domináns hímek. Mára a sziget valamennyi majma mossa a répakrumplit, és ez a nemzedékről nemzedékre terjedő tanult társadalmi hagyomány legjobban dokumentált példája.

Imónak pedig szobra áll a tengerparton, a majomrezervátum bejáratánál.

Fügedi Ubul

*A primatológia a zoológia (állattan), azon belül a mammalógia (emlőstan) főemlősökkel foglalkozó tudományága. E tudományággal foglalkozó tudósokat primatológusoknak nevezik. Kutatási területük a főemlősök (Primates) rendjébe tartozó élőlények, így az ember is. (Wikipédia)

Mi lesz ebből idösapám? Szelemenfa édös fiam!
20 perc múlva: Mi lesz ebből idösapám? fagerenda. 20 perc múlva: Mi lesz ebből idösapám? csákánynyél. 20 perc múlva: Mi lesz ebből idösapám? fakanál! 20 perc múlva: Mi lesz ebből idösapám? fogpiszkáló, ha el nem cseszem! 

A parlamentig gyűrűzött a Józsefváros önkormányzatához tartozó káptalanfüredi gyermeküdülő ügye: Szél Bernadett független országgyűlési képviselő írásbeli kérdést intézett az üdülő felújítására szánt pénzek visszavonása miatt az Emmihez – írja a Mérce. 

Kocsis Máté korábbi polgármester Simicska Lajossal kezdte építtetni a kézilabdacsarnokot, később azonban az oligarcha elleni háború miatt az egész projekt csúszni kezdett. Ezt a negyedkész projektet örökölte meg az új, Pikó András vezette önkormányzat. A fideszes önkormányzati vezetés által készíttetett eredeti terveket az állami Beruházási Ügynökség (Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt., röviden BMSK) tervellenőri észrevételeiben koncepcionális problémák és műszaki hiányosságai miatt nem találta alkalmasnak a közbeszerzési eljárás megindítására.

A kerület, hogy mentse a helyzetet – és hogy a meglévő pénzből egyáltalán kivitelezhető legyen – változtattak a terveken: kézilabdacsarnok helyett egy gyermektábor tervét tet- ték le az asztalra. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár először még rábólintott az átdolgozott tervekre, aztán váratlanul visszadobta azokat, és a támogatást is visszakérte. (Megj.: mert ugye – ahogy már többször is szó esett róla – egy balatoni gyerektábor nem lehet meg sportcsarnok nélkül. Főleg nem, ha kézilabdáról van szó.)

Szél Bernadett szerint a kormány mondvacsinált okok miatt vonta vissza az egyszer már megítélt támogatást. Ezért a hét közepén az alábbi kérdéseket tette fel Kásler Miklósnak:

1. Mi az a műszaki tartalom, ami a kormány szerint túlzottan lecsökkent, és ami az egész beruházást okafogyottá tette? A Kocsis Máté, majd Sára Botond vezette önkormányzat által készített terveket az illetékes minisztériumok és a BMSK illetékesei – mint szakmailag és pénzügyileg egyaránt megvalósíthatatlanokat – sorozatosan elutasították. Ezzel az állás- ponttal az EMMI is egyetértett. Önök most a saját maguk által is megvalósíthatatlannak ítélt tervekhez való visszatérésre akarják rákényszeríteni az önkormányzatot? Ismét kézi- labdacsarnokot akarnak építtetni gyermektábor helyett?
2. Mi történt 2020 augusztusa és decembere között, ami miatt Szabó Tünde államtitkár megváltoztatta a döntését? Miért nem kapott arról az önkormányzat tájékoztatást, hogy a BMSK és az EMMI illetékesei által kért módosításoknak mégsem kell eleget tenni? Milyen, az egyes állami szervek és döntéshozók közötti vita áll a kiszámíthatatlanul változó szempon- tok hátterében?
3. Latorcai Csaba államtitkár szavai („nincs akadálya a támogatási szerződés újbóli megkö- tésének, ha az önkormányzat azt írásban kéri”) úgy értelmezhetőek, hogy a kormány – miután elutasította az egész beruházást -, most mégis rábólintana arra 2022. május 31-i határidővel? Miért használták fel saját politikai játszmáikra a gyermekek üdültetésének az ügyét?

Pikó András fb-bejegyzése szerint az egész gyerektábor-ügy dr. Kocsis rosszindulatú és kicsinyes bosszúhadjárata. Csütörtökön pedig azt írta: változatlanul meg akarják menteni a tábort, és még a héten elkezdődnek a tárgyalások az EMMI és az önkormányzat között.

Kíváncsi vagyok, mi lesz ennek az eredménye. Azt meg csak megismételni tudom, hogy a kicsinyes bosszú, a csuklóztatás s fúrás-faragás közepette remélhetőleg nem fogpiszkáló. És nem sportcsarnok.

Kellemes hétvégét mindenkinek.

***

Jogerőssé vált a júliusi első fokú ítélet, amely kimondta, hogy a Hír Tv valótlanul állította azt, hogy az önkormányzat önkényes döntéssel 60 lakást vett el a közszolgálati dolgo- zóktól a járványidőszakban. Szó se róla, majdnem eltalálták: nulla, azaz 0 lakást vett el az önkormi. Erről a Hír Tv honlapján helyreigazítás jelent meg.