A mi Józsefvárosunk

Itt minket hülyének néznek [451.]

Még több mézet a dolgozók madzagjára!

2024. október 05. - Amijo

Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth rádióban nagyratörő terveket jelentett be: 2-3 éven belül ezer eurós minimálbért szeretne elérni kormányával, az átlagjövedelmet pedig 1 millió forintra növelnék. Ami így elsőre egészen jól hangzik. Másodszorra már nem annyira. Mert mit ér ez a csudajó minimálbér, ha pl. a kenyér kilója 2-4-6 ezer forint lesz?

milpego1946.jpg

Merthogy az egyik következményről, azaz az óhatatlanul meglóduló inflációról (pl. a megemelt bérek terhei) valahogy elfejtett beszélni őfényessége. Ideje tehát felfrissíteni emlékeinket és a cseppet sem vidám múltba túrni ennek az 1 millió forintnak az ürügyén.

Az egykori magyar pengő az 1930-as évek közepéig stabil, értékálló pénz volt, aztán folyamatosan inflálódott és állandóan veszített az értékéből a kulcsvalutákhoz képest. A világháború végére a hiperinfláció során teljesen elvesztette értékét. Új pénznemként a forintot vezették be 1946. augusztus 1-én. Ekkor 1 forint 400 000 kvadrillió pengőt ért, a teljes forgalomban lévő pengőállomány értéke nem érte el a 0,1 fillért sem.

És most megint afelé tartunk, hogy a pénzünk fokozatosan — de egyre gyorsabban — elértéktelenedik. Fügedi Ubul kb. 2 éve ezt írta az eljövendő időkről: ”Az euró piaci árfo- lyama várhatóan eléri a 430-450 forintot. Az adósok rettegjenek; minél gyorsabban fizessenek vissza, amennyit csak bírnak. Akinek van még forintja, mentse ki dollárba, jenbe, frankba, ahogy sikerül. (…) Egyre több az olyan termékszolgáltatás, amelynek az árát már euróban is megadják. Amikor forintban már nem adják meg, akkor tudhatjuk, hogy a gazdaság kezd talpraállni. Méghozzá a mi hátunkon, mert mi továbbra is forintban kapjuk a pénzünket.”

Jelenleg az euro árfolyama már 400 forint felett jár, az államadósság és a költségvetési hiány égig ér, de a Kánaán eljövetele be lett lengetve. Itt minket megint hülyének néznek!

P.s.: Gyakoroljunk, ízlelgessük: egymillió milforint…

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr9918701160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása