Bontási engedélyt kapott a Magyar Rádió volt székháza. (Telex)
Úgy néz ki, eldőlt, nem csak bontanák, hanem bontani is fogják akkor is, ha a kerület vezetése (a lakók, a budapesti önkormányzat, stb.) a feje tetejére áll — ugyanis mégis- csak megkapta a bontási engedélyt a Magyar Rádió egykori épületének tulajdonosa.

(Fotó: Farkas Norbert / 24.hu)
Előzmény: a bontással kapcsolatban a tulajdonos október 27-én egy tervcsomagot juttatott el a fővárosi kormányhivatalhoz, amely azonban november 3-án visszadobta azt. Majd a bontási kérelem váratlanul megkapta az engedélyt, de azt nem a fővárosi, hanem a Pest Vármegyei Kormányhivatal adta meg.
Azt nem tudni, hogy a folyamat miért került át a fővárosi hatóságtól a vármegyei szintre, azonban az kiderült, hogy a változást Sára Botond, Józsefváros egykori polgármestere indította el, aki kérte kizárását az ügyből — írja a 24.hu-n Vincze Miklós. (Megj.: érdemes elolvasni a teljes cikket, igen részletesen végig veszi az eseményeket.)
Eddig csak annyit lehetett tudni, hogy Bródy Sándor utca 5-7. homlokzata, illetve utcai szárnya teljes egészében megmarad, az udvari szárnyak, illetve az azokhoz kapcsolódó bővítmények viszont eltűnnek. A nyilvánossá vált tervrajzokon azonban a védett utcai szárny az udvarhoz közelebb eső fele más árnyalatú, mint a biztosan megmaradó, valamint biztosan eltűnő részek. Miért?
A VIII. kerületi önkormányzat ideiglenes védelem alá vette a Magyar Rádió egykori épületegyüttesét, ezzel elérték, hogy a területen egyelőre nem kezdődhet el a bontás.
P.s.: Lázár János szerint az új campus végleges kiviteli terve jövő április 30-ra készül el. A miniszter egyébként korábban azzal vádolta Budapest vezetését, hogy „üldözi” a katoli- kus egyetem projektjét.
LaMa
*
(…) 8 percenként egy teherautónyi környezeti terhelést kell majd a környező utcáknak elviselnie. Arról pedig csak sejtéseink vannak, milyen károkat fog okozni az építkezés a környező házakban. Az állam nem áll szóba a lakókkal, civilekkel, szakemberekkel, sem az önkormányzattal, amelynek területén a beavatkozás történni fog. A parlamentben a Fidesz keresztényüldözésről beszél, a kerületi képviselő-testületben a helyi fideszesek “politikai aktivistának” nevezték és sértegették az ott megjelenő és támogatást kérő civil szakembert, aki a Civilek a Palotanegyedért Egyesületet képviselte. (via Pikó András)