Valamikor réges-régen, bő három éve az akkori Budapest100 apropóján került szóba itt a blogon a Víg utca 24. szám alatti, 1914/15-ben Fogl Emil megrendelésére épült és Freund Dezső tervezte (?) lakóház. Most pár napja az Index / Urbanistán jelent meg egy írás a szomszédos, 22. szám alatti, négyemeletes bauhaus bérházról Art decós bérgarázs a Víg utcában címmel. Akit érdekelnek a kerület házai – azoknak feltétlenül ajánlom olvasásra.

Déry Attila építészettörténész a kerület épületeiről írt monográfiája szerint a ház 1929-31 között épült a már fentebb is említett Feldmann D. Dezső megrendelésére. A terveket Hofstatter Béla – a korszak egyik legjelentősebb bérháztervezője – készítette el, és azokat a fővárosi magánépítési albizottsága 1929. évi január hó 14-én tartott ülésén el is fogadta, majd 1930. augusztus 13-án az építési engedélyt is megkapták. A kivitelező Wellisch Tibor építési vállalkozó cége volt.

Az eredetileg a telken álló földszintes lakóházat (akkori cím: Józsefváros, Víg utca 17/1177) 1867-ban akkori tulajdonos, Bäyer (Bayer) Sámuel lakatosmester Schusbeck Pállal előbb egy fénymázkészítő-műhelyt – jelentsen ez bármit – építtetett a házhoz, majd egy évvel később Wieser Ferenc építőmesterrel tovább kibővíttette azt – és egy lakatosműhelyt is építtetett a házhoz.

Amit még tudni: 1898-ban már Gosch testvérek tulajdonában volt a 253-2 négyszögöles ingatlan, őket előbb 1922-ben Hlaváts Sámuel és társai, majd 1926-ban Nagy Antal és neje követték a tulajdonosok sorában. Aztán jött Feldmann Dezső, és az itt álló öreg ház lebon- tása után felépíttette a ma is itt álló, „Garage” feliratú, négyemeletes bérházát.

LaMa

Az előző poszt és az Ágyi poloskára panaszkodnak a Heim Pál Gyermekkórházban margójára (Vidám történetek a régi, jó kis átkosból sorozat)

Életem első interjúját az irkutszki megyei lapnak adtam 1975-ben, amikor arrafelé voltam nyári gyakorlaton (a Bajkáltól mintegy 150 km-rel északkeletre egy Szljugyánka nevű helyen, amely nem azonos a Bajkáltól délre a térképeken is látható Szljugyánkával). A tudósító megtudta, hogy külföldi diák érkezett a megyébe, elrepült hát a menetrendszerű An-2-sel Mamába, a járás székhelyére, és onnan már csak 45 km-t kellett motorcsónakáz- nia, hogy beszélhessen velem.

Mi tagadás, nem voltam izgalmas interjúalany. Minden tetszett, mindennel meg voltam elégedve, és csak úgy sugárzott rólam a boldogság, hogy ott lehetek. A munka érdekes, a nagy tudású kollégák felkészültek, mindenki kedves és segítőkész, a táj gyönyörű, életem- ben ilyen jól még nem éreztem magam... pont az, ami az efféle megyei lapokban a kötelező penzum, ezért igazán nem érdemes ennyit utazni.

Sőt, még olyanabb. Mert a dolgokat illett valamennyire árnyalni. (Elvtársak... valljuk be: vannak még hibák!) Nekem azonban minden tetszett. A derék sajtómunkás végső kétség- beesésében közvetlenül rákérdezett:
— És nincs semmi, amivel elégedetlen?
— Hát a poloskák... azok zavarnak.
— Öööö... poloskák? Nem csótányokat akart mondani? Lehet, hogy csak rosszul fejezte ki magát oroszul?
— Nem, a poloskákról beszélek. A szálláshelyemen első éjszaka arra ébredtem, hogy nagyon fájok. Felkapcsoltam a villanyt, és tömegesen inaltak szét a padlódeszkák réseibe. Magamon meg fogtam tizenhárom ilyen vérszívót, ez egy elég szerencsétlen szám. Azóta csak úgy tudok aludni, hogy a lábujjamtól a nyakamig szorosan felöltözöm, a takaró tete- jén fekszem, és egész éjjel égetem a villanyt.

Nagyon kelletlen arcot vágott, gyorsan elbúcsúzott, és elszelelt. Az interjú nem jelent meg. Mert a poloskás ház már negyven éve is szégyen volt.

Kelet-Szibériában, az isten háta mögött.

Fügedi Ubul

***

A budapesti szegényeket a poloska is húzza. A Corvin negyed szomszédságában vörösen izzik az ágyi poloska fertőzöttségi térkép. De ezt is érdemes újra elolvasni, 2015-ben jelent meg a Narancson: Zűrzavar a romok alatt.

Kőbánya polgármestere elismerte, hogy drogválság van a kerületben - írja a 444.hu. De hát a drogválság – amelyet íme, képtelen hatósági eszközökkel megoldani a kőbányai önkormányzat – kétségtelenül csak egy súlyos élet- és lakhatási helyzetnek a legszörnyűbb és leglátványosabb megnyilvánulása, amely minden önkormányzati kezelésben lévő bérhá- zat fenyeget, függetlenül attól, hogy Kőbányán van-e, vagy Józsefvárosban.

A kérdésem csak annyi lenne, hogy vajon elgondolkozott-e valaha egy szemernyit is azon mindkét kerület vezetése, hogy véletlen-e, hogy mindkét kerületben, az önkormányzati lakások azok, amelyek a totális élet- és lakhatási katasztrófa jegyeit mutatják, s a "Hős utcai szindróma," ma egyre inkább ilyen, sőt, még súlyosabb krízissel fenyegeti Kelet-Józsefváros válságkörzeteit is. S a valóságos helyzetet harsány NER-propagandával és folytonos győzelmi jelentésekkel elfödni akaró önkormányzat változatlanul nem hajlandó szóbaállni szerződéses lakóival, s közben az amúgy is drog- és más, mindenféle nyavalyá- val fertőzött házaink nagy részében, a Hős utcaihoz hasonló állapotok uralkodnak.

Ezért ezúton is tájékoztatok minden érdekelt s nemcsak házbeli lakót, hogy – elsősorban a volt programindító négy ház lakóinak kérésére – egy részletes levelet juttattunk el ez ügy- ben dr. Sára Botond polgármesterhez, akivel tavaly, már egy rendezési terv kidolgozásá- ban egyeztünk meg, s melynek gyakorlati megvalósítása, sajnálatosan elmaradt. Ezt annál is inkább szükségesnek tartjuk itt elmondani, mert házainkban immár a precedensjogból ismeretes "világos és nyilvánvaló veszély" (Clear and Present Danger) esete forog fenn, s ezt – ha nem volna világos valakinek – úgy kell érteni, hogy élet- és vagyonbiztonságunk került közvetlen és mindennapi veszélybe.

Egy ilyen támadásról számolt be nekem a minap két "szövetséges" ház lakója is, s ennek másnapján, engem is megtámadtak a saját lakásomban. Ezért innen is tájékoztatok min- den érdekeltet, hogy immár tizedik napja nem érkezett semmiféle válasz a levelünkre a tulajdonos-bérbeadó önkormányzattól, ahogy a Bérlővédelmi Programnak nevezett, tel- jesen elvetélt, 2016-os önkormányzati kezdeményezés során akkor jelzett problémáinkra sem. És eddig csak az évek óta elhagyatott, senki által karban nem tartott bérházak amor- tizálódtak le. Most viszont minden jel arra utal, hogy minket, bérlőket is hasonló sorsra szántak.

Budaházy Gusztáv

(A fotók tavaly ősszel készültek, forrás: Kocsis Máté / Facebook)

Nyikita Szergejevics Hruscsov 1971. szeptember 11-én reggel halt meg abban a moszkvai kórházban, ahová infarktusa után szállították. Szeptember 13-án délben már el is temették — de nem a Kreml, hanem a novogyevicsi temető fala mellé. A temetésen főleg rokonai és barátai vettek részt — mintegy 2–300 fő. Az állami és politikai vezetők közül nem ment el senki, ott volt viszont Jevgenyij Jevtusenko, az ismert költő.

Síremléke egy tipikusan modern kompozíció, ami egyáltalán nem triviális, mivel a paraszti mentalitását mindvégig megőrző Hruscsov az ún. "modern művészet" ádáz ellensége volt. Amint ezt (Fizikusok a novogyevicsi temetőben c. írásában) Hargittai István ismerteti, hatalmának csúcsán Hruscsov egyszer ellátogatott egy nagy moszkvai kiállításra, és ott magából kikelve, útszéli módon támadta a modern művészeket és műveiket. Egy bizonyos Erneszt Nyeizvesztnij térplasztikája (?) állítólag annyira felbosszantotta, hogy dühöngve tudakolta, ki is az alkotó.

— Nyeizvesztnij (azaz: Ismeretlen) — válaszolt neki nagy lélekjelenléttel valaki, gondosan elhagyva a művész személy- és apai nevét. Hruscsovot nem érdekelte annyira dolog, hogy utánajárjon (annál ő sokkal lobbanékonyabb természet volt), halála után viszont családja ragaszkodott ahhoz, hogy a síremléket Nyeizvesztnijtől rendeljék meg.

A kompozíció fehér és fekete elemei Hruscsov életművének ellentmondásos voltára utalnak: Sztálin hívéből és egyik legközelibb munkatársából lett a sztálinizmus lebontója és a közélet demokratizálója (rövid időre és kevéssé, de már ebbe is belebukott). A kubai koholmányok visszavonója, a szuezi válság gyakorlati megoldója és az '56-os felkelés le- verője. Bármily hihetetlen is, de a SZU-ban forradalmian újszerű eszmeként ő ismerte fel a közellátás fontosságát — és közben mindvégig maradt az az értelmiség- és haladásellenes, minősíthetetlen tahó, aki az ENSZ plenáris ülésén a cipőjével verte az asztalt, amikor nem tetszett neki valami.

Itt van nektek korunk kis, magyar Hruscsovja, Ungár Péter az ő gondolataival: "Migrációügyben nem szégyen a Fidesszel egyetérteni" (HVG)

Fügedi Ubul

Olvasom, hogy a Kesztyűgyár pályázott a Belügyminisztériumnál és nyert is 10,45 millió forintot. A pályázat témája a bűnmegelőzés, és az Orczy negyed egyik legproblémásabb területét, a Diószegi Sámuel utca 18–28. szám alatti épületegyüttest érinti.

"A projekt elsődleges célja a területen élő 7–16 éves korú gyermekek és fiatalok részére célirányos és problémaközpontú szabadidős, fejlesztő és prevenciós programok biztosí- tása" – írja az önkormányzat oldala. Közösen főznének, kertészkednének, kirándulnának, sportolnának és vetélkednének. Hogy mindezek a bárhol, bármikor elsüthető poénok programok miképpen szüntetik meg – vagy legalább is csökkentik – a Diószegi utca leg- keményebb házaiban a drogozást, drogelosztást, van sejtésem.

Lám, lám, a szintén nem kevés pénzből létrehozott és működtetett, a Diószegi és a Korányi sarkára – éppen a drogelosztóként működő házzal szemben – nagy csinnadratta közepet- te, jó hat éve kipakolt, minden helyi bajt megoldó bádogrendőrség is milyen jól bevált.

Ja, nem.

Csak hogy lássuk, melyek azok a házak, amelyekben a fenti program főzéssel, kertészke- déssel és kirándulással akar bűnmegelőzni:

• 2016 őszén az Orczy-negyedről, pontosabban a Diószegi Sámuel utca legkeményebb házairól írt a Kovacsik Ágnes a Magyar Nemzetben; Élőhalottak Budapest közepén.
• 2017 őszén pedig a Magyar Narancs látogatott el a környékre, Szira Péter írta meg az itt tapasztaltakat, Élet az elfelejtett Diószeghy utcában címmel.

Kézzel fogható szegénység és nyomor, lopások, verekedések, drogelosztók, önkényes lakásfoglalók, szétrohadó önkormányzati lakások – ez tanyázik évtizedek óta a Diószegi utca ezen házaiban a Sárkány és a Kőris utca között.

Tartok tőle, hogy ez a tízmillió is halott, ablakon kidobott pénz lesz.

LaMa

***

A területet ma már hivatalosan Orczy-negyedként tartják nyilván. Sok az önkormányzati tulajdonú lakás, így sok az önkényes lakásfoglalók ellen alkalmazott totális elfalazás is. Az épületek többsége minimum százéves, védettséget egyik sem élvez. A VIII. kerület évtize- dek óta tartó rehabilitációjában eddig eléggé lemaradt ez a terület. (...) Az önkormányzat ígéretet tett rá, hogy megpályáz 2 milliárd forintnyi uniós támogatást. Az összeg 70 %-át szociális, társadalmi, bűnmegelőzési és gazdaságélénkítési programokra lehetne felhasz- nálni, a fennmaradó részt pedig építkezésre. Három pilléren nyugszik majd a pályázat: lakhatás, foglalkoztatás és gazdaságélénkítés, valamint bűnmegelőzés. (via M. Narancs)

Avagy a mókamester kitüntetése. Ugye tetszenek még emlékezni erre a remek humorú pálinkalovagra, hazánk és a fidesz ragyogó intellektusú képviselőjére? Hát hogyne, hisz’ itt a blogon kétszer is nagyot futott a fura viccek jászsági nagymestere, Pócs János. Nos, most újfent alkotott egyet ez a különleges humorú  jóember, méghozzá nem is akármilyet: az államalapítás alkalmából augusztus 20-án kitüntette … saját magát. (Mér, kit tüntetett volna ki, valami idegen gyüttmentett, aki azt se tudja, hogy Jézus is jász vót?! Na ne má!)

Így aztán Jászapátiban – a város korábbi polgármestere és jelenlegi országgyűlési képvi- selője – a helyi katolikus templomban ünnepélyes keretek között nem kisebb elismerést kapott, mint a Jászapáti Városért Díjat. (Megj.: A kitüntetésről két személy döntött, Pócs és a helyi polgármester. A döntés tehát jogszerű és teljesen elfogulatlan volt.)

Amíg ugyanis az ország különféle városaiban rendezett ünnepségeken az államalapításra, Szent Istvánra emlékeztek, addig a fideszes honatya egy díszes ceremónia keretein belül megajándékozta magát egy kitüntetéssel (ilyet utoljára Horthy Miklós tett - a szerk. – via Sztárklikk)

A meglepett és alaposan meghatott Pócs természetesen most is megadta a módját, és szép köszönetet mondott mikor átvette a saját magának adományozott díjat:

… őszinte meghatódással és tisztelettel állok itt Önök előtt. Jól esik, külö- nösen, hogy a nemzet legszebb ünnepén kaphatom ezt meg... Zárásként alkotmányunk első mondatát szeretném idézni: "Isten, áldd meg a magyart”.

Ez annyira szép így. És annyira jellemző is. Hát nem? De.

P.s.: Már jó ideje úgy gondolom – többször le is írtam –. hogy ez már maga a sötét, ret- tenetesen buta pincebogárság, innen már nincs lejjebb. Aztán mindig jól meglepődök, hogy de, mindig van lejjebb. Mint most is.

"… ez nem magyarázható semmiféle veszéllyel, semmiféle keresztény vagy európai erkölccsel; ez maga a gonoszság.” (Jámbor András) 

A déli határnál, mindenfajta jogot, emberséget leszarva figyelmen kívül hagyva, a magyar kormány embereket éheztet, akiknek csak annyi a bűne, hogy más országból származnak, és szeretnének Magyarországon élni. A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) a menekültügyi jogszabályváltozás nyomán nemrég új, „bánásmódot” vezetett be az első fokon elutasított nagykorú menedékkérőkkel szemben: nem adnak nekik enni. A Szent István-féle felelős, befogadó nyitottság szellemében. (Minderről az Index számolt be.)

Karinthy Ferenc: A kerítés

Kirándulni mentünk, iskolás gyerekek, s egy kerítés mögül hatalmas, foltos vizsla mordult-ugatott ránk. Magas, erős drótkerítés volt, teljes biztonságban érezhettük magunkat. Visszaugattunk hát a kutyára, mi is morogtunk, rúgtuk a kerítést. A vizsla ínyét mutatva vicsorgott, őrjöngött, nyála csurgott, rémítő csaholással neki-nekiug- rott a hálónak, szaladt mellettünk vérben forgó szemmel, amerre nevetve elvonul- tunk.

Aztán egyszerre véget ért a kerítés, semerre sem folytatódott. Azóta nem uszítok senkit. Minden kerítés véget ér egyszer.

... és ahogy a kerítés megszűnik – tapasztalatból mondom ezt – a kutyák megszűnnek vicsorogni, és behúzott farokkal s lesunyt fülekkel kotródnak a vackukra. És még szerencséjük van, ha nem ütik agyon őket. (via BG)

Szép Magyarország, édes hazánk! – énekelik az István, a királyban. Aha. Szép. Meg ember- séges. Mert ez egy ilyen csodás, keresztény ország. Éljen augusztus húsz, az új kenyér, az államalapítás, az Alkotmány és a kerítés ünnepe!

Kellemes tűzijátékot mindenkinek!

Camara-Bereczki (CBFM), Magdolna-negyed

P.s.: A kormány szerint Szent István csak viccelt, amikor az idegenek befogadásáról beszélt, nehogy már bárki is komolyan vegye!

UPDATE 2018. augusztus. 20. 23:11: Iványi Gábort nem engedték be ételt vinni az éheztetett menekülteknek. Engedélyt kértek tőle, ennek hiányában nem engedték be ételt osztani. Végül Szabadkán, egy szerbiai szervezetnek adták a segélycsomagokat. (HVG)

***

István király fiához, Imre herceghez intézett intelmét, a vendégek befogadásáról és gyámolításáról: "A vendégek s a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén. … Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak. Ha pedig le akarnád rombolni, amit építettem, vagy szét szórni, amit összegyűjtöttem, kétségkívül igen nagy kárt szenvedne országod. Hogy ez ne legyen, naponta nagyobbítsd országodat, hogy koronádat az emberek nagyságosnak tartsák." (Szent István király intelmei Imre herceghez - részlet)

Pesterzsébet Önkormányzata csatlakozott a Kunyhóból Lakásba! Programhoz
(via Utcáról Lakásba Egyesület) margójára. Vagy ürügyén.  

Valójában sose értettem meg igazán azt, hogy a VIII. kerület önkormányzata – ma már szinte egyedülállóan – vajon mért zárkózik el a gondjaira bízott bérházaknak a Magdolna Programban is előírt jogviszony-rendezésétől, amihez pedig még külső szakembert is szerződtetett anno, s a tervezetet még egy képviselő-testületi határozattal is elfogadtatta.

Az ugyanis egy pillanatig se lehet kérdéses, hogy egy olyan projekthez, mint amilyet az ULE szervez, ez a jogi-szociális program nem spórolható meg, s persze, még azokhoz a programelemekhez is elengedhetetlen egy bizonyos fokú önkormányzati együttműködés, amelyek nem az ök-i bérházak lakásait érintik.

Sokszor leírtuk már itt is, hogy Józsefváros önkormányzatával már több elvi egyezség, sőt, szerződéses megállapodások is köttettek a Négyház Egyesülettel e mára akuttá vált, sok ezer józsefvárosi ember életét ellehetetlenítő probléma megoldására, aztán – mit se tö- rődve holmi megállapodásokkal és persze, az adott szóval se – ezek a tervezetek mind az irattemetőben kötöttek ki.

Pedig a mi projektterveink jóval "szolidabbak" voltak a Város Mindenkié koncepcióinál, s abból a föltétlen legitim elvből indultak ki, hogy legalább egy szakszerű lakhatási- és állagfelmérést hozzunk össze, hogy azt a valóságos állapotokat erősen kozmetikázó képet, amit Józsefváros Önkormányzata – egyedül az összes többi között – a birtokában lévő nemzeti tulajdonról kiállít, végre a maga igaz valójában lássuk. És akkor még mindig hátravan az évtizedek óta – igen, nemcsak a Fidesz-rezsim óta – tanács-rendszerbeli zárványként működő, korrupcionális elemekkel átszőtt vagyongazdálkodási rendszer megreformálása is.

Az ugyanis már többé-kevésbé minden fővárosi önkormányzatnál megtörtént. És persze, az se vigasztal bennünket, hogy a "demokratikus oldal" képviselői se igen tettek érdemi lépéseket ez ügyben. Vajon meddig kell még erre várni? A teljes lakhatási és épített állag- beli katasztrófa bekövetkeztéig? Hát senki se látja, hogy minek a szélén áll a főváros leg- nagyobb egybefüggő bérlakás-konglomerátuma, amely egyben páratlan épített örökségünk is? Meddig mehet még a "rendcsinálás" mezébe öltöztetett hadviselése a hatalomnak a nemzeti tulajdon és saját polgárai ellen?

Budaházy Gusztáv

Bő másfél hete írta a Magyar Narancs – meg ennek nyomán mi is – hogy megújul(hat) a Blaha Lujza tér, merthogy győztest hirdetett a BKK a tér felújítási terveinek elkészítésére kiírt tenderen. Szóba került a Corvin Áruház bádogborításának május végi eltüntetése is, amire a kerület kötelezte a tulajdonost*, és amely cserébe 300 millió forintos támogatást kap. Így a tervek szerint 2019 végéig nem csak a tér, hanem az áruház is megszépül(het).

A munkálatok május végén elkezdődtek, majd két héttel az alumíniumborítás eltávolítása után letakarták a siralmas állapotú homlokzatot. Jelenleg itt tartunk. Amíg ismét történik valami – a letakaráson kívül – ejtsünk pár szót röviden magáról az épületről is…

A Blaha Lujza téri egykori Kasselik-telken állt és működött 1907-től 1922-ig az Apolló Mo- zi és az Apolló Kabaré. Ekkor lebontották, hogy holland és német tőkével felépíthessék az addigi legnagyobb "bevásárlóközpontot" a körút és a Rákóczi út kereszteződésében a Cor- vin Nagyáruházat. Reis Zoltán műegyetemi tanár tervei alapján 1925-ben kezdődött meg az építkezés, és 1926. március 1-én meg is nyílt amerikai stílusú áruház.

A Nemzeti Színház szomszédságában lévő nagyáruház klasszicizáló stílusban épült meg, díszes palotahomlokzattal. A látszólag egyemeletes homlokzat mögött négy emeletsor volt, teljes magasságukban összefüggő ablakokkal. A bejárat mögött kétszintes, üvegtetős csar- nokrész fogadta a vásárlókat. A belső tereket és felületeket Beck Ö. Fülöp és Pongrácz Szigfrid szobrászok munkái díszítették.

Aztán a hatvanas években eltakarták az eredeti homlokzatot, az így végrehajtott rekon- strukció eredményét, az ú.n. "luxalonborítást” – amellyel tulajdonképpen becsomagolták, elrejtették a nem túl jó állapotú eredeti homlokzatot – ezt bontották el májusban. Aztán ha minden jól megy, 2019 végére a Corvin Áruház is visszakapja eredeti formáját és talán egy- kori rangját is. Mert ugye: „Nincs karácsony Corvin nélkül!”

Az alumínium épületburkolat egyébként nem csak nálunk örvend közutálatnak, hanem az Egyesült Államokban is, ahol sokkal elterjedtebb. Woody Allen Agyament Harryjében amikor leszáll a pokolba, és már túljut a sorozatgyilkosok, TV-ügyvédek, háborús bűnösök és a média szintjén, akkor legeslegalul, a legsötétebb pokolbugyorban találkozik egy öltönyös pacákkal: "Hát maga mit követett el? Feltaláltam az alumínium épületburkolatot." (Index/Urbanista)

*Eredetileg csak az alumíniumburkolat elbontásáról volt szó, de később a Józsefváros ön- kormányzata bejelentette, hogy támogatja a magántulajdonban álló, műemléki védettségű épület homlokzat-felújítását is, hogy a településkép védelme érdekében váljon újra látha- tóvá az épület. A tavaly őszi rendeletben még 22 millió forintos költség szerepelt a hatósági eljárás mellett, vagyis mindent levonva és egybevetve a Corvin épületének rekonstrukció- ját több mint negyedmilliárddal segíti az állam.

LaMa & E.

Hogyan lettem versenysportoló?
Vidám történetek a régi, jó kis átkosból 

Harmadikos gimnazista voltam, amikor úgy november táján megszólított a tornatanár.
— Azt mondják, jól sakkozol. Indul egy csapatbajnokság a kerület iskoláinak. Volna-e kedved ott játszani?
— Volna.

Elmondta, mikor és hol lesz a forduló, és meg is jelentem. Zsúfolásig tele volt az erre kijelölt néhány szoba — vagy húsz, egyenként négy fős csapat készült egymásnak esni. Szembeültettek egy korombéli fiatalemberrel, aki a kézfogás után valami egészen sajátos dolgot kérdezett:

— Hányad osztályú vagy?
— Tessék?
— Milyen minősítésed van?
— Minősítés? Azt se tudom, mi az.

Beírta a papírjára a nevem mellé, hogy "alapfokú", majd magabiztosan végigmért, és figyelmeztetett, hogy mindkettőnk lépéseit írjam a saját papíromra.

— Én másodosztályú vagyok.

Az biztosan valami jó dolog — gondoltam, és úgy döntöttem, hogy kivárásra játszom. Egyik kedvenc megnyitásom volt akkoriban a Petrov-huszárjáték, aminek az a lényege, hogy sötét lemond a terület nagyjáról, és amíg világos előrerohan távoli frontvonalig, elhelyezgeti a bábuit úgy, hogy majd valamikor áttörhesse a világos gyalogláncot.

És lőn. Derék ellenfelem bábui végigrohantak a pályán, gyöngének látszó pontokat fe- deztek fel állásomban, és nyomni kezdték őket mindennel, amit csak fel tudtak vonultatni. A gyengének látszó pontokról azonban egymás után derült ki, hogy mégiscsak védhetők, világosnak egyre nagyobb fáradságába került a következő célpontra átcsoportosítani, és ahogy nagy ritkán felszabadult egy-egy tempó, arrébb raktam egy-egy figurát, hogy a majdani ellentámadásomat is tudja segíteni.

Minden játékban az az egyik legalapvetőbb hibám, hogy túl gyorsan játszom; itt se sokat cicóztam. De az én másodosztályú ellenfelem egyre többet és többet gondolkodott egy-egy lépésen. Apránként elment mindenki, és már csak ketten ültünk egy tisztázatlan jellegű középjátékba bonyolódva, és mind türelmetlenebbül nógatott minket a versenyszervező, akiről két lépés között megtudtam, hogy ő az én ellenfelem edzője a Petőfi SE-ben, amelynek ifjúsági csapatát benevezte ebbe a középiskolás bajnokságba. Amikor már nagyon mehetnékje volt, elővett egy sakkórát, és lerakta közénk, hogy használjuk.

No, ilyet se láttam még. Lépés után persze rendszeresen elfelejtettem lecsapni a karját, és csak az ellenfelem szemében hosszú percek után felcsillanó gonosz fény figyelmeztetett arra, hogy az én időmet használja. De még így is bőven a szintidőn belül maradtam. Amikor pedig a támadása végképp kifulladt, megindultam, és lemostam a pályáról. Mit mondjak? Boldogan mentem haza.

A következő fordulón a húsz csapatból összesen nyolcan jelentünk meg, és ezzel a bajnokság véget ért. De ha már ott voltam, a szervező/edző felkínálta, hogy lépjek be a Petőfi SE-be, és meg is egyeztünk, hogy találkozunk köv. héten a Tisztiházban, ahol valamiféle sorsolás lesz.

Az a sorsolás az OBII csapatbajnokság kezdődő szezonjáé volt. Ekkor vezették be azt az újítást, hogy az utolsó két táblán kötelező ifjúságit szerepeltetni. A Vasas Izzóban azonban csak egy ifi játszott, tehát engem, aki még nem voltam igazolt versenyző, gyorsan kölcsönadtak nekik. Nem is jártam a Petőfi SE-ben azóta se...

Fügedi Ubul