A mi Józsefvárosunk

786. Meddig még?

2018. augusztus 17. - Amijo

Pesterzsébet Önkormányzata csatlakozott a Kunyhóból Lakásba! Programhoz
(via Utcáról Lakásba Egyesület) margójára. Vagy ürügyén.  

Valójában sose értettem meg igazán azt, hogy a VIII. kerület önkormányzata – ma már szinte egyedülállóan – vajon mért zárkózik el a gondjaira bízott bérházaknak a Magdolna Programban is előírt jogviszony-rendezésétől, amihez pedig még külső szakembert is szerződtetett anno, s a tervezetet még egy képviselő-testületi határozattal is elfogadtatta.

Az ugyanis egy pillanatig se lehet kérdéses, hogy egy olyan projekthez, mint amilyet az ULE szervez, ez a jogi-szociális program nem spórolható meg, s persze, még azokhoz a programelemekhez is elengedhetetlen egy bizonyos fokú önkormányzati együttműködés, amelyek nem az ök-i bérházak lakásait érintik.

Sokszor leírtuk már itt is, hogy Józsefváros önkormányzatával már több elvi egyezség, sőt, szerződéses megállapodások is köttettek a Négyház Egyesülettel e mára akuttá vált, sok ezer józsefvárosi ember életét ellehetetlenítő probléma megoldására, aztán – mit se tö- rődve holmi megállapodásokkal és persze, az adott szóval se – ezek a tervezetek mind az irattemetőben kötöttek ki.

Pedig a mi projektterveink jóval "szolidabbak" voltak a Város Mindenkié koncepcióinál, s abból a föltétlen legitim elvből indultak ki, hogy legalább egy szakszerű lakhatási- és állagfelmérést hozzunk össze, hogy azt a valóságos állapotokat erősen kozmetikázó képet, amit Józsefváros Önkormányzata – egyedül az összes többi között – a birtokában lévő nemzeti tulajdonról kiállít, végre a maga igaz valójában lássuk. És akkor még mindig hátravan az évtizedek óta – igen, nemcsak a Fidesz-rezsim óta – tanács-rendszerbeli zárványként működő, korrupcionális elemekkel átszőtt vagyongazdálkodási rendszer megreformálása is.

Az ugyanis már többé-kevésbé minden fővárosi önkormányzatnál megtörtént. És persze, az se vigasztal bennünket, hogy a "demokratikus oldal" képviselői se igen tettek érdemi lépéseket ez ügyben. Vajon meddig kell még erre várni? A teljes lakhatási és épített állag- beli katasztrófa bekövetkeztéig? Hát senki se látja, hogy minek a szélén áll a főváros leg- nagyobb egybefüggő bérlakás-konglomerátuma, amely egyben páratlan épített örökségünk is? Meddig mehet még a "rendcsinálás" mezébe öltöztetett hadviselése a hatalomnak a nemzeti tulajdon és saját polgárai ellen?

Budaházy Gusztáv

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr5414187201

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása