Még a hónap elején a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget arról értesítette a NAV, hogy Iványi Gábor egyháza visszakapta a 0444-es technikai számot, így hosszú idő után ismét felajánlható nekik a személyi jövedelemadó 1 százaléka. Másfél hete pedig az Iványi vezette Oltalom Karitatív Egyesület (valamint Baritz Laura szerzetesnővér) kapta meg az Európai Parlament (EP) Európai Polgár díját Magyarországon.

Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava

Eddig tartott az öröm, ugyanis pár napja a MET egyes intézményeire* – meg sem várva, hogy az ítéletet kézhez kapják, ill. hogy az ügy valamennyi jogi fórumon végigfusson – összesen 246 131 000 forint (ebből 90 millió a késedelmi díj) büntetést szabott ki a NAV. Amivel azonnal meg is terhelték az adófolyószámlájukat. Keresztényi szeretetből.

Nehogy azt higgyék már Iványiék, hogy itt a kánaán, és most végre hagyják majd őket békén dolgozni a szegényekér, a számkivetettekér. Hát nem. A bosszú fontosabb.

*A MET az ország hátrányos helyzetű térségeiben és Budapesten több óvodát, valamint általános és középiskolát tart fenn.

P.s.: Iványiék a határozat ellen fellebbeznek, és azonnali jogvédelmet kérnek.

*

A MET éves költségvetése (amelyben az Oltalom finanszírozása is benne van) 4 és 6 milliárd forint között mozog. Az egyházi státus megvonásával számos forrástól elestek – ilyen az szja felajánlott 1 százalékaiból befolyó összeg vagy az egyházi fenntartású intéz- ményeknek szánt költségvetési támogatás, s ilyenek a különböző, szintén egyházaknak kiírt pályázatok is. „Alsó hangon évi kétmilliárd forinttól esünk el minden évben, amit tarto- zások formájában görgetünk magunk előtt, és folyamatosan hadakozunk az államkincstárral vagy a NAV-val. Próbáljuk velük megértetni, hogy nem azért nem fizetünk, mert nem akarunk, hanem azért, mert nem kapjuk meg a nekünk járó forrásokat” – mondta Iványi Gábor a Magyar Narancsnak adott tavalyi, Szemben a rosszal c. interjújában.

Itt van ez a szélsőségesen elfogult és demagóg szösszenet egy bizonyos Sebes György tollából; érdemes elolvasni. "Amúgy is jó esélye lenne az ellenzéki jelöltnek, mert már van egy akár biztos befutónak is látszó személyiség" — elképesztő. Tóth Csaba pályaívét az előző részben rajzoltam föl. Az, hogy kétszer is nyert (mert eggyel korábban nem), kizárólag annak köszönhető, hogy az ittlakók Orbánt és rendszerét már jobban utálják, mint őt.

Felháborítóan sunyi dolog úgy tenni, mintha az ún. személyiségnek komolyabb pozitív szerepe lenne a választáson: az egyéni szavazatok kb. 95 %-át pártszimpátia alapján osztják. Komolyabb negatív szerepe viszont lehet. Pont emiatt nem nyert Tóth Csaba kettővel ezelőtt: mert utálják, mint a kukoricagölödint. Személyes szavazatszerző képessége ebben az országban jelenleg kevesebb mint egy tucat embernek van. Ezek között ott van pl. Hadházy — és az ellenkező kategóriában van Tóth Csaba.

A Momentum nem is tehetett volna rokonszenvesebb és egyúttal hasznosabb dolgot, minthogy a toronymagas esélyes Hadházyt olyan körzetbe tegye, ahol a másik potenciális jelölt már puszta létével kompromittálja a pártjával összefogókat.

Fügedi Ubul

*

Ha ebben a körzetben élnék, gondolkoztam volna azon, hogy a előválasztáson a Momentum, az MSZP, vagy a másik négy ellenzéki párt bármelyikének a jelöltjére adjam a voksomat. Most, a megnevezett két párt jelöltjei nevének tudatában kettejük közül Tóth Csaba maga riasztott volna el attól, hogy őt válasszam, amiért első dolga volt a helyiekben ellenszenvet kelteni megnevezett versenytársával szemben („Hadházy Ákos ránk rúgta az ajtót, amivel nagyon sok zuglói szavazót megsértett."), elég lett volna valami olyasfélét mondani, hogy ÖRÖMMEL méretteti meg magát ellene. (...) A miért pont itt kérdését pedig nemcsak felesleges, hanem káros is feltenni. Bármelyik körzetben. A választók döntsenek. A kiválasztásról is. (via Aczél Gábor)

Tóth Csaba, a zuglói MSZP-s egy fideszes politikus
Hadházy Ákost támadó videóját osztotta meg.(via 444.hu) 
Elegáns. Mint mindig. 

Dicstelen politikai pályafutásom egyik utolsó és döntő vereségeként nem tudtam megvédeni a tagfelvételnek azt a szabályát, hogy a jelentkező belépését a taggyűlésnek jóvá kelljen hagynia. — Örüljünk, ha egyáltalán jön hozzánk valaki! — mondták a lazítók, és lesöpörték ellenvetéseimet.

Fotó: nyugat.hu

Tóth Csaba, alias ToCsa 2002-ben Vas megyében kezdte nagyívű politikai pályáját. Azért ott, mert ebben a megyében volt a legkevesebb tagja az MSZP-nek — akkoriban mintegy ötszáz. Ők lettek a „régiek”, akik minden alkalommal kisebbségbe szorultak. ToCsa ugyanis megfizetett néhány embert, hogy „szervezzenek” tagokat. Párezer forintokat adtak olyan embereknek, akiknek számított ennyi pénz. Ezért csak be kellett lépniük az MSZP helyi szervezeteibe, meg kellett jelenniük a tisztújító taggyűléseken, és ott ToCsa jelöltjeire kellett szavazniuk.

Csatlakozott az akcióhoz néhány másod-, harmad- stb.-hegedűs a maga embereivel; közülük Zuschlag János volt a legismertebb. Az újak száma fél év alatt elérte a hatszáz főt, és minden posztra ToCsa jelöltjeit választották meg.

A „régiek” ezért bepanaszolták a megyei egyeztető bizottságnál, ahol még az ő embereik voltak többségben. A bizottság megállapította a sorozatos csalásokat, és kizárta ToCsát a pártból. Ezt a döntést a tagság gyarapodásának örvendező Országos Etikai és Egyeztető Bizottság megsemmisítette, ToCsát visszavette — naná, hogy ő lett a megyei elnök. Ez- után kitört a balhé; az egyre kínosabb helyzetben a Vas megyei szervezetet feloszlatták, majd az „újak” nélkül alakították újra.

A különféle „hegedűsök” pozíció nélkül maradtak, ezért otthagyták Vast, és más megyékben kezdték ugyanazt újra — de már kevésbé arrogánsan.

Zuschlag Kiskunhalast választotta; oda léptette be az általa vezetett ifjúszocikat. Nem sietett: öt év alatt emelkedett a megyei elnök pozíciójába. A helyi ügyeket bizalmasaira hagyta, és ha „le” kellett utaznia taggyűlésre, ezt úgy kommentálta, hogy „Na, megyek a parasztjaimhoz”. Azzal nem számolt, hogy gyüttmentek maradnak ő is, az emberei is. A helyiek ahogy tehették, úgy bemártották őket, mint a fondübe — jött az ún. „Zuschlag-ügy”, mellé a befolyással üzérkedés és további bűncselekmények gyanúja: a közeg kivetette őket magából.

Tóth Csaba másodjára Zuglót szállta meg. Egy éven belül itt is ő lett az elnök, a „régi” vezetők pedig átléptek az MSZDP-be (azóta se hallott róluk senki). ToCsa afféle új panamává alakította a kerületi MSZP-t (maffiát mondani helytelen lenne, mert véres leszámolásokról nem tudunk). Ennek leglényegesebb és legjövedelmezőbb eleme a Fidesz-frakcióval összefogva szabályozott parkolás, amit sikerült úgy megcsinálni, hogy az autósok fizessenek, de a kerület ne kapjon gyakorlatilag semmit. Emellett komoly kavarok vannak a szociális bérlakások körül, és úgy hírlik, a Liget-programba is sikerült beleártania magát. De az aprópénzt se veti meg, egészen a pár százezer forintos, szóban kötött szerződések ki nem fizetéséig.

Az MSZP szervezeti kultúráját, aminek lényege, hogy „szavazunk a ti jelöltetekre, ha ti szavaztok a mi jelöltünkre”, mintha egyenesen rá szabták volna. Igaz, hogy 2010-ben nem választották ogy-i képviselővé, de mégis az lett, mert Horváth Csaba lemondott mandátumáról, és ő ülhetett a helyére. Horváth a következő 9 évben ahány ogy-i, illetve önkormányzati választáson elindult, annyiszor szenvedett vereséget — mígnem 2019-ben (akkor éppen a főpolgárjelöltek előválasztásán sikerült kikapnia) ToCsa ki nem találta, hogy legyen ő a zuglói polgármester — ennek aztán meg is választották (az általános Fidesz-ellenes hangulatban).

No de most komoly felhők gyülekeznek. Az teljesen nyilvánvaló, hogy ha Hadházy lesz itt az ogy-i képviselő, nem fog részt venni a kerületi összefonódásokban. Sőt, mivel ő az ilyesmik felderítésére szakosodott, föltehetőleg különös gondot fordít az eddigiek tisztázására.

Tehát ki kell nyírni.

Karaktergyilkosság Nem Akadály!
(Feltéve, Hogy Halakkal Nem Kell Dolgozni.)

Fügedi Ubul

*

Bónusz: Tóth Csaba szerda reggel Fiala János Keljfeljancsi című műsorában: Hadházynak és a Momentumnak a fideszes körzetekkel kéne foglalkoznia. „Hadházy úgy váltogatja a pártjait, mint más az alsógatyáját.” – fogalmaz Tóth. (via Mérce)

„Nem kell félni, mert a Jóisten emeletekkel magasabban lakozik, és nevet ezeken, akik lába zsámolya alatt istenkednek.” (Iványi Gábor 2017.) 

Az Oltalom Karitatív Egyesület*, valamint Baritz Laura Domonkos-rendi szerzetesnővér kapta idén az Európai Parlament (EP) Európai Polgár díját Magyarországon. Az Oltalom egyesület itt nálunk, a Dankó utcában működik, Iványi Gábor vezetésével, csakúgy, mint a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET), ahol ősszel ki akarták kapcsolni a gázt. Ugyanekkor iskoláinak kiegészítő támogatását is megvonta a kormány. (A MET az ország hátrányos helyzetű térségeiben és Budapesten több óvodát, valamint általános és középiskolát tart fenn.)

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség sok év után a hónap elején váratlanul visszakapta technikai számát. így ismét felajánlhatjuk neki a személyi jövedelemadó egy százalékát.

A MET és a kormány évtizedes harcban állnak azóta, hogy 2011-ben az új egyházügyi tör- vény megfosztotta a MET-et egyházi státuszától. Iványiék ezért az Alkotmánybírósághoz, majd a Strasbourgi Emberi Jogi Bírósághoz fordultak, ahol 2017-ben ítéltek meg nekik egymilliárd forintos kártérítést. Akkor ugyan az állam visszamenőleg fizetett, de 2017 és 2020 között változatlanul nem kapták meg a pénzüket. Ráadásul egyházi státuszuk ügye sem rendeződött, mivel az állam „egyházi tevékenységet végző szervezetnek” minősíti őket.

Minderről Iványi 2019-ben a Hírklikk karácsonyi interjújában, majd 2020 januárjában a 168 órának beszélt. És arról is, hogy újra az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak, mert nem hajlandóak beletörődni abba, hogy a kormány megfosztotta őket az egyházi státuszuktól és mindentől, ami ezzel jár(na). Szeretnék elérni, hogy az ítélet értelmében visszakapják elismert egyházukat – és végre hagyják őket békén dolgozni.

*Az 1989-ben létrejött Oltalom Karitatív Egyesület célja a rászoruló, társadalom perifériájára jutott embereknek anyagi, természetbeni és lelki támogatása, valamint érdekükben a közvélemény figyelmének és szolidaritásának felkeltése.

A kisebbik fiam talán ötödikes lehetett, mikor új tornatanárt kapott az osztálya. Fiatal, szőkített hajú, sportos nő volt, magabiztosan mutatkozott be a szülői értekezleten, majd precízen lediktálta, milyen felszerelést vár el a gyerekektől (azaz a szülőktől, ugye). Azt már szerencsésen elfelejtettem, hogy a fehér trikóhoz sötétkék vagy fekete tornanadrág volt-e az előírás (nyilván a másik, mint ami  nekünk volt); a zokni-ügy azonban kitörölhe- tetlen nyomot hagyott a lelkemben.

Úgy volt, hogy amikor a résztvevők már szófogadóan felírták a követelményrendszert, melynek részét képezte a minden tornaórára szállítandó fehér zokni is, egy merész anyuka jelentkezett:

– De ugye azért az nem baj, ha a fehér zokninak valami csík van a gumiján? – tette fel a provokatív kérdést a devianciára hajló szülő. Szerencse, hogy az igazi sportembernek az önfegyelem is erénye, így a testnevelés elhivatott oktatója csak a tekintetével igyekezett nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozni, miközben higgadt határozottsággal válaszolt:

– De igen. Baj. A fehér zokni az fehér zokni. Azon nincs csík. Hová jutnánk, ha megengednénk a csíkot!? Hát attól kezdve már lehetne akár Miki egér is!

És mi, megszeppent középkorú családanyák és -apák, ott ültünk  szégyenkezve. Lelki szemeinket szinte égette a horrorisztikus látomás: a Miki egeres zokniban tornázó ötödikesek.

Azóta viszonylag gyakran eszembe jut ez a frappáns felelet; miért kell három példányban, miért nem jó fekete tollal írva, miért csak hivatalos űrlapon – hát ezért, na. A Miki egerek miatt.

Borsi Vera

Olvasva az előző posztot, feltűnt, hogy a valószínűleg nyomtalanul eltűnő Psota-ház fotójának jobb oldalán még belóg a képbe a Tömő utca 21. (Szigony u. 35.) alatti ház sarkának egy darabja. Amely már szintén eltűnt innen. Valamikor 2016 körül bontották le, helyén azóta is üres, fűvel benőtt telek áll. Volt ház, nincs ház – nem maradt más belőle, csak pár fénykép. Ejtsünk azért pár szót az eredetileg itt álló földszintes épületről…

1872-ben Hild Károly tervezte és építette Lee György szabómester megbízásából. 1880-ban Farkas (Franz) Ferenc cipészmester vette meg a házat, tőle 1891-ben a Besztercebányáról származó Dobrik (Dobrick) Mihály és neje vásárolta meg az ingatlant. Budapesti Czim- és Lakjegyzéke szerint 1905-ben már az időközben megözvegyült Dobrik Mihályné az egyedüli a tulajdonos, aki 1908-ban vált meg tulajdonától.

Több tulajdonos után 1921-ben özv. Wolf Márkné vásárolta meg az ingatlant, aki 1928-ban Laykauf Károly építésszel kibővíttette a házat – valószínűleg ez volt az utolsó alkalom, amikor komolyabban hozzányúltak az épülethez, melyben innentől fogva hosszú évtizedekig működött Wolf Márk és fia, Wolf Ödön gépészmérnök bádogos-, fűtés- és vízvezeték-szerelő cége. 1942-ben már Wolf Margit a tulajdonos, de a Budapest és környékének távbeszélő névsora szerint a Wolf-család cége még 1951-ben is itt működött, ekkor már központi fűtés, gáz- és vízvezeték-szerelést végezve. Aztán gondolom jött az államosítás, meg az IKV, majd legvégül a dózer…

Ennyit sikerült így nagyhirtelen kideríteni. És most persze megint lehet azt mondani – van is benne bőven igazság* –, hogy a földszintes, eleve randa és ráadásul teljesen lepukkant épületekért, komfort nélküli házakért nem kár. És azt is tudom, hogy merő nosztalgiázás- ból nem kell minden lebontott régi ház után krokodilkönnyeket hullatni – de azért azt csak megjegyezném, hogy ez a ház majdnem százötven évig állt itt, és tetszik nem tet- szik, de része volt egy tipikus, jellegzetes józsefvárosi hangulatnak és utcaképnek. Hát most már nem lesz az.

Jöhet helyére a Közép-Európa legnagyobb ingatlanfejlesztési projektjének is nevezett, csupaüveg Corvin-negyed…

a Szerk.

*

*Szerinted mit kéne tennie az önkorinak a komfort nélküli ronda házakkal:

a) óriási pénzekből fenntartani és toldozni-foldozni, hogy valamennyire élhetővé váljanak? (Egy eleve komfortosnak épült lakás szintjét soha nem fogják elérni)
b) Komfortos lakásokat adni a lakóknak, ezeket meg eldózerolni?
c) Odaadni az egészet a lakóknak, hadd rohadjon az ő fejükre?
d) Egyéb, éspedig:

(via Fügedi Ubul, az előző poszthoz)

Olvasom a jozsefvaros.hu-n, hogy lezárult a Tömő utca 23/A és 23/B sz. alatti épületek bontása miatt szükségessé vált cserelakások felújítására kiírt közbeszerzési pályázat, így már bonthatják is Psota-házat. A  2 ill. 3 emeletes Tömő utca 23/A  sz. alatti lakóház a Szigony utca (Szigony u. 24.) sarkán valamikor az 1900-as évek elején épült, sokat nem tudni róla, tervezőjéről és építőjéről semmilyen adatot nem őriz a Fővárosi Levéltár. Hátsó oldala a Szigony utcában történt bontások miatt már jó pár éve szabadon áll...

És azt se sokan tudják, hogy ebben a nagy – mára már romos – sárga házban született a kolozsvári árva cselédlány, Dávid Ilona és a morva kocsigyártó famíliából származó Psota István leánya, Psota Irén (1929-2016), a nemzet színésze, kétszeres Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész. Tábla nem őrzi emlékét, és nemsokára maga a ház is eltűnik.

Az épület sarkán már jó ideje kint van egy molinó, amely azt hirdeti, milyen lesz pár év múlva a környék, amikor már itt is irodaházak határozzák meg a városképet...

A házban 35 lakás van, ebből 19 volt lakott az eladás idején, a földszintes 23/B-ben pedig a 8 lakásból 4 volt lakott. Az eladásról szóló előterjesztés szerint a két épületért a becsérték szerinti legalább 431 millió forint bevételre számított az önkormányzat, amiből 293 millió forintot terveztek be a lakók elhelyezésére. A két épületet még az előző önkormányzat adta el a Corvin-negyed fejlesztőjének, aki itt építi fel a Corvin-sétány folytatását; a beruházó Futureal ígérete szerint – az épületek lebontása után – park lesz a helyükön kialakítva.

Lassan mindent elnyel a szingapúri hangulatot sugárzó Corvin-negyed: két régi házzal ismét kevesebb lesz. Eltűnik az egykori Józsefváros, eltűnik ami a múltunkból még megmaradt.

LaMa

Az össznépi internet java.

Délelőtt 9 órakor készültek a fotók. Valaki barbár módon az akadálymentesített járda mellett parkolt le a Homok utca és Kisfuvaros utca sarkán. Mint a képeken is látható a gyalogosoknak csak az autót nagyívben megkerülve lehetett a járdára feljutni.

A legnagyobb meglepetésemre egy rendőrautó érkezett a Homok utcából, majd szintén jó széles ívben – majdnem a túloldali járdát súrolva – intézkedés nélkül kihajtott a Népszínház utcába.

(via Facebook, Strausz Éva)

Varsóban összecsaptak a rendőrökkel
az abortusz szigorítása ellen tüntetők. (via 24.hu) 

Lengyelországban szerdán lépett hatályba az az októberi alkotmánybírósági döntés, amely szerint nincs összhangban a lengyel alaptörvénnyel a terhességmegszakítást beteg magzatok esetén megengedő előírás. A döntés óta folyamatosak a tüntetések Varsóban és más lengyel nagyvárosokban. Nos...

Az abortuszról folytatott vita lényegét tekintve meggyőződésem szerint soha nem folyt másról, mint a Nő Teste fölötti uralomról. Nem az élet védelmét, hanem uralmi szem- pontokat szolgált az abortusz tiltása.

Nem változtat ezen az semmit, hogy időnként nagyon lelkesen nők is tiltakoznak az abortusz ellen, és követelik annak törvényi tiltását. A történelem bővelkedik azokban a példákban, amikor az elnyomottak lelkesen azonosultak elnyomóikkal, és önként is az életüket adták azért, hogy fenntartsák azt a rendszert, amely őket is elnyomja.

Azt, hogy az abortusz tiltásakor nem az élet védelme a cél, hanem a nő fölötti uralom stabilizálása, semmi sem bizonyítja ékesebben, mint hogy az életnek ez a lelkes védelme a gyermek megszületéséig tart. Attól a pillanattól fogva, hogy a gyermek elhagyta anyja méhét, már közömbössé válik, ha éhezik a család, ha éhezik a gyermek, ha hajléktalanná válnak, mert képtelenek fizetni a közüzemi számlákat, vagy ha konkrétan a gyermek éhen hal.

Nos, tessék olyan világot teremteni, amelyben minden ember számára biztosítottak az emberhez méltó élet *anyagi* feltételei *is*. Akkor talán nem lesz annyi abortusz.

Marosán Bence Péter

P.s.: A posztban szereplő, valóban nagyon sarkítottan megfogalmazott állítást minde- nekelőtt arra értettem, hogy a politikai térben a markánsan abortusz-ellenes hangok és törekvések milyen célokat és érdekeket szolgáltak – véleményem szerint – *valójában* mindenkor, akár megfogalmazóik szándékai ellenére is.

Megj.: A társadalmi kihatása és a fő hajtóereje pontosan az, amit Bence mond. (…) A háborúk, a fegyveres erőszak teljes elutasítása, az éhezés felszámolása sokkal hatékonyabb módja volna az emberi élet védelmének. És ezekért nem állnak ki ugyanazok a (többek közt vallásos) csoportok ugyanezzel az erővel. Én se tudok más okot, magyarázatot találni erre a feltűnő különbségre, mint hogy ilyen ügyekben a határozottabb kiállás szembemegy a mai uralmi viszonyokkal, az abortusz tiltása viszont együtt halad vele. Viszont az abortusznak tényleg vannak más oldalai is: nem vitás, hogy a születésszabályozás legrosszabb módja, mind biológiai, mind pszichés következményeit tekintve. Csak egy rosszabb van: ha nincs mód születésszabályozásra. (via Máté András)

*

A lengyel alkotmánybíróság kormánypárti képviselők beadványa alapján vizsgálta az egyébként is rendkívül szigorú abortusztörvényt, és tavaly ősszel megállapították, hogy ez még így is túl laza. Lényegében csak a bizonyított nemi erőszakból ill. vérfertőzésből fogant magzatok elhajtását engedélyezi, illetve ha a terhesség komplikációi az anya életét közvetlenül veszélyeztetik. A magzat betegsége, vagy életképtelensége viszont már nem lehet ok az alkotmánybíróság szerint abortusz végrehajtására.

Titkos találkozó után lett botrány a turizmuspénzek
fű alatti kiosztásából (via 24.hu) 

Röviden a hír: A balatoni vendéglátóhelyek közül Laposa Bence érdekeltségei kapták a legtöbb támogatást a Magyar Turisztikai Ügynökségtől, miközben ő a szervezet tanácsadója, és a hírek szerint ő tett javaslatot a támogatottak névsorára is. Az általa vezetett érdekvédelmi szervezetben akkora feszültséget okozott a pénzosztás, hogy a badacsonyi borász felajánlotta lemondását a Balatoni Kör éléről. Pont.

Vidéki stílusos gasztróbubusok állami támogatásokat osztogatnak maguk- nak abból a pénzből, van vagy évi 40-50 milliárd békeidőben, amit az összes többi vendéglőstől szed be adóban az állam az ún. turisztikai ügynökségnek, ami minek. Attól is, aki most megy tönkre. Az adófizetők pénzéből fényesedik tovább a balatoni birtok, nem kell hozzá semmi, csak szorgalmas nyelv nyalni a rendszer valagát és azt mondani rá, hogy ahhh, az ön narancsos hátsója tiszta kellem és parfüm, micsoda nyereg alatt puhított, kézműves orchidea- illat, hadd desztillálom le izibe és adom ki díszdobozban hungarikumként!

Közben adják a nagy gasztróarcot a felsőkategóriás vendéglőikkel, az állam csecsén lógó innovátorság, posztolgatják a nagy stílusosságot, óh, ez a tányér, merőben lokális tiszta forrás, nemzeti tradíció, kérem. Budapesten meg rohadjon el minden, már csak a vidékre érdemes lóvét tenni, azok még ránk szavaznak, a főváros el van esve, gebedjen is meg az összes vendéglő- jével, majd ha a lezárások miatt már mindenki tönkrement a vörös rongyokba öltözött bűnös Budapesten, akkor esetleg veszünk egyet-kettőt. Vagy mindet, még ti fizettétek be adóban a forrást, és nulla a bevételetek, hahaha.

Lehet persze a szekértoló vendéglőket és borászatokat bojkottálni. Csak lassan nem lesz már olyan, ami nem az, így három lehetőség marad, egy a Lidlből vásárolni biztos nem csicska alapanyagokat, spanyol eper, chilei vörösbor, holland sajt, malagai avokádó ésatöbbi, és onnan és azokból főzni, kettő megelégedni a vajaskenyérrel, de jól nézzük ám meg azt a vajat, ír vagy belga vagy olasz vagy francia vaj jó lesz, meg a kenyeret is, nehogy az ő malmukban őröljék a lisztet. Harmadik, hogy egészen Bécsig megyünk vendéglőzni, ha majd kiengednek a börtönből. Oda tán még nem tették be a lábukat. Vagy összerakni egy katasztert tiszta helyekből. Vannak még tán, de nem sokáig, mert az ilyen támogatások tönkreteszik a versenyt, és a kitömött gasztrobubusokkal piaci alapon lehetetlen versenyezni, nekik nem kerül semmibe a napelemes kacsintó csodaszarvas az arany nagyteremben, aládárazza a fröccsöt, neked meg véres verejtékkel kell kitermelni a piacról a kávégépet meg a szakácsot. Ha majd úri kedvükben engednek kinyitni.

(via Vakmajom)

P.s.: Csak érdeklődnék, hogy Laposa Bence – akinek érdekeltségei a legnagyobb összegű támogatásokat zsebelték be, és aki az ügy kirobbanása után felajánlotta a lemondását – az önmagának megitélt kétszer 71,5 millió forintos támogatást mikor és hová fizeti vissza. Méghozzá kurvagyorsan!

*

Bónusz: Milliárdos állami segítséggel újulhat meg a Pintér Sándor volt cégéhez került lovasberényi kormányüdülő. Majdnem hatszor akkora vissza nem térítendő támogatást ítélt meg a Magyar Turisztikai Ügynökség a belügyminiszter bizalmasainak, mint amennyiért az állam eladta a hotelt. (via 24.hu)