A mi Józsefvárosunk

Vissza a pénzt! 1. [125.]

2021. június 18. - Amijo

Jogtalanul kapott bírságot az ellenzéki Józsefváros. (Népszava

Megy a himihumi* a vihart kiváltó közétkeztetési közbeszerzés ügyében, hogy most végül is kinek adott igazat a bíróság. A sajtóban megjelent hírek szerint mindenkinek. Ami lássuk be, elég fura lenne. Egy azonban biztos, a kerület visszakapja a korábban kirótt 50 milliós bírságot. Azaz, ahogy azt idősebbek által roppant előnyösen ismert Satöbbi együttes dalolja: vissza a pénzt!

kozetkeztetes3.jpg

Ha valaki esetleg nem emlékezne: még 2020-ban az új, ellenzéki önkormányzati vezetés felbontotta a fideszesek által kötött finoman szólva is előnytelen közétkeztetési szerződést. A helyi Fidesz ezt nem hagyta szó nélkül, és sértődötten a Közbeszerzési Hatósághoz fordultak. A tetőtől talpig pártatlan Döntőbizottság pedig villámgyorsan megsemmisítette a kerület határozatát és 50 millás pénzbüntetést szabott ki. Na, ezt a döntést támadta meg az önkormányzat, amiben most ítélet született a bíróságon.

További szép estét.

*

*Ez meg itt a fentebb említett himihumi:

Fővárosi Törvényszék jogerős ítélete szerint jogtalanul büntették meg az önkormányzatot a közétkeztetési ügyben. A Közbeszerzési Döntőbizottság döntésének jogosságát kezdettől vitatta az önkormányzat, ám még így is 100 milliót spórolt meg az új megállapodással – közölte az önkormányzat.

A Fővárosi Törvényszék az önkormányzat keresetét érdemben elutasította, és a Döntőbizottság jogsértést megállapító döntését törvényesnek minősítette. A Törvényszék csak és kizárólag az önkormányzat terhére kiszabott bírság és a szerződés semmisségét megállapító rendelkezés tekintetében rendelt el új eljárást az első, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás ügyében – közölte a Közbeszerzési Döntőbizottság.

Jó lenne írásban látni ezt az ítéletet...

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr3716598146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása