A mi Józsefvárosunk

45. TOP 5 - először

2013. augusztus 19. - Amijo

04.jpgAugusztus közepe felé járunk, és ha már így elröppent 5 hónap – és eliramlott az élet, meg lassan itt van az ősz, itt van újra (bocs’ Sándor!) – nézzük meg, hogy mit is lájkolt blogunkon a Nagyérdemű az eddig eltelt kicsit több, mint 160 nap alatt. A legolvasottabb posztok – mint eddig is – folyamatosan láthatók a jobb oldalon a TOP 5-nél, erre ennél több szót nem is vesztegetnénk.

A blog indulása óta (2013.03.08. 21:24) volt 14213 oldalletöltésünk – mindenki ízlése szerint eldöntheti, hogy ez sok vagy kevés. Ami érdekesebb lehet: az 5 legtöbb lájkot kapott poszt listája, azaz hogy mit is lájkolt legszorgalmasabban a Nyájas Olvasó. Következzék tehát egy ünnepi ötös lájklista, ha már erre jártunk…

rakoczi6.jpg

***

1. Kitüntető figyelem - 2013.03.24. 11:46 (SziliBalazs) – 367 like

Egyáltalán nem meglepő a poszt első helye, hisz' olyan témát feszeget dr. Iványi Gábor, az 1987-től működő Wesley János Lelkészképző Főiskola rektorának ürügyén, mint: vajon kik érdemesek kitüntetésre, a társadalom valamilyen szintű, illetve nagyságrendű elismerésére? A döntéshozó többség úgy gondolta, dr. Iványi Gábor neve nem érdemli meg a kitüntető figyelmet. Úgy néz ki, hogy az olvasók nem értettek egyet velük…

2. Az a szemét internet - 2013.07.24. 18:35 (Amijo) – 255 like

A második helyen egy olyan írás áll, melyből olvasóink megismerkedhettek Kocsis „cudálatos” Máté és kommunikációs stábjának internetes kommunikációjával. Ugyanis Kocsis Máté kommunikációs igazgató úr facebook-oldalán a szerkesztők minősíthetetlen (szerintünk minősíthető) hangnemben reagáltak az oldalra érkező kommentekre, és ordenáré módon küldték el a jónépet oda, ahová szerintük valók...

3. Se Orczy-kert, se Ludovika - 2013.04.10. 18:41 (akoskomassy) – 215 like

A poszt fontos témát érint, azaz hogy feleslegesen vették el az Orczy-kertet Józsefvárostól. Kiderült, hogy aligha valósul meg idejében Orbán Viktor álma, a Horthy nosztalgiára játszó Ludovika egyetemi Campus. Így tehát nem túl nagy meglepetés a poszt dobogóra kerülése, és hogy a harmadik helyen landolt…

4. Haragosi - 2013.06.20. 20:09 (Amijo) – 165 like

Itt egy majdnem friss történet aratott nagyot, persze hogy a kerület két nagy kedvencéről, Kocsis és Kaiser urakról – na meg az elhíresült lakáspályázatukról – szól. Meg arról az igazán fontos polgármesteri közlésről, hogy ő biza' „nem szereti az olyan embereket, akik sötét szoba sarkában, klaviatúra mögé bújva, mindenféléket írogatnak..."

5. Horváth Mihály téri fák - 2013.08.08. 14:41 (SziliBalazs) – 146 like

Egy igencsak friss posztról van szó, mégis az alatt a rövid idő alatt, amit publikáltan töltött, majdnem dobogóra mászott fel SziliBalazs írása, melynek keretén belül a szerző néhány keresetlen megjegyzéssel illette a Horváth Mihály tér főtérré való átalakításának önkormányzati tervét.

Ámde! Az eddig megjelent posztok közül még jópár írás Top 5-közeli helyzetbe került, ilyen például az Örömhír (2013.06.17. – 135), a Teleki tér, sejehaj (2013.05.06. – 132), Az elmúlt huszonév 2. (2013.04.07 – 123), a Rákóczi tér - most (2013.07.30. – 116) és a Társasházak Józsefvárosban (2013.04.01. – 110) című posztunk.

***

Ez volt tehát Hölgyek, Urak blogunk első lájklistája. Kicsi is, savanyú is, de nekünk jó volt újra olvasni ezeket az írásokat, érdekes volt látni, hogy mi mennyire tetszett, és hogy ezáltal milyen írások kerültek be a lájk Top 5-be. Remélhetőleg a közeljövőben is akadnak majd hasonló, lájkolásra méltó írásaink, ám addig engedtessék meg nekünk, hogy most hangos kiáltással köszöntsük az ünnepet: Éljen augusztus huszadika, az alkotmányosság, a jogállamiság napja, és az új kenyér ünnepe!

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr515467193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása