Igazságosabb lakáspolitika [29.]

2020. augusztus 17. - Amijo

Még júliusban jelent meg az önkormányzat oldalán a hír, hogy a kerületben alapjaiban újul meg a lakáspályázati rendszer. Az önkormányzat kiszélesíti az eddig csak szűk kör számára elérhető lehetőségeket – a Mérce pedig most áttekintette, hogy is működött ez egész mostanáig. A portál cikke –…

Tovább

951. Ünnep után

"Tisztes szegénységnek hívják az ilyet,  pedig ugyanúgy tisztességtelen, mint a nyomor.” (Földes Péter) Megint elmúlt egy karácsony. És megint csak arról írhatunk, hogy – ünnep, szeretet, béke ide vagy oda – Szenteste az Ételt Az Életért Alapítvány, majd pedig az ünnep első napján a krisnások…

Tovább

946. Előzményvizsgálat

A választási kampányban majd a választás megnyerése után Pikó András bejelentette, hogy felfüggesztik a kilakoltatásokat és minden egyes díjhátralékos ügyet egyenként átnéznek. A korábbi, leváltott vezetés propagandistái – többek között a Facebook-on – ezt már úgy kommunikálták, hogy Pikóék…

Tovább

932. Az első intézkedés

A tartozását senkinek nem engedik el, de minden ügyet megvizsgálnak.  Ha minden rendben ment, tegnaptól leállították a kilakoltatásokat a kerületben, és a novemberben amúgy is esedékes kilakoltatási moratóriumig senkit nem tehetnek utcára. Az erről szóló utasítást az óvások miatt hivatalát csak…

Tovább

922. Álljunk meg egy szóra

Bérház-einstand: visszavenné a bérlakásokat az Orbán-kormány margójára.  Mint nyolckerbeli bérlőt, aki "gettónegyedben" lévő Magdolnában lakik, talán nem is zavarna annyira, hogy a belvárosi és várbeli "jobb negyedekben" lévő bérlakásokat a kormány "államosítani" szeretné, és különben is bassza a…

Tovább

911. Dugonics utca

Nem, egyáltalán nem hiszem, hogy ennek a háznak lakóit – akikkel az ehhez hasonló, többivel együtt, hosszan beszélgetett a polgármesterjelöltünk – föl lehetett volna rázni abból a mélységesen elkeseredett állapotukból, amibe az utóbbi idők kiszámíthatatlan fordulatai során kerültek. Fotó: C8…

Tovább

899. Köztulajdon

670 lakást vásárolt fel a berlini önkormányzat. Magáncég vette volna meg a lakásokat, a lakók tüntettek, a város közbelépett. (via Azonnali)  Hogy mik meg nem történnek! Mondjuk nem nálunk, hanem Németországban, egészen pontosan Berlinben. A közelmúltban ugyanis a berlini önkormányzat három,…

Tovább

885. Varjúnak lenni

A varjak támadása fiókáik védelmében (Lásd. előző poszt) teljesen érthető, és némi "ökológiai együttműködéssel" ember és állat együttélése is megoldható. Ami viszont már jóval nehezebben megy, az a hatalom – esetünkben az önkormányzat – együttműködése saját fiókái, azaz bocs, az őt megválasztó és…

Tovább

868. Igenis, valódi csoda

Akartok csodát látni, barátaim? Avagy nem csodának hinnétek, ha azt állítanám, hogy akadt a "keleti végeken" egy kisváros, ahol annak elöljárói – pártállásra való tekintet nélkül – megegyeztek abban, hogy mégse járja az, hogy a helység lakásállományának mintegy 10%-a az enyészetnek kitéve, üresen…

Tovább

834. Olcsón 1 Gundel-menüt

Minőség és tradíció / Quality & tradition (Gundel Étterem)  A hvg.hu írta meg elsőként, hogy a Gundel Étterem üzemelteti a filléres menzát Orbán hivatalában. A Miniszterelnökség a cikk megjelenése után sietett mindenkit megnyugtatni, hogy nem urizálnak, merthogy a hely a városligeti árak…

Tovább