A mi Józsefvárosunk

117. Illés utca 10. és 12.

2014. március 10. - LaMaa

03.jpgÉs ha már az előző posztban szóba került az önkormányzat nagyszerű honlapja… Eredetileg a Korányi Sándor utca sarkán véget ért volna az Illés utcai sétánk, de felfedeztem egy írást az önkormi honlapján "A legtöbb új lakás Józsefvárosban épült 2013-ban” (2014. február 19.) címmel. Ebben a kerület megújulásának jeleiről van szó, ezek egyike a cikk szerint, hogy a legtöbb új építésű lakás Józsefvárosban épült tavaly.

És mindehhez mellékeltek egy képet, persze hogy a Józsefváros újjáépül szlogennel. No, ez az, ami miatt mégis csak folytatom az Illés utca házainak bemutatását. Ugyanis az illuszt- rációnak feltett épület – az Illés és a Kőris utca sarkán – 2008-ban került átadásra. Hat éve! Nem akarok szőrözni, de ez így akkor is gáz. De ha már szóba került, ismerkedjünk meg a házzal, illetve a telek történetével…

illes12-2.jpg

Kezdjük a telekkel: az Illés utca 10. sz. alatti telek jelenleg üres, mellette épült fel mai posztunk „alanya”. Itt lebontásáig egy 1890 körül épült földszintes lakóház állt, egybeépítve a 12. számú telken eredetileg álló – az 1850-es évek vége felé Hild Károly tervezte és építette – nagy kiterjedésű földszintes, kertes házzal. A sarkán lévő patikában gyógyszereket árultak, mellette az Illés utcai oldalon pedig egy borozó kínálta fajborait az arra tévedő szomjazóknak. A Kőris utcai szárnyon (Kőris u. 2.) a kapubejárat melletti lakásban pedig Kocsis Sándor, az 1950-es évek aranycsapatának sztárja lakott szüleivel. Na kérem, ennek a háznak a helyén épült fel 2008-ban az Illés-ház.

illes12-1.jpg

A 74 lakásos társasház az Illés és a Kőris utca találkozásánál lévő saroktelken áll, fő jellegzetességei az oldalhomlokzatot díszítő, egymásba kapcsolt, négyszögletű kiugrók, amelyek színeikkel (sárga, szürke, téglavörös és narancssárga) messziről felhívják magukra a figyelmet. A kertbe eredetileg a bokrokon kívül sziklakertet és padokat is terveztek. (Lakásnagyság: a legkisebb 30 nm, a legnagyobb 80 nm.)

illes10-1.jpg

Röviden ennyit „A legtöbb új lakás Józsefvárosban épült 2013-ban” strófához. Azért arra kíváncsi lennék, hogy a mellette álló, évek óta szemetes, üres telek mikor, milyen diadaljelentésbe fog bekerülni, persze megint csak a Józsefváros újjáépül szlogennel…

LaMa

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr525852870

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása