… a Szabadság térre tervezett emlékmű felállítása ellen

2013. december 31.-én kormánydöntés született, hogy 2014. március 19.-én a német bevonulás 70. évfordulójára emlékmű álljon a Szabadságtéren. Az emlékművön a német sas lecsap az ártatlan Magyarországot szimbolizáló Gábriel arkangyalra. Mi ezzel a bajunk?

Ebben a történetben, mint cseppben a tenger, mutatkozik meg ennek a kormányzatnak a hatalmi filozófiája.

1. A módszer: A döntés puccsszerű már megint. Most sem volt semmilyen vita. Nem volt szakmai az emlékműről, mint képzőművészeti alkotásról. Nem volt történészi és politikai az emlékmű által kifejezett múltértelmezésről. Nem volt előzetes egyeztetés az érintett önkormányzatokkal, a Fővárossal, és a Belvárossal sem arról, hogy vajon akarják-e egyáltalán az emlékművet, és hogy hogyan illeszkedik az emlékmű a Szabadságtér összképébe.
2. A cél: A Fidesz-KDNP által elfogadott alaptörvény szerint a német bevonulással Magyarország elvesztette szuverenitását, és ez csak 1990-ben állt helyre. Ez a hatalom a gyökereit tehát nem az 1945-47 közötti demokratikus újrakezdésben, hanem a Horthy-rendszerben kívánja megtalálni. Ezért kell újraértelmezni a múltat és tisztára mosni a Horthy-rendszert. Ezért nem esik szó a hárommillió koldusról, a nagybirtokrendszerről, az antidemokratikus választójogról, vagy a Don-kanyarról. Ezért nem esik szó a Horthy-korszak korlátozott parlamentarizmusáról és tekintélyuralmi rendszeréről sem, ami láthatóan Orbán Viktor eszménye.
3. A sunyi szándék: A holokauszt emlékévben ez az emlékmű a magyar állam szerepét akarja letagadni mintegy félmillió magyar zsidó elpusztításában. Azzal az állítással pedig, hogy megszállt országként magunk is csak áldozatok voltunk, a magyar társadalom legrosszabb reflexeire játszik rá. Áldozatként ugyanis nem kell felelősséget vállalnunk semmiért. Nem kell szembenéznünk azzal a gyalázattal, amit magyarok tettek magyar zsidó honfitársaikkal. Sőt: a liberálisok, baloldaliak, zsidók (így együtt) „hőzöngése” még szavazatokat is hozhat. Ki van ez találva.

Ez a politika éles határvonalat húz 1944. március 19.-nél. Szeretném ezzel szemben bemutatni a folyamatosságot, hogy a holokausztot megelőző két évtizedben hogyan készítették előlépésről-lépésre azt, amit aztán a magyar hatóságok a magyar társadalom hatékony közreműködésével fél év alatt végrehajtottak.

Magyarországon a honfoglalástól folyamatosan éltek zsidók, a középkori Európa vallási jellegű antiszemitizmusának megfelelő hátrányos megkülönböztetéssel. Csak a polgári átalakulás hozta meg számukra a társadalmi-politikai egyenlőséget. Ezért vettek részt közülük olyan számosan az 1848/49-es szabadságharcban honvédként. Az 1867-es kiegyezés után az Osztrák-Magyar Monarchia liberális oázis volt elmaradottabb környezetéhez képest, ezért jelentős volt a zsidó bevándorlás innen .A korabeli magyar államhatalom szándékainak is megfelelt a zsidók minél harmonikusabb együttélése és magyarosodása.

Ez a helyzet a vesztes világháborúval, a nyomában járó két forradalommal és a trianoni békével változott meg. Az 1919-21-es antiszemita hullám része a „numerus clausus”, mely a zsidó fiatalok egyetemi tanulását korlátozta végig a korszakban. A 20-as években, Bethlen István miniszterelnöksége alatt elcsendesedik, de az 1931-ben Magyarországot is elérő gazdasági világválság után a kormánypolitikában is megjelenik az antiszemitizmus, egyelőre csak a „zsidók gazdasági térfoglalása és egyes értelmiségi pályákon való magas aránya”, valamint a kulturális élet „elzsidósodása” elleni szólamokban. 1938-ban azonban Hitler bevonul Ausztriába (Anschluss), és ezt követően az ekkor még teljesen szuverén Magyarországon is új szakasz kezdődik. 1938. és 1944. március 19. között 21 zsidótörvény (köztük a három legfontosabb 1938.-ban, 39.-ben és 41.-ben, mely utóbbi már faji törvény volt) és 267 zsidórendelet születik. E törvények és rendeletek célja a gazdasági elszegényítés és kifosztás, az állampolgári jogoktól való megfosztás, valamint a kulturális és társadalmi életből való kiszorítás volt. A magyar társadalom gerince 1938 után roppant meg. Ekkor szokták meg, hogy vagyonhoz, álláshoz, földhöz, pozícióhoz nemcsak munkával, vállalkozással lehet jutni, hanem úgy is, hogy állami segítséggel elveszik zsidó honfitársaikét. És épp ilyen logikusnak, törvényesnek és elfogadhatónak tűnt 1944. március 19. után, hogy a zsidókat el is lehet távolítani az országból – és az életből is.

Nem voltak bent a németek Magyarországon, amikor, 941 júliusában a németek (és szövetségeseiként mi is) megtámadták a Szovjetuniót, és a magyar hatóságok, kihasználva a helyzetet, deportáltak a németek által megszállt Ukrajnába mintegy húszezer „hontalan” zsidót, akiket aztán az SS megölt Kamenyec-Podolszkban. Nem voltak bent a németek, amikor a magyar kormány bevezette a munkaszolgálatot, a zsidók fegyvertelen katonai szolgálatát. Nem a németek parancsára zajlott le az újvidéki vérengzés sem 1942-ben, amikor a magyar katonák 3300 embert, köztük 700 zsidót mészároltak le.

Az 1944. március 19.-én bevonuló megszálló német csapatok létszáma alig kétszáz fő volt, hiszen szövetségesekhez jöttek. Eichmann sonderkommandója húsz tisztből és kb. 100 főnyi kíséretből állt A helyén maradó Horthy és a magyar államgépezet páratlan együttműködése tette lehetővé a holokauszt legnagyobb deportálási akcióját május15. és július 9. között, A magyar csendőrség mintegy 430 000 embert, a teljes vidéki zsidóságot vagonírozta be, és indította el Auschwitz-Birkenauba. A gázkamrákat valóban nem ők működtették. Magyar hatóságok írták össze és költöztették csillagos házakba és gettóba a budapesti zsidóságot. (Bibó István írta a Zsidókérdés Magyarországon c. tanulmányában, hogy ha mondjuk Dániában egy szökött zsidó segítségért kopogott be egy idegen házba, 90%volt az esélye, hogy valamilyen segítséget kap, és csak 10, hogy elárulják, vagy becsapják előtte az ajtót. Nálunk ez az arány fordított volt). A katonai és politikai helyzet változása késztette Horthyt, hogy július 9.-én leállítsa a budapestiek deportálását, és „megmentse” őket. És csak a kiugrási kísérlet kudarca után jöttek a nyilasok.

A magyar holokausztban a fent leírt körülmények között pusztult el a magyar zsidóság kétharmada. Ezért elfogadhatatlan a tervezett megszállási emlékmű mondanivalója. A magyarországi zsidóság tiltakozik. De ez nem csak az ő ügyük, hanem mindannyiunké, minden tisztességes magyar emberé. Mert szembe kell néznünk a múltunkkal, hogy túlléphessünk rajta.

Jóvér Ágnes