A mi Józsefvárosunk


Idén is lesz Budapest100 [328.]

Csak most 150 az új 100.

2023. április 19. - Amijo

Idén is megrendezésre kerül a Budapest100, méghozzá május 11-14. között. A szervezők ismét várják az érdeklődőket – csak épp a 150 lett az új 100. 2023-ban ugyanis Budapest 150. születésnapját – Pest, Buda és Óbuda 1873-as egyesítését – ünnepeljük, és ebből az alkalomból a Budapest100 visszatért az…

Tovább

959. Minden ház érdekes!

Mi se maradjunk le róla: idén már 10. alkalommal megrendezésre kerülő Budapest100 szervezői ismét várják az érdeklődőket, mert idén is lesz Budapest100! Az OSA Archívum ötlete alapján a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) Alapítvány szervezésében megvalósuló fővárosi programot 2020. május…

Tovább

845. Budapest100 – idén is

Idén tavasszal – immáron nyolcadik alkalommal – kerül megrendezésre a Budapest100 programsorozat. Még 2011-ben az OSA Archívum és a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) hagyományteremtő szándékkal indította útjára a programot, hogy minden, akkor százéves ház ünnepeljen együtt az év századik napjához…

Tovább

748. Budapest100 - Kálvária tér

Jól elszaladt az idő, rohamléptekkel közeledik a Budapest100 hétvégéje, így aztán térjünk is vissza röviden, gyorsan az idei programhoz. A Gutenberg tér és a Horváth Mihály tér után a következő helyszín – tényleg csak röviden – a Kálvária tér. (A szervezők honlapja szerint ezek a teret körülvevő…

Tovább

747. Budapest100 - Horváth Mihály tér

Hamarosan itt a Budapest100 hétvégéje, térjünk is vissza gyorsan pár szó erejéig az idei programhoz: februárban már elkezdtük sorra venni a mostani kerületi helyszíneket; a Gutenberg tér után nézzük röviden a következő helyszínt, a Horváth Mihály teret. (Hosszabban amúgy is ott van a Budapest100…

Tovább

723. Budapest100 - Gutenberg tér

Ha már beharangozódott itt a blogon is az idei Budapest100, kezdjük el szépen sorra venni a mostani kerületi helyszíneket. Legyen első a hatos utcatorkolatból a XIX. század közepén keletkezett tér, a Gutenberg tér. A szervezők honlapja szerint az alábbi teret körülvevő házak szerepelnek,…

Tovább

721. Idén is lesz Budapest100

Méghozzá május ötödikén és hatodikán, témája ebben az évben a fővárosi terek és az azokat körbevevő házak lesznek. De nem a középületekkel teli nagy terek, hanem a kicsi – vagy egy kicsit nagyobb – terekről lesz idén szó. Ha jól látom a szervezők honlapján, a kerületből hét, egymástól igencsak…

Tovább

499. Budapest100 - Körtúra 2.

Miközben CBFM Strasbourg felé buszozik (tán’ már meg is érkezett), mi folytassuk körúti körtúránkat, méghozzá a  nyitóposztban szereplő – a József körút torkolatáról készült kép – második házával, a Hotel Rémivel. Ez volt ugyanis a József körüt 4. szám alatt álló Hotel Nemzeti eredeti neve, ugyanis…

Tovább

494. Budapest100 - Körtúra 1.

Na, akkor így húsvét hétfőjén folytassuk az idei Budapest100-ról írottakat. A nyitóposzt- ban szereplő a József körút torkolatáról készült képet most nézzük meg a másik irányból – és kicsit korábbról, olyan 1905 körüli időkből. A jobboldali zászlós, kupolás sarokház (József körút 2.) 1895-re készült…

Tovább

493. Budapest100 idén is

És hogy még véletlenül se maradjon ki: már csak pár hét és újra itt a Budapest100! Ebben az évben a 120 éves Nagykörút lesz a fő helyszín, az április 16-17-i programhoz – amely eredendően a százéves házakat mutatja be – a nagykörúti épületek koruktól függetlenül csatlakozhatnak. A több városrészen –…

Tovább
süti beállítások módosítása