A mi Józsefvárosunk

690. Auróra-saga

2017. november 03. - Amijo

Ami most úgy néz ki, hogy véget ért. Legalább is eddigi formájában. Kedden a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság is jogszerűtlennek nyilvánította és hatályon kívül helyezte az Auróra-kert bezárását. Az Aurórát a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje képviselte, a civil szervezet pedig azt közölte: a bíróság kimondta, hogy az önkormányzat által hivatkozott  településkép-védelmi problémáknak semmi közük az intézkedéshez, a bezárás simán jogszerűtlen volt. Szép.

aurora2017-2.jpg

A mostani ítéletet megelőzően – még augusztusban – a közösségi hely zárt részét, a Kiosz- kot bezárató önkormányzati határozatot semmisítette meg a Fővárosi Kormányhivatal. Merthogy valahogy véletlenül az a határozat is törvényellenes volt.

"Az elmúlt években sok minden változott, a közigazgatás, a közszolgálat felfogásában. A jogszabályok egyszerűbbek, a munkatársak megbecsültebbek, a feladatok átláthatóbbak lettek, az aktatologató államot felváltotta a cselekvő és szolgáltató közigazgatás." - mondta a 8keres jegyző 3 éve az Év Jegyzője díj átvételekor. A változás rendületlen. (via 8ker)

Kocsisék valamiért jobban szerették, ha az Auróra zárva van. Még ha törvényellenesen is. Kíváncsi vagyok, legközelebb mivel próbálkoznak. A cselekvő és szolgáltató közigazgatás nevében.

***

Az Auróra egyébként 2014-ben nyitott, és a Marom Klub Egyesület működteti. A hely – amellett, hogy színházi előadások, beszélgetések, filmvetítések, koncertek és bulik is szoktak lenni – több civil szervezetnek otthont és teret ad, köztük a Roma Sajtóközpont- nak és a nyolcadik kerületi cigány gyerekek képzését segítő Láthatatlan Tanodának.

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr3713160030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása