A mi Józsefvárosunk

414. Ismeretlen ismerősök (2)

2015. augusztus 25. - cbfm

Kénytelen vagyok ismét megszakítani szeretett polgármesterünk környezetismereti korrepetálását (pedig ráférne, nagyon is!), merthogy Virág Tamás megint csak nagyot írt az Átlátszóra a huszadikai pofozkodós, Golgota téri "ünnepi megemlékezésről".

Röviden: két nap kellett ahhoz, hogy kiderüljön, nem egy tök ismeretlen ember ütött a józsefvárosi önkormányzati ünnepségen, hanem egy olyan vállalkozó, aki évek óta dolgozik nekik – írja az Átlátszón. A pofont adó Jónás Nándor elmondta, hogy először 2004-ben dolgozott az önkormányzatnak, a történtek miatt pedig elnézést kért. Szerinte a "szóváltás" oka az ellentüntetők vezetőjével való korábbi személyes konfliktusa volt, és őtet most is provokálták. A polgi és Jónás is azt állította, hogy személyesen nem ismerik egymást, Kocsis ezt igazolandó az Index videójában még a keresztnevet is "összekeverte", a helyszínen azt mondta, „szerintem Sándor vagy Nándor.” Vagy mén valahová…

kocsis_aug20-1.jpg

A rácsodálkozás csillió danos mestere igazságért kiált és még fegyelmit is kilátásba helyezett. (via – varanus)

Vasárnap – miután nyilvánossá vált, hogy ki ütött – az RTL-Híradónak dr. Kocsis Máté azt nyilatkozta, hogy amennyire lehet, mindig távol tartja magát a közbeszerzési eljárásoktól és azok nyerteseitől is, "kerülök velük mindenfajta kapcsolatot, éppen azért, hogy a korrupció árnyékát is kerüljem". A fentebb említett cikkben azonban van egy remek képsorozat arról, hogy ez időnként mennyire nem sikerült neki. Tessék mindenképp elolvasni az Átlátszón, az eredeti helyén!

Az különben egyenesen elképesztő, hogy mennyi ismeretlen ismerős veszi körül a mi derék, rendpárti polgármesterünket! Van egy olyan érzésem, hogy a nagy kapálódzás közben a polgi egy kissé túltolta a senkit sem ismerek-szekeret, és hogy a sz@rcunami nemhogy nem csitul majd ezügyben, hanem egyre csak árad, hömpölyög és szép lassan mindent elönt majd. Mint a kerület jó részét a szemét

CBFM - Józsefváros, Magdolna negyed

***

Kocsis Máté reakciója

"Erőltetettnek tartom a sajtó egy részének törekvéseit, melyekkel mindenáron össze akarnak boronálni az augusztus 20-án atrocitásba keveredett nyugdíjas vállalkozóval. Nevetségesek az ezzel kapcsolatos sugalmazások és ötletelések. A mai, világszenzációval felérő "hír" szerint valamikor valahol már máshol is találkozhattam Jónás Nándorral, sőt lehettem már egy légtérben vele. Bejelentem: ez bizony könnyen lehet. Az index.hu-nak adott nyilatkozatomban is jeleztem már, hogy látásból ismerem a férfit, de ismétlem, semmilyen személyes kapcsolatom nincs vele és soha nem is volt. Polgármesterségem alatt több ezer kerületi lakossal találkoztam már, több száz rendezvényen, így látásból sokakat ismerek. A pofozkodó Jónás Nándort még annyira sem ismerem, mint az átlátszó.hu-n megjelent "oknyomozó" cikk íróját, Virág Tamást, aki szintén kerületi lakos és jó párszor voltam már vele egy légtérben.”

Ej, Pinokkió, Pinokkió

a Szerk.

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr147733642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

koszorumagdolna 2015.08.25. 18:37:19

Nem szándékom a pofozkodó vállalkozó leleplezőjének elsőségéért folytatott nemes versengésben különösképp vetélkedni, de az azért mégis csak bassza a csőröm egy kicsit, h épp ti - akiknek oldalán, még az "eseménynapot" követő első, hajnali órában megneveztem az illetőt - egyszerűen figyelmen kívül hagyjátok ezt a tényt.

Azóta megírtam - immár saját nevemen is - annak a hajdani, engem ért konfliktusnak is a történetét, mely világossá teszi azt a tényt, h nem egy "egyszeri kisiklásról" van szó, hanem egy notórius útonállóról, akit ilyen és hasonló ügyben, már jól ismer a rendőrség és a bíróság. Elsősorban ezt és az önkormányzat megbízásából végzett "minősíthetetlen minőségű" munkáit kéne górcső alá venni, s nem azt, h ki és melyik illusztris rendezvényen látta őt parádézni!
süti beállítások módosítása