Nekünk itt Józsefvárosban nagyon úgy néz ki, hogy Tormay Cécile. Kocsis Máté szerint legalábbis mindenképp. A Tudományos Akadémia és a Fővárosi Közgyűlés szerint meg nem annyira. Csak emlékeztetőül: polgármesterünk másfél éve csillogó szemmel, nagyon lelkesen Tormay-szobrot avatott, többek között a vele együtt lelkesedő Lezsák Sándor házalelnökkel együtt.

(Mostanában ugyan már azt mondják, hogy ez az egész szoboravatósdi civil kezdemé- nyezésre valósult meg, ám ezt – ahogy a A Központi Bizottság világa blog írja – "… a szoboravatásról szóló saját cikkükben elhallgatták. Meg a polgi és Lezsák úr beszéltek, nyilván mint civilek.”)

Tormay Cécile írónő antiszemitának és fasisztának vallotta magát, ideológusként és propagátorként pedig szerepet játszott a későbbi önkényuralmi rendszer szellemi hátterének és társadalmi beágyazottságának kiépítésében – áll a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának (MTA-BTK) mostani állásfog- lalásában, amelyet a Mandiner portál múlthét szerdán tett közzé.

A Fővárosi Közgyűlés és Tarlós István június közepén kért állásfoglalást a Tormay Cécile írónőről elnevezett köz ügyében az MTA-tól. A közgyűlés kedden vonta vissza azt a határozatot, amely szerint írónő nevét vette volna fel egy II. kerületi köz.

***

És akkor most következzék egy kis irodalom- és politikatörténet Kocsis és Lezsák uraknak, a két lelkes szoboravatónak.

MTA BTK-T/5-61-1/2013

Szakmai állásfoglalás közterület elnevezése ügyében

Budapest főpolgármestere a „Tormay Cécile köz” tervezett elnevezése kapcsán kérte az MTA állásfoglalását. A 2011. évi CLXXXIX. törvény 2013. január 1-jétől hatályos 14. § (2) bekezdés (a) pontja szerint közterület nem viselheti „olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett”. Az MTA-nak tehát arra a kérdésre kell válaszolnia, hogy Tormay Cécile személye és munkássága e törvényi tilalom hatálya alá esik-e.

Szakmai állásfoglalásunkhoz a következő, közismert tényeket vettük figyelembe:

1. Tormay Cécile egyetlen politikai berendezkedésben sem viselt közhivatalt. Az 1919-es tanácsköztársasági berendezkedés heves ellenzője volt, a következő önkényuralmi politikai rendszer, a nyilas hatalomátvétel időpontjában pedig már nem élt (1937-ben hunyt el). Így döntéshozóként vagy döntések végrehajtójaként önkényuralmi politikai rendszer megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában nem vehetett részt.

2. Mind írói, mind közéleti tevékenységének vezérelve volt ugyanakkor a fajvédelem és a faji kategóriákban való gondolkodás. Népszerűsége és tekintélye révén hatékony képviselője és terjesztője volt annak a katasztrofális következményekhez vezető szemléletnek, amely a történelmet és a politikát „fajok” létharcaként próbálta értelmezni. Büszkén vallotta magát antiszemitának és fasisztának, e nézeteit sohasem vonta vissza. Az általa alapított és vezetett nőszervezet (MANSZ) támogatta a numerus clausus bevezetését. Mindezek alapján nem vitatható, hogy ideológusként és propagátorként szerepet játszott a későbbi önkényuralmi rendszer szellemi hátterének és társadalmi beágyazottságának kiépítésében.

Minthogy a törvény nem korlátozza az önkényuralmi rendszer megalapozásában való részvételt a döntéshozói illetve végrehajtói részvételre, a közterület Tormay Cécile-ről való elnevezése állásfoglalásunk szerint a fent idézett bekezdés tiltó hatálya alá esik.

Természetesen nem zárhatjuk ki egy olyan – a szakmai és etikai szempontokat kiiktató – jogértelmezés lehetőségét sem, amely az önkényuralmi rendszer megalapozásában való részvételt a döntéshozói és végrehajtói részvételre korlátozza, azaz a fenti 1. pont tényeit figyelembe veszi, míg a 2. ponttól eltekint. Ez esetben a következőket ajánljuk megfontolásra.

Tormay Cécile művei napjainkban – igen helyesen – korlátozás nélkül hozzáférhetők. Munkásságának tanulmányokat, disszertációkat, monográfiákat, konferenciákat szentelnek, így sem az olvasókkal való találkozása, sem tudományos újraértékelése előtt nem áll akadály. 

Ez minden demokráciában megilleti az önkényuralmi rendszerek hívéül szegődött jelentős művészeket, például az Amerikai Egyesült Államokban Ezra Poundot, Franciaországban Louis-Ferdinand Céline-t vagy Németországban Leni Riefenstahlt. Bármekkora tisztelet övezze azonban művészi teljesítményüket, nem neveznek el róluk közterületeket, hiszen az általuk szimbolizált, a művészi teljesítményükön túlmutató értékrendet egyetlen demokratikus köztestület sem kívánja kritikátlanul magáévá tenni. Ezzel szemben Magyarországon már Tormay Cécile ily nemű tisztelete is akadálytalanul megtestesülhet, hiszen hívei a szobránál és emléktáblájánál róhatják le tiszteletüket. A közterület elnevezésének igénye ennek fényében aránytalan mértékű igényt jelent.

Tormay Cécile írói pályája kétségkívül ígéretesen indult, de politikai színrelépése után nem tudta elérni többé korai munkái művészi színvonalát. Elismertsége inkább volt köszönhető közéleti szerepvállalásának. Hogy élete végén két ízben is irodalmi Nobel-díjra jelölték, az nem megkérdőjelezhetetlen irodalmi teljesítményét, hanem inkább a jelölőbizottság egyoldalú elkötelezettségét, egyben az irodalmi élet végletes megosztottságát illusztrálja, hiszen olyan jelöltek között válogathattak volna, mint a pályája csúcsára ért Móricz Zsigmond vagy Babits Mihály.

Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja kérésre szívesen összeállítja a fővárosi önkormányzat számára azon magyar írók listáját, akik Tormay Cécile-nél jelentősebb irodalmi életművet hagytak hátra, és nincs róluk Budapesten közterület elnevezve, noha tevékenységükkel közvetetten sem járultak hozzá embertársaik – köztük írótársaik – hátrányos megkülönböztetéséhez, meghurcolásához vagy erőszakos halálához, sőt számos esetben ennek megakadályozásán dolgoztak. Csak példaként említjük az üldözötteket bújtató Ottlik Gézát és Nemes Nagy Ágnest, illetve – külön hangsúllyal – az épp száz éve született és az irodalmi Nobel-díjra ugyancsak fölterjesztett Weöres Sándort.

***

Nos, kedves Máté? Kinek ki a hőse, esetleg tán példaképe?