A mi Józsefvárosunk


936. Árnyalatnyi különbség

2019. november 10. - Amijo

Az előző poszt óta kiderült, hogy a Vuk után a Leonardo utcában meg a Vizipók került fel az egyik panelház falára. Szép nagy lett ez is. Isten ments, hogy semmivel sem elégedett, örökös fanyalgónak látszódjak, de miért óriásméretű rajzfilmfigurákkal kell megfesteni a házak falát? Ezek ugyan nagyon…

Tovább

934. Festett falak (3)

Még tavasszal a Színes Város csoport a Tűzfalfestési Pályázat keretében már megfestette a Szigony utca 10. szám alatti társasház jókora, mintegy 600 négyzetméteres falát (azt most hagyjuk, hogy nem sokkal később egy része lehullott, és újra kellet festeni). A múlt hónapban – október második felében…

Tovább

869. Festett falak (2)

Tavasz, húsvét hétfő, locsolkodás – így csak röviden egy kis színes a Szigony utcából: a Színes Város csoport a Szigony utca 10. szám alatti társasház oldalát egy mintegy 600 négyzetméteres tűzfal-festménnyel tette színesebbé. A kép a Tűzfalfestési Pályázat keretei között valósult meg, amelynek…

Tovább

844. Egymás ellen kijátszani

Idén is egymilliárd forintból újulhatnak meg a társasházak – írja a kerületi lap. Ezzel szemben a rogyadozó önkormányzati bérlakás-állományra mindössze 50 millió forintot irányzott elő az önkori. Az itt kialakult katasztrofális állapotokról mélyen hallgat az új vezetés is, s az egész fővárosban…

Tovább

683. Csak néhány kérdés

Szűk egy hete írtunk arról, hogy október elsejétől már szigorúan csak a szomszédok engedélyével lehet airbnb-zni Józsefvárosban. Frigyesmester akkor kifejtette a döntéssel kapcsolatos vegyes érzelmeit, elmesélve személyes tapasztalatát is. Tegnap ugyanebben a témában a 8ker fb-oldala is feltett…

Tovább

681. Rend a lelke

Olvasom a 444.hu-n, hogy október elsejétől már csak a szomszédok engedélyével lehet airbnb-zni Józsefvárosban. Azaz, itt nálunk. Fene se tudja, én valahogy vegyes érzelmekkel vagyok ezzel a dologgal, több okból is. Egyik "unokatesóm" airbnb-zett itt a nyócban azzal a lakással, amit örökölt, és nem…

Tovább

537. Festett falak (1)

És akkor most a megint szétvert Karácsony Sándor utca után, következzék egy jó hír. Pontosabban, egy első pillantásra jónak tűnő hír. Másodikra azonban már nem is tűnik annyira annak, max. csak pár jó ismerősnek. Az önkormányzat honlapja szerint ugyanis tűzfalak felújítására, hőszigetelésére és…

Tovább

178. Képvisel a testület...

És akkor most röviden a múlt hét szerdai testületi ülésről. Az idei józsefvárosi közigazgatási szünet előtti utolsó képviselőtestületi ülést azzal harangozta be a június eleji ülésen a polgármester úr, hogy rendes ülés lesz. Egy eredetileg június 25-én reggel 10-re…

Tovább

157. Beszámoló a testületiről 1.

Magdolna negyed III - A Nagyfuvaros 26., Magdolna u. 12., Szerdahelyi u. 18. szám alatti épületekben szomszédsági házfelügyelőket fog az Önkormányzat alkalmazni, akik a katalizátor szerepét töltik be az épületek felújítási folyamatában, segítik a kivitelezők és a lakók…

Tovább

55. Bérház

1899-ben, Józsefváros szívében, az Aggteleki utcában (ma Kis József utca) egy bérpalota épült. Vetekedett a Palotanegyed legszebb házaival, mégis, valahogy a megbecsülés elkerülte az eltelt évszázad alatt. Az épületet Feketeházy János tervezte és építtette a fiának 1897-1899 között, aki az első…

Tovább
süti beállítások módosítása