A mi Józsefvárosunk

683. Csak néhány kérdés

2017. október 13. - Amijo

Szűk egy hete írtunk arról, hogy október elsejétől már szigorúan csak a szomszédok engedélyével lehet airbnb-zni Józsefvárosban. Frigyesmester akkor kifejtette a döntéssel kapcsolatos vegyes érzelmeit, elmesélve személyes tapasztalatát is. Tegnap ugyanebben a témában a 8ker fb-oldala is feltett néhány igencsak jogosnak tűnő kérdést.

dio12-3.jpg

Ezeket:

  • Ha a már működő vállalkozások zavarják a lakók nyugalmát, arra megoldás-e a problémák forrását jelentő vállalkozások megvédése az új belépők versenyétől?
  • Vajon pontosan mit jelent a nyugalom zavarása, és miért nem tartatta be a helyhatóság az eddigi szabályokat az eddig működő szálláshelyekkel?
  • Az önkormányzati bérházak nyugalmáért, az építési területeken élők nyugalmáért láthatóan nem tesz semmit az önkormányzat, miért? A társasházak nyugalma megóvásának pedig az az útja, hogy akik nem tudtak a szabályozásról, azoknak bezárultak a kapuk a tulajdonuk ilyen hasznosítására? Vajon a közérdeket szolgálja-e az önkormányzat azzal, hogy csak a neki tetsző szabályokat tartatja be, és a problémákra a lakástulajdonosokat szelektíven érintő, újabb szabályokkal reagál?
  • Tapasztalták-e már a képviselők, hogyan zajlik az szmsz-módosítás a társasházakban?
  • Vajon miért nem volt a szabályozáshoz egyetlen képviselőnek sem hozzászólása, ellenvetése a vitában?* Mi okból nem tartották olyan lényegesnek a témát, hogy szeptemberben tájékoztassák a lakosságot? Hogy ne csak a hivatalhoz és a pártokhoz közeli vállalkozások szerezzenek róla tudomást, hanem mindenki. Az is, aki nem követi a képviselő-testületi közvetítéseket és a jegyzőkönyveket. Teljes megegyezés a rendeletről is, a közös hallgatásról is a hatályba lépésig?

+1 kérdés – ez már egy kommentként született meg a fenti poszt alatt a fészbukon:

  • Vajon a feketén, adózás nélkül kiadott lakásokkal miért nem foglalkoznak? Az airbnb-ek adóznak, dolgoznak azért, hogy lakásaik mindig használható (kiadható) állapotban legyenek. Rendszeresen ellenőrzik őket. Ez miért zavarja a Képviselő-testületet? Másrészt törvénytelen a társasházak külön albetétben (tulajdoni lapon) feltüntetett tulajdonosainak korlátozása jogaikban. Egy helyi rendelet nem írhatja felül a Polgári törvénykönyvet!

Jó kérdések, tán’ valamikor valakiktől a válaszok is megszületnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr8812969661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása