A mi Józsefvárosunk


766. Úgy szép, ha csendes

2018. június 18. - Amijo

És most vissza a kampányhoz. Közeleg az időközi polgármester választás időpontja, három hét – és Kocsis Máté helyett polgármestert választhat a kerület hőn szeretett népe. Ennek az örömteli eseménynek kapcsán az aHang platform és a Khetane Egyesület „Ne add el a szavazatod!” címmel a kampány…

Tovább

765. Matricás házak

„Vannak idők, mikor menni kell, mikor feltűnik a ház falán a jel.” (Százéves pályaudvar – Gerendás/Bródy)  Kedden Hollik István, a Fidesz-KDNP-frakciószövetség szóvivője sajtótájékoztatót tartott az Amnesty International hatodik kerületi irodája előtt, majd a ház ajtajára „Bevándorlást támogató…

Tovább

764. Óvodai kampánylevél

Tegnap este ismét Győri Péter volt Kálmán Olga vendége az Egyenesen című műsorban. A civilek által felkért, a demokratikus ellenzéki pártok által támogatott polgármester jelölt Sára Botond legutóbbi akcióiról, illetve magáról a kampányról beszélt. De elsősorban az alpolgi tájékoztatólevélnek…

Tovább

761. Elismerően csettintve

Június harmadika, Klotild napja volt ma, és ahogy a dátumból is látszik alig több mint egy hónap van már csak az időközi választásig. Ezt többek közt – a dátumon kívül – onnan is lehet tudni, hogy Sára Botond alpolgármesterrel van tele a kerület önkormányzati lapja. És miközben virágot oszt és…

Tovább

757. Alakul ez

Pünkösd hétfő idén a Józsefvárosban egyben a demokrácia ünnepévé vált – a Választási Iroda ezen az ünnepi reggelen adta ki a polgármesterjelöltek támogatói aláírásgyűjtő íveit. Így a civilek által felkért és a demokratikus ellenzéki pártok által támogatott független jelölt, Győri Péter és népes…

Tovább

756. Győri: Itt nagy a tét

A napokban az Abcug készített egy interjút Győri Péterrel, aki a parlamentbe távozó Kocsis Mátétól venné át a kerületet. Aki kevesebb politikai dumát és több szociális bérlakást akar Józsefvárosban. Aki szeretné, hogy a rendőrök végre ott legyenek, ahol tényleg szükség van rájuk, és ne konténerekbe…

Tovább

755. Felszállt a füst

Hétfő délelőtt végre kiderült, hogy Győri Péter lesz a civilek és az ellenzéki pártok közös jelöltje Józsefvárosban. A Jobbikon kívül az összes párt beállt Győri mögé, aki független jelöltként száll versenybe Kocsis Máté elárvult székéért 2018. július 8-án. A választás apropóját meg az adja, hogy…

Tovább

754. Choli Daróczi József (1939-2018)

Megint elment egy jó ember. Életének 79. évében elhunyt Choli Daróczi József cigány író, költő, műfordító, pedagógus, népművelő, újságíró. Megint egy jó ember ment el. Choli Daróczi József - Dal   Felettem az ég sosem volt kékfüst takarta mindig a napot.felettem nem ragyogott csillag:apám…

Tovább

744. Ez még mindig bűzlik

„És Berija elvtárs csendesen kuporog a függöny mögött.”  A szakemberek meg az okosok azt állítják, hogy bár voltak szép számmal visszaélések, de rendszerszintű csalásról nem lehet beszélni. Nem is rohangálok összeesküvés-elméletekkel körbekörbe, már csak azért sem, mert még az aranyzabáló Tímea…

Tovább

743. Valami nagyon bűzlik

„És Berija elvtárs csendesen kuporog a függöny mögött.”  Két nap telt el a választás óta. Nem kisebbítve (sőt!) a demokratikusnak nevezett ellenzéki pártok és a párteli(ek) felelősségét, nézzünk most bele itt-ott a választási adatokba. Mert ugye az egy dolog, hogy valaki kevesebb szavazattal is…

Tovább
süti beállítások módosítása