Olyan másfél, két éve volt itt egy négyrészes környezetismereti korrepetálása derék polgármesterünknek az Orczy-negyed témaköréből. És bár a Palota-negyedben már elég jól elboldogul, de máshol – például mifelénk – mintha kissé idegenül mozogna. Ha mozog- na errefele. Így most folytatnám a korábbi felzárkóztató sorozatot, további segítséget nyújtva dr. Kocsi Máté polgármester úrnak (és persze Sára Botondnak is) ahhoz, hogy oly távoli, egzotikus vidékeket is megismerhessenek, ahol mi élünk. Kezdjünk is bele.
***
Szegregátum (Tömő utca és környéke) Környezetismeret 2. évfolyam, 5. lecke – Képes tanulói munkafüzet
Józsefváros, a Corvin Sétány és a Szegregátum* határvidéke, ahol változik a táj, megjelent a jövő, itt van a jelen és eltűnik a múlt nagy része. Eközben vastagon belep mindent a por, mert a környéken ténykedő kivitelezők nyomokban sem tartják be a porképződés elleni védelemre vonatkozó előírásokat – és "természetesen" az "illetékesek" nem mutatnak hajlandóságot az ebbéli kötelezettségek betartatására és betartásának ellenőrzésére. A fotók nem adják vissza a levegőben terjengő salétromos por irritálóan kellemetlen aromáját, és a porral teli levegő fanyarul kellemetlen életérzését – viszont ezzel kell küzdeniük és együtt élniük kerület nyugati részén lakóknak, immár HÓNAPOK ÓTA.
Szigony utca a Práter utca felől a Tömő utca felé. A régi épület a "Papgödör házak", az új pedig a NOKIA székháza.
Szigony utca a Jázmin és a Tömő utca között. A sarokházban született anno Psota Irén. Az úttestet pedig centi vastagon borítja a por. Eltakarítása kötelessége lenne a kivitelezőknek; de egyszer sem tették meg.
Tömő utca a Szigony utcából a Bókay utca felé. Tökéletesen beterítette a por az utcát. Takarítás, porképződés elleni védekezés még nyomokban sincs.
Apáthy és Szigony kereszteződése. A Szigony utcát beborító porszennyezés egészen az Üllői útig jól látható.
Bókay utca az egykori Jozefinum kertje előtt. Szó szerint el van rohadva a földben lévő közművezeték. A Jozefinum egykor pompázó kertje is a múlté: lebetonozott placc, melyen őrzött parkoló működik magánvállalkozásban.
Bókay utca az Apáthy és a Tömő utca között.
Tömő utca a Bókay és a Leonardo utca között. Erről az útszakaszról is állította 2016/12/19-én Sára Botond alpolgármester, hogy felújítása megkezdődött, és 2017 elején be is fejeződik.
És végül a Bókay 43. sz. alatt volt "Sárkányos Ház" romjainak bontása. A kivitelező – a polgármester úr kedvenc vállalkozója – abszolút nem tartja be a porképződés elleni védekezés kötelezettségét. Miért is tenné?!
Ezek után pedig további, pormentes szép napot kívánok mindenkinek!
P.s.: Igyekeztem én is sok képpel, kevés szöveggel elősegíteni a minél teljesebb megértést. A képek március 23-án készültek, nagyobb méretben pedig itt nézhetők meg. Később innen folytatjuk, polgármester úr...
Frigyesmester
*Szegregátum: szegénytelep, nyomortanya, gettó. Városok, falvak szélein kialakult szegények, etnikai kisebbségek által lakott terület. Szegregátumnak nevezem Józsefváros azon részét, mely a Corvin Sétánytól keletre, a lakóteleptől és a Polgárok Házától délre, a Tisztviselőteleptől nyugatra, valamint a Ludovika és a SOTE Külső Klinikák tömbjeitől északra van. Területi apartheidpolitikának nevezem azt, amikor egy településen belül az adott településrészre tendenciózusan minden tekintetben kevesebb forrás jut, mind fejlesztés, beruházás, fenntartás, településüzemeltetés és szociális ellátások tekintetében.
Miközben a szánalmas becsületkeresztes ki(nem)tüntetésnek újabb részletei kerültek napvilágra – tessék elolvasni, mondjuk a 444.hu-n – térjünk vissza a kerület kevésbé szerencsés részének már-már megszokott (?) cseppet sem szívmelengető történéseihez…
***
Kampányidőszaki kamumesék – Bókay Bóklászó
Most hogy felépült a NOKIA új székháza a SkyParkban, és az Önkormányzat lekommuni- kálta az újabb irodaház-komplexum megépítését a Corvin Sétány keleti végében, eddig soha nem látott tempóban indultak meg a közterületi rekonstrukciók is a környéken. Sára Botond alpolgármester a Vay Ádám utca 2016/12/19-én történt avatásán arról beszélt, hogy már 2016 decemberében megtörténik a Tömő utca felújítása, egészen az Illés utcáig – mely 2017 elején be is fejeződik, de a Tömő utca valójában nyomokban sem tartalmaz megkezdett rekonstrukciót… pedig Március Idusa is elmúlt. Ezzel szemben a Szigony utcának a Práter és a Jázmin utca között, hónapok óta tartó felújítása mellett megindult a Bókay utca felújítása, mégpedig teljes hosszában, az Üllői út és a Práter utca között.
Persze a Szegregátumnak* megint csak a negatív hatások jutottak-jutnak abból, hogy „Józsefváros Újjáépül”. Például a környéket vastagon beterítő porszennyezés, mely forrása a Leonardo-Práter-Szigony-Tömő utcák közötti építési beruházások; a legkirívóbb példája pedig a Bókay utca 43. sz. alatti ház szakszerűtlen volt. Az is beszédes, hogy az „építésigazgatás” csak azután volt hajlandó megmozdulni, és „intézkedni” (?), mikor kellemetlenül sajtónyilvános lett e porszennyezés – de akkor is csak a Bókay 43. esetében csináltak úgy, mintha intézkednének. A lényeg, hogy erőltetett ütemben haladjanak azon beruházások, melyek a „Józsefváros Újjáépül” keretében a Magasabb Társadalmi Státuszúak, a Felsőbbrendűek számára készül és kiszolgálja a regnáló Rezsim különböző érdekeit – „a helyi lakosság pedig dögöljön meg”.
A Bókay utca felújítása kapcsán látható a képviselőtestületi többség egyik „jellemzője”, hogy mikor ki vagy mi a fontos és a lényeges számukra. Amíg „csak” a SOTE Gyermek- klinika és az Országos Koraszülött Centrumnak volt fontos az, hogy a Bókay utca járható legyen, addig az Önkormányzat számára nem volt fontos a Bókay utca felújítása, legalább is a Tömő utca és az Üllői út között. Most, hogy a SkyParkkal színre lépett a NOKIA, egyből fontossá vált a képviselőtestületi többségnek a Bókay utca teljes hosszának felújítása, mert az Üllői útról a Bókay utcán át lehet megközelíteni a NOKIA Központját. Gondolom a NOKIA előtt úgy voltak a Bókay állapotával, hogy egyrészt a koraszülöttek nem potenciális szavazók, másrészt „a helyi lakosság pedig dögöljön meg”. Ahogy senkit nem érdekelt az, hogy a terület nyugati részén négy napig nem volt közvilágítás sem, vagy az, hogy előzetes értesítés nélkül az itt élők egy részét több mint 18 órára kizárják a vízszolgáltatásból.
De a Szegregátum nyugati részének nemcsak porszennyezés jutott, hanem a parkolóhelyek tömeges elvesztése is.
A Leonardo-Tömő-Szigony-Práter utcák közötti építkezésekkel, a Bókay és Szigony utcai lezárásokkal tömegével szűntek meg a parkolóhelyek, mégpedig hetekre-hónapokra. És nagyon sok parkolóhely véglegesen is meg fog szűnni, mert a NOKIA Székház előtti útszakasz mindegyike „tűzoltósági felvonulási terület” lesz, ahol tilos lesz a parkolás. És ugyanígy „tűzoltósági felvonulási terület” lesz a Leonardo utca a Práter és a Tömő utca között – akárcsak a Skypark déli irodaház-komplexum előtti útszakaszok a Szigony és a Tömő utcákban. Így az érintett területről kiszorult helyben lakó autótulajdonosok kénytelenek máshol parkolóhelyet keresni, akárcsak a SOTE itt lévő klinikáira, különösen a Gyermekklinikára érkezők – és a térképet elnézve ránézésre szerintem bőven több mint másfélszáz parkolóhely szűnt meg.
Elhiszem, hogy a Corvin Sétány csilivili házaiba beköltözött Magasabb Társadalmi Státu- szúakat és Felsőbbrendűeket hidegen hagyja a problémakör, mert ők megengedhették maguknak, hogy parkolóhelyet vásároljanak házaik terem- és mélygarázsaiba. De kerület ezen részének lakossága egyáltalán nem olyan társadalmi státuszú, mely a képviselők többségének oly kedves szokott lenni, és nem tud a meglepetés erejével hatni az, hogy ha a testületi többség semmibe és senkinek tekinti a helyi lakosságot. Olyan szinten veszi sem- mibe az Önkormányzat az érintetteket, hogy a környéken zajló dolgokról még csak nem is kommunikál a helyiekkel – így a lakosok csak akkor tudnak meg valamit vagy bármit bármiről (pl. útlezárásokról, a forgalmi rend változásairól), ha azok már bekövetkeztek.
Szegregátum nyugati részén a parkolási helyzet kritikussá vált, de az Önkormányzatot, a képviselőtestületi többséget, valamint Kocsis Mátét látványosan nem érdekli – akárcsak a terület képviselőjeként Soós Györgyöt sem. Ezt példázza, hogy Kocsis Máté a legutóbbi jobbágymeghallgatáson azt kommunikálta, hogy parkolási problémák nincsenek Józsefvárosban; másrészt a területen lévő két nagy, önkormányzati tulajdonban lévő telekcsoport egyikét sem volt hajlandó megnyitni az érintett terület autótulajdonosai számára a kritikussá vált parkolási gondok átmeneti enyhítése-megoldása érdekében. Az egyik ilyen telekcsoport hét házhely üres telekcsoportja a Szigony és a Balassa utca között – és ezt a hét házhelynyi területet az Önkormányzat a NOKIA rendelkezésére bocsátotta azért, hogy a NOKIA parkolási gondjain enyhítsen.
Tetszik érteni – ugye? Az érintett helyi lakosság parkolási gondjainak enyhítését az Önkormányzat és Kocsis Máté nem tekinti feladatának – de a NOKIA parkolási gondjainak megoldása érdekében az önkormányzati telkek használatát átengedi. A területen lévő másik, három házhelynyi telekcsoport – ami a Tömő u. 15, Apáthy u 4. és Apáthy u. 6. – két telkét havi hatszámjegyű összegért bérbeadta a képviselőtestületi többség a Corvin Sétányt építő cég egyikének; az Apáthy 6. számú telek pedig jelenleg sittlerakatként üzemel. Amikor ez utóbbira lepakolták a Cordia újabb társasházainak építésekor kitermelt földet és építési törmeléket, azt állították, hogy egy hónap múlva elviszik az odahordott matériát – ennek már több mint fél éve!
Amikor pl. a Palota-negyedben lévő Horánszky és Mária utca teljes lezárásával történő felújítása történt, akkor az érintett helyben lakó autótulajdonosok számára megnyitott üres telket az Önkormányzat a parkolási gondok átmeneti megoldása érdekében – akárcsak akkor, amikor pl. a Futó utca teljes lezárással történt felújítása volt. Most hogy az efféle lezárások és korlátozások a Szegregátum lakosságát érintik –pláne úgy, hogy napról napra egyre több a lezárt terület, és egyre kevesebb a rendelkezésre álló parkolóhelyek száma –, szóba nem került önkormányzati telek megnyitása.
*Szegregátum: szegénytelep, nyomortanya, gettó. Városok, falvak szélein kialakult szegények, etnikai kisebbségek által lakott terület. Szegregátumnak nevezem Józsefváros azon részét, mely a Corvin Sétánytól keletre, a lakóteleptől és a Polgárok Házától délre, a Tisztviselőteleptől nyugatra, valamint a Ludovika és a SOTE Külső Klinikák tömbjeitől északra van. Területi apartheidpolitikának nevezem azt, amikor egy településen belül az adott településrészre tendenciózusan minden tekintetben kevesebb forrás jut, mind fejlesztés, beruházás, fenntartás, településüzemeltetés és szociális ellátások tekintetében.
Az elmúlt napok egyik híre volt, hogy a kerületben Józsefvárosi Becsületkereszt kitüntetés átadására került sor. Ez a kitüntetés a Józsefváros érdekében kiemelkedő tevékenységet végző, egész életművük alapján elismerésre méltó személyek vagy szervezetek részére adományozható. Hát Józsefváros most adományozott. Ünnepélyesen és sajátságosan.
Találós kérdés: ki a polgármester ott, ahol az önkormányzat kerületi becsületkeresztet ad egy egyházközségnek, melynek lelkészét az ünnepségen elfelejtik megemlíteni (nyilván nem azért, mert képviselőjelöltként indul a választásokon), mindeközben az önkormány- zati lap friss számában egyoldalas fideszes hirdetés jelzi csupán az időközi választásokat, egyéb tájékoztatás nincs? Nem lehet más, csak a #huncutkocsismate.
Az átadáson készült képen jobbra hátulról az elhallgatott/letagadott lelkész, szemből a fideszes jelölt, jelenlegi alpolgármester. (Becsületkeresztes infó az önkormányzat facebook-posztjába sem fért, megelégedtek a többi díj felsorolásával.) További jelöléseket várnak, "Kocsis úr szerelmes az '50-es évekbe" jeligére a kerületi lapba.
UPDATE 2017.03.23. - Közben mind a Népszavában, mind a 444-en megjelent egy részletesebb írás az ünnepinek szánt eseményről, tessék elolvasni, mert szép történet. Csak egy kicsit szomorú a vége. Meg a közepe. És az eleje.
P.s.: Bizarr ez a kocsisos önkormányzat. Tegnap díszpolgárrá avatták Benga-Oláh Tibort. Én őt 2006 tavaszán láttam először, akkor a Mátyás téren Gyurcsány mellett kampányolt Bangó Margit társaságában. Utóbbi ekkor köszöntötte a híres vendéget a Magyar Népköz- társaság miniszterelnökeként, talán még fotóztam is a bulin, a mostani lakásunkat annak köszönhetem, hogy Gyurcsány sokat késett, így körbenéztem a téren. A friss díszpolgárt utoljára múlt szerdán ismertem fel, a Teleki téren ünnepelt az önkormányzattal. Öregszünk. (szintén Virág Tamás, tegnap)
***
Bolba Márta leadta ajánlásait a választási irodán, így hivatalosan ő is képviselőjelöltté vált. Ennek alkalmából köztéri beszélgetésre hívta azokat a képviselőjelölteket, akikkel van miről vitatkoznia: Sántha Péternét és Pityinger Lászlót. A Magdolna negyedben ugyanis április 23-ánidőközi önkormányzati választás lesz, miután Balogh István Szilveszter (Fidesz-KDNP) 2017. január 31-ei hatállyal lemondott képviselői mandátumáról.
Sok konfliktus forrása ám az a fránya labda! Épülnek a milliárdos stadionok a labdáknak – nézőknek nem épülhetnek, mert azok nincsenek – nem kis felháborodást okozva azok körében, akik szerint inkább az egészségügyre kellene fordítani ezeket az összegeket. Józsefvárosban is konfliktus forrása a labda, a focizó gyerekek és a járókelők közötti konfliktusé, melyet bölcs kerületi vezetőink a labdázás és biciklizés minden játszótérről való kitiltásával kívántak orvosolni. Ezen túlszabályozás ellen hirdetett „szabályellenes” labdázást is tartalmazó programot Bolba Márta független önkormányzati képviselő jelölt.
Jómagam szabálykövető polgárként szektorlabdával, - ami a gombfoci sport változata - igyekeztem szélesíteni a program kínálatot, hiszen a gombfoci legális tevékenység még Józsefvárosban is.
A megjelentek létszáma jól mutatta, mekkora az esély-egyenlőtlenség a saját pénzből kampányoló független jelölt és az önkormányzati büdzsével a háta mögött kampányoló alpolgármester lehetőségei között. Na de aki ezt vállalta, nyilván mindezek tudatában tette.
Azok a gyerekek, akiket elhoztak szüleik, remekül érezték magukat. Nagy sikere volt a trambulinnak, amin boldogan ugráltak a kicsik. Varázslatos kézügyességgel készültek a művészi színvonalú arcfestések, imádták a kislányok a gyöngyfűzést, és nagyon örültek, hogy haza vihették a saját készítésű ékszert.
Persze előkerült jó néhány labda is. Kicsit mosolyogtam az aktivisták labdázása közben elhangzó „Na ugye, hogy lehet konfliktus nélkül labdázni!” felkiáltásokon, hiszen nyilvánvalóan nem az itt lévő értelmiségi családok kulturált viselkedése volt a konfliktus forrása, hanem a helyi vagányok másokkal nem törődő viselkedése, tetézve a környéken lakók intoleranciájával, illetve a biztonsági őrök diszfunkciójával.
A kerület vezetés a legegyszerűbb megoldást választotta a Mátyás téren lakók futball panaszára, mindennemű labdázást megtiltott valamennyi játszótéren. Abból a szempontból érthető, hogy szegény biztonsági őr azt még érti, hogy ha labdát lát, akkor szólni kell, hogy „nem szabad!”, de az már meghaladja a kompetenciáját, hogy megkülönböztesse a békés játékot, a mások testi épségét veszélyeztető agressziótól. Jelzem a focis kölykök is kevésbé lennének frusztráltak, ha nem a járókelőket kerülgetve kellene focizniuk, hanem pl. a sportudvart használhatnák. Azt a sportudvart, ami Polgármesterünk szerint nyitva áll a lakosság számára, de a lakosság csak a lakattal szembesül.
Sajnos a Horváth Mihály téri felújításra a Képviselő Testület által megszavazott 100 millió Ft-os keretösszegbe sem fért bele egy elkerített rész két kapuval, így hiába lenne hely rá, ott sincs lehetőség focizni. Hiába, nincs mit tenni, vannak piaci törvényszerűségek. A felújítás 2014-ben volt, és kampányévben mindig egekben vannak a kivitelezési árak…
Visszatérve a rendezvényre, a gyermekek és a civil aktivisták között én is jól éreztem magam. A Képviselő Testületi ülések hangulata után kifejezetten üdítő volt a politikai lózungokat nélkülöző, önös érdekektől mentes civil tenni vágyás megtapasztalása.
Azonban bármilyen kellemes élmény volt is a program, nem csökkent csalódottságom amiatt, hogy bár egy kivétellel a nem jobb oldali pártok meglepő önmegtartóztatásról tanúbizonyságot téve nem indítottak önálló jelöltet, ennek ellenére sem tudta ez a szerencsétlen baloldal meglépni, hogy csak egyetlen jelölt mögé sorakozzon fel!
Szili Balázs
***
Kampány közösségi adományokból - Virág Tamás tegnap osztotta meg az alábbiakat az fb-oldalán. Itt és most ezt mi is megtennénk…
Kedves Barátaink, Ismerőseink, Támogatóink!
Márta kampányát eddig csaknem 320 000 Ft-tal támogattátok, volt aki ezer forintot tudott adni, de olyan is akadt, aki több tízezret. Szóval nem állunk rosszul, de mivel nagyon pörög a kampány, ami költségekkel is jár, tovább görgetnénk a közösségi gyűjtést is.
Szeretnénk, ha segítenétek a felhívás megosztásában, hogy minél többen olvassák és támogathassák a kampányunkat. A most megosztott jegyzetben minden fontos információ, elérhetőség megtalálható, állunk az érdeklődők rendelkezésére.
A lényeg: segítsetek minket némi pénzzel és a bejegyzés megosztásával! Minden utalás, megosztás segíti a munkánkat, amit előre is köszön,
Kampányidőszaki kamumesék – Sántha médiatempó továbbra is
Szóval: időközi önkormányzati választás idején tovább tart újratöltve Kocsis jelöltjének médiatempója. Ezzel önmagában nem is lenne gond – a problémák ott kezdődnek, hogy Kocsis jelöltjének kampánya az önkormányzati média által, és „természetesen” az ön- kormányzat költségvetésének terhére is történik. Miért mondom ezt? Elég volt megnézni a jozsefvaros.hu oldalt például március 8.-án, ahol már minden második-harmadik cikk tartalmaz Sántha Péternét, illetve róla készült fotót.
Ahogyan Sántha Péterné Önkormányzat általi és eddig soha nem látott mértékben történő „szerepeltetése” is valahol a kampány része – legyen szó a kerületi idősklubokban tartott filmvetítésekről – ahol minden esetben Sánta Péterné mondott „bevezető beszédet”, az álláskereső napról az Óbudai Egyetemen, a hirtelen összegründolt Józsefvárosi Busó- járásról, a mostani zászlóosztogatásokról, vagy épp a tűzoltósági gépjárműavatásról.
De a „Józsefváros” újság 7. és 8. száma is beszédes. Egy kis gyorsított sajtószemléző áttekintésből egyértelmű, hogy Kocsis jelöltjének megjelenítése erős túltengésben van az önkormányzat költségvetéséből finanszírozott, sajnos csak elméletileg közszolgálati helyi sajtóban – miközben az ellenzéki jelöltekről továbbra sincs egy karakter és egy pixel információ sem. Akkor jöjjön az áttekintés:
A 7. számban rögtön a címlap után, a második oldalon egy fotó Kocsis jelöltjéről… mert „természetesen” Sántha Péterné mondott beszédet arról, hogy a kommunizmus áldozataira emlékezzünk. És persze az idősek klubjaiban tartott filmvetítések kapcsán is „hírértékkel bírt” Sántha Péterné bevezető beszéddel tarkított jelenléte a Kocsis Máté házi-médiájaként működő önkormányzati újságnak.
A harmadik oldalon hatalmas meglepetésként egy fotó Sántha Péternéről, azon hírrel egybespékelve, miszerint Sántha Péterné avatja a kerületi tűzoltóság új járműveit és felújított irodáit. „Természetesen” minderről egy egész oldalas cikket kellett megereszteni…
A negyedik oldalon nem várt fordulatként fotó Sántha Péternéről, amint „háromgyerekes család vehetett át babacsomagot” … teljesen véletlen hogy épp ott, ahol jelöltként indul, mert épp ott van időközi választás.
A hetedik oldalon is sikerült felkerülnie Sántha Péternéről készült fotónak, azon apropóból, hogy Sántha Péterné nyilatkozik arról, hogy „egyre több turista keresi fel Józsefvárost”. Persze senkit ne zavarjon össze, hogy ez az egész oldalas interjú is nem több egy rejtett kampányelemnél – „természetesen” közpénzből.
A nyolcadik oldalra is sikerült felkerülnie Sántha Péterné fotójának, mégpedig az Óbudai Egyetemen tartott állásbörze apropójából… ahol minő véletlen, épp ő tartotta az esemény nyitóbeszédét.
Ebben a számban tizennégyszer van leírva Kocsis jelöltjének neve, miközben a címlappal együtt 20 oldalas sajtótermékben hét oldal lett az övé – az ellenzéki jelöltek neve, vagy maga az időközi választás ténye egyszer sem.
A „Józsefváros” 8. számában rögtön az első oldalon fotóval van jelen, amint épp Arany Jánosra emlékezik.
Aztán a második oldalon is ott van, mégpedig zászlóosztás közben. Nem is tudom, de számomra teljesen hihetetlen, hogy Sántha Péterné zászlóanyaként épp ott osztja a zászlókat, ahol indul az időközi választáson.
Helyet kapott a negyedik oldalon is, a „közös fellépés gyermekeink biztonságáért” téma által.
Az iskolai beiratkozások apropóján a hatodik oldalon is „megeresztésre” került Kocsis jelöltjének egy féloldalas megnyilatkozása.
A 8. számban – szintén hatalmas meglepetésként – egy karakter, egy sornyi hír sem íródott az ellenzéki jelöltekről, illetve az időközi választásról bármilyen formában is – miközben Péterné neve nyolc alkalommal szerepelt ebben a számban.
Ami még szokatlan, hogy a 7. szám után elég hamar jött a 8. szám megjelenése. Azóta persze megjelentek a Magdolna negyed lámpaoszlopain Sántha Péterné kampányplakátjai, illetve már bukaresti küldöttséggel is sétált… pont ott, ahol épp jelöltként indul. Á, dehogy… még véletlenül sem a józsefvárosiak közpénzéből van finanszírozva a választási kampánya… á, dehogy… - dehogynem!
Így ez a józsefvárosi időközi önkormányzati választás már most nem tisztességes – mégpedig a kormánypártok és az Önkormányzat részéről! Már rögtön az indulásnál, az elején nem volt tisztességes – mégpedig a Kocsis Máté vezette önkormányzat, valamint a Fidesz-KDNP részéről. Viszont továbbra is áll az, hogy szerintem – az ellenzéki jelöltek legnagyobb szerencséjére – az időközi választással érintett terület lakossága jellemzően nem a valójában Kocsis Máté házimédiájaként funkcionáló önkormányzati sajtóból tájékozódik. Úgyhogy továbbra is azt tudom mondani az ellenzéki jelölteknek, hogy „ajtótól ajtóig” kell járniuk a választók szavazatainak „kiénekelése” érdekében.
Frigyesmester
***
Holnap március tizenötödike lesz. Fütyülni, sőt sípot osztani ugyan tilos a rendőrség szerint, miközben a bátrak bátra beszédet mond, de mi azért Mondjunk nemet március 15-én! A Majtényi László államfő-jelölését kezdeményező Elnököt a köztársaságnak csoport demonstrációt hirdet Séta az új köztársaságért – tüntetés március 15-én címmel. Gyülekezés 14.30-tól az Operánál, a menet 15 órakor indul, majd a Nagymező utcán keresztülhaladva az Alkotmány utca Kossuth téri végénél fejeződik be. A séta végén beszédet mond Majtényi László.
Jóreggelt! Szombati kis rövid beszámoló következik. A héten Nőnap volt, így aztán szerda délután Pityinger Lacival közösen szereztünk egy kis örömöt a józsefvárosi lányoknak, asszonyoknak. Sokakkal találkoztunk, csodás nőnap volt az idei! (A képek – meg még egy jó pár – nagyobb méretben itt nézhetők meg az fb-oldalmon.)
Nőnap alkalmából a Magdolna-negyedben sikerült belebotlanom az éppen ott reprezentáló alpolgármester asszonyba, úgyhogy gyorsan bemutatkoztam neki, és megajándékoztam a kormányoldal kedvenc virágával, egy szál vörös szegfűvel. Kicsit szomorúan konstatáltam, hogy nem sokkal utána a kukába dobták, de ez már legyen az ő problémájuk. (Dopeman)
Aztán: az RTL Házon kívül című műsora is forgatott a napokban a Magdolna negyedben – az meg itt nézhető meg.
A rapper, a lelkésznő és az egykori tesitanár harca -Dopeman országosan ismert rapper, a kerületben nőtt föl. Bolba Márta lelkész, a kerületben él és ott alapított gyülekezetet. Sántha Péterné a kerületben dolgozik, KDNP-s alpolgármester, régen tornatanár volt. Nagyon különbözőek, de most versenytársak, mert mindannyian indulnak egy képviselői helyért. A Magdolna-negyed, itt lesz majd választás, sokáig kimondottan rossz hírű része volt Budapestnek. A gettó még mindig megvan, a szegénység, a drog és a balhék, de közben a negyed másik része épül-szépül. A jelöltekkel jártuk végig a nyóckert. (rtl.hu)
Csütörtökön különbentestületi ülés is volt: "4800 lakásból 3800 bérlővel terhelt." - Kocsis Máté polgármester, 2017.03.09. 12.31 (Nem, nem elszólás. Még kétszer használta a "terhelt" kifejezést.)
Ennyit röviden mára, további szép napot, kellemes hétvégét mindenkinek!
Félretéve most egy röpke pillanatra az időközi választás keltette történéseket: a napokban volt két éve, hogy fogta batyuját a legkisebb gyerek, és elhúzott Angliába. Azóta is ott dolgozik és boldogul – most épp Londonban. És éli a mai huszonévesek nem könnyű, de sokkal élhetőbb kinti életet. Vágyik haza, jön is haza – egy-egy napra, hétre. Aztán tűz vissza. Én meg csak remélni tudom, hogy ott jobb és szabadabb az élete, mint idehaza.
Nem ragoznám tovább, Edgar Swan a napokban megint írt egy remeket a témához kapcso- lódóan: A szabadság mindig a szabadok szabadsága címmel. Íme, a bevezető és két rövidebb, ámde elgondolkodtató részlet a posztból:
Volt már terítéken ez a téma és lesz is, mert fontos. A külföldön élő-dolgozó magyarok, az itthonmaradottak, kinek van joga beleugatni Magyarország életébe és végső soron ki adta fel? Akik mentek, akik maradtak, mindenki, vagy senki?
…
Marhára kevesen vannak azok a kint élő fiatalok, középkorúak és tapasztaltabb honfitársaink, akik hirtelen felindulásból fogták az alsógatyájukat, bugyijukat, belehajították egy tescós szatyorba és kitrappoltak a reptérre. A legtöbben évekig próbálkoztak Magyarországon megkapaszkodni, mielőtt meghozták a nagyon nehéz döntést. Mert a többség számára (vagy lehet, hogy nem többség, de az általam ismert, jelenleg is külföldön élő magyarok számára biztosan) rohadtul nehéz volt azért elmenni, mert egyszerűen nem maradt más opció. Az anyagi szükségszerűségen túl, vagy mellette komoly tényező volt az ország egyre súlyosabb élhetetlensége, a folyamatosan romló, mindenhol érzékelhető pocsék közhangulat.
Azt sem árt tudni, hogy akik elmentek, azok a szerencsések. Ugyanis nem ennyien mennének, hanem többször ennyien, ha megtehetnék. De azok, akiknek a napi betevő is gondot jelent, akik a legközelebbi városig sem jutnak el, mert nincsen pénzük buszjegyre, nem is álmodhatnak arról, hogy más országban próbáljanak szerencsét. Pedig mennének ők is, de reményük sincs erre.
És akkor itt van még a végire ez is:
A demokrácia nem alanyi jogon jár, hanem meg kell érte harcolni és meg kell őrizni. De mindenekelőtt meg kell tanulni, hogy a demokrácia nem Orbánról, Lázárról, Gyurcsányról, Botkáról és nem is pártokról szól, hanem rólunk. Polgárokról. Egyenként. A demokráciával jogok, de kötelezettségek is járnak. Demokrácia az, hogy ha látom, hogy bántják egy embertársamat azért, mert nő, mert férfi, fiatal, öreg, cigány, zsidó, meleg, akkor nem fordítom el a fejemet, hogy aztán majd a Facebookon háborogjak, hanem összeszedem a bátorságomat, odamegyek és beleszólok. És nem érdekel, hogy a vegzált fél melyik pártra szavaz és az sem érdekel, hogy a zaklató kire szavaz. Mert csak az elv számít és az én civil bátorságom, hogy ilyet nem lehet, nem engedem, mert olyan országban akarok élni, ahol senkit nem bánthatnak és alázhatnak meg a bőre színe, a neme, a vagyoni helyzete miatt. Senkit. Ez akkor is így van és akkor is bennem dől el, ha kivétel nélkül minden külföldön dolgozó magyar visszajön és akkor is, ha összesen tizenhatan maradunk.
Tessék elolvasni a fentebb belinkelt teljes írást az eredeti helyén, aztán szabad elgondol- kodni mindezen. (Apa meg csak zenél, ja, hű de széles jókedvében...)
a Szerk.
***
Tuttta? Az Egyesült Királyságba főleg a nőtlen vagy hajadon, magasabb végzettségű fiatalok mennek. A KSH 2016-ban összesítette, hogy a különböző statisztikák alapján mit lehet tudni a külföldön élő magyarokról: Itt van, amit jelenleg tudni lehet a kivándorló magyarokról.
Pityinger László (Dopeman) már hivatalosan is képviselőjelölt a Magdolna-negyedben tartandó időközi választáson. Ebből az alkalomból Kocsis Máté úgy vélte, feltétlenül kell néhány keresetlen szót ejtenie erről egy interjúban. Ejtett.
… az, amit az előadóművész képvisel, az az értékvilág, amit közvetít a fiatalok és a gyerekek felé, Józsefvárosban nem követendő érték, hanem maga a probléma.
“Köszönöm szépen dr. Kocsis Máté polgármester úr méltató szavait. Csak ámulok és bámulok azon a mérhetetlen szakértelmen, amivel a Józsefvárosban előforduló problémákat velem azonosítja. Látszik, hogy rengeteg időt tölt a terepen. Képzelem, hogy mit érezhetett szegény, amikor Arnold Schwarzenegger lett Kalifornia kormányzója. Még szerencse, hogy időben kiderült, Arnie mégsem a Skynet kiborgja. Mindenesetre megtisztelő, hogy az egész ellenzék támogatását nekem tulajdonítja. Őexcellenciája ezzel is csak a jelöltségem fontosságára mutat rá, ami bizonyítja, hogy rendkívül bölcs ember. Bízom benne, hogy mielőbb személyesen is megismerjük egymást, és rengeteg építő jellegű eszmecserét folytatunk majd a kerület fejlődésének érdekében. Baráti üdvözlettel, Pityinger DopeMan László”
Ennyit erről. Meg Őexcellenciájáról.
***
Pityinger László még február elején jelentette be, hogy április 23-án elindul a józsefvárosi Magdolna-negyedben megüresedett önkormányzati képviselői helyért. Dopeman a KDNP-s Sántha Péternével és Bolba Márta evangélikus lelkésszel fog versenyezni.
Mint már többször leírtuk, 2017. április 23-án időközi választás lesz Józsefvárosban, a 6. sz. önkormányzati választókerületben (a Magdolna-negyedben és a Csarnok-negyed egy részében). Eddig az önkormányzati médiában túlburjánzó, szemkápráztatóan lenyűgöző Sántha Péterné mellett két, civilként bejelentkezett jelölt – Bolba Márta és Pityinger László (Dopeman) sorakozott fel a rajtvonalra. Róluk – ellentétben a Fidesz jelöltjével – semmit nem ír az önkormányzat nem kevés közpénzből fenntartott nyomtatott lapja, illetve az internetes honlapja. Így aztán most itt – szigorúan tájékoztatási szándékkal – következzék/folytatódjék a két ellenzéki jelölt körüli események ismertetése…
Románné Bolba Márta evangélikus lelkész, a Közöd Civil Társaság elnöke független jelöltként indul. Célja, hogy bekerüljön a józsefvárosi képviselőtestületbe és ott képviselni tudja a helyi lakosok valódi szükségleteit és érdekeit. Itt lehet csatlakozni a kampányához.
Ha te is szeretnéd, hogy Józsefváros a látványpolitizálás helyett a szolidaritás, a szociális biztonság, a nyitott önkormányzati ajtók, a közösségi terek és a civil együttműködés kerülete legyen! Kampányunkat jórészt önkéntesek szervezik, és közösségi finanszírozással valósítjuk meg. Ha szeretnéd segíteni a kampányt önkéntes munkával, kérjük, töltsd ki ezt az űrlapot és mi nemsokára felkeresünk téged.
Aki ráér vasárnap, majd kicsit később is, és aki hisz abban, hogy a 8keres önkormányzatban lehet emberibb a hang, meg tenne mindezért, jöjjön már el, segítsen pár órát. Cserébe tavasztól első kézből értesül a változásról, ráadásul már vasárnap kap egy hatalmas köszönömöt is… (Virág Tamás)
Az MSZP Dopeman, az LMP és a PM Bolba mögött áll
A függetlenként induló Bolba Márta evangélikus lelkésznőt támogatja az LMP az időközi választáson – közölte a napokban Jakabfy Tamás. A párt önkormányzati képviselője szerint a lelkésznő eddigi tevékenységével bizonyította, hogy képviselőkén valóban Józsefvárosért, a Magdolna-negyedért és az itt élő emberekért fog dolgozni, és az általa képviselt ügyek teljes összhangban vannak az LMP célkitűzéseivel. A Párbeszéd Magyar- országért is Bolba Mártát támogatja, egyúttal azt kérik a demokratikus ellenzéki pártoktól, hogy ne aprózódjon szét az ellenzék, ők is támogassák a független jelölt indulását.
Szeretném a változás szelét elhozni. Úgy érzem, hogy a jelenlegi rendszer nem jó, sokkal inkább egy emberközpontú rendszerre lenne szüksége az országnak. Ezért azon leszek, hogy az emberek füle és szája legyek egyszerre. (Pityinger László)
Az MSZP helyi szervezete, a Szolidaritás Mozgalom jelöltjét Pityinger Lászlót, Dopemant támogatja. A Szolidaritás Mozgalom jelöltjének közös támogatásáért az MSZP kerületi szervezetének elnöke Veres Gábor korábban egyeztetett más demokratikus pártok vezetőivel, és bár ezeken az egyeztetéseken még támogató nyilatkozatok hangoztak el, sajnálatos, hogy a közös fellépésnek ebből a lehetőségéből a szóba jöhető partnerek mára kihátráltak. (Forrás: MTI)
***
Ezeket az utcákat érinti az időközi választás (CBFM kigyűjtése):
Tavaszmező u. páratlan oldala (1-től 21-ig)
Horváth Mihály tér 10,11,12
Szűz utca teljes
Baross utca 70-72-től 95-ig
Koszorú utca 1-től 31-ig
Magdolna utca 1-től 11-ig és 2-től 46-ig
Mátyás tér 5a-tól 14-ig
Dankó utca 1-től 21 és 2-től 26-ig
Karácsony Sándor utca 1-től 19-ig és 2a-tól 12-ig
Lujza utca 1a-tól 11-ig és 2a-tól 16-ig
Dobozi utca 1-től 21-ig
Szerdahelyi utca teljes
Bauer Sándor utca 1-től 19-ig
Teleki tér 1-től 10-ig
(A TEVK06 a 19., 29., 30., 31. és 45. szavazókörökből áll.)
Mint már többször írtam, szeretek turkálni a szemétben, vagyis átolvasni a közpénzből fizetett, de valójában Kocsis Máté magán (lakáj)médiájaként működő Józsefváros újság és az önkormányzati honlap cikkeit, írásait. Érdemes a sorok között olvasni, de olykor egyértelmű a mögöttes – már a cikkek címeiből, és a cikkek fotóit elnézegetve is.
Időközi választás lesz Józsefváros 6. sz. választókerületében – és már elő is kerültek az első aspiránsok, megcélozva a képviselői helyet. A Fidesz-KDNP részéről a jelölt nem más, mint Sántha Péterné; ellenzékiként bejelentkezett eddig Dopeman és Bolba Márta evangélikus lelkész. Szóval: minden választásnál joggal várja el a település lakója, választópolgára, adófizetője hogy a közpénzből fizetett önkormányzati média pártatlan, elfogulatlan és tisztességes legyen. Viszont Józsefvárosban az önkormányzati újságról és honlapról a „pártatlan” és „elfogulatlan” jelző végképp nem mondható el.
Elég megnézni a Józsefváros újság 2017/6 számát. A címlapon kapásból Kocsisék jelöltjének portréja, persze a józsefvárosi busójárás híreként kommunikálva a fotót. A harmadik oldalon egy egész oldalas cikk a busójárásról… az egyik fotón „természetesen” a rezsim jelöltje… persze hogy a fotó közepén, ezzel is az ő fontosságát hangsúlyozva. Sántha Péterné neve ebben a számban ötször kerül megemlítésre, mégpedig a busójárás illetve a „reneszánszát éli a házasságkötés” kapcsán. Miközben az eddigi ellenzéki jelöltekről egy karakter és pixel sincs a közpénzből fizetett önkormányzati újságban. Á, dehogy direkt vagy épp burkolt kampány közpénzből Kocsis jelöltje érdekében. Dehogy… dehogynem!
Aztán ott van a jozsefvaros.hu oldal és híroldala. Ha csak a február 24.-i állapotot nézzük, akkor is túltengésben van a Fidesz-KDNP jelöltjéről szóló kommunikáció. Rögtön az elején a „Háromgyerekes család vehetett át babacsomagot” cikk is valójában Sántha Péternéről szól, három fotóból kettő tulajdonképp róla készült – és persze minő véletlen, hogy épp a választással érintett választókörzetben van az a bizonyos háromgyerekes család. „Termé- szetesen” az „Egyre több turista látogat Józsefvárosba” cikkben is Péterné kommunikálja Kocsis és csapata eredményeit. A cikk valójában nem más, mint egy kampányinterjú.
Aztán az Óbudai Egyetemen megrendezett állásbörzéről szóló cikk nagy része is arról szól, hogy a rendezvényt Sántha Péterné nyitotta meg… és persze a cikk fotói közül muszáj volt olyannak is lenni, amely róla készült. És „természetesen” veretes cikkben kellett tudósítani arról, hogy a jelölt épp új autókat ad át a kerületi tűzoltó-parancsnokságon; persze ehhez is kellett olyan fotó, melyen központi helyen van Sántha Péterné. Aki az „aktuális” rovat hét, címlapon lévő híréből négyben szerepelt.
De az időközi választásról és az ellenzéki jelöltekről sehol semmi, még csak egy halovány mukk se. Valahogy róluk – Bolba Márta és Dopeman – egy árva sort sem sike- rült összehozniuk Kocsis Máté billentyűzetkoptató vazallusainak, még az indulásuk tényét sem sikerült közölni. Á, dehogy, ez még véletlenül sem burkolt kampánytámo- gatás közpénzből… á, dehogy. Dehogy? Dehogynem az!
Így ez a józsefvárosi időközi önkormányzati választás már most nem tisztességes! Már most a legelején, az indulásnál nem tisztességes.
Mindenesetre az ellenzéki jelölteknek az is ad egy sanszot, hogy Józsefváros ezen elzárt, gettójellegű részén (szociológiai és politológiai értelemben is) nem hiszem, hogy oly bőszen lapozgatnák a közpénzből finanszírozott Kocsis-média internetes s nyomtatott példányait. Az ellenzéki jelölteknek és az őket támogató pártoknak/szervezeteknek szerintem akkor van esélyük (mégpedig jó esélyük) most a 6-os számú választókerület időközi választásán, ha a kampányukat a választásra jogosultakkal történő személyes kontaktusokra helyezik, mégpedig szó szerint ajtótól ajtóig kilincselve.