A mi Józsefvárosunk

625. Urnazárás után - röviden

2017. április 23. - Amijo

Tegnap még úgy hangzott a kérdés, hogy Mártát vagy Dopemant? Mára kiderült: egyiket sem, hanem Sántha Péternét. A nem hivatalos végeredmény szerint:

  1. Sántha Péterné 424 szavazat
  2. Pityinger László, vagyis Dopeman, 256 szavazat
  3. Románné Bolba Márta 183 szavazat

Egymásra utálkozva nem lehet legyőzni a Fideszt.

fuck_you.jpg

624. Mártát vagy Dopemant?

Jóreggelt, jó reggelt. No, kéremszépen nagy tisztelettel, már csak egyet kell aludni, hogy kiderüljön ki igen, ki meg nem. Holnap lesz a Magdolna negyedben az időközi képviselő választás – a szegényeket lehúzó fideszes képviselő megüresedett helyére kéne valaki, valaki más. Annak pedig, aki eddig még nem tudott dönteni, itt van egy kis segítség, tessék szépen hátradőlni, kényelmesen elhelyezkedni – és megnézni az alábbi videót, hátha segít.

Szerettünk volna forgatni a győzelemre szintén esélyes fideszes jelölttel, Sántha Péternével, de elfoglaltságai miatt nem tudott nekünk interjút adni. (Index)

Az Index tegnap rakta fel oldalára, és az ellenzék két, esélyesnek tartott jelöltjét szólaltat- ják meg. Ha pedig valaki inkább olvasni szeretne az összes jelöltről, annak itt van a mai 24.hu-ról Nagy József írása. Tessék választani!

… Józsefvárosban: mindenkit utolértünk, kivéve a fideszes jelölt Sántha Péternét. Idekopizhatnánk az alpolgármester asszony nacionáléját, de nincs kedvünk fingreszeléshez. (24.hu)

További szép napot, holnap – amint van valami eredmény – soron kívül jelentkezünk.

***

A 2014-es önkormányzati választáson rekord alacsony volt a körzetben a választási részvé-tel (23,31 százalék), de volt olyan szavazókör is, ahol alig érte el a 10%-ot. (Ugyanez az egész kerületben 31,95 százalék volt, de egész Budapesten ez is az egyik  legalacsonyabb.)

623. Testületi ülés volt (14)

Az idei harmadik képviselő-testületi ülés Józsefvárosban

Az áprilisi testületi ülés talán legjelentősebb napirendi pontja az ún. fejlesztési költségvetés volt, amely lényegében a tavalyi pénzmaradvány megállapítása és felhasználása. Egy olyan érdekes jelenségről van szó, amely Józsefváros önkormányzatában már sokéves rutin, ekkor éli fel az önkormányzat a túltervezés hasznát. A költségvetést ugyanis minden évben jócskán túltervezi a pénzügy kiadásokkal és alultervezi bevételekkel, de mivel az önkor- mányzat közintézmény, így persze nem lehet profitja, hanem minden költségvetési év végleges zárásakor komolyabb mennyiségű pénzmaradvány vár további felhasználásra. Az idén ez 2,2 milliárd forint, bár ebből még 6 közterület-felújítást eldöntött a KT a februári ülésen, így összesen 2 milliárd 150 millió maradt a fejlesztési költségvetésre.

testuleti2017.jpg

Az így kialakult fejlesztési körből emelek ki egy-két érdekes szempontot..

Szerepelnek ugyan utcafelújítások a pénzmaradvány-költségvetésben, de nem szerepel benne forrás a Corvin-negyed sétányon kívül eső utcáinak felújítására. Ismét felvetettem, hogy rendkívül hülyén néz ki, ahogy csilliárdokért lassan elkészül az új városközpont, a Corvin-sétány, de közben ugyanennek a negyednek (Corvin-negyed) a Baross utca és a sétány közé eső része továbbra is gigantikus kátyúvár. Persze ahogy várható volt, lesöpörte a többség mondván, hogy a sétányhoz kapcsolódóan így is van egy csomón utcafelújítás, azokra az utcákra pedig szerinte „nem éri meg” pénzt költeni ahol úgyis jönnek még építkezések, azok szokásos utca- és járdakáraival. Elmondtam, hogy ez a teória hangzatos, de a Nap utca, a Práter utca, a Kisfaludy utca, a Vajdahunyad utca, a Kis Stáció utca, a Hock János utca és a Nagytemplom utca sétányon kívüli lakók és az arra járók számára ez semmi vigaszt nem jelent.

Persze a válasszal azt is aláhúzták, ami megfigyelhető, hogy a kerület foghíjtelkeitől, így az itt fekvőktől is bármi áron szabadul az önkormányzat, részben az ebből remélt bevételek miatt, részben a további ebben fellelhető ingatlanfejlesztési beruházások miatt.  Emellett a szerintem tévesen kezelt probléma mellett is említésre méltó azért, hogy a fejlesztési költségvetésben szerepelnek utcafelújítások. Így az idén felújításra vár a Tömő utca – egészen az Illés utcáig (az utca eleje a Leonardo da Vinci utcáig ugyebár az ingatlanfejlesz- tések kapcsán már megújult) –, a Százados út  egy saroknyi, a Ciprus utca és Sport utca közötti szakasza, a Baross utca apró részeinek felújítása, a Bezerédi utca a Kiss József utca és a Köztársaság tér közötti szakasza, és a MÁVAG-Kolóniát a Vajda Péteren és a Delej utcán kívül körülvevő utcák (a Bláthy vége és a Golgota utca). 

Az óvodai, bölcsődei és iskolai felújítások, mint mindig, most is hasznosak. Arra hívtuk fel a figyelmet, hogy ezek a felújítások különösen fontos, hogy határidőre elkészüljenek, mert nem szeretnénk, ha megint úgy kezdené egyik másik intézmény a tanévet, hogy még építő- ipari munkaterület.

A JSZSZGYK több címsoron is új forrást kapott a munkatársi viszonyok fejlesztésére. Per- sze rendkívül fontos a munkaerő jó kezelése, csupán az nem érthető, ezért rá is kérdeztem, hogy ezek a költségek miért nem kerültek bele az alapköltségvetésbe. Erre a megszokott választ kaptam, hogy milyen nagy figyelmet fordít az önkormányzat az intézményei dolgozóival való törődésre, de a valódi kérdésre valódi válasz megint nem érkezett.

Szintén egy fejlesztési csomag értékes része a játszótér-építés. Ezúttal az Auróra és a Déry Miksa utca sarkára, valamint a Százados úti Művésztelepre épít az önkormányzat játszó- teret. Az persze hasznos, hogy az Auróra rendelőintézettel átellenben fekvő foghíjtelekre játszótér épül a parkoló helyett, bár közel van a Rákóczi tér, a Horváth Mihály tér és a Mátyás tér játszótere is, de egy ilyen brutálisan beépített negyedben, mint a Csarnok-negyed, egy játszótér csak segíthet a környék légkörének javításában. 

Érdemi lépések várhatók a bérházak felújításában is, ami egy égető problémára mutat, ugyanis Józsefváros legrosszabb karban lévő házai a bérházak. Elméletileg most van pénz a felújítás megkezdésére a Déri Miksa u. 11., a Lovassy László u. 4b., a Kisfaludy u. 5., a Kis stáció u. 11. és a Kőris u. 28. esetében. Rákérdeztem, hogy miért csak homlokzat-felújítások vannak betervezve, azt a válasz kaptam, hogy ezekben a házakban – más címsorokkal együtt- komplex és koncentrált felújítás fog megvalósulni. Lássuk!

Közben persze indul a bérházaknál is a sürgős értékesítés. Ez abból derült ki a maradvány-költségvetés kapcsán, hogy 50 épület társasházzá nyilvánítására hirtelen 70 millió Ft-ot találtak. A társasházzá alakítás persze ahhoz kell, hogy amelyik bérlőnek csak tudják, mihamarabb eladják a ma még bérlakását, így ezen házak nagy része is hamarosan bekerülhet kis önkormányzati résztulajdonú kategóriába, amely a vagyonstratégia szerint már az egyre inkább értékesítendő kategória. Hogy azokkal mi lesz, akik nem tudják, vagy nem akarják megvenni a bérlakásukat, az már egy másik lapra tartozik, de gyanítom ezzel még jócskán lesz dolgunk.

Ismételten rákérdeztem a CSÁO-ra. A költségvetési szavazásnál (tavaly december) az erőszakoskodásom nyomán megjelölték a teljes forrást a Józsefvárosi Családok Átmeneti Otthonára a nagy költségvetés fejlesztési céltartalékán, tehát az itt szereplő 2 millió csak a tervezési kiegészítés. Elmondtam a bizottsági ülésen kapott tájékoztatást, miszerint a májusi KT-re bejön a kivitelezési előterjesztés a Családok Átmeneti Otthonára, ezt megerősítették.

Mint ismert, a Családok Átmeneti Otthonát – hosszas nyomásgyakorlás után – tavaly elfogadta az önkormányzat, hogy saját erőből létre kell hozzuk, mert az SOS Krízis Alapítványos kiszervezés töredékére elég csak az alapvető problémákkal küzdő családok helyzetének orvoslására. Így májusban várhatóan dönt az önkormányzat a Koszorú utcai óvoda bezárásáról és az óvoda épülete, felújítás után Családok Átmeneti Otthonaként működik jövő év elejétől.

Még két érdekes pontját emelném ki a maradvány-költségvetésnek. Érdekes lépés a Rév8 üzletrész kivásárlása. Itt a fővárosi tulajdoni hányad kivásárlásáról van szó, ami tulajdon- képpen eddig sem állta senkinek és semminek az útját. Az, hogy mégis fordít erre az önkormányzat 16 millió forintot valószínűleg arról szól, hogy idén még ez simán átmegy, Józsefvárosnak pedig hasznos ha a városfejlesztő cége teljesen saját tulajdonában van. Lehet, hogy belemagyarázás, de alighanem az idei évet még teljes egészében helyi és fővárosi politikusként töltő polgármester úgy szeretné elhagyni a pályát, hogy kizárólag a Józsefvárosi Önkormányzat kezében maradjon a RÉV8. Az országgyűlési választást követő időközi polgármester választás eredménye ugye nem kiszámítható, a kerület fővárosi befolyása – miután Kocsis távozik a Fővárosi Közgyűlésből – még kevésbé becsülhető. Ez itt egy biztonsági játszma. A józsefvárosi KT többsége ugyebár bizonyosan a maiak kezében marad 2019 őszéig.

A másik pikáns részlet a Hivatal munkanap fényképezés, akkor derült ki, amikor rákérdeztem. Sajnos jól sejtettem. A jegyző válaszában kifejtette, hogy egy olyan hatalmas munkaszervezet, mint Józsefváros Polgármesteri Hivatala munkafegyelmét már nem lehet jól kézben tartani, csak kellő „monitorozással”. Ez annyit jelent, hogy 20 millióért egy külső cég fogja fényképezni a Hivatal dolgozóit, nehogy túl sokat büfézzenek! Ja, büfé az nincs… na mindegy, a figyelem akkor is meglesz.

A fejlesztésinek nevezett pénzmaradvány-költségvetésről dióhéjban ennyit, a további pontos részletek az előterjesztésből kiolvashatók, Sántháné Mátyás téri csobogót kérő kampányfogásán kívül természetesen semmit nem fogadott be az előterjesztő.

(Mellékeltem a pótköltségvetést, azzal könnyebben követhető.)

A napirend további pontjaira hamarosan visszatérek. folyt. Köv.

Komássy Ákos

622. Húsvét vasárnap

"Putyin bácsi, a Viktor lejöhet játszani?” 

Húsvét vasárnapra ébredtünk, a Magdolna-negyedben már csak alig pár nap van hátra az egyre elegánsabb kampányból, közben a rendszerrel elégedetlenek naponta tüntetnek szerteszét a városban. Tegnap is volt, tán holnap is lesz, valahogy nem tűnik elégedettnek az ifjúság. Közben – biztos, ami biztos, mert ugye a példát nem mutatni, hanem statuálni kell – gyorsított eljárásban elítélték Gulyás Mártonékat. Ennek nyomán aztán megugrott a TASZ-hoz (is) érkező jogsegélyek száma, amelyek a gyülekezési jogot érintik.

ceu_tuntet2.jpg

A jogvédő szervezet az alábbiakban a leggyakoribb, legjellemzőbb kérdéseket igyekszik megválaszolni. De tessék elmenni az oldalukra, ott teljeskörű a tájékoztatás, hogy tisz- tában legyen mindenki a tüntetéssel kapcsolatos jogaival, lehetőségeivel, felelősségével.

Nappali olvasmány éjszakai tüntetőknek - Rövid összeállítás a gyülekezési jog gyakorlásának törvényes kereteiről. Ha pedig a rendőrség veszítené el a türelmét, ezeket érdemes észben tartani:

  • A békés gyülekezés szabadsága mindenkit megillető alapjog. A békés tüntetések akkor is az Alaptörvény és a gyülekezési törvény védelme alatt állnak, ha nincsenek bejelentve.
  • A bejelentési kötelezettség a szervezőt terheli, így a bejelentés hiánya a szervező szabálysértési (nem büntetőjogi!) felelősségét alapozza meg, a békés tüntetés résztvevőinek felelősségét nem. A spontán tüntetésnek nincs szervezője, a résztvevők magukért felelnek.
  • A bejelentés hiánya nem oszlatási ok! Egy tüntetést jogszerűen feloszlatni csak akkor lehet, ha az tüntetés bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást valósít meg; mások jogainak és szabadságának sérelmével jár; a résztvevők fegyveresen vagy felfegyverkezve jelennek meg; vagy ha a tüntetést tiltó határozat ellenére tartják meg.
  • A tüntetés esetleges feloszlatása esetén bármely résztvevő pert indíthat a feloszlatás jogellenességének megállapítására. Ugyanakkor szabálysértési felelősségét kockáztatja az, aki a rendezvény feloszlatását követően a helyszínt nem hagyja el.
  • A rendőrség azonban nem okozhat olyan hátrányt, amely nyilvánvalóan nem áll arányban az intézkedés céljával! Több lehetséges és alkalmas rendőri intézkedés vagy kényszerítő eszköz közül azt kell választani, amely az eredményesség biztosítása mellett az érintettre a legkisebb korlátozással, sérüléssel vagy károkozással jár!

Háttéranyagok

(Forrás: ataszjelenti.blog.hu)

De lehet még tojást is festegetni, plüssnyulat simogatni, meg ilyesmi. Boldog Húsvétot mindenkinek!

***

A napokban a bíróság megvédte az általa fontosnak tartott műemlék épület becsületét meg a turisták zavartalan nézelődését, így a megszületett ítélet szerint Gulyás Márton 23 ezer forintos kárt okozott és megbotránkozást keltett, ezért 300 óra közmunkára ítéltetett. Én pedig csak azon tűnődök, hogy Mészáros Lőrinc vajon hányszor tízmillió órát fog kapni az eddig eltüntetett milliárdokért?

621. Na igen, kampány van

"A kisfiam díjnyertes kommentje: anyából cicát rajzoltak!" (Román Péter) 

És akkor most, hogy a mi kis önkéntes kerületi pénzbeszedőnk elvesztette önkormányzati képviselő jellegét, nézzünk kicsit körül, hogy miképpen is zajlik az emiatt kiírt időközi választás kulturált, kiegyensúlyozott kampánya. Itt van például a Bauer Sándor utca, április 7-én, látszik, hogy kampány van. Roppant érdekesnek találtam, hogy csak Bolba Márta és Dopeman plakátjai lettek megrongálva – a Fidesz és a Jobbik plakátjai azonban valahogy érintetlenek maradtak.

kampany_plakat2.jpg

kampany_plakat1.jpg

Így aztán volna pár kérdésem...

  • Az állítólag mindent látó térfigyelő kamerarendszer érzékelte-e és rögzítette-e a rongálók kilétét és magát a rongálást? Ha nem, akkor miért nem?
  • A környéken a kampány óta sokkal láthatóbban jelenlévő rendőri erők vajon miért nem észlelték az elkövetést?
  • A kerületben a KDNP-s Kaiser képviselő vezette, és nagy számban és mindenhol jelenlévő polgárőrség vajon észlelte-e az elkövetést? Ha nem, akkor miért nem?
  • Az elkövetők honnan és miképp tudhatták, hogy a tettenérés veszélye nélkül mikor követhetik el a plakátok megrongálását?
  • A firkálmányok szóhasználata és kommunikációs sablonjai alapján beszélhetünk-e jobbikbűnözésről? Vagy épp a Fidesz pártszolgálatosai használták a jobbikos kommunikációs sablonokat, hogy rongálásaik gyanúját a Jobbikra terheljék rá?
  • Mennyire véletlen az, hogy a Magdolna-negyedben pont akkor történtek a tömeges plakátrongálások, amikor sajtónyilvános lett a fideszes képviselő lemondásának valódi és igencsak mocskos oka?

Na igen: kampány van...

(A képek nagyobb méretben, teljes szépségükben itt nézhetők meg.)

Frigyesmester

***

Jó reggelt, Józsefváros! - köszönt be ma is a 8ker fb-oldala, merthogy 9-től testületi ülés van önkormányzatéknál és 8kerék közvetítenek. Kíváncsi vagyok, lesz-e valakinek annyi vér a pucájában, hogy a mai képviselő-testületin rákérdezzen Balogh István Szilveszter körül kialakult „pénzügyi viták” pontos mibenlétére... Aztán: kedden átadták a Hajléktalan Jézus szobrát. A szokatlan Krisztus-ábrázolást, ami padon fekvő hajléktalanként jeleníti meg Jézust, Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek áldotta meg a Horváth Mihály téren. Az átadáson Kocsis Máté polgármester persze nem volt ott, de hát mért' is lett volna. További szép napot mindenkinek!

620. A pénzbegyűjtő

"Halványul a szentkép. Leszarták a legyek is, töredezik a festék, fakulnak a színek."
(Kolozsvári Szalonna) 

Már két hét sincs hátra és lassanként megtudjuk, miért is írtak ki időközi választást a Magdolna-negyedben, s miért is mondott le oly nagy hirtelen Balogh István Szilveszter. És bár az előző poszt aljára kis színesként már röviden felkerült, de azért nem árt még egyszer átvenni, hogy miért is titkolták el eddig a váratlan lemondás hátterét. Ami most kiderült: a hírek szerint pénzeket szedett be a fidesz jeles képviselője, és ezért kellett lemondania.

balogh_istvan-3.jpg

Mélyszegénységben élő emberektől húzott le pénzeket: szociális alapon kiutalt házmesterlakások bérlőit kereste fel, azt állítva, hogy neki köszönhetik a kiutalást. (...) Kocsis tisztázó beszélgetésre hívta Baloghot, aki a pletykák nyomán annyit elismert, hogy pénzügyi viták alakultak ki közte és magánszemélyek között, továbbá azt is, hogy jelentős összegű adósságba keveredett. Kocsis szerint „ezek az ügyek semmilyen módon nem kapcsolódtak az önkormányzat működéséhez, ezért Balogh lemondását követően további vizsgálatra nem volt szükség."

Nagyon szép, főleg ez az utóbbi Kocsis mondat. Mert valóban, ez tényleg nem kapcsolódik (remélhetőleg) a hivatal működéséhez. De ha a polgármester úr arról is beszélt volna, hogy mindez hogyan kapcsolódik a helyi Fidesz és frakció működéséhez, az azért izgalmasabb lett volna. Merthogy Balogh úr 2010 óta volt fideszes képviselő, önkormányzati bizottsági tag. Erről azért eshetne pár keresetlen szó, nem? De.

Meg arról is, hogy mindezek után indult-e büntetőeljárás Balogh ellen…

***

Balogh helyére hét jelölt pályázik. A Fidesz-KDNP a jelenlegi alpolgármestert, Sántha Péternét indítja, az MSZP-nek nincs saját jelöltje, ők a függetlenként induló Dopeman, azaz Pityinger László mögé álltak be. De nem ő az egyetlen ellenzéki jelölt. Egyrészt a Jobbik is indított jelöltet, valamint az Együtt is, és függetlenként, de külső párttámoga- tással indul Bolba Márta evangélikus lelkész is, aki például menekültügyben igen élesen támadta Kocsis Mátét.

619. Korrepetálás - 6. lecke

Kedves, rendpárti polgármester úr, akkor ahogy azt előző lecke végén ígértem, folytatnám is a korrepetálást. Téma még mindig az ismeretlen Corvin-Szigony negyed – ahol mi élünk. Nos tehát: az eső ugyan elmosta a kosz és por egy részét, azonban problémát nem oldotta meg. A napokban készült fotók szerintem mindent elmondanak a Szegregátum* nyugati részén hónapok óta uralkodó állapotokról.

***

Szegregátum (Szigony utca és környéke)
Környezetismeret 2. évfolyam, 6. lecke – Képes tanulói munkafüzet

korrep6-1.jpg

A Szigony és a Balassa utca között lévő, hét egybefüggő üres telek bejáratáról eltűnt a "NOKIA részére" felirat. Vajon miért? (Jelenleg üres a parkoltatásra használt placc, miközben a környék lakossága által használt kb. 200 parkolóhely szűnt meg a környéken.)

korrep6-2.jpg

Szigony utca a Tömő és a Apáthy István utca között. A megváltó eső nagyrészt kimosta a port a légkörből, viszont így sárúttá tette a Szigony utcát.

korrep6-3.jpg

Szigony-Tömő sarok a NOKIA Székházzal.

korrep6-4.jpg

Kábel a rengetegben...

korrep6-5.jpg

korrep6-6.jpg

Szigony utca a Tömő és a Jázmin utca között. A kivitelezők továbbra sem takarítják el a mocskukat, köztisztaság általi takarítás továbbra sincs.

korrep6-7.jpg

Váratlan fordulatként megkezdték elhordani az Apáthy 6. szám alatti telekre hordott kitermelt földet és törmeléket. Nem lesz gyors folyamat, mire elviszik... úgy tűnik, hogy napi max. 3-5 fordulóval hordják el a "10 tonnás" teherautóval.

korrep6-8.jpg

Ezekkel a 10-20 tonnásokkal hordják a(zt a) földet és építési törmeléket, ami a Corvin Tudáspark déli oldalának építésénél termelnek ki (és aminek a porszennyezése beteríti többek között Szegregátum nyugati részét is). Ez a teherautó is meg van rakva effélével, és jól látható hogy NINCS LETAKARVA a porképző rakománya! Szóval: szépen végighinti porral az utat, amerre jár.

korrep6-9.jpg

És végül: elől a Szeretet Misszionáriusainak Rendjének hátsó épülete és a felszámolás alatt lévő hátsó udvara, hátul a NOKIA székháza, köztük a Szigony, Tömő és Jázmin utcák találkozása.

Hátha sikerül tenni valamit a nyilvánosság erejével Józsefváros ezen részét hónapok óta sújtó kosz, mocsok és por ellen – és egyáltalán nem mellékesen – rákényszeríteni a kivitelezőket (és az önkormányzatot) a porképződés elleni védelemre vonatkozó szabályok betartatására. (A képek április 4. és 6. között készültek)

P.s.: Igyekeztem most is sok képpel, kevés szöveggel elősegíteni a minél teljesebb és jobb megértést, bár lehet, hogy lassan egy kifestőkönyvet is kellene mellékelni mindehhez, hátha úgy könnyebben megy a fentebb is említett megértés.

Innen folytatjuk majd, polgármester úr...

Frigyesmester

*Szegregátum: szegénytelep, nyomortanya, gettó. Városok, falvak szélein kialakult szegények, etnikai kisebbségek által lakott terület. Szegregátumnak nevezem Józsefváros azon részét, mely a Corvin Sétánytól keletre, a lakóteleptől és a Polgárok Házától délre, a Tisztviselőteleptől nyugatra, valamint a Ludovika és a SOTE Külső Klinikák tömbjeitől északra van. Területi apartheidpolitikának nevezem azt, amikor egy településen belül az adott településrészre tendenciózusan minden tekintetben kevesebb forrás jut, mind fejlesztés, beruházás, fenntartás, településüzemeltetés és szociális ellátások tekintetében.

***

Ezt meg csak úgy, ha már így összefutottunk: Pénzeket szedett be a VIII. kerület fideszes képviselője, ezért kellett lemondania - Eddig titkolták, miért kellett időközi választást kiírni. „Kocsis szerint ezek az ügyek semmilyen módon nem kapcsolódtak az önkormány- zat működéséhez, ezért Balogh lemondását követően vizsgálatra nem volt szükség."

618. Napsütéses Pityinger

Március végi kitelepülés és kampányolás a Mátyás téren – végre ragyogó, verőfényes napsütésben. Merthogy már három hét sincs hátra, aztán itt a nyakunkon a várvavárt időközi választás a Magdolna-negyedben.

pityinger_kamp2.jpg

pityinger_kamp1.jpg

A Magdolna negyed a főváros talán legnyomorultabb körzete, olyan városrész, ahol – ajánlom mindenki figyelmébe Tábori Zoltán gyomorszorító szociográfiáját – az agyonreklámozott komplex fejlesztés sem javított érzékelhetően az emberek életén. Megújult néhány közterület, de nem lett megélhetés, szociális védőháló, esélyteremtő iskola. Van tehát jelentősége annak, hogy egy jelölt szerint mivel és hogyan tehetne a közösség a lehető legtöbbet az itt élők boldogulásáért. Csak éppen számolnia kell azzal: ha bejut is a testületbe, a passzátszelet továbbra is az a tucatnyi képviselő fogja fújni, aki Kocsis Máté mögött sorakozott fel. Ám ha egy demokratikus ellenzéki jelölt elnyerné a pozíciót, legalább ülésről ülésre szembesíthetné a többséget azzal, hogyan élnek a tízezrek, akiket otthagytak az út szélén. Ehhez viszont be kell kerülnie a testületbe. Dopemannek vagy Bolba Mártának el kell érnie, hogy a többség rászavazzon. (Népszava / N. Kósa Judit)

A választókerület lakosainak szavazataiért nemcsak a fideszes alpolgármesterrel, Sántha Péternével kell megküzdenie Pityinger (Dopeman) Lászlónak, hiszen a Párbeszéd és az LMP által is támogatott, de függetlenként induló Bolba Márta, továbbá az Együtt jelöltje Király Éva is indul a választáson. Ja, és a Munkáspárt jelöltje is.

CBFM – Józsefváros, Magdolna negyed

Megj.: Bár a Fidesz által szabott választási matematika együttműködésre kényszerítené a baloldali ellenzéket, a helyi szimpátiák és ellenszenvek gyakran felülírják ezt a képletet. Itt is, máshol is. (Apropó: lehet már tudni, hogy kit támogat a DK?)

***

Telis-tele van plakátozva a választókerület Sántha Péternével. Az önkormányzat közpénzen fenntartott újságjából is ő bugyog elő, majd minden oldalról. Már csak úgy, kampányilag. Kíváncsi lennék, vajon mennyit költött az alpolgármester-asszony és pártja minderre. Tetszik tudni: üvegzseb, átláthatóság, meg ilyenek… Ja, meg egyenlő esélyek.

617. Einstand (2)

Vajda-balhé: egyelőre orvosolva 

Van kerületünknek egy bár nem problémamentes, de mégiscsak jó színvonalon működő és számos eredményét tekintve versenyképes iskolája, a Vajda. Ének-zenei és sportiskola, gyarapodnak, nevelkednek benne a diákok. A Vajdát számos erőssége emeli Józsefváros legjobb iskolái közé. Ezzel együtt meg kellett élnie azt a káoszt, ami az iskolák államosítása következtében a nyakába szakadt. Bizonyára sokan emlékeznek még rá, hogy a menő iskola kimondottan sikeres és népszerű ex-igazgatója, Szontagh Pál is az államosítás körüli káoszban jutott el arra a pontra, hogy bedobta a törülközőt. Egyes nehézségeiben azóta is nyögi a Vajda kiváló igazgató hiányát.

vajda_iskola1_2.jpg

Most újabb cirkusz tört ki. Van ugyanis hazánknak egy egykoron papként szolgált oktatásért felelős minisztere, aki bizonyára korábbi jó egyházi kapcsolatai nyomán, össze-vissza barátkozza magát a különböző egyházak különböző vezetőivel, akik, előfordul, hogy ettől felbuzdulva, kreatív igényeikkel indulnak el szerte az országban az ex-pap miniszterre hivatkozva. E hullám egyik esete ütött most nagyot a Vajdán, amikor a szeparatista Orthodox Exarchátus gondolt egyet és bejelentkezett, hogy akkor ők elvinnék a Vajdát.

Ne essék félreértés, itt nem a nagy ortodox kereszténység, más néven a magyar esperes- ségről van szó, hanem arról a mintegy másfél, kétezer hívőt szolgáló konstantinápolyi exarchátusról, amely vitában áll az esperességgel, nem ismeri el a magyarországi ortho- doxok többségének papságát irányító, I. Cirill pátriárka vezette moszkvai pátriarchátust, a konstantinápolyi patriarchátushoz sorolja magát.

Tehát az exarchátus bejelentkezett, elég végiggondolatlanul. Nem sikerült ugyanis megke- resniük sem a tantestületet, sem a szülői közösséget, sem az önkormányzatot (amelynek egyébként a mai napig a tulajdona az iskola, még ha fenntartói feladataitól meg is fosztot- ták). Nekiláttak a Klebelsbergen keresztül az iskola átvételét jelentő fenntartóváltásnak, nagyjából olyan érvrendszerrel, hogy mennyivel jobb lesz az iskolának, ha majd nem a Klebelsberg karmai között kell szenvednie. Ez így nem kelt bölcs benyomást.

A szülők, akik között alighanem egyetlen egy híve sincs az orthodox exarchátusnak, fellá- zadtak és hosszas levelezés után a fenntartóváltás megbeszélésére összehívott össziskolai szülői értekezleten kifejtették kérdéseiket, aggályaikat, kifogásaikat.

Mert ezzel az elképzeléssel leginkább csak probléma van. Egyrészt a Vajda egy nagy körzetet ellátó állami (azaz világi) iskola. Arra nem sikerült választ találni, hogy mi lesz azokkal a gyerekekkel, akik nem akarnak egyházi iskolába járni, s mivel állami iskolába iratkoztak be, várható, hogy világi iskolában szeretnék folytatni tanulmányaikat. Arra sem sikerült választ adni, hogy valójában miért szeretné az exarchátus átvenni a Vajdát, feltéve, hogy nem puszta zsákmányszerzésről van szó. Az oktatási kérdésekkel, így például a tan- testület változatlan megtartásával kapcsolatban, a kötelező vallásoktatással kapcsolatban univerzális, „nem fog változni semmi” típusú válaszok hangzottak el az exarchátus részéről, ami taktikailag érthető, de ezen állítások hitelességét sem volt az elhangzottakon kívül semmi, ami alátámassza.

vajda_iskola1_1.jpg

Azzal kapcsolatban is ellentmondások láttak napvilágot, hogy hozna-e az exarchátus a felekezetébe tartozó új diákokat és az ő beiskolázásukat miként szeretnék megvalósítani. Felmerült egy olyan információ is, hogy több tucat diákot szeretnének importálni, de elhangzott az is, hogy egyáltalán nem kívánnak új diákot hozni. Az utóbbi esetben persze jogos kétely, hogy ha nem hoznának az exarchátus hívei közül az iskolába, akkor miért és kinek lenne hasznos, ha a világi iskola exarchátusi iskolává válik. Summa summarum, kétségek, ellentmondások, megválaszolatlan kérdések és konfliktusok uralják ezt a folyamatot. Mindenesetre úgy tűnik, a polgármester érzékelte a problémát.

Bár az önkormányzat berkeiben érdemi hivatalos választ nem kaptam az önkormányzat álláspontjáról, s a humánügyekért felelős alpolgármester, Sántha Péterné sem érezte szükségesnek, hogy nyilvánosan állást foglaljon a kérdésben, mára mégis egyértelműnek tűnik a helyzet aktuális végkifejlete. Meglátásom szerint az önkormányzat és Józsefváros lakóinak érdeke ebben az ügyben egy és egyértelmű. Józsefváros egyik legjobb iskoláját nem szabad egy történelmi kisegyház karjaiba dobni, csak azért mert ők attól jól éreznék magukat.

A végkifejletre visszatérve, a polgármester részt vett az össziskolai szülőin, s az azóta már a sajtóban is megjelent álláspontot húzta alá, amely szerint a jelenleg kialakult helyzetben az önkormányzat semmi esetre sem járul hozzá a Vajda egyházi kézbe adásához. Úgy legyen.

Komássy Ákos

***

A Városligeti Magyar-angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola is megtetszett az ortodox egyháznak. A Vajda Péter iskola mellett a Városligeti Magyar-angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolát is átvenné az államtól a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Orthodox Exarchátusa. (abcug.hu)

616. Einstand (1)

„Ha a közösségüknek iskolát akarnak, hajrá, építsenek egyet!” 

Újabb „jó hír”, és persze ez is a miénk! Balog Zoltán emberizé miniszter esetleges döntése után május végén két kerületi iskola kimehet az ablakon – fenntartásukat ugyanis az államtól (attól az államtól, mely az önkormányzattól einstandolta az iskolákat) most átvenné egy-egy egyház. A Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Orthodox Exarchátusa a Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskolára jelentkezett be, a görögkatolikus Hajdúdorogi Főegyházmegye meg a Deák Diák Általános Iskolát venné át a Klebelsberg Központtól. Az egyházak már szándéknyilatkozatot is tettek az illetékes Belső-Pesti Tankerületi Központnál.

vajda_iskola1_1.jpg

A Vajdában hétfőn volt szülői értekezlet a témában, ezen a polgi is részt vett és elmondta, az önkormányzat nem támogatja ezt a váltást. (Csak akkor azt nem értem, o.gy. képvise- lőként miért szavazta meg az ezt lehetővé tevő törvényt...)

Mint kiderült, az intézmény esetleges fenntartóváltásának hátterében az áll, hogy még decemberben az egyház együttműködési megállapodást kötött közfeladat ellátásáról Balog Zoltánnal. Ennek keretében öt intézmény fenntartásának átvételét engedélyezték nekik első körben, ám azt, hogy a Vajda Péter iskolán kívül mely intézmények érintettek, nem árulták el, csak annyit, hogy fővárosi, illetve vidéki iskolák egyaránt napirenden vannak - írta tegnap a Magyar Nemzet.

Egyébként az egyház a tervek szerint erősítené a Vajdában a nyelvoktatást és az informa- tikai képzést, hosszú távon pedig gimnáziumot is kialakítanának az általános iskola mellé. És persze elhangzott az is, hogy „remélhetőleg több pénzt kapna az iskola, mint most.” (Hülye kérdés: honnan? Ha az államtól, akkor az állam miért akarja átadni az iskolát? Ha meg máshonnan, akkor hogyhogy csak remélik?)

Jelenleg ugyanis egyházék érdemben nem tudtak válaszolni arra, hogy pontosan mekkora költségvetést biztosítanának az iskolának, vagy hogy mikorra készülne el az a szerződés- tervezet, amely rögzítené az átvétel részleteit. Ez utóbbi már csak azért is fontos lenne, mert segítené a szülőket döntésük meghozatalában, amelyre legkésőbb április 19-ig sort kell keríteniük.

A törvény szerint egyébként csak akkor adható át egy intézmény, ha azt a szülők több mint fele támogatja. "A köznevelési törvény azt is rögzíti, hogy vallási, világnézeti szempontból elkötelezett nevelés-oktatást folytató fenntartó számára csak akkor adható át az intéz- mény, amennyiben ezt a szülők több mint fele támogatja. A döntésről gyerekenként mind- két szülőnek írásban kell nyilatkoznia" – olvasható még a cikkben.

P.s.: Tényleg, azt már csak úgy mellékesen kérdezném meg, hogy a két egyház valamelyike (vagy mindkettő) miért nem a Lakatos Menyhért iskoláért jelentkezett be?

***

Józsefvárosi iskolaügy: megszólalt az egyház - A Görögkatolikus Metropólia két évvel ezelőtti megalakulásával nemzetközileg is elismert, országos hatáskörű, saját jogú egyházzá vált. Bár híveik hazánk északkeleti térségében élnek nagy számban, a fővárosban élő harmincezres görögkatolikusság számára is szeretnék biztosítani a felekezeti hovatar- tozás szerint választható óvodai, általános és középfokú nevelés-oktatást. (MNO)

UPDATE: Visszavonta a Deák Diák Általános Iskola fenntartására vonatkozó szándéknyilatkozatát a görögkatolikus Hajdúdorogi Főegyházmegye – tudta meg a Magyar Nemzet. Ez azt jelenti, hogy ez az intézmény állami kézben marad.

süti beállítások módosítása
Mobil