A mi Józsefvárosunk

618. Napsütéses Pityinger

2017. április 04. - Amijo

Március végi kitelepülés és kampányolás a Mátyás téren – végre ragyogó, verőfényes napsütésben. Merthogy már három hét sincs hátra, aztán itt a nyakunkon a várvavárt időközi választás a Magdolna-negyedben.

pityinger_kamp2.jpg

pityinger_kamp1.jpg

A Magdolna negyed a főváros talán legnyomorultabb körzete, olyan városrész, ahol – ajánlom mindenki figyelmébe Tábori Zoltán gyomorszorító szociográfiáját – az agyonreklámozott komplex fejlesztés sem javított érzékelhetően az emberek életén. Megújult néhány közterület, de nem lett megélhetés, szociális védőháló, esélyteremtő iskola. Van tehát jelentősége annak, hogy egy jelölt szerint mivel és hogyan tehetne a közösség a lehető legtöbbet az itt élők boldogulásáért. Csak éppen számolnia kell azzal: ha bejut is a testületbe, a passzátszelet továbbra is az a tucatnyi képviselő fogja fújni, aki Kocsis Máté mögött sorakozott fel. Ám ha egy demokratikus ellenzéki jelölt elnyerné a pozíciót, legalább ülésről ülésre szembesíthetné a többséget azzal, hogyan élnek a tízezrek, akiket otthagytak az út szélén. Ehhez viszont be kell kerülnie a testületbe. Dopemannek vagy Bolba Mártának el kell érnie, hogy a többség rászavazzon. (Népszava / N. Kósa Judit)

A választókerület lakosainak szavazataiért nemcsak a fideszes alpolgármesterrel, Sántha Péternével kell megküzdenie Pityinger (Dopeman) Lászlónak, hiszen a Párbeszéd és az LMP által is támogatott, de függetlenként induló Bolba Márta, továbbá az Együtt jelöltje Király Éva is indul a választáson. Ja, és a Munkáspárt jelöltje is.

CBFM – Józsefváros, Magdolna negyed

Megj.: Bár a Fidesz által szabott választási matematika együttműködésre kényszerítené a baloldali ellenzéket, a helyi szimpátiák és ellenszenvek gyakran felülírják ezt a képletet. Itt is, máshol is. (Apropó: lehet már tudni, hogy kit támogat a DK?)

***

Telis-tele van plakátozva a választókerület Sántha Péternével. Az önkormányzat közpénzen fenntartott újságjából is ő bugyog elő, majd minden oldalról. Már csak úgy, kampányilag. Kíváncsi lennék, vajon mennyit költött az alpolgármester-asszony és pártja minderre. Tetszik tudni: üvegzseb, átláthatóság, meg ilyenek… Ja, meg egyenlő esélyek.

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr1912400055

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása