A mi Józsefvárosunk

610. Időközi lesz (4)

2017. március 11. - Amijo

"A lelkésznő, a tornatanár és a rapper"  

Jóreggelt! Szombati kis rövid beszámoló következik. A héten Nőnap volt, így aztán szerda délután Pityinger Lacival közösen szereztünk egy kis örömöt a józsefvárosi lányoknak, asszonyoknak. Sokakkal találkoztunk, csodás nőnap volt az idei! (A képek – meg még egy jó pár – nagyobb méretben itt nézhetők meg az fb-oldalmon.)

cbfm_nonap1.jpg

Nőnap alkalmából a Magdolna-negyedben sikerült belebotlanom az éppen ott reprezentáló alpolgármester asszonyba, úgyhogy gyorsan bemutatkoztam neki, és megajándékoztam a kormányoldal kedvenc virágával, egy szál vörös szegfűvel. Kicsit szomorúan konstatáltam, hogy nem sokkal utána a kukába dobták, de ez már legyen az ő problémájuk. (Dopeman)

cbfm_nonap2.jpg

cbfm_nonap3.jpg

Aztán: az RTL Házon kívül című műsora is forgatott a napokban a Magdolna negyedben – az meg itt nézhető meg.

A rapper, a lelkésznő és az egykori tesitanár harca - Dopeman országosan ismert rapper, a kerületben nőtt föl. Bolba Márta lelkész, a kerületben él és ott alapított gyülekezetet. Sántha Péterné a kerületben dolgozik, KDNP-s alpolgármester, régen tornatanár volt. Nagyon különbözőek, de most versenytársak, mert mindannyian indulnak egy képviselői helyért. A Magdolna-negyed, itt lesz majd választás, sokáig kimondottan rossz hírű része volt Budapestnek. A gettó még mindig megvan, a szegénység, a drog és a balhék, de közben a negyed másik része épül-szépül. A jelöltekkel jártuk végig a nyóckert. (rtl.hu)

Csütörtökön különben testületi ülés is volt: "4800 lakásból 3800 bérlővel terhelt." - Kocsis Máté polgármester, 2017.03.09. 12.31 (Nem, nem elszólás. Még kétszer használta a "terhelt" kifejezést.)

Ennyit röviden mára, további szép napot, kellemes hétvégét mindenkinek!

CBFM – Józsefváros, Magdolna negyed

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr2412327301

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása