Nemzeti ünnepek közeledtével fokozódik a közvélemény figyelme: vajon kik érdemesek kitüntetésre, a társadalom valamilyen szintű, illetve nagyságrendű elismerésére? Ilyenkor a testületek felelőssége jelentős, hiszen ők jogosultak a felterjesztettek közül jóváhagyni az elismerésben, kitüntetésben részesülők körét. Vagyis igent mondanak egy névsorra.

Olyan Józsefvárosban élő és dolgozó személyek névsorára, akik életükkel, munkásságukkal, cselekedeteikkel kiemelkedő módon járulnak hozzá közösségünk életéhez és példát mutatnak, példát jelentenek mindannyiunk számára, függetlenül nembeli, politikai, vallási identitásuktól.

A kitüntetésre jelöltek között volt Dr. Iványi Gábor, az 1987-től működő Wesley János Lelkészképző Főiskola rektora, akinek intézménye döntő érdemeket szerzett a hazai szociális-munkás képzésben, függetlenül hallgatóinak vallási hovatartozásától.

Iványi Gábor vezeti az Oltalom Karitatív Egyesületet is, ami már több mint 25 éve segíti a józsefvárosi szegényeket, a hajléktalanokat, de a hátrányos helyzettel küzdő családokat is. (Az egyesület óvodájában jelenleg is közel negyven nehéz sorsú gyermeket látnak el élelemmel, ruhaneművel, játékkal, de mindenekfelett jó szóval, megértéssel teremtenek befogadó közösséget számukra.) Elévülhetetlenek érdemei a hajléktalan-ellátás területén. Utcai szociális munkásai élelmiszert és takarót osztanak, szociális munkásai segítenek a mindennapok küzdelmeiben, a társadalmi re-integrációban. Orvosi ellátást biztosító hajléktalan szállóján egy kis saját kuckóra lelnek a számkivetettek. A fűtött utca rideg zsúfoltsága ellenére, több száz ember utolsó esélye az életben maradásra.

Meggyőződésem, hogy Dr. Iványi Gábor rászolgált az elismerésre. Egész életét mások segítésének, a rászorulók támogatásának szentelte. Harcolt a szegényekért, az otthontalanokért, a felebaráti szeretetért, vagyis mindazért, amire a hite ösztönözte!

Azokért küzd, akik számkivetettek. Mindenki látott az utcán koszos, kopott ruhába öltözött, ápolatlan külsejű, megviselt arcú embert, aki céltalanul lődörög, vagy a földön ülve mered bele a számára semmi jóval nem kecsegtető világba. Vannak, akik elhagyott romokban, pincékben, „kulipintyókban” húzzák meg magukat. Itt igyekeznek „emberi” körülményeket teremteni, bár a kidobott ágybetéteken, rongyokba takarózva történő alvás nem az, amit emberközelinek lehet nevezni. Akinek nem jut ilyen túlélést biztosító hely és a hajléktalanellátó intézményben sem tudják fogadni mivel folyamatos a túlzsúfoltság, a működési engedélyeket túllépő létszám - annak maradt az utca, télen az aluljárók. Az Alaptörvény változása után, már az sem…

Általában maximum 5 év az, amit így az utcán túl lehet élni. A hideg, az embertelen körülmények kikezdik a szervezetet és a betegségek halmozottan jelentkeznek. Nincs lehetőség a gyógyszerek rendszeres szedésére, az egészséges táplálkozásra, sőt néha a nem egészségesre sem, viszont az alkohol annál többet szerepel az étrendben. Bizony kevesen lennének, akik a mínusz 10 fokban józanul kibírnák reggelig a hidegben feküdve. S kevesek számára adna lelkierőt a másnaphoz a hit, hogy egyszer minden jóra fordul. Az olcsó bor mámorában talán a világ, mely kitaszítja fiait, nem tűnik olyan kegyetlennek.

Számukra ad esélyt Iványi Gábor arra, hogy holnapjuk is legyen, mert embernek születtek, és nekik is joguk van a holnaphoz!

Személyesen tapasztaltam munkájának mindennapjait, amikor 4 évig hallgatója voltam főiskolájának, és dolgoztam a „fűtött utcán” a legnagyobb zimankó idején, ezért meggyőződéssel állítom, hogy a sok megmentett élet megér egy elismerést!

Azonban a döntéshozó többség nem így gondolta! Dr. Iványi Gábor neve nem kapta meg a kitüntető figyelmet, nem került az érdemesek névsorába.

Elhangzott ellenérvként, hogy Dr. Iványi Gábor a kerületbe hozza a hajléktalanokat, ezzel nem használ a kerületnek. (Legalábbis a hajléktalanüldöző politikát folytató döntéshozó többségnek.) Kritizálták, mert nem megoldja, hanem inkább konzerválja a hajléktalanságot azzal, hogy segíti számukra a túlélést.

Valóban, a hajléktalan ellátó intézmények nem tudják felszámolni a hajléktalanság problémáját, ellenben ha nem lennének, akkor a közterületen életvitelszerű tartózkodást tiltó törvénnyel, a városokból kiebrudalt emberek számára maradna a közeli erdőkben a fagyhalál. Persze a statisztika ezáltal javulna, de ilyen morbid megoldásra még a kétharmad sem ad felhatalmazást!

A hajléktalanság problémájának megoldása tényleg nem egy emberen múlik! Sokunkon, egy kicsit mindnyájunkon! De egyetlen ilyen elkötelezett ember enyhíteni tudja a fájdalmukat és segít nekik hinni abban, hogy volt és talán van is megváltás minden ember számára!

Vajon az ellene szavazók miért nem így érzik? Ezen gondolkodom, így Húsvét ünnepe közeledtével…

Szili Balázs - Józsefváros, Magdolna negyed

Sokan emlékszünk még Orbán Viktor ígéretére, amit még miniszterelnökké választása előtt tett: két hét alatt rendet tesznek. Akár elhittük, akár nem, bármennyire is túlzónak tartottuk a kitűzött két hetet, bíztunk benne, hogy a kormány valóban nagy hangsúlyt fog fektetni a közbiztonságra. Kiemelten reméltük ezt mi, józsefvárosiak, akiknek már évtizedes problémái vannak ezen a téren.

      Nem sikerült nekik. Nagyon nem. Habár biztos vagyok benne, hogy egyesek innen onnan beszerzett statisztikai eredményekkel elmagyaráznák nekem, hogy mennyit is javult a közbiztonság, nem csak saját nevemben beszélek, amikor azt mondom: ebből mi nem sokat látunk, nem sokat érzünk. Ez hangozhat furcsán, de véleményem szerint nem csak az a fontos, hogy a számok mit mutatnak, hanem, hogy a lakosság, azaz mi mit érzünk.

      Nem elég elérni, hogy a bűncselekmények száma csökkenjen egy adott területen, a biztonság érzetét ez nem fogja megteremteni. Amíg egyes utcákat messze elkerülünk, mondván jobb félni, mint megijedni, addig nagyon messze van az a kép, amit az alpolgármester asszony március 15-i ünnepi beszédében felvázolt. Csak akkor tudjuk felvirágoztatni a kerületet, ha az emberek nem félnek majd bejönni ide. Az ünnepi beszédben már minden csodálatos, sikertörténet a javából.

      És mit tesz a valóságban, a mindennapokban mindezért a jelenlegi vezetés? Január 29-én a Kesztyűgyárban civil fórumot tartottak a közbiztonság témájában. Itt a jelen levő képviselők és a rendőrség kellemesen megveregette egymás vállát, hogy mindketten milyen kiváló munkát végeznek, és mennyire tisztelik a másikat – a sikertörténet forgatókönyve már akkor meg volt írva. Apró szépséghiba, hogy amikor viszont valódi problémákkal szembesítették őket, azokra nem tudtak érdemben reagálni, arra nem volt előre megírt recept.

      Bár a prostitúciót sikerült jelentős mértékekben visszaszorítani a kerületben, a másik fő problémát jelentő droghelyzet még mindig megoldásra vár, sőt, ha lehet még romlott is.  Ismerek jó néhány olyan embert, akik rámutatnak a kerület egyes házaira, és megmondják, hogy, na, ott bizony drogelosztó van. Ha ők tudják, valószínűleg a rendőrök is tudják, mégsem történik semmi. Többekkel, köztük velem is megesett már, hogy éjszaka drogot akartak nekem eladni az utcámban.

      Megértem, hogy a rendőrség elsősorban a "nagyobb halak" elfogásában érdekelt, hogy az összefüggő hálózatokat felderítsék. Azonban a kisebb elosztók felszámolása nagyban hozzájárulna ahhoz, hogy az itt élők biztonságérzete növekedjen.

      Így viszont a lakosság kiábrándult, bizonytalan a rendőrséggel szemben. Sokan félnek feljelentést tenni, tanúskodni, félnek mi lesz velük, családjukkal, ha ez kitudódik, ráadásul nem sokat érnének el a feljelentéssel sem. A házakba szerelt kamerák egy része nem működik, ha mégis, nincs megfelelő személyzet, aki a felvételekkel foglalkozzon. A rablások, kocsi-feltörések, betörések száma még mindig kiugróan magas. Mindezen problémákra megoldási javaslat nincs, csak vállveregetés - egymásé.

      Mondhatják nekünk, hogy a Magdolna Negyed Program III. majd javít a közhangulaton. Építhetnek Rendőrházat, aminek a lakásaira nincs elegendő jelentkező, ne csodálkozzanak, ha ezzel a lakosság nem elégszik meg, ettől sem a biztonságérzete, sem a közérzete nem javul.

      Ezek után, ha az ember belegondol, hogy a polgármesterünk az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának elnöke, akkor „rendesen”nem érti a helyzetet. Persze tudom, ehhez is, mint mindenhez sok-sok pénz kell. Az már más kérdés, hogy ami van, azt inkább költjük sikerpropagandára a helyi lapban, vagy például a Fradi támogatására – igaz ott polgármesterünk alelnök -, mint például a kamerák megjavíttatására, vagy arra, hogy eggyel több rendőr járőrözne éjszaka a zűrös utcákban az ismert házak környékén.

      Két hetet ígértek. Azóta eltelt több mint két év. Ennyi se volt elég.

Komássy Ákos

Józsefvárosban  2006-ig működött önkormányzati intézményként a Józsefvárosi Szociális Foglalkoztató. Megváltozott munkaképességűeknek olyan feladatokat, munkát kerestek, amelyet az intézmény műhelyeiben lehetett elvégezni, természetesen rövidített munkaidőben. Emellett az egyéb józsefvárosi intézmények karbantartási munkáit is a szociális foglalkoztató megváltozott munkaképességű szakemberei végezték.

2005-ben változtak a jogszabályok, a munkahelyeket az új előírásoknak megfelelően kellett alkalmassá tenni a munkavégzésre. Ez volt a feltétele annak, hogy az intézmény a foglalkoztatáshoz állami normatív támogatást kaphasson. Eközben az intézmény vezetői egyre nehezebben tudtak megrendeléseket, munkát szerezni az ott foglalkoztatottaknak, akiknek emiatt csökkent a fizetésük.

Az önkormányzat úgy döntött, hogy megszünteti az önkormányzati intézményt, és pályázatot ír ki a feladat elvégzésére. A pályázat nyertese a Védőháló-Paks Szociális Foglalkoztató Nonprofit Kft lett, velük kötött az önkormányzat határozatlan idejű együttműködési szerződést. Ebben a megállapodásban a Kft. nem csak azt vállalta, hogy az átvett két telephelyet (Baross u. 84, Kálvária tér 19.) átalakítja, és  megszerzi a működéshez szükséges rehabilitációs tanúsítványt, ezzel biztosítva, az  állami támogatást, de azt is, hogy 2007. január 1-től  az alkalmazottakat továbbfoglalkoztatja, és munkát teremt számukra úgy, hogy három éven keresztül évente tizenöttel növeli a megváltozott munkaképességű foglalkoztatottak számát, akiknek 90%-a józsefvárosi illetőségű.

Kálvária tér 19.

A  megállapodás része volt az is, hogy a foglalkoztatás bővítéséhez az önkormányzat évente csökkenő mértékű támogatást ad, 2007-ben 60, 2008-ban 40 millió forintot. 2008-ban már 62 alkalmazottja volt a cégnek, tevékenységüket a busás haszonnal kecsegtető selyemvirág készítéssel is bővítették. A támogatás feltételeként a kft-nek évente be kellett számolnia az előző évi tevékenységükről, a vállalásaik teljesítéséről. Látszólag szépen ment minden a maga útján, csak halk aggódások hallatszottak, hogy vajon mi lesz, amikor megszűnik az önkormányzati támogatás.

S lám, amint az önkormányzati támogatás megszűnt, megszűnt a beszámolási kötelezettség is, tevékenységükről csak az ott dolgozóktól érkeztek ilyen-olyan információk.

2011 nyarán aztán jött az előre sejtett rossz hír: a kft elküldte a dolgozóit. Kértem az önkormányzatot, ellenőrizzék a hírt, és amennyiben igaz, az önkormányzat bontsa fel a szerződést, és keressen új megoldást a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására. A kérés süket fülekre talált, illetve annyit lehetett megtudni, hogy 2011 nyarán a kft tevékenységét megszüntette, a cég elérhetetlenné vált. Búcsúzóul ugyan még küldtek egy ügyvédet, aki az önkormányzattól elmaradt haszon címén próbált meg sok-sok pénzt kicsikarni, de erről sincs hír azóta, mintha elült volna a követelés.

Baross utca 84.

Mára a Baross utcai volt telephelyük a közoktatási intézmények kiszolgálását végző intézmény telephelye, a kft. leadott autóit a JVSZ kapta meg, a Kálvária téri ingatlant pedig egy pszichiátriai betegekkel foglalkozó alapítvány vette bérbe. A hírek szerint a kft alkalmazottai közül néhányan Balaton környéki wellness és egészségközpontokban tevékenykednek. És a megváltozott munkaképességűek, akikért mindez létrejött, velük mi lett?

Elvétve néhányuknak sikerült egy hasonló intézményben munkát találni, de valóban csak néhánynak.

Miért nem próbál az önkormányzat új intézményt létrehozni?

A jogszabályok szerint a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása nem kötelező önkormányzati feladat. A velük való foglalkozás a munkaügyi kirendeltségek dolga. "Nincsen rá pénz” – és ezzel manapság sok minden le van tudva…

Révész Márta
Józsefváros, Corvin negyed

Hogy miért is van szükség erre a blogra?!  Első bejegyzésemben röviden szeretnék erre a kérdésre válaszolni.

A kerületi újság 21 éve jelenik meg kéthetente. 2006 óta, mikor is a Fidesz megszerezte a többséget a képviselő-testületben, nyíltan és konkrétan a Kocsis kultusz építésének legfőbb bástyájaként szolgál.  

A kerület egyetlen olyan sajtó-terméke, amely eljut minden postaládába a Helyi Téma mellett, ami a Fidesz-holdudvar (és kampányközpont) legnagyobb példányszámban, kerületenként pár oldal eltéréssel megjelenő, szintén ingyenes lapja. Van még egy friss Kocsis Máté által alapított lap is, a Palotanegyed, melynek hangvételéről nem kell értekezni, mondjuk az legalább nyíltan fideszes, hiszen egy fideszes OGY képviselő alapította.

A Helyi Téma címen megjelenő lapról egyebet nem írok, ugyanis arra sem méltó, hogy kinyissam a benne leírt folyamatos uszítások és ferdítések miatt.

2006-2009 között a törődő alpolgármester köszönt ki gyakran a lapok közül. Emlékszem arra, mikor 2008-ban a házunk (azóta sajnos elhunyt) legidősebb lakója 100 éves lett. Ekkor láttam először Mátét élőben, egy Székely Bertalan utcai gyülekezeti házban megtartott ünnepségen. Díszvendégként a második sorban ült egy narancssárga gyapjúpulóverben. Hát igen, akkoriban még mindenhol ott volt, hogy növelje az ismertségét. 2009-től polgármesteri imázsát építi, de már nem az átlag kerületiek inkább a rendvédelmisek körében. 2010-től ugye nem véletlenül lett a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság elnöke a Tisztelt Házban.

A 2010-es önkormányzati kampányban az átlag 22-26 oldalas újság minden második oldalán ott mosolygott az emberre Kocsis Máté. A téma szinte mindegy is volt. A lényeg, hogy lássa a választópolgár a város első emberét és országgyűlési képviselőjét, lehetőleg lapszámonként legalább tízszer, az egyéb megemlítéseket bele sem számolva.

Szóval a „JÓZSEFVÁROS, a VIII. kerületi Önkormányzat ingyenes lapja” közszolgálati információk megjelenítése mellett (Polgárok Háza program, receptek, stb.)  igen hangsúlyosan szerepelteti a kerületi vezetőket és fideszes képviselőket a lehető legpozitívabban, amiben nincs semmi meglepő. A felháborító, de lassan már mindenki által megszokott, az az ellenzéki képviselők által elmondottak kiforgatása és „light”-os becsmérlése, a visszamutogatásról nem is beszélve. Persze a többi fideszes önkormányzatot és annak lapjait elnézve, örülhet a józsefvárosi ellenzék, hogy egyáltalán benne van az újságban, még, ha negatívan is. Ahhoz képest, hogy a polgármester minden adandó alkalommal kikéri magának, az ellenzéki képviselők által az országos döntések és a helyzet felemlegetését, odáig jutott a dolog, hogy a kerületi lap lehozza Orbán évértékelését egy teljes oldalon. Nevetséges!

A lap főszerkesztője ott van minden egyes képviselő-testületi ülésen, ami el is várható, hiszen köztisztviselői státuszban van, ami azért persze szintén nem mindennapi. Viszont mindennapi valóság, hogy a kerületi lap igen messze jár a hiteles és független sajtótermék minősítéstől.

A közös ügyeink iránt érdeklődő, a képviselő-testületi ülésekre gyakran járó, fiatal józsefvárosi baloldali demokrataként kötelességemnek érzem, hogy leírjam a véleményem és valamelyest ellensúlyozzam a fideszes (kerületi) tündérmesét.

cbfm - Józsefváros, Magdolna negyed

Pár ismerőst arra kértem, határozza meg röviden, mit jelent a demokrácia. A többségnek azonnal iskolai tanulmányai ugrottak be, a demokrácia a nép uralma. Vicces változatban a nép önuralma. Volt, aki azt mondta, hogy a többség uralma, esetleg árnyaltabban, olyan rendszer, ahol szabad választások vannak.

Az én kedvenc meghatározásom Adam Michnik, magyarul 2011-ben megjelent, Szemben az árral című, ragyogó könyvéből származik: „A demokrácia nem csupán a szabad választásokat jelenti, noha szabad választások nélkül elképzelhetetlen. A demokrácia állandó párbeszédet jelent, az értékekről és megvalósításuk módozatairól folytatott vitát. Ez a vita egyben a múltról és a történelmi igazságról is szól – az igazság keresésének szabadságáról gondoskodik.” (A gondolat eredetije, a demokrácia nem más, mint viták révén való kormányzás, persze sokkal régebbi, de ebbe most nem mennék bele.)

 Ha ezt a meghatározást vesszük alapul, akkor a mai Magyarországon már alig-alig beszélhetünk demokráciáról. Szellemesen fogalmazott a szombati, Az Alkotmány nem játék! tüntetés egyik legjobb szónoka Mércse Pál, A Város Mindenkié aktivistája: „A Fidesz a rendszerváltás idején azt hirdette: hallgass a szívedre – ebből mára csak a hallgass parancsa maradt."

De a párbeszédtől és vitától való viszolygás egyáltalán nem csak a mai magyar jobboldalra jellemző. Számtalanszor hallottam magukat demokratának tartó (vagy, a lelkükbe nem látok, magukat annak mondó) emberektől, hogy minek az a sok szócséplés, nem kell annyit vitatkozni, legyen már vége az ülésnek, döntsünk végre!; miért kell folyton kritizálni?; miért nem vagy képes elfogadni az, és ide valamelyik éppen aktuális vezető tisztségviselő neve helyettesíthető be, véleményét? Az igazság keresése, micsoda értelmiségi ostobaság, gondolják nem kevesen. Nem kell keresni az igazságot, hiszen mi már birtokában vagyunk, gondolkodni legfeljebb azon kell, azon se sokáig, hogy akinek a miénktől eltér a véleménye az hülye, ellenség, vagy áruló.

Ez a hozzáállás szorosan összefügg azzal, hogy mit tartunk az ellenzéki politizálás lényegének. Az ellenzékiség egyik lehetősége, hogy mindent tagadunk, amit a kormányon lévők mondanak. Ők a gonosz megtestesítői, eltávolításuk szent cél, a cél pedig szentesíti az eszközt. Ezt a politikát követte a Fidesz az emúttnyócévben és látszólag sikeresek voltak. Sikeresek, mert egyetlen olyan ésszerű kétharmados döntést sem engedtek át, ami az ország javát szolgálta volna, ezzel végleg impotenciára kárhoztatva az amúgy sem túl hatékony kormányzást. De ez a siker csak látszólagos, mert kevés dologgal árthattak volna jobban a magyar demokrácia fejlődésének.

Az ellenzékiség másik lehetősége, ha semmi olyant nem bírálunk, amit mi is ugyanígy csinálnánk, ha hatalmon lennénk. Ezt a magatartást nevezem konstruktív ellenzékiségnek, önkormányzati képviselőként annak idején ezt igyekeztem követni. És ez az a magatartás, amit sokan, magukat demokratának tartók, gyávaságnak, megalkuvásnak, árulásnak tartanak. Pedig szerintem nagyobb szellemi bátorság kell hozzá, mint a mindent tagadáshoz. Nagy hátránya persze, hogy sokkal több munkával is jár, hiszen végig kell gondolni hozzá, hogy tényleg, mit is csinálnánk, ha hatalmon lennénk.

A politikai ellenfél szellemes mocskolásával persze hatalmas népszerűséget lehet elérni azok körében, akik akár esik, akár fúj, úgyis ránk szavaznak. De biztos vagyok abban, hogy új híveket szerezni a valódi demokráciának csak értelmes érveléssel és konstruktív vitával lehet. Ebben a szellemben próbálunk majd írni önkormányzati ügyeinkről.

Molnár György
Józsefváros, Csarnok negyed

Krónikát írunk a nyolcadik kerületről. Elindultunk. Egyértelmű célunk, hogy az egyre összetettebb virtuális térben visszakereshetően megje- lenjék Józsefváros közélete, leginkább annak jelene és múltja. Hiszünk benne, hogy miközben tervezzük, megvitatjuk és – lehetőségeinkhez mérten – alakítjuk a kerület jövőjét, feladatunk, hogy napjaink és az elmúlt két évtized döntéseivel, eseményeivel is számot vessünk.

Mindenek előtt azért, mert volt, van és lesz közünk hozzá. Mi, józsefvárosi szocdemek egy otthonos Józsefvárosért dolgozunk, így tettük eddig is és így lesz ezután is. Egy olyan országban, városban és kerületben szeretnénk élni, amelyben mindenkinek ugyanolyan jó esély jut a képességei és tudása kibontakoztatására, a tisztességes, rendezett, szeretetteljes életre. Ahol román, szlovák, magyar, örmény, cigány mind egyenrangú polgár, ahol az ateista, a római katolikus, a zsidó, a buddhista és a református, a hetero-, a homo-, a bi- és a transzszexuális ember mind szabadon élheti életét, gyarapíthatja családját anélkül, hogy bármilyen hátrány érné társadalmi helyzete, egészségi állapota, származása, világnézete, hite, vallása vagy munkahelye miatt. Tudjuk, hogy Józsefváros fejlődése, mindannyiunk otthonává válása sokunk felelőssége. Rengeteg minden múlik az ország helyzetén, s annak kormánya és országgyűlése munkáján. Alapvető jellemzője kerületünknek, hogy csodálatos világvárosunk, Budapest egy belvárosi kerülete, így Józsefváros csak a főváros szerves részeként tud fejlődni, szépülni.

Ezzel együtt lokálpatrióták vagyunk, s örömmel éljük és éltük meg azt, hogy József- városnak saját közélete van, hogy működik a józsefvárosi közbeszéd és a józsefvárosi politika. E blog sorain tehát elsősorban józsefvárosi ügyekkel és történetekkel fognak megismerkedni. Minden tőlünk telhetőt elkövetünk, hogy megalapozott, tárgyilagos olvasmányt írjunk. Ezzel együtt, ez egyértelműen egy szocdem nézőpont lesz. Az ember önálló meglátása, értelmezése, megközelítése érték. Nem lexikongyártásba fogtunk, hanem saját, baloldali olvasatunkat szeretnénk az Önök számára jobban megismerhetővé tenni. Bizonyára lesz olyan ügy, olyan történet, amelyben nem feltétlenül nekünk lesz igazunk. Ettől még véleményünket, olvasatunkat örömmel megosztjuk Önökkel, mert megfontolásra, megismerésre érdemesnek tartjuk. Nem ítélkezünk, mert ez nem feladatunk.

Krónikánk viszont ettől még saját meglátásunk alapján készül. Kronológiai vagy tematikus sorrendet se keressenek bejegyzéseinkben. Számos szerzőnk van, a többségük blogszerzői beceneve alapján felismerhető. A bejegyzések egyes esetekben egymástól teljesen független sorrendben jelennek meg.

Még egy részletkérdés: A mi Józsefvárosunk egyetlen pártnak sem kiadványa. A szerzőkben és a bejegyzésekben annyi a közös, hogy józsefvárosiak vagyunk és szociáldemokraták. A blog kiadója, a Szabó Ervin Demokrata Kör egy nyíltan baloldali informális civil közösség. Bízom benne, hogy ezzel a munkánkkal is egy fontos szeletet illesztünk hozzá a józsefvárosi közélethez.

Jó olvasást kívánok!

komassy - Józsefváros, Corvin-negyed