Egy évvel a választás után: befagyott közélet,
sorvadó független médiatér. (Átlátszó / Hont András)
Lecsengett a kormánypártok választás utáni automatikus népszerűségi hulláma; ismét van értelme az aktuális népszerűségeket összehasonlítani a hullám felfutása előttiekkel. Ehhez rengeteg közvéleménykutatás eredményeit összesítette Hont András, és értelmez- te is őket a maga módján.
Sajnos, a népszerű megmondóember szinte mindenben téved — annyira, hogy írása elemzésnek csak fenntartásokkal minősíthető. Ráadásul a fontos (tartalmi) dolgokat meg sem említi, helyettük fontatlan formai észrevételeket sorol.
- Tévedések:
1.1. Az ún. Összefogás totális kudarcának oka nem az "ellenzéki pártok" összefogása volt, hanem az összefogás eredeti céljának elárulása és ezzel értelmetlenné válása. Ennek egyenes következményeként az Összefogás kiüresedett; deklarált programjából annyi maradt, hogy „majd mi ülünk be a székekbe, aztán majd csak lesz valahogy”. Senki nem hitte el nekik, hogy közösen bármire is képesek lesznek; ők maguk se.
- Azt, hogy a kísérlet mennyire biztató volt, kiválóan mutatta, hogy az ellenzéki előválasztás meghirdetése után az Összefogás népszerűsége meghaladta a kormánypárt(ok)ét. Ez a csúcs mintegy két hétig tartott — pontosan addig, amíg a „minden körzetben mindenki indul” típusú előválasztást hirdető pártok kölcsönös visszalépésekkel meg nem csúfolták az általuk népszerűsített akciót. Ebben a pilla- natban vált világossá potenciális választóik számára, hogy nem demokratikusabbak a leváltani kívántaknál.
- Közös programként (ne vesztegessünk szót a közösen kidolgozott és programnak nevezett izére, amiről mindenki tudta, hogy csak azért van, hogy rá lehessen mutatni) egyetlen dolog rajzolódott ki — a rendszerváltás óta eltelt időszak korrupt politiku- sainak elszámoltatása és felelősségre vonása. Ahogy a „közös” miniszterelnök ezt programjának központi elemeként meghirdette, a legnagyobb összefogó DK azonmód közölte, hogy erről szó se lehet, ők csak a 2010 óta tartó Fidesz-kormányzat elszámol- tatására hajlandók. Saját disznóságaik meg a még azelőttiek — erősen ideértve pl. az olajszőkítést — maradjanak titokban mindörökre. Ebben a pillanatban vált világossá potenciális választóik számára, hogy semmit nem lesznek képesek közösen megcsinálni.
1.2. Talán a Jobbik kivételével mindenki levonta a maga tanulságait a választási eredményből és az után következő népszerűségi gödörből:
- a DK eldöntötte, hogy a kisebb „ellenzéki” pártok képviselőit és szavazóit elszipkázva totális dominanciát szerez az ún. baloldalon. Ők akarnak lenni a kormány kihívói, és az önálló bejutás esélyét elvesztő kicsik majd kuncsoroghatnak náluk egy-két listás helyért, és akkor az ő logójuk is fölkerülhet a szavazólapra (esélyes, hogy az MSZP–Párbeszéd–LMP csoporttal ez sikerül is; a Jobbik bedarálása kétséges). Ez elég lehet arra, hogy ismét ők legyenek a legnagyobb, ellenzékinek nevezett párt, és ez a pozíció számukra jó láthatóan megfelel.
- A Momentum viszont arra jutott, hogy a magyar mezőny legelutasítottabb politiku- sával és annak személyre szabott, illetve időközben családivá átalakult pártjával nem szabad közösködni. Ebben a se ezekkel, se azokkal pozícióban viszont képtelenek meg- fogalmazni, hogy hatalomba kerülve mit csinálnának ők ezzel az országgal. Amikor időnként a „zöld gondolat” nevében kitör belőlük egy-egy szólam, az többnyire eszetlen hülyeség, tehát még szerencse, hogy ezek a „zöldfülű gondolatok” a legtöbb választót egyáltalán nem érdeklik.
- A Jobbikban továbbra sem sikerült eldönteni, hogy ők most fasiszta vagy populista néppárt akarnak-e lenni. A populista szárnyat apránként erodálja a DK, a leginkább nácikat az Ő Hazájuk; a párt maradéka fogyatkozik. Úgy tűnik, el fognak kopni, és Magyarbasi boldogan fickándozhat az ő centrális erőterében.
1.3. Egy fasiszta párt úgy lehet centrális szerepben, hogy nemcsak demokratikus ellen- zéke van neki, de echte nyilas–náci is. Éppen ezért hatalmas fogalmi tévedés „ellenzékről” értekezni úgy, hogy abba egyszerre értse bele az ember az MSZP-t és az Ő Hazájukat. Ezek távolabb vannak egymástól, mint bármelyikük a kormánytól, amellyel, illetve amely- nek klientúrájával időnként látványosan összedolgoznak (lásd az MSZP-s Tóth Csaba és Horváth Csaba esetét a Bosnyák téri förtelmes nagyberuházással).
- Elmaradt szempontok:
2.1. A kétfarkúak (akiket a szerző felfoghatatlan okból az időszak nagy nyertesei között említ) hagyományosan abban a pozícióban politizálnak, amelyet most a Momentum kíván betölteni. Az, hogyan alakul kettejük viszonya, alapvetően határozza meg, hogy kialakul-e valamilyen, kormányzóképesnek látszó csoport a jelenlegi kormány(fő) alternatívájaként.
2.2. Ahogy a tévedésekről szóló részben felhánytorgattam: ha valaki kihívó akar lenni, el kell hitetnie a választókkal, hogy tudja, mit akar csinálni és hogy arra képes is. Pont a Fidesz példája viszont nagyszerűen mutatja, hogy egyáltalán nem fontos, mi az, amit csinálni akar. Ebben az ellenzéknek nevezett mezőnyben nincs senki, aki tényleges kihívónak tűnne.
2.3. Amikor jóakaratú pártonkívüli civilek az Összefogás eszméjét az előző ciklus közepén kitalálták, tisztában voltak azzal, hogy a rendkívül heterogén társaság közös kormány- zásra nem képes. Éppen ezért azt javasolták, hogy eleve egyfajta ideiglenes kormánynak hirdessék magukat: kb. két év alatt elfogadják a demokratikus jog- és választási rend helyreállításához szükséges szabályokat, majd új választást írnak ki, és azon már rivá- lisokként indulnak. Amikor az Összefogás tényleg megalakult, a résztvevők első dolga volt annak eldöntése, hogy ilyesmiről szó sem lehet: ha bejutnak, ők bizony ott akarnak ülni négy évig, mert az jó egzisztencia. Buktak is akkorát, mint az ólajtó — érdekes lenne megvizsgálni, hogy volna-e igény az általuk elárult eredeti koncepcióra.
2.4. Senki sem gondolja, hogy az összes okos ember a kormányban ülne, azon kívül meg a hülyék. Az „ellenzék” mégis életképtelen koncepciókkal, alkalmatlan frontemberekkel vág neki az egymást követő választásoknak. Logikus arra gondolni, hogy ők ezzel az „őfelsége ellenzéke” pozícióval alapvetően elégedettek lehetnek…
Fügedi Ubul
