A mi Józsefvárosunk

Ágyő, kis lovag [50.]

Avagy a suttyomban történő futás

2020. október 20. - Amijo

Még csütörtökön derült ki, hogy Kocsis Máté nem lesz egyéni képviselőjelölt 2022-ban nálunk, mert rá sokkal nagyobb szüksége lesz a Fidesznek a kampányközpontban. Mára azt is megtudhattuk, hogy nem csak ő, hanem Gulyás Gergely, Varga Mihály és Hollik István sem indul egyéniben, ők is inkább a központi kampányban hasznosulnak majd.

kocsis_parlament.jpg

Mi pár napja Kocsissal kapcsolatban még azon tanakodtunk, hogy „vagy az lehet, hogy úgy gondolják 2022-ben is bőven elég lesz ide a nagytehetségű Sára, de az is lehet, hogy Kocsist nem akarják kitenni egy olyan esetleges pofonnak, mint amilyet Sárának sikerült tavaly ősszel begyűjtenie*.” Azt is írtuk, hogy 2018-ban a körzetet simán vitte a Fidesz.

Nos, ez utóbbi igaz is, meg nem is. Ismét megnézve a 2018-as országgyűlési választás kerületi eredményét, a Sáránál jóval markánsabb (most azt hagyjuk, hogy ez miben nyilvánul meg) Kocsis egyáltalán nem lenyűgöző eredményt produkált a külön-külön induló ellenzék ellen. És azóta az ellenzéki oldalon alaposan megváltozott a helyzet.

Összefogatlanul az alábbi volt az eredmény 2018-ban:

Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) 40.51%
Ara-Kovács Attila (DK) 32.17%
Dúró Dóra (Jobbik) 12.92%
Jakabfy Tamás (LMP) 5.56%
Baranyi Krisztina (Együtt) 3.13%
Cseh Katalin (Momentum) 2.56%
Racskó Gábor (MKKP) 2.29%

(Az MSZP nem indított jelöltet, a többiek fél százalék alatt maradtak...)

És hogy el ne feledjük: 2018-ban a Kocsis vezette önkormányzat teljes mellszélességgel támogatta Kocsis Mátét az o.gy. választáson. (Meg a polgárőrség, az ilyen olyan civilnek nevezett társulatok, kerületi lap, stb.) Sára Botond 2022-ben erre a hátszélre – nagyon helyesen – már nem számíthat. Így aztán finoman szólva is van némi ok a gyanakvásra, hogy csak fedőszöveg „a kampányközpontban nagyobb szükség van rá”.

Nagyon úgy néz ki, hogy itt kérem szépen, mégis csak a 133 bátor ember egyikének (meg másikának) egyáltalán nem bátor, ámde suttyomban történő kimenekítésről, futásáról van szó.

Nem is marad más, mint ágyő. Ágyő, kis lovag!

*Sára Botond 2018-ban Kocsist követte a polgármesteri székben, aztán tavaly nem csak Pikótól kapott ki, hanem még az egyéni képviselői körzetét is bukta az akkor még a kerületben tök ismeretlen Szarvas Koppány Bendegúz ellenében.

*

UPDATE 2020.10.21. 06:30 - Ezt még érdemes elolvasni a HVG-n. Ma reggel jelent meg. "A választási matematika alapján kétségkívül mindannyiuk részéről óvatos előremenekülésnek és a pártközpont "mentőakciójának" tűnhet, hogy nem szállnak harcba egy olyan körzetben, ahol teljes vagy akár részleges ellenzéki összefogás esetén már 2018-ban is alulmaradtak volna, hanem az országos lista előkelő helyeiről várhatják a (biztos) parlamentbe jutást."

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr3816248370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása