996. A Heinrich Udvarról (3)

2020. május 11. - Amijo

Az épületegyüttes mindhárom elemét az 53/2011. (VIII. 25.) NEFMI rendelet nyilvánította védetté, ami kiterjedt az udvari földszintes szárnyakra is. Tavaly decemberben az épület védettségét váratlanul megszüntették – majd jött a kormányrendelet.

Igen, megint. Mert ne menjük olyan gyorsan tovább a Heinrich Udvar be- és átépítése mellett. Hogy “nemzetgazdaságilag kiemelt beruházás” lett egy hotel. Igen, egy hotel! Amely minden magyarnak fontos, Budapestnek, a budapestieknek és a józsefvárosiaknak meg aztán pláne! Főleg az után, hogy a kormány – járvány elleni védekezésre hivatkozva – egy laza csuklómozdulattal lenyúlta a kerület fejlesztési pénzeit.

heinrich_udvar2.jpg

Az előzményekről ITT meg ITT lehet olvasni, most a napokban pedig az Átlátszó is szentelt egy hosszabb írást annak, hogy a 130 éves épület műemléki védettségét hogyan szüntették meg; mert szálloda épül bele/helyette. Jókora. Csak egy-két részt emelnénk ki a Horn Gabriella cikkéből, a többit érdemes elolvasni az eredeti helyén. Tanulságos, na.

Az épületre vonatkozó műemlékvédelmi korlátozásokat váratlanul szüntették meg tavaly decemberben, a 19/2019. (XII. 20.) MvM rendelettel, a terveket pedig a tavaly őszi önkormányzati választások után, még az új önkormányzati testület felállása előtt tartott tervtanácsi (helyi építési ügyeket véleményező szakmai fórum) ülésen hagyták jóvá.

Az Átlátszónak neve elhallgatását kérve nyilatkozó szakértő szerint jogellenesen szüntették meg az épület műemléki státuszát:

Ezt a védelem megszüntetési esetkört arra találták ki, ha egy épületet nem műemléki okból nyilvánítottak műemlékké, hanem például politikai megfontolásból. Ilyenek voltak a 1989 előtti munkásmozgalmi emlékek, amiknek többnyire nem volt építészeti értékük, ezért a védettségüket a rendszerváltás után meg is szüntették. A Heinrich-udvar nyilván nem ilyen. Itt csókos befektető kérésére, jogellenesen szüntették meg a műemléki státuszt. És ez már a többedik ilyen eset volt, hiszen ugyanez történt a Radetzky-laktanyánál is, szintén befektetőknek való kedvezés céljából. Egyik esetben sem készült az örökségvédelmi törvényben előírt törlési dokumentáció, ahogy egyik esetben sem folytattak le az előírások- nak megfelelő törlési eljárást sem. Csupán egyik napról a másikra kimondták a védelem megszűntét.

Azért lehetett szükség a projektet minden önkormányzati szabály alól mentesítve nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvání- tására, mert az időközben ellenzékivé vált Józsefvárosi Önkormányzat már nem támogatta a beruházást, és akadt még egy-két helyi önkor- mányzati előírás, amit a tervek nem tudtak teljesíteni, és a közterület használati szerződést is meg kellett volna kötni az önkormányzattal, de az húzódozott ettől. Így nem kaphatott volna építési engedélyt a terv.

Az Átlátszó információi szerint egy olyan, főként szállodai, kisebb részt lakó-funkciójú együttest akar itt megvalósítani a befektető, ami az udvari szárnyak teljes bontásával jár, az udvar helyére pedig hatalmas belső szárnyakat emelnének.

Ma Magyarországon már szinte semmi nem garantálja a műemlék épületek védelmét e befektetői érdekkel szemben

– így foglalta össze egy forrásunk a történetet.

Mit lehet mindehhez hozzá tenni? Nem sokat. Műemlékeink lassan nem maradnak, de a csókosoknak lesznek szállodáik, kastélyaik meg egyebeik. Hányinger ez az egész.

P.s.: A Heinrich Passage Ingatlanfejlesztő Zrt-ben 2019. szeptemberig az egyik tulajdonos az a Szabó Zoltán volt, akiről korábban a Magyar Narancs 2018-ban azt írta, hogy egykor Varga Mihály pénzügyminiszter kollégiumi szobatársa volt. Mert vannak ugye véletlenek.

***

A kerületnek ezen a részén tavaly szigorodtak a beépíthetőségi szabályok, de a Heinrich Passage Ingatlanfejlesztő Zrt. ingatlan-projektjének valahogy sikerült még az új szabályo- zás érvénybe lépése előtt beadnia a terveket. Korábban műemlékvédelmi szempontok miatt egyszer már elkaszálta a Miniszterelnökség a védett épület részleges bontásával és újraépítésével megvalósítandó beruházást. Most már nem.

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr2215681582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.