Az itt a blogon megjelent cikkemmel kapcsolatos kommentkérdésre adott válaszomat tenném itt most közzé, mely még mindig a július 8-ai polgiválasztás körül felcsapó kórusban kíván egy hang lenni. Egy másik, ámde hasonló kérdésre, ezzel a kiemelt összefoglalóval indítottam a válaszadásomat a fészbuk oldalamon:

A kampány egy totálisan téves, elsősorban a „bérházügy” nagyon is összetett problémahalmazának teljes nem-ismeretére alapozott koncepcióra épült, fi- gyelmen kívül hagyva annak a szélesebb bérlői rétegnek az igényeit, mely a szétzilált élet- és lakhatási körülményeinek rendezésétől és a már korábban beígért Munkáért Lakhatást Programban való önkormányzati továbblépés- től várja helyzetének javulását.

Az itteni kommentkérdésre pedig az alábbiakat válaszolom:

1. A kampányt – bármily furcsa ez – nem a hajléktalanok és a kilakoltatással fenyegetett bérlők ügyére kellett volna kihegyezni, hanem arra a rétegre, amely képes egy önkormány- zati támogatással megerősített, önerős lakás-felújítási programba bekapcsolódni. Abba, amiről a nagy reményekkel indult Munkáért Lakhatás Program is szólt, s melyre az önkori – Munkáért Lakhatást Munkacsoport néven – egy külön szakembergárdát állított rá. (Lásd a korábbi posztot!) Ez a program ugyanis egy valódi, elementárisan sürgető igényt fogalmazott meg, melynek kormányzati elmismásolása egy igen széles és tettrekész réteget hagyott cserben, s amelyben a keserű csalódás érzése máig elevenen él.

És persze meg kéne végre érteni, hogy a lakosságot valójában nem lehet nagyívű "szociális programok" belengetésével megfogni, mert ezek inkább homályos ködképek, mint elérhe- tő, kézzel fogható valóságok formájában képződnek meg bennük. Ezt az MLP-projektet viszont – melyet akár egy szerződéstervezet formájában is tanulmányozhatnának egy jól szervezett és hiteles személyiségre alapozott kampány során – nagyon is magukénak érez- hetnék, amit különben, mint a program egyik kiötlője, saját tapasztalatból is tanúsíthatok.

2. Mindez persze elképzelhetetlen a bérházakban élők bérleményi jogviszonyainak rende- zése nélkül, ami viszont korántsem valami piskótadolog. Az illegitim lakhatási jogállások formái ugyanis elképzelhetetlenül sokfélék, és ezek rendezése mindkét politikai térfélen számos, kisebb-nagyobb érdeksérelemmel járhat. Ennek kifejtése azonban, már egy kö- vetkező dolgozat témája lenne, melynek részletes taglalására amúgy is csak a bérházak szociális és épített állagának felmérése után kerülhetne sor.

De azért szögezzük le az alábbiakat: az önkormányzati lakások "diszfunkcionális haszná- latával" kapcsolatos ügyekben – a politika mindkét oldali résztvevőitől kezdve – a civil érdek-képviseleteken keresztül a különféle jószolgálati szervezeteken át, egészen a kiterjedt lakásüzéri hálózatokig, mindenki sáros, még ha nem egyelő mértékben is. (A "diszfunkcionális lakáshasználat" körébe az ún. "üres lakások" jogi szempontból kissé pontatlan fogalma is beletartozik.)

Természetesen van 3. és 4. pont is, mely a bérházak közegészségügyi, rendtartási és állagmegóvási ügyeit venné számba. De mi most – visszatérve eredeti kérdésedre – maradjunk a bérlői rétegtársadalomnak annál a szegmensénél, melynek életét jórészt a fentebbi "szervek" lehetetlenítik el, s mely ma már ott tart, hogy a mindennapi önrege- nerációs minimum alapvető feltételeinek hiányában, szinte pánikban menekülnének pokollá vált "szerény hajlékaikból." S innen van az, hogy a hajléktalan-kérdés megoldása a bérházak épített és szociális "állagának" rendezése nélkül nem más, mint szakszerűtlen "felületi kezelés," mely nem sokkal ér többet, mintha gyámolítottjainkat jól szabott szmokinggal és sétapálcával látnánk el...

Annyi viszont bizonyos, hogy ennek a komplex kérdésnek a megoldásához a bérház- dzsungel minden szegletét ismerni kell, beleértve ebbe annak "illegitim szféráját" is. És erre most csak azt a példát hoznám föl, hogy a polgármesterjelölt – erősen behatárolt helyzetében – nem is tehetett mást, minthogy a rendelkezésére bocsátott adatokból tájékozódjék. Ebben viszont pl, az üres lakások számát – mint 15 éve mindig(!) – 400 körüliben adja meg a Hivatal. A valóságban azonban ez a szám – beleértve a diszfunk- cionálisan lakott bérleményeket is – minimum 1500, de szerintem simán eléri akár a 2000-et is.

Ám, ha végre valaki egy valóban szakszerű bérlemény-felülvizsgálatra szánná el magát, hát még az itt közölt adatok ismeretében is dobna a végén egy hátast. És persze, az ezekben a lakásokban élő sokféle, nagyrészt illegitim lakhatási jogállású "álbérlők" helyzetének jog- szerű rendezését követően – beleértve ebbe a rászorultsági elvnek ellentmondó jogállá- súakét is – meglepően sok rendeltetésszerű használatra alkalmas lakás szabadulhatna fel...

Budaházy Gusztáv