A mi Józsefvárosunk

125. Levélke II.

2014. március 27. - cbfm

04.jpgNyitom a postaládát. A mostanában szokásos kampánykiadványok és hétköznapi levelek mellett egy díszes borítékos levél is van, melynek feladója a polgármester, hasonlót már régebben is kaptunk. Csupa jó hír van benne. Tájékoztat bennünket, hogy a kerületvezetés kiemelt figyelmet szentel a lakossági észrevételeknek, véleményeknek. Na persze! De nem is ez az érdekes.

A kerület kap 250 millát a Magyar Kormánytól, hogy fejlesszük a térfigyelő-kamera rendszert. Ebből a pénzből veszünk 70 újat, a régi elavultakat pedig lecseréljük. Nem akármilyen kamerákra ám, arcfelismerősekre! Elsők leszünk az országban, akiknek ilyenje lesz. Londonban már bevált, sikeresen működik – áll a levélben. Egy mondatra hívnám fel a figyelmet, mely bár nincs vastagon szedve, de roppant érdekesnek találom: „A kamerák jelzik, ha bűnözőt észlelnek, felismerik őket, ezért segítségükkel nagymértékben csökkennek a bűnözők túlélési esélyei.”

level2_1.jpg

Hát kérem így áll ez szóról szóra Budapest Józsefvárosi Önkormányzat levelében, melyet maga dr. Kocsis Máté  polgármester, az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottsá- gának elnöke, a Fidesz frakcióvezető helyettese a feladója.

Röviden szeretnék fogalmazni ezért csak annyit írok erről a mondatról, hogy: ezek nem normálisak!

Ja és mivel az önkormányzatot annyira érdekli a kerület lakóinak véleménye, ezért megkérdeznek minket, hogy hol van szükség új kamerák elhelyezésére. Javaslatainkat jelezhetjük feléjük, melyeket a Józsefvárosi Közbiztonság Közalapítvány fogja összegezni, melynek dr. Vas Imre pesterzsébeti alpolgármester, fideszes országgyűlési képviselőjelölt az elnöke nem oly rég. Az véleményösszegzés után, melyben a szakmai szempontokat is figyelembe veszik majd a JKK tájékoztatja az Önkormányzatot. Magyarul az önkormányzat egyik szobájából átszólnak egy másikba…Amennyiben bármilyen egyéb kérdésünk van, keressük fel Kaiser Józsefet a körzet képviselőjét, aki szívesen áll a rendelkezésünkre.

Hát kösz, de ezt inkább kihagyom!

CBFM – Józsefváros, Magdolna negyed

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr415880896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ultimahora 2014.03.28. 18:54:09

Én - olvasva a fenti díszes levelet - bár nem éppen a "bűnözők túlélési esélyei" miatt aggódom elsősorban, eltűnődve a négy évvel ezelőtt felszerelt bérházudvari kamerák rejtélyes, máig tisztázatlan funkciójáról, inkább a saját túlélési esélyeimet illetően töltenek el aggodalmak.

A rejtélyek akkor kezdődtek, amikor értesítést kaptunk a kamerák felszereléséről, majd az "ezzel kapcsolatos tudnivalóknak egy későbbi időpontban, munkatársunk által történő ismertetéséről" is, mely mindmáig várat magára. És csak fokozódtak, amikor a "túlélési esélyeiket" kockáztató bűnözők változatlan intenzitással folytatták tevékenységüket házainkon belül, és sem a betörők de még a sajátos "háziiparként" működő drogbiznisz figurái közül sem leplezett le egy árva lelket sem a sokmilliós kamerarendszer.

A jámbor lakosság pedig akkor kezdett el gyanakodni, amikor, különféle bűncselekmények károsultjaként, bizalommal fordult a rendőrséghez, amelynek - bár sokáig okos arccal hallgattak róla - valójában halvány lövése sem volt nemhogy a követelt felvételekről, de magáról a kamerák létéről sem.

És amikor a mély hallgatásba burkolózó polgármester után az éppen soros rendőrkapitányt kérdeztük meg erről, hát nem kellett "arcfelismerő csodakamera" ahhoz, hogy lássuk, h - legalábbis egzisztenciálisan - erősen küzd a "túlélési esélyeiért," mely sejtése nem sokkal ezután fényesen be is igazolódott...

Némely együgyű lakó viszont, aki nem és nem tud belenyugodni a "kamerarejtély" kifürkészhetetlen titkaiba, máig makacsul felpanaszolja csip-csup kárait, ahelyett, hogy megköszönné az önkori áldozatos segítőkészségét, mellyel igenis "központi és kiemelt kérdésként" kezeli lakói biztonságát.

A napokban is, amikor pedig a mintegy nyolcfős csapat élén, személyesen jöttek ki hozzánk elmagyarázni a hamarosan beinduló MNP3 kezdődő munkálatait, a lakók nem átallottak rákérdezni egyrészt még az előzőekben el nem végzett munkákra, és persze már megint a kamerákra is, csak azért mert néhány bicajnak meg babakocsinak lába kélt, és a károsultak nem átallották mindezzel a rendőrséget háborgatni. Szegény csoportvezető úr nem győzte elhárítani az okvetetlenkedő és rangján aluli kérdéseket, melyek természetesen "nem tartoznak a tárgyhoz."

Én, kedves polgármester úr, mint látja, sokkal megértőbb vagyok önnel, mint a sok mihaszna izgága lakó, és javaslom, hogy a majdnem új, lényegében használ(hat)atlan kameráinkat vigyék el a házainkból, ezzel is megtakarítva valamennyit a 250 milliós költségből, amibe az újak kerülnek.Jól szolgálná ez a célt, "hogy az egész Józsefváros látható lesz a kamerákon keresztül."

Bérházainkat pedig, melyekben a valóságban és képletesen is a sötétség honol,nem ejti csalóka tévedésbe a "mindentlátás" illúzióját keltő vak doboz.
süti beállítások módosítása