A mi Józsefvárosunk

35. Kocsis Józsefvárosa 1.

2013. június 28. - akoskomassy

07.jpgAz egypártrendszer laboratóriuma - Első rész

Józsefváros izgalmas kísérlet alanya lett. Azaz olyan kísérlet alanya lett, amely alighanem izgalmas lenne, ha egy falanszterben valósulna meg, amelyet érdeklődő politológusok messziről szemlélgethetnek, de elég tragikus megélni, nap mint nap, itt Józsefvárosban.

A polgármester ugyanis a Magyarországon kiépülőben levő jobboldali egypártrendszer kísérleti laboratóriumává alakította Józsefvárost. Olyasféle benyomást keltenek a kísérletek, mintha Mexikót, Paraguayt, vagy Venezuelát tesztelnék, mármint, hogy miként működtethető ilyesmi errefelé, Közép-Európában. S persze, egyszerűsítek, amikor egy ilyen domináns pártrendszert egypártrendszernek nevezek, de az egypártrendszert felénk sokkal többen értik. Kísérlet lényege pedig, mellesleg, pont ez: nem baj, ha vannak más pártok, csak ne legyen releváns a véleményük, ne kelljen figyelembe venni, amikor nem akarjuk. Magyarország, s ezen belül Józsefváros büszke népe pedig 2010-ben e kísérletnek megteremtette a technikai feltételeit.

kocsism2.jpg

Emblematikus példa a sajtó helyzete. A korábban működő, kvázi ellenzéki József körút című helyi lapot piaci eszközökkel kitikkasztották, így mára maradt a  Józsefváros újság, a Helyi Téma, valamint az önkormányzat egyirányú hírközlőcsatornájaként működő weboldal, a jozsefvaros.hu. A Helyi Téma közismerten Fidesz házilap, no és persze azért még  pénzeli is a kerületi önkormányzat, a Józsefváros  az uralkodó párt agitációs propaganda orgánumaként működik, közpénzből, önkormányzati alkalmazotti státuszban dolgozó munkatársakkal.

Alighanem hasonló jelenségre készülhetünk a most létrehozott JóHír kft. tevékenységében is, - amelybe egyébként beleolvasztották a Józsefváros lapot is – fő tevékenysége pedig a józsefvárosi TV indítása lesz, puszta véletlenségből egy HírTV-s újságíró vezetésével. Sőt, ha szándékukban áll, hamarosan önkormányzati rádió is lesz, a JóHír kft-t létrehozó határozatban ugyanis a fideszes többség ennek a lehetőségét is belefoglalta.

Csak egy említésre érdemes apróság: amikor rákérdeztünk, hogy mégis honnan veszik a kerületi TV iránti igényt, megkaptuk, hogy a Józsefváros újság kérdőívére mintegy ezer kerületi lakos válaszolt és ők többnyire szeretnék, hogy legyen. Tehát a cseppet sem reprezentatív felmérés alapján sikerült megállapítaniuk, hogy arra a kérdésre, hogy szeretne-e józsefvárosi tévét, Józsefváros polgárainak mintegy egy százaléka is azt válaszolta, hogy igen. Még szerencse, hogy ez nem „kér-e Ön ingyen sört?” jellegű közvélemény-kutatgatás…

kocsism1.jpg

Arra a kérdésre pedig, hogy a százmilliós nagyságrendű közpénzből finanszírozott televízió közszolgálati lesz-e, azt a választ kaptuk, hogy hát persze, hiszen az önkormányzatnak sokkal jobban megéri finanszíroznia egy közszolgálati TV-t, mint egy kereskedelmit. Az indoklás pikantériáján túl e kijelentés valódi tartalmát- tartok tőle, hogy - majd csak a gyakorlatban ismerjük meg.

Egy másik ilyen sajátos laboratóriumi kísérlet a magánhadsereg építésére való törekvés. Egy bizonyos logika mentén érthető, hiszen a rend erős embere imázsát Józsefvárosban izomszagon és erőt demonstráló rendrakó szervezeteken keresztül próbálják felépíteni. Csak hát tévednek…  

Volt ugye egy híres-hírhedt Jófiúk Biztonsági Szolgálat. Őket a polgármester stratégiai szerzeményeként felbukkanó Szabó Gábor szedte össze, állítólag Józsefváros utcáiról. Ők voltak azok, akik lefóliázott fekete Jeepekkel, hatalmas reflektorokkal és még hatalmasabb kemény fiúkkal adták elő a „rendet rakunk Józsefvárosban” tárgyú eposzt. Eleinte egyszerre sikerült meggyőzően és rémisztően fellépniük. Tiszavirág életű pályafutásuk addig tartott, amíg háborúba nem kerültek a rendőrséggel, majd végül gazdájuk össze nem veszett a polgármesterrel, s nem sokkal ezután bedőlt az egész.

E befuccsolt kísérlet után most zajlik a következő ilyen próbálkozás, a civilnek álcázott polgárőrség képében. Hozzá kell tegyem, az eszközválasztásban érzékelhető a konkrét tapasztalat. A túlzottan nagy önállóság közepette befogadott tanácsadó/JVSZ vezető után, most egy olyan konstrukcióban zajlik ez a seregtoborzás, ahol egyrészt csekély hatáskörű és csekély autonómiájú szervezet készül, másrészt a kijelölt parancsnok ezúttal ezer szálon függ a polgármestertől.

Szemben tehát Szabóval, aki az összeveszés óta folyamatosan marginális fejfájást okoz a rendszer működtetőinek, az új felállásban a seregparancsnok garantáltan soha nem fogja cserbenhagyni az őt helyzetbe hozó, képviselőségéről lényegében gondoskodó, neki irodát, flottát és rezsiköltséget, valamint legújabban bérlakást is adó Bürgermeisterét. A tanulás azon is látszik, hogy kínos odafigyeléssel ügyelnek arra, hogy eleinte az új sereg ne legyen izomszagú. Szegény, nincstelen kis civil egyesület keretében szerveződött és olyan ártalmatlan ügyei vannak, mint az árvízi védekezés, vagy a padfestés. No és persze mindent, amijük csak van az Önkormányzattól, a polgármestertől kaptak, többnyire csak használatba.

A laboratóriumról szóló tapasztalataim megosztását néhány alkalommal még folytatom. Természetesen, amit itt leírok, az nem több, mint vélemény. Megfontolásra ajánlom.

Komássy Ákos - Józsefváros, Corvin-negyed

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr135382585

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

08.szabogabor 2013.06.29. 22:07:01

Szegény Ákosom, mily szánalmas is amikor Kocsis fizetett bérellenzékijeként úgy próbálod kritika látszatát kelteni, hogy közben mindenki mást bírálsz, csak épp a Gazdit, Kocsist nem...

Egyébként meg elég lenne összevetni itteni hablatyoddal a korábbi szövegeidet akár a Jófiúk Ügyében, akár a velem kapcsolatos marginális fejfájás témájában - tudod, Téged valamiért soha nem támad a jobbos média, engem meg folyamatosan, ez tán mond valamit még Neked is valós helyiértékünkről nemdebár - meg hozzátenni annyit, hogy Kaiser polgárőrségének fölállítását megszavaztad, ugyebár.

Kis füllentős...

08.szabogabor 2013.06.29. 23:19:34

Ja, azt meg azért tegyük hozzá, hogy Kocsis egypártrendszerű laboratóriumában épp Te vagy az egyik fehér köpenyes keverősegéd...

Amijo 2013.09.09. 15:30:41

... mégis honnan veszik a kerületi TV iránti igényt, megkaptuk, hogy a Józsefváros újság kérdőívére mintegy ezer kerületi lakos válaszolt és ők többnyire szeretnék, hogy legyen.
süti beállítások módosítása