A mi Józsefvárosunk

341. Józsefváros tekintélye

2015. március 21. - akoskomassy

07.jpg… és a vélemény, mint tájékoztatás

Szerdán megjelent a Népszabadságban egy cikk, amelyben arról ír az újságíró, hogy mennyire nem sajnálja a sajátjaitól a sikerdíjat Józsefváros önkormányzata. Ostobaságot írtak. Cserébe Kocsis Máté március 19-én reggel azzal nyitotta a Képviselőtestület márciusi ülését, hogy bután, tk. vérig sértett hangulatban osztotta napirend előtt ki az ellenzéket véleményével, majd mindezt polgármesteri tájékoztatásnak minősítette és közölte, hogy vita nélkül áttér a napirendi szavazásra.

Ezután egy kisebb ügyrendi csörtét vívtunk, majd – alighanem belátva, hogy hibázott – azt a kompromisszumot sikerült elérni, hogy az általa felvetett problémáról a napirend végén, a tájékoztató legutolsó pontjaként vitalehetőséget biztosít, amelyben ő maga már nem vesz részt. Sajátos helyzetkezelés. Persze hosszas vita lett belőle, amelynek végén annyira sikerült jutni, hogy az említett cikk tényleg kárt okoz Józsefvárosnak, ami sem a cikkhez információt szolgáltató LMP-nek, sem az ellenzék többi szereplőjének nem célja és nem is ért egyet vele.

komassy_lidl.jpg

A cikkben nevezett sikerdíjnak ugyanis a legnagyobb baja a neve. Merthogy valójában arról van szó, hogy az önkormányzat a saját kizárólagos tulajdonában álló vagyonkezelőjét, a Kisfalu kft-t részben úgy tartja fenn, hogy az eladásra kijelölt ingatlanok eredményes értékesítése után egy rendeletben rögzített százalékot fizet. A Kisfalu kft. pedig – részben - ebből finanszírozza saját működését.

Azon persze lehet vitatkozni, hogy ez-e a teljesítményösztönzés legjobb módszere, meg azon is amit Jakabfy Tamás feszegetett, hogy nem túl magas százalék-e a vagyonkezelőnek kifizetett rész, de ettől még ezen senki nem keres. Az önkormányzat így tartja fenn a saját tulajdonú cégét. Ezért ezt a módszert letocsikozni butaság, káros újságírói tevékenység volt. Ezt alátámasztandó és a kerületet ért kárt minimalizálandó tavaly ősz öt polgár- mesterjelöltje egy közös közleményt adott ki. Íme:

Nincs "Tocsikolás" Józsefvárosban - közös sajtónyilatkozat

A Népszabadság március 18-i számában megjelent, Szalai Anna újságíró által jegyzett cikk párhuzamba állítja a Józsefvárosi Önkormányzat vagyongazdálkodó cégének finanszírozási eljárását Tocsik Márta egykori, büntetőeljárást is megalapozó sikerdíj-ügyével. Ezzel azt a hamis látszatot kelti az írás, mintha az Önkormányzat törvénytelen módon, aránytalan mértékben százmilliókat juttatna konkrét személyeknek közpénzből. Ezzel szemben a valóság az, hogy Józsefváros Önkormányzata hosszú évek óta nem pusztán átalánydíjazással finanszírozza a 100%-os tulajdonában álló Kisfalu kft-t, hanem úgynevezett sikerdíj formájában is. Ebből fizeti a cég a dologi és működési költségeit, továbbá a bérjellegű kiadásait is a munkavállalók részére. Ezt a finanszírozási formát az Állami Számvevőszék egyetlen alkalommal sem kifogásolta. Lehet, hogy a költségvetési rendeletben foglalt „sikerdíj” elnevezés félreérthető, de semmilyen hasonlóságot nem mutat a Tocsik-féle sikerdíjjal. Visszautasítjuk tehát azt a sugalmazást, amelyik mégis párhuzamot von, és megkérjük a sajtó tisztelt munkatársait, hogy pontosítsák e tárgyban született híradásaikat.

  • Kocsis Máté - Fidesz-KDNP
  • Komássy Ákos - MSZP
  • Erőss Gábor - PM
  • Jakabfy Tamás - LMP
  • Pintér Attila – Jobbik

A Képviselőtestület ülésén fontos napirendi pontokat tárgyaltunk meg, de erről következő bejegyzésemben írok.

Komássy Ákos

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr767289873

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ultimahora1 2015.03.22. 15:57:44

Ez a legminimálisabb szakmai és politikai tisztességtől is mentes, a nyílt kollaborálástól sem visszariadó "pozitív ellenzékiség," - mely jelzőt e kontextusban csak patológiai értelemben használnám - mindennél élesebben mutat rá a tökkelütött és szervilis "balliberális" ellenzék szánalmas vakságára és hataloméhségtől eltompult arányérzékére. Szíves ajánlásom, hogy - a Nagy Titkos Példaképhez hasonlóan, aki most perre készül a Financial Times ellen - ti is pereljétek be a Népszabit, melyhez biztos segítséget kaphattok az ily ügyekben mégis járatosabb barna pestises kollégáitoktól, akikkel most amúgy is egy követ fújtok. Ezt a förtelmes szégyent soha nem moshatjátok le magatokról!
Gyávaságotokat és opportunizmusotokat csak felkészületlenségetek és dilettantizmusotok múlja felül. Ám - amit tán nem is gondolnátok - nem mindeme rakás faszság fog ellehetetleníteni titeket, ahogy a mai urakat se a hozzá-nemértésük buktatja meg. Hanem a nevetségessé válás, mely minden ostobaságnál jobban hat és gyilkosabb erővel pusztít bármi másnál.

bodis.lajos 2015.03.22. 18:09:44

Kíváncsi vagyok, hogy Komássy Ákos reagál-e.

(Nem hiszem, bő egy éve leszokott az interaktív internetről, ugyanazt a gyáva apparátusi politizálást folytatja, mint Kocsis Máté, Egry Attila, Zentai Oszkár: egymás tükörképei.)

putyi8 2015.03.22. 20:09:06

@MolnárGyörgy: A cikkben szereplő "sikerdij" az egyszeru olvasonál is kiverte a biztositékot igy igaz-mennyire oda kell figyelni az ujságironak a szavak jelentésére és a mogotte lévő tevékenységek igazi teljesitésére.Ám a megjegyzésem csak annyi de észemről ez már csak kivulállo megjegyzés -amennyiben a Kisfalu Kft. az onkormányzat megbizásábol végzi feladatát és a Gyuri általi elszámolás alapján kap elszámolást ugy még nagyobb érdeke lenne a kintlévőségek mielobbi behajtása gondolok itt a helyiségek bérlőire valamint a sok sok ures lakás.helyiség fenntartására-kibontás-lefalazás,javitások----ezek rendbetétele szerintem megérné pályázat kirása minnél előbb- mintsem állandoan kitenni annak hogy még jobban leamortizálva legyenek kitéve az ujabb feltoréseknek..Régebben emlékszem volt olyan hogy jutalékért kimentek helyiségekbe a hátralék behajtásáért-ami hiányzik az az osztonzés hogy az onkormányzati tulajdon védelme meglegyen.A finanszirozás láthatoságát novelné az onkormányzati lakások ellenőrzésének száma nemcsak papiron hanem annak hatékonysága és kimutathatosága---de ez csak egy vélemény a részemről

bodis.lajos 2015.03.23. 01:24:25

@ultimahora1: @MolnárGyörgy: @putyi8:

A lakbérbeszedés ösztönzéséhez tudok és akarok hozzászólni. Jakabfy Tamás hozzászólása a februári költségvetési vitához ( jozsefvaros.hu/tu_dokumentumok/4231_20150219_jegyzokonyv.pdf
32. o.) és Molnár György fenti hozzászólása szerintem az önkormányzati lakásbérbeadás nagyon fontos problémáival foglalkozik. Meg vagyok döbbenve, hogy az ellentmondások vitatása és a lakáskezelő megfelelő ösztönzésének a kialakítása nem állandó témája a politikának. (Túl azon, hogy a Szili Balázs kiszállása óta a politikából a lakhatás témája csak úgy kerül szóba, hogy a fizetéssel elmaradók deviánsok, és kilakoltatással fenyegetik őket.)

A fizetési hajlandóság fenntartása érdekében nyilvánvalóan szükség van a vagyonkezelő részére a lakbérbeszedés eredményességének ösztönzésére, a bérlők részére pedig annak demonstrálására, hogy aki nem fizet, az egyértelműen rosszabbul jár, mint aki fizet. A lakbérbeszedés ennyire erős ösztönzése (kb. egyharmad megy a beszedő cég saját fenntartására) azonban, a bérbeadással kapcsolatos szolgáltatások és a panaszkezelés nélkül szerintem nagyon veszélyes, pláne hogy a szóban forgó szolgáltatások szociális ellátásokkal is összekapcsolódnak (aminek az önkormányzat jelentős forrásbevonás lehetőségét köszönheti).

Bolond lenne a cég megfelelően tájékoztatni a bérlőket, lelkiismeretesen elhárítani a hibákat, válaszolni a leveleikre, a panaszokat írásban rögzíteni, ha nem ezért ösztönzik. A cég megengedhetetlen szolgáltatói magatartásáról szóló összes rémtörténet, amit én is a saját szememmel láttam, magyarázható az egyoldalú pénzügyi ösztönzéssel: a továbbszámlázott rezsitételek áttekinthetetlensége (Dankó 16.), az irreális rezsiösszegek számlázása (azt hiszem, Dankó 40., és úgy emlékszem, mert ipari gázt számoltak el a bérlőknek), a felújítás utáni lakbérnövekedés eltitkolása a bérlők elől (összes MNP3 "krízisház", ezt az összes önkormányzati politikusokkal közösen), a panaszok és információk eltitkolása, a dokumentálás elmaradása (saját tapasztalat, Szili Balázs és az MNP3-ban közreműködő Társadalmi Akciók Munkacsoport tagjainak általános panasza) stb.

Nem tudom, jól értem-e, mit jelent, hogy a Kisfalu díjazásának rendszere 2011 óta nem változott, de teszek egy gondolatkísérletet. Tegyük fel, hogy a bérlők fizetőképessége romlott, és ezért a vagyonkezelő ugyanannyi erőfeszítéssel kevesebb lakbért fog beszedni. Logikus, hogy a lakbérbeszedő úgy tudja megőrizni a jövedelmét, ha megpróbálja lecserélni a bérlőket, amit összeköthet azzal, hogy kevesebb, de magasabb lakbérű lakást ad ki, fizetőképesebb bérlőknek. A lakásbérbeadás, városrehabilitáció iránya, sőt a szociális segélyezés átalakítása - ha jól értem - is magyarázható ezzel az ösztönzéssel. Például hogy azokat a házakat újítják fel leginkább az uniós támogatásból, ahol a legmagasabb a lakbérhátralékosok aránya, és sok a rendezetlen jogviszonyú lakó (miközben összpárti egyetértéssel nem tájékoztatják a lakókat, hogy a felújítás után nőni fog a lakbér): a lakbért a jövőben még kevésbé fizetni tudó lakókra valószínűleg kilakoltatás vár (a kerületen belüli bérlakás-mobilitás mértéke és logikája ismeretlen, erről tudtommal semmi nem található a városrehab program dokumentumaiban sem), a helyükre fizetőképesebb lakók költöznek (jól mutatja ezt a Dankó 16., amely egy évvel az átadás után még felerészben üres volt, majd a devizahiteleseknek és közalkalmazottaknak kiírt lakáspályázatok nyerteseit költöznek be). Túl a kerületi lakáspolitika (nyíltan ki nem mondott) prioritásain, önmagában a vagyonkezelő egyoldalú pénzügyi ösztönzése is oka lehet, hogy lakáspályázatokat úgy hirdetnek, hogy az alacsonyabb képzettségűek és státuszúak ne tudjanak pályázni. Ha pedig a segély-megállapítást és -megvonást véleményező, deviánssá nyilvánító bizottságokba a vagyonkezelő is delegálhat tagokat, az azt is fogja jelenteni, hogy a lakbérbeszedő közvetlenül befolyásolhatja, hogy egyesekből fizetőképesebb bérlőket gyártson, másokat pedig gyorsabban lecserélhessenek.

bodis.lajos 2015.03.23. 01:25:14

(folyt.)

Hogy az egyoldalú pénzügyi ösztönzés hová vezet, azt kevésbé veszélyes módon, a Dankó utcai sportudvar vagyonkezelése és üzemeltetése kapcsán lehet látni. A Kesztyűgyár vezetője nyilvánosan csinál bolondot a képviselőkből, nyitva tartási követelmény nincs, a képviselők nem tudják vagy nem akarják tudni, hogy nem egy, hanem két létesítményről kellene beszámolni. A kihasználatlan létesítmény tovább építésére évről évre újabb pénzt öntenek, az ügyvezetőt pedig megdicsérik, mert fenntartási pénzt takarít meg, ez a kettő nyilván fontos az összes döntéshozóknak, a működtetésben nem érdekeltek.

Igen, Komássy Ákos szerintem is felelős azért (persze sokadmagával, ő mint aki "a polgármester legveszélyesebb kihívójának" nevezi magát), hogy a kilakoltatások mint a kés a vajban mentek át a közvéleményen. A kevés nyilvános közlésből látszott, hogy MSZP-n belül is nyilvánvaló törés volt ebben a kérdésben: Szili Balázs azt akarta, hogy a kérdést beszéljék meg a választókkal, Komássy Ákos és Pál Tibor azt akarta, hogy csak Kocsis Mátéval beszéljék meg. Maga Komássy tavaly ősszel azt írta nekem, amikor fél év után hajlandó volt megszólalni, hogy a kilakoltatásokról általában nincs véleménye, biztosítani kell a lakbérfizetési fegyelmet, és ha többségbe kerülnek, ő máshogy csinálja. De ha igazam van, akkor ez a Kisfalu ösztönzéséből is következik.

Rosszul értettem valamit? Ki milyen hibát lát a feltevésekben vagy a következtetésekben?

ultimahora1 2015.03.23. 02:06:21

@MolnárGyörgy:"Ostobaságot írtak," fakad ki önérzetesen az MSZP-elnök "Józsefváros tekintélye" védelmében a mihaszna firkásszal szemben, s eszébe sem jut, h egy százmilliókról szóló, rosszul kommunikált-megnevezett jelentés nem "Józsefvárosnak árt," hanem kommunikációképtelen vezetőinek, akik "elmúlthuszonötévezésben," vagy épp a bérlemény-nyilvántartás totális kudarcának sikertörténetként történő szemfényvesztő bűvészmutatványában csillogtatják meg kommunikációs képességeiket.

Mert itt nem arról van szó, hogy minek nevezzük az egyébként általuk informált Statisztikai Hivatal közölte adatokkal sem egyező lakásszámokról és a még átláthatatlanabb bennük lakók létszámáról s azok valódi kilétéről mit sem tudó hivatal díjazását, hanem annak tanácsrendszerbeli zárványként működő, diszfunkcionális csődtömeg mivoltáról.

Arról, hogy a lakhatási viszonyok szociális, közegészségügyi és épített állagmegóvási körülményei milyenek, csak ezeken az oldalakon legalább egy tucatszor, okadatolva írtam már, akit ez érdekel utánanézhet itt is. Ezért találomra most csak egyet mondanék, azt, amiért a jól megérdemelt "sikerdíjat" kapja a vagyonkezelő, pl., a lakásértékesítés házatájáról.

Nos, az évek, évtizedek(!) óta üresen álló lakások és üzlethelyiségek, melyek bezárva-rohadva, javítatlan vezetékektől ázva, illetéktelenektől megrongálva-kirabolva néznek szembe az enyészettel, természetesen mit se tud a tekintetes Számvevőszék, ahogy az EU látószögéből is kiesik a lakásnepperek és a velük összejátszó hivatal kettős szorításában vergődő kizsigerelt-megfélemlített lakó, akivel nemhogy a vagyonkezelő de még az önkori felügyeleti szervei sem állnak szóba.(Lásd erről a 8ker fb-oldalának tegnap esti jegyzetét.)

Egy szervezet, mely a rábízott élet- és lakhatási körülményeket, a közegészségügyi állapotok ellenőrzését, az avval kapcsolatos megelőző intézkedéseket s az épített állag megőrzését s annak tervszerű megelőző karbantartását képtelen ellátni, az tökmindegy, hogy átalánydíjban vagy akár fejpénzben kapja javadalmazását, de "sikerdíjnak" nevezni e csődtömeg javadalmazását, az szinte röhejes és kínos, s rájuk nézve leginkább.

S persze, nem személyesen Komássy Ákost akartam bántani - aki ugyan a mai napig nem látja át a bérlakáshelyzet katasztrofális állapotait, s az egész reformtervezetünkből is csak a Munkáért Lakhatást Programért állt ki igazán - hanem igenis, az egész "politikai-gazdasági osztályt," amely vitézül vív szemantikai-nominális formák és tartalmak légváraiért, s közben észre sem veszi, hogy a való anyagból épült ház omlik a fejünkre.

S persze azért mondanék a vagyonkezelőért is egy keserű fohászt. Igen, ezért az államszocializmusból ittragadt, velejéig korszerűtlen és feladatára strukturálisan is alkalmatlan szervezetért, amellyel - s persze alkalmazóival is - képtelenség megértetni, hogy egy lakóépületet, mely "emberi és gépészeti" összetevőkből álló, éjjel-nappal üzemszerűen működő eleven struktúra, nem lehet minden vonatkozásban egy fertállyal odébb lévő irodából működtetni, mert a hozzá nem értő "kezelő" és a saját "mechanizmusai" szerint működő "kezelt" csak egymásban tesz kárt.

A "kezelő," aki a kezelése alatt lévő területen - nem ismerve annak rejtett működési zavarait - frusztrálva mozog, és épp ezért igazából csak rendvédelmi szerv igénybevételével érzi magát ott biztonságban, és munkája legfontosabb kérdéseiben rendszerint "lakossági bejelentésekre" kell hogy hagyatkozzon, az nemhogy jó döntéseket nem tud hozni, de elébb-utóbb a kikerülhetetlen korrupció csapdájába esik.

Ezért sem az ő, sem vezetői számára nem marad más út, mint a permanens represszió lehetőségének folytonos lebegtetése a bérlő felé, s a bérlőnek se más, mint a "góréság" következetes megvezetése.A lakhatási jogállások "rendezésénél" pl. az ilyen, kölcsönös összekacsintáson alapuló megoldások a legbiztosabb korrupciós csapdák egyike. És nem kell hozzá holmi megátalkodottság; valójában egyik fél sem szabadulhat a róka fogta csuka helyzetéből.

És persze az elsődlegesen politikai indíttatás és akarat, egyik oldalon sem tud kimozdulni pillanatnyilag fontosnak vélt érdekköréből, s melyet legfeljebb csak a populista szólamok szintjén érdekel az "emberek sorsa," nem tesz mást, mint fütyül az egészre, s úgy véli, hogy ha kell, hát izomból úgyis lenyomja ezt az egész kellemetlenkedő, békétlen bagázst.

És kissé kínos neked mondanom, Gyuri, de úgy majd tíz éve, amikor, mint a Magdolna Program "atyamesterét" e problémakomplexummal próbáltalak szembesíteni, bizony te is kihátráltál belőle, s kissé túldimenzionáltnak ítélted meg az egész kérdéskört.

És hadd mondjam el, hogy egy 28 éves fiatalemberen, egy bizonyos dr Kocsis Mátén kívül, soha senki nem vette komolyan a mi erről szóló megoldástervezetünket, melyet egy, a Rév által fizetett ügyvéd segítségével dolgoztunk ki. És amikor minderről kollégádnak, dla Alföldinek épp a góré dolgozószobájában kellett értesülnie - de erről majd legközelebb, ha marad karakter
süti beállítások módosítása