A mi Józsefvárosunk

326. Közmegszólalás

2015. február 23. - Amijo

07.jpgHárom nap múlva, február 26-án "Közmegszólalás" lesz az önkormányzati lakásokról a Kesztyűgyárban. "Életmódtanácsok" a bérlőknek, vagy a tehetetlen, hibát hibára halmozó és önkényeskedő önkormányzati lakásbérbeadás megjavítása? Gyere el, és állj ki magadért! Mondd el a bérlőtársaidnak, a velünk rokonszenvező kerületieknek, amit négyszemközt és a hivatallal levelezve nem tudsz elintézni!

Csináljunk valódi lakossági fórumot az unalmas álfórum, a szónokok hallgatása helyett! Együtt jobban látszunk és hallatszunk, legyen ez az alkalom más, mint a többi! Hívd meg a facebookon az önkormányzattól lakást bérlő kerületi ismerőseidet (fenti linken jobbra, Invite friends rész, egyenként is kiválaszthatod őket), hogy sokan legyünk, és sokféle tapasztalatot mondjunk el! – írják a szervezők a program fészbuk oldalán.

***

Budaházy Gusztáv írása

Három éve annak, hogy főképp a Magdolna-negyed LEGRÁSZORULTABB LAKÓI, azok, akik közül – a szociális városrehab program kezdetén, egy jobb, élhetőbb élet- és lakhatási körülmények reményében – négy leromlott bérház lakói dobták be magukat a "bérlői bevonással történő felújítási rendszer" által nagyrészt önszerveződés útján létrejött házfelújítási munkálatokba.

mlp3.jpg

Idestova tíz éve ennek, de a résztvevő lakók, akik vállvetve dolgoztak a program hivatásos munkavállalóival, nemhogy szégyent nem vallottak, de legtöbbször "rá is vertek" hivatásos társaikra a határidőket tekintve, de munkájuk minőségében sem adták alább azoknál. Ez bátorította fel őket arra, hogy a program befejeztével, a még mindig bőven adódó tennivalók – elárasztott, évtizedes lomokkal teli pincék, rogyadozó vizes lakások stb. – elvégzésére, megalakítsák a "Munkáért Lakhatást Programot", melynek keretében, halmozódó lakbérhátralékaik és más rezsitartozásaik mérséklése érdekében, maguk láttak volna neki a programból kimaradt felújítási-javítási munkáknak.

mlp2.jpg

Az önkori kezdetben fel is karolta ezt, és itt most azt láthatjátok, hogy a lakók – akik egymást tiporva, százával jelentkeztek a reménykeltő felhívásra – a Kesztyűgyárban és a téren összegyűlve, lélegzetvisszafojtva várják az önkori döntését, a megváltó munkalehetőség ügyében. Ez a remény – a kétévi áltatás-hitegetés, majd az érdemi indoklás nélkül kimondott "NEM"-et követően – mára elhervadt, s a becsapottak közönye minden épített állagbeli romlásnál nagyobb pusztulást vitt végbe az emberi élhetőségben, vagy – ahogy régen mondták – a lelkekben.

Most, február 26-án, délután 5 órakor megint összegyűlünk a Kesztyűgyárban, hogy szólhassunk az azóta csak még inkább leromlott lakhatási és a szinte elviselhetetlenné vált közegészségügyi viszonyaink rendezése érdekében, melyet az önkormányzat – a kriminalizálódott lakhatási viszonyok rendezése helyett – lakhatási és életmódbeli tanácsokat tartalmazó "kisokosoknak" a bérlők közötti kiosztásával akar megoldani. Mit is mondhatnánk mi, lakók, azoknak a "felelősöknek", akik valójában még azt sem tudják, hogy kik és miféle lakhatási minőségben élnek az általuk "kezelt" házakban? Én az egyikőjüknek mérgemben azt mondtam, tűzze a kalapja mellé! De volt, aki ennél sokkal bensőségesebb helyet javasolt nekik, igen oda, egészen fel, ha már a fejüket úgyse használják arra, amire való...

***

Mellékletek:

* Miért nem adják ki a szociális bérlakásokat? 2013.05.30, RTL - Riport Egry Attila alpolgármesterrel. Figyeljünk az utolsó mondatra: "... a többit pedig felújítják, apránként, ahogy ürülnek és ahogy pénz van rá." A 2013-as zárszámadási adatok szerint az önkormányzat által felújított lakások száma: nulla.

* Szili Balázs képviselői kérdésére válasz Kocsis Máté polgármestertől - 2013.12.17.
*Beszámoló a Munkáért Lakhatást Munkacsoport tevékenységéről - 2013.07.04. (és Rimán Edina jegyző levele Szili Balázs részére - 2013.12.10.)
* Dr. Sára Botond alpolgármester levele Budaházy Gusztáv részére - 2013.04.11.

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr317206425

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bodis.lajos 2015.02.24. 09:34:32

Igen, ahogy a mellékletekből is kiderül, a Szili Balázs aktivitása ebben a kérdéskörben lényegében a párt aktivitását jelentette.

Róla azonban semmi hírt a kampány óta, amikor is vita keletkezett a párton belül, hogy a szegények lakhatását fenyegető intézkedésekről kampányidőszakban az érintett választókkal érdemes-e beszélgetni, vagy a polgármesterrel valami irodában.

Továbbá, miközben a hírek szerint a Fidesz fokozta a terepen az aktivitását, sőt az országban az egyik kiemelt helyszíne volt a mozgósításának a 8. és 9. kerület, az MSZP helyi elnöke (önmaga szerint a polgármester legkomolyabb kihívója) tanácsadást vállalt az önkormányzat intézményében, és visszafogta a nyilvánosságot.

Aztán a tanácsadóként vállalt feladatokat - a nyilvánosan elérhető információk szerint - hiányosan végezte el, csakúgy, mint a Jobbik helyi vezetője és a fideszes képviselők, akik szintén ezen a címen kaptak plusz fizetést a választások évének végéig. A szocialista pártelnök ebben az ügyben sem vállalja a nyilvánosságot. Az önkormányzat válasza pedig az, hogy az alpolgármester elégedett Komássy Ákossal, ezzel ő is elégedett.

A pénzt elköltötték, a szegények mozgásterének fizikai és társadalmi szűkítése tovább folytatódik a kerületben. A Szili Balázs háttérbe vonulása óta a szocialista pártnak felismerhető véleménye, látható aktivitása baloldalinak számító vagy bármilyen, az embereket érintő témákban nincs.

Még azt sem tudni, Komássy Ákos meddig és milyen címen kapott tanácsadói szerződést, mivel ősz óta közvetlen polgármesteri hatáskör, az érintettek hallgatnak róla, közérdekű adatként kell majd igényelni (persze a többi képviselőével és pártvezetőével együtt, nincs diszkrimináció).

putyi8 2015.02.24. 20:58:25

@bodis.lajos: Nagyon szomoru az ember mikor évek ota ezt az állapotot látja -hiszen sokan rájuk szavaztak és véleményuket szeretné az ember tudni,olvasni -DE NEM igy lesz ez a DK-val -gondolom kozponti infot nem kapott a válaszadásra pedig most és eddig is voltak olyan fontos témák amiben harcosan ki kellett volna állni -----van szép oldala a facebookon de ha valaki beir -TORLI ez igen s ez lesz még jo pár évig sajnos -de orulunk Vincent ----hogy elérte álmát és szép fizetést kap -csakhogy ez a keruletben élők ugy tekintik csak ul és ul mered szeme az égnek -mikor lesz vége ennek a testuletinek
süti beállítások módosítása