Fejezetek a józsefvárosi kerületfejlesztés történetéből 6.
Fiktív károkozás

Egy aktuális ügy miatt megszakítom a kerületfejlesztés történetének komótos ismertetését és a mostani alkalom erejéig előre ugrok az időben. De előbb arról, milyen aktualitás is indokolja ezt.

Ennek a blognak két, Szili Balázs szocialista önkormányzati képviselő által írt, bejegyzése is foglalkozott a képviselő-testületi döntéssel: a kerületi lakáspályázat egyik nyertese Kaiser József fideszes képviselő lett (itt és itt). A hivatalos kerületi honlapnak a testületi ülésről szóló tudósítása ismerteti a döntésről szóló vitát, vagy legalábbis annak egy részét. A tudósítás szerint „a polgármester felhívta a testület figyelmét arra, hogy éppen az a Szili Balázs emel szót lakásügyben, aki 2004 és 2010 között a Rév8 Zrt-nél a lakáskiürítésekkel foglalkozott”. A honlap (legalábbis, ha jól értem, ez az ő kiegészítésük), csak úgy eligazításként, zárójelben hozzáteszi: “Közismert, hogy ezekben az ügyekben jelenleg is hűtlen kezelés gyanúja miatt büntető eljárás folyik”. Ügyes kis csúsztatás, mintha Szili Balázs érintett lenne a büntető eljárásban, pedig nem.

Szilárd meggyőződésem egyébként, hogy a Corvin-sétány ügyben nem történt hűtlen kezelés, a gyanú alapját képező anyag tele van szakmai hibákkal. Ennél hűségesebben nehéz lett volna bánni a közvagyonnal, mindazok, akiknek szerepük volt a Corvin-sétány programban, valójában soha nem látott mértékben értékelték fel, növelték meg a kerület vagyonát. De erről majd máskor, sokkal alaposabban írok.

Visszatérve a tudósításhoz: „A polgármester továbbá átnyújtott a szocialista képviselőknek egy listát, amelyen újabb négy lakás bérleti jogának megváltásával kapcsolatos ügy szerepelt. Volt olyan ingatlan, amelyért becsült értékének kétszeresénél is többet fizetett az önkormányzat. Vagyis csupán ezen a négy ingatlanon több mint 25 millió forintot bukott Józsefváros.”

Hát, ez a 25 milliós bukás nagyon durva – lenne, ha igaz volna. De nem az. A megtévesztő és életveszélyes féligazság tipikus esetéről van szó!

A Kaiser-féle alapüggyel nem foglalkoznék, sok szó esett már róla. Annyit jegyeznék csak meg, számomra mindig gyanút keltő, ha egy bírálatra ad hominem érvelés a válasz: nem érdekes, hogy mit mond valaki, az az érdekes, hogy ki mondja, hiteltelenítsük valamivel a bírálat megfogalmazóját. Képviselőségem idején is gyakran élt ezzel a helyi Fidesz. De most rosszabb a helyzet: egy végső soron piti ügy érdekében áldoznak fel sokkal fontosabb igazságokat. Ezt nagyon nagy bajnak tartom.

Az első pillanattól nyilvánvaló volt, hogy a Corvin-sétány programnak, a program végrehajtói számára legveszélyesebb pontja a bontandó lakások megvásárlása. Mindig lesznek olyan lakók, akik igyekeznek felfelé srófolni az árakat. És bármilyen becsületesen folyjék is le az egész akció, mindig lesznek olyanok, akik ilyen vagy olyan önző érdekből, vagy egyszerű rosszindulatból, korrupcióval vádolják a végrehajtókat: azért veszik meg a feltétlenül szükségesnél magasabb áron valakinek a lakását, mert utána osztoznak a különbözeten. Talán ez volt az a dolog, amitől előzetesen a leginkább tartott Alföldi György, a projekt végrehajtásáért felelős Rév8 vezérigazgatója. Nem is egy bizottsági vagy más többpárti eszmecserét folytattunk erről a kérdésről, már jóval az első lakás megvétele előtt.

Védekezésként kétféle megoldást alkalmaztunk. Nem csak az alaptalan vádak, hanem a korrupció ellen is. Az egyik az én javaslatom volt. Persze nem én találtam ki, bevett közgazdász gondolkodásmódú megoldásról van szó. Határozzuk meg előre, hogy mennyi lehet a megvásárolt lakások átlagos ára és büntessük nagyon szigorúan, ha a Rév ezt a határt átlépi. Ha az ár szoros, akkor nincs tér a trükközésre. Párt hovatartozástól függetlenül hamar sikerült a strukturált gondolkodásra hajlamos döntéshozókat, hivatali illetékeseket meggyőzni arról, hogy ez egy jó megoldás. A lakásvásárlások első évében 150 ezer Ft-ban határoztuk meg az átlagos négyzetméterár maximumát. Ennek során figyelemmel voltunk arra a tényre is, hogy a kis lakások – márpedig itt túlnyomórészt ilyenekről volt szó – átlagos négyzetméterára magasabb, mint a nagyoké. (Ez például egy olyan összefüggés, amit valószínűleg mindenki ismer, aki már vásárolt lakást, kivéve a bejegyzésem elején említett anyag szerzőit.)

A legfontosabb ellenérv az volt, hogy ilyen tömegű lakás megvásárlásakor néhány korrupciós eset még akkor is elcsúszhat, ha az elvárt átlagár teljesül. Éppen ezért Alföldi György javaslatára – akit nyilván az önvédelem is motivált – az egész lakásvásárlási folyamatot eljárási biztosítékok seregével egészítettük ki. Előre megállapodtunk abban – a félreértések elkerülése végett írom, nem suba alatt, hanem bizottsági, testületi ülésen – hogy ha valamelyik lakás tulajdonosa irreálisan sokat kér, de muszáj volna megállapodni vele, akkor a Rév végrehajtó pozícióban lévő munkatársai először az igazgatóság elé viszik az ügyet, majd tájékoztatják a hivatal illetékeseit és valamennyi frakciót, elsősorban az akkor ellenzéki Fideszét. Csak akkor kötik meg a szerződést, ha arra a Fidesz frakcióvezetője is rábólint.

Azért lett ilyen az eljárásrend, mert volt itt még egy veszély. Ha ezeket az eseteket nagy nyilvánosság előtt tárgyalja az önkormányzat, akkor félő lett volna, hogy saját maga ad lovat az irreális igények alá, bizonyítva a lakók számára, hogy zsarolható. Ezt is el kellett kerülni.

A biztosítékok sorába tartozott még a szoros hivatali ellenőrzés és természetesen az, hogy a szerződéseket nem az azokat előkészítő Rév-dolgozó, hanem megbízott ügyvéd készítette és ellenjegyezte. A Rév8 több ügyvédet is alkalmazott erre a célra. A pontos időpontra már nem emlékszem, de valamikor a Corvin-sétány (akkor még Corvin-Szigony néven) program indulása idején történt, hogy a Rév8 igazgatóságának elnöke, az általam makulátlanul becsületes embernek megismert Császy Zsolt javasolta, hogy a megnövekedett feladatok ellátása érdekében a cég kössön szerződést Rubovszky Csillával. A javaslatnak két indoka volt: egyrészt Rubovszky Csilla az ellátandó feladatokhoz kiválóan értő és nagy szorgalmú jogász, másrészt politikailag a jobboldalhoz köthető, hiszen KDNP színekben önkormányzati képviselő az 5. kerületben, így ilyen értelemben is kontrollt jelent. (Most 5. kerületi alpolgármester, és Balog Zoltán kinevezésében idősügyi miniszteri biztos.) A lakásvételi, lakásmegváltási szerződések jelentős részét később valóban ő ellenjegyezte, gondosan mérlegelve a feltételeket. Biztos vagyok benne, hogy ezek között nem egy olyan volt, ahol a megállapodott összeg meghaladta a forgalmi értéket.

Ismét a félreértések elkerülése végett: én most nem burkoltan mószerolom Rubovszky Csillát, hanem tényleg dicsérem. Éppen olyan kiváló munkát végzett a maga területén, mint Szili Balázs a magáéban. Az egyik tárgyal a lakókkal, előkészíti a szerződéseket, segít lakást keresni, ha nem pénzt, hanem cserelakást akarnak, a másik pedig megírja a szerződést és ügyvédként ellenjegyzi azt. (Nem tudom, hogy a szóban forgó négy lakás esetében ki volt az ellenjegyző ügyvéd, az általános folyamatról írok most.)

Mielőtt a konkrétumokra térek, még egy általános jellegű dologról kell szólni. Miért is volt muszáj időnként engedni a túlzott igényeknek. Elvileg ott lett volna a lehetőség arra, hogy az önkormányzat pert indítson a lakóval szemben és bíróság állapítsa meg az árat. Ennek azonban olyan hosszú lett volna az időigénye, hogy nagyobb veszteséget jelentett volna, mint amekkora hasznot. Nyilván, ha a lakói igények elharapódznak, akkor lett volna egy olyan pont, ahol már nem éri meg alkudozni, de ezt meg sem közelítettük. Éppen ezt szolgálta az átlagár maximálása. Így tehát összességében egy olyan rendszert alakítottunk ki, aminél jobbat szerintem, az adott magyarországi viszonyok között (ezen most a bírósági eljárások átfutási idejét értem) nem lehetett volna csinálni. Vagy legalábbis senkinek nem volt javaslata sem akkor, sem azóta, hogyan kellett volna jobban csinálni.

Működött is a rendszer, és minden nagyon magas igénynél meg is valósult az egyeztetés. 2006 előtt én személy szerint nem nagyon vettem ezekben részt, de az egyikben – éppen a Szili Balázzsal összefüggésbe hozottban – igen. 2007-től kezdődően azonban, amikor már nem voltam képviselő, a Rév8 igazgatósági tagjaként számos ilyen ügy áttekintésében vettem részt. Ilyenkor részletesen, több oldalról ismertették velünk a helyzetet. Vagy rábólintottunk a javaslatra, vagy további tárgyalásokat javasoltunk. Ezekben az ügyekben az igazgatóság, élén a Fidesz által delegált dr. Lóránt Józseffel, mindig egyhangúan döntött. Nem véletlenül, hiszen pártállástól függetlenül egyformán felelősséggel igyekeztünk ezt a munkát végezni. Tudomásom szerint a gyakorlat hasonló volt az előző ciklusban is.

Ha hasonló módon demagóg féligazságokkal akarnék dobálózni, ahogy azt a tudósítás szerint Kocsis Máté tette ebben az ügyben, akkor e helyett a hosszú eszmefuttatás helyett sokkal egyszerűbb megoldást alkalmazhattam volna. A 2007-ben és 2008-ban megváltott lakásokról 123-ról áll rendelkezésemre minden szükséges adat, kihagyva most azokat, akik új építésű önkormányzati lakásba költöztek. (Publikus adatokról van szó.) Ebből azt látom, hogy míg az átlagos forgalmi érték valamivel 7 millió Ft alatt maradt, addig az összes költség pár tízezer Ft-tal meghaladta a 8 milliót. A honlap stílusában: a Fidesz-KDNP többség önkormányzati regnálásának csak az első két évében több mint 120 millió Ft-ot bukott az önkormányzat!

De nem mondok ilyent, mert tudom, hogy ez valójában nem bukás volt, pont úgy, ahogy nem volt az korábban sem. És attól tartok, hogy ezt a polgármester is tudja. Csodálkoznék, ha nem lenne tisztában ezekkel az összefüggésekkel.

A lakók egy jelentős része, elsősorban a szegények, akiknek nem lett volna lehetőségük arra, hogy a kapott pénzt hatékonyan fordítsák lakásvásárlásra, nem pénzt, hanem lakást kaptak. Hiszen az egész program lényege az volt az önkormányzat szempontjából, hogy az embertelen körülmények között élők jobb helyzetbe kerüljenek. Néhány nagyon speciális esetet leszámítva senki sem került ismét szoba-konyhába. Ennek az eredménye, hogy míg a kiürített lakások átlagos területe 30,3 négyzetméter volt, addig a helyette kapottaké 39,5. Több mint 30 százalékos növekedés, pedig ez a 40 négyzetméternél kisebb átlag is iszonyú alacsony.

Nyilvánvaló, hogy ez csak úgy lehetséges, ha a kiköltözés költségei meghaladják a régi lakások forgalmi értékét. Hasonló a helyzet akkor is, ha nem lakást, hanem pénzbeli megváltást kér a lakó. Igazán nehéz helyzetbe azonban akkor került a Rév és vele együtt az önkormányzat, ha a lakónak valójában nem volt szüksége a lakásra, mert máshogy is meg tudta oldani a lakhatását. Ilyenkor tág tere nyílt a nyerészkedési kísérleteknek. Sokan voltak persze, akik ebben a helyzetben is méltányosak maradtak, de akadtak kivételek is. Szerencsére nem sok, és ez éppen a lakókihelyezéssel foglalkozó ügyintézők kiváló munkáját mutatja.

Ezek közé tartozott az a négy lakás is, aminek az ügye most előkerült. Ebből kettő a Futó utca 49-ben, kettő az 51-ben található. A Futó 49. számomra is emlékezetes ügy volt (a házszámra már nem emlékeztem, de utána-érdeklődtem). Egy családhoz tartozott mindkét lakás és hajthatatlanok voltak. Hónapokig zajlottak a tárgyalások, a végülis kialakult, a forgalmi érték kétszeresét meghaladó összeg alacsonyabb volt, mint az eredeti igények. Az ügyintézők mindent megpróbáltak, ennél jobbat nem sikerült elérni. (Hogy a mostani történet még méltatlanabb legyen, ebben a házban nem is Szili Balázs volt az ügyintéző.)

Azért emlékszem az ügyre ennyire, mert rengeteg tárgyalás zajlott róla és az összeget végül minden frakció jóváhagyta. Javaslom polgármester úrnak, kérdezze meg erről párttársait!

A Futó utca 51. is egy emlékezetes ház volt. A részletekre ott már kevésbé emlékszem, emlékezetem szerint ott nem vettem részt az összeg jóváhagyásában, de azt tudni lehetett, hogy a kihelyezési tárgyalások szempontjából szörnyű ház volt. Felmerült a gyanúja, hogy valaki tüzeli őket hátulról, de bizonyítékot nem sikerült rá szerezni. Természetesen ott is kollektív rábólintás történt, hiszen az összeg messze meghaladta az ügyintéző kompetenciáját.

Azt remélem, mindenki számára, aki elfogulatlanul végigolvasta ezt a bejegyzést nyilvánvalóvá vált, hogy méltatlan gyanúsításról van itt szó. De nem csak méltatlan, hanem, és talán ez a nagyobb baj, veszélyes is. Az következik ugyanis ebből a hozzáállásból, hogy lehetetlenné válik a városrehabilitáció. Különösen akkor, ha annak alapvető közcélja a 21. századhoz méltatlan lakásállomány megújítása. Túl nagy ár ez egy ad hoc ügyben pillanatnyilag erősnek tűnő visszavágásért.

Molnár György - Józsefváros, Csarnok negyed