A mi Józsefvárosunk

545. Hétvégi rövid (2)

2016. augusztus 28. - Amijo

Jóestét, jó estét. Vasárnap és hét vége van, gondoltuk felteszünk egy rövid, vidám nyárvégi összefoglalót a heti miegymásokról azoknak, akik valamiért hétközben nem követték a kerületi eseményeket. Kezdjük azzal, hogy mint már köztudott, csütörtökön rendkívüli testületi ülést tartott a képviselő-testület. Összesen három (vagy négy, a fene se tudja az ellentmondó hírek alapján) napirendi pontot tárgyaltak, például azt, hogy hogyan lehetne javítani a kerület szegényebbjeinek körülményein. Aha.

testuleti2016-1.jpg

A szaros szagos, koszos Lujza utca – mint az már korábban kiderült – még véletlenül sem került szóba. Sem az összes többi, hasonlóan mocskos utca. Az ülésről most is készült videó, akinek van türelme, az bátran nézze meg, biztos nagyon tanulságos, mi még nem tudtuk rászánni magunkat, de majd egyszer, mindjárt.

Mindeközben pár napja a nol.hu arról írt, még több helyi adót akar beszedni Józsefváros. Az önkormányzat ugyanis arra jutott: nem folyik be elég lé a kivetett gépjármű-, telek-, építmény-, iparűzési, idegenforgalmi és kommunális adóból, valamint a talajterhelési díjból. Az adóbevétel növelésére pedig pénzt nem kímélve kér tanácsot a Pricewaterhouse Coopers (PWC) Magyarország Kft.-től a kerület vezetése. Mit mondjunk, ez se rossz…

Adok én tanácsot ingyen, ha nem is a bevétel növelésére, a költségek csökkentésére: Ne küldjenek tértivevényes levelet például a gépjárműadóról, hanem használják az ügyfélkaput. Különösen ne küldjék ki egy hét múlva újra ugyanazt a levelet (igaz, ekkor már nem tértivevényes küldeményként). Rengeteget spórolhatnának. Mindezt leírtam és elmondtam a múlt héten az ügyintézőnek, aki azt mondta, nem tervezik a fejlesztést, "ki tudja, lesz-e önkormányzat", meg persze rosszak a körülményeik és az ügyfelek sem használnak netet.Minek ide PricewaterhouseCoopers, elég lenne az épeszűség. (#huncutkocsismate - Virág Tamás)

Ez meg még a hét elejéről való – ha már a testületin szóba került a kerület szegényeinek körülmény-javítása: Jogi trükköket is bevet Józsefváros, hogy könnyedén szabaduljon szegényebb bérlőitől. A 8ker fb-oldalán rögtön fel is tesz pár jogosnak tűnő kérdést. Ezeket itt ni: Az együttműködő lakóknak jár megsegítés, de a hivatalnokok és politikusok mondják meg, hogy ki az együttműködő? Hiányos és hibás dokumentáció, az önkormány- zatot semmire nem kötelező saját szabályok és teljes alávetettség, ez volna a rend?

De hogy nehogy má’ azt higgyük, hogy mindenkinek sz@r itt a kerületben: szintén a hét elején derült ki, hogy Józsefváros ingyen átadja egy kft-nek a Horváth Mihály teret közel két hónapra. Az 1000 négyzetméterre és 6 parkolóhelyre szóló közterület-foglalási engedélyt azért kérte a – nem mellékesen a pestisracok.hu-t működtető – Gerilla Press Kft., mert az 1956-os Forradalom és Szabadságharc történéseit és az '50-es évek minden- napjait bemutató rendezvényt tartanának. A tervek szerint egy 300 négyzetméteres rendezvénysátor és egy 50 négyzetméteres lőtérsátor is állna a téren - írja az Átlátszón Virág Tamás. Az azért vigasztaló – hogy kerületi szegények ide, újabb adóztatás oda, kosz, mocsok amoda – a srácok legalább jól keres(het)nek. Hát nem? De.

A bizottsági ülésen Jakabfy Tamás LMP-s önkormányzati képviselő felvetette, hogy a cég végrehajtás alatt ál (ez szerepel a kérelemhez beadott anyagban), és néhány alkalmazottjával önállóan nem képes egy ekkora rendezvény lebonyolítására, „megcsináltat mindent alvállalkozókkal, a fölösleget meg zsebre vágja”. Felvetéseire elhangzott, hogy mindezt a kérelem elbírálásakor nem kell vizsgálni. (atlatszo.hu)

A fentiekben leírtak ellenére további szép, békés vasárnap estét kívánunk mindenkinek! (Addig is, míg az újra előkeveredő Semjén Zsolt ezt is meg nem szünteti. Meg a szombatot. És péntek után rögtön jöhet a hétfő…)

***

De hogy ma se maradjuk Kétfarkú Kutyapárt és Kolozsvári Szalonna nélkül: mint az utóbbi írja, szombaton az egyik legviccesebben szomorú hír az volt, hogy a Fővárosi Vízművek berágott Magyarország viccpártjára (!), egyben legaktívabb ellenzéki pártjára, amely a parlamenten kívülről, civil támogatással próbál a gyűlölettől kettőig nem látó állampárt ellenében valami konstruktívat cselekedni. A Kutyapárt egyik kvótanépszavazás-ellenes plakátjára felkerült ez a szöveg: “Tudta? A Fővárosi Vízművek bármikor LSD-t csempész- hetne az ivóvízbe”. Mivel a humorérzék egyáltalán nem áll közel a vállalathoz, máris jogi lépéseket helyeztek kilátásba a Kutyapárt ellen. Mert a jóhírnevük. Meg a személyiségi jogaik. Az. Mint a Rogáné, meg a Lázáré, meg az összes többié.

544. Korrepetálás plusz (2)

Majdnem pontosan egy éve, hogy elkezdődött a polgi Orczy- és a Magdolna-negyeddel kapcsolatos korrepetálása itt a blogon. Anno a szerkesztők megpróbálták az akkoriban épp a menekültek miatt rettegő csupaszív polgármesterünket megismertetni a kerület általa nem annyira ismert/szeretett részeivel. illetve az ott uralkodó igen csúf állapotokkal.

lujza2016-1.jpg

lujza2016-2.jpg

Ahogy elnézem, nem sok sikerrel. Így aztán most én is megpróbálok segíteni dr. Kocsis Máté polgármester úrnak a felzárkóztató sorozat ezen Lujza utcai kiegészítő részével*, hogy a „tőle oly távol eső, egzotikus vidékeket is megismerhessen, ahol mi élünk.”

lujza2016-4.jpg

lujza2016-5.jpg

Az első pár kép 2 napos, az utolsó 4 napos. És bűzlik az egész Lujza utca, panaszkodik is mindenki, nagyon. Amit meg is tudok érteni...

De nem is ragoznám tovább, a képek magukért beszélnek, hasonlóak a korábbiakhoz. Csak az utcák mások. (A szag és a látvány már-már a legendásan húgyszagú Bacsó Béla utcai "magasságokba" röpítették a Lujza utcát. Pedig én még emlékszem azokra az időkre, mikor hetente kétszer magasnyomásúval lemosták a környéken a járdákat. Igaz, akkoriban Józsefváros még nem ennyire épült újjá minden sarkon...)

*Volt már egy ilyen korrepetálás plusz, abban Budaházy Gusztáv szolid megjegyezését követően a Magdolna Negyed Program III. során lelkendezve mutogatott, megújult homlokzatú, ámde belül rohadó egyik ház lett bemutatva a Szerdahelyi utcából…

A képek nagyobb méretben most is megcsodálhatóak az fb-oldalunkon.

P.s.: Bár szerettem volna, de a ma délelőtti, egy mindössze három napirendi pontot tárgyaló képviselő-testületi ülésen nem került szóba az utcában –  és a negyedben még számos más utcában – uralkodó, fentebb látható cseppet sem megnyugtató állapot. Viszont végignézhettem azt, hogy Kocsis Máté mennyire unja már ezt az egészet…

Ma különben Lajos napja van.

CBFM - Józsefváros, Magdolna negyed

543. Augusztus húsz - idén

Szombat délelőtt tartotta meg Józsefváros Önkormányzata az augusztus huszadikai ünnepi megemlékezését a Golgota téren. Az új kenyér, az államalapítás és az alkotmány ünnepe azonban most sem maradt migránsozástól mentes, ez nyilván egy Fidesz direktíva, amit most Sára Botond alpolgármester hajtott végre a megjelentek nagy örömére.

golgota_ter2016.jpg

Az ünnepi műsort előadó, jórészt erdélyi művészek műsora kifejezetten jó és igényes volt, de legjobban az a rész tetszett, amikor Oberfrank Pál színművész felolvasta István király fiához, Imre herceghez intézett intelmét, a vendégek befogadásáról és gyámolításáról.

"A vendégek s a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén. Hiszen kezdetben úgy növekedett a római birodalom, úgy magasztaltattak fel és lettek dicsőségessé a római királyok, hogy sok nemes és bölcs áradt hozzájuk különb-különb tájakról. Róma bizony még ma is szolga volna, ha Aeneas sarjai nem teszik szabaddá. Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak. Ha pedig le akarnád rombolni, amit építettem, vagy szét szórni, amit összegyűjtöttem, kétségkívül igen nagy kárt szenvedne országod. Hogy ez ne legyen, naponta nagyobbítsd országodat, hogy koronádat az emberek nagyságosnak tartsák."

(Szent István király intelmei Imre herceghez - részlet)

Szép ünnepet mindenkinek, így utólag is!

P.s.: Derék, rendpárti polgármesterünk idén nem volt jelen az ünnepi megemlékezésen, így aztán a józsefvárosi erősfiúk ketrecharca is elmaradt. De a tűzijáték azért még volt…

CBFM - Józsefváros, Magdolna negyed

***

Tuttta? Szent István azt a hülyeséget az idegenek befogadásáról csak viccből mondta, nehogy már komolyan vegyük! (Manapság ez akár MTI-hír is lehetne…)

542. Virág nyílott 12.

Szép jó estét kívánunk! Végre a nagy össznépi nyári nyaralás közben sikerült valamennyi önkormányzati információhoz jutni, bár a dolog apró szépséghibája, hogy megint „csak” Virág Tamástól, de hát van ilyen. 8kerhírek bizottsági jegyzőkönyvből: Lakáspályázatot írt ki a 8ker, egyetemi hallgatók és oktatók pályázhatnak költségelvű lakbérrel többek között egy 9 éves szociális bérházban, valamint az MNP III. által felújított házban lévő lakásokra.

rendorhaz1.jpg

Ingatlanra is költ az önkormányzat: a 4 éve 175 millióért felújított Lujza utcai rendőrház két földszinti lakása vizesedik, most több mint 3,5 millióért rendbe hozzák. A bizottság fideszes elnöke felvetette, hogy esetleg évek óta üresen állnak a lakások, de az előterjesztő vagyonkezelő képviselője nem tudta, pontosan mi a helyzet. Felelős nincs, forrás van. A kerületi többi vizes lakásáról nem szólt az előterjesztés.

Érdekes, hogy a nyár közepén derült ki (pótkézbesítéses anyag volt) az egyik (Deák Diák) iskola tetejének beázása, a javításra egy másik suli (Molnár) mostanra tervezett ablakcse- réjének törlésével biztosítottak forrást. A 454 négyzetméteres tetőre 35 milliót költenek (kicsivel több, mint 77 000 Ft/nm, bár biztosan más munka is benne van), mindent a kerületi vagyonkezelő intéz. (#‎huncutkocsismate)

Bódis Lajos megjegyzése a fentiekhez: legalább két felújított házban, Magdolna 20. és Szerdahelyi 18. és legalább két Corvin-negyedes szociálisban, József 47. és Orczy 31. szociális ez is, csak – a többi hasonló pályázattal együtt – olyan középosztályi és apparátusközeli-szociális.

Ezt meg csak úgy a végire: ha közvetve is, de kerületünk egy fideszes jelese valahogy tök vé- letlenül szóba került a 90 százalékot zsebbe visszakérő fideszes politikus, Mengyi Roland ügyében. (8ker: Itt aztán tényleg minden van, direkt kenőpénzek beszedése céljából kiírt EU-projekt, korábban strómankodás és józsefvárosi önkormányzati ingatlanozás, dr. Juharos Róbert örökös kerületi politikus és megint csak józsefvárosi ingatlanozás.)

További szép estét!

***

A Voldemort-ügy tegnap különben újabb hullámokat vetett, a 168 óra ugyanis arra próbált meg rájönni, hogy vajon Tállai András, vagy Polt Péter segítette a Sötét Nagyurat. (A nyo- mozás leállításáról szóló hírek megjelenése után Polt Péter kezdeményezte Mengyi Roland mentelmi jogának felfüggesztését.)

541. Problémamegoldás

"Idősbarát" önkormányzatok figyelmébe: Itt a hollandok válasza a CSOK-ra? – teszi fel a kérdést az Index, annak kapcsán, hogy  Hollandiában kísérleti jelleggel fut egy projekt, amely a fiatalokat ingyen juttatná albérlethez, ha cserébe havi 30 órát idősek segítésével töltenek. Azaz, egyszerre két problémára is megoldást jelenthet a kísérlet. (Korábban már a 444.hu is írt egy hasonló finnországi kísérletről, melyben olcsó albérlethez juthatnak fiatalok, ha vállalják, hogy időt töltenek el idős emberekkel.)

idosbarat.jpg

Ó, hát mért is vezetnének be ilyen pofonegyszerű megoldásokat nálunk! Olyat, amelyikkel egyszerre két hátrányos helyzetű társadalmi réteg is jól járna? Ugyan! De hát akkor hogyan tarthatnánk fent a nagy nehezen egymásnak uszított különféle társadalmi rétegek közti békétlenséget?

S még az is megtörténhetne, hogy a nehezen, óriási költséggel sulykolt gyűlöletpolitikánk, amit más, a határon túlról menekült ágrólszakadtak ellen dolgoztunk ki, egyszerre össze- omlana, s még kiderülne, hogy az Iszlám Állam igazi szövetségesei nem az ő soraikban, hanem miköztünk lelhetők fel. Ki kell adni kereszténydemokrata szövetségeseinknek, hogy azonnal ítéljék el az ilyen "társadalmi rend felbomlasztására alkalmas, álkeresztény elveket hirdető tevékenységet!" (via - Budaházy Gusztáv)

540. A tükörtojás

A múlt héten (én csak most szerdán tudtam kimenni és megnézni) megint nagyot – és az most tényleg szó szerint értendő, hogy nagyot – alkottak a Kétfarkú Kutyások a Gutenberg térnél. Pontosabban Kölcsey, Békési és Rökk Szilárd utca találkozásánál, kissé kijjebb a tértől. Merthogy van ott egy apró teresedés, közepén egy megemelt kör alakú valamivel, ezt alakítottak át tükörtojássá. Ami most már a miénk, de jó. Én mindenesetre a magam és családom nevében újfent emelem kalapom a Kétfarkú Kutya Párt előtt.

tojas1.jpg

tojas2.jpg

Egyébként tudja valaki, hogy mi az a sárga? Tudom, tudom, tojás – de egyébként a sima, festetlen hétköznapokban micsoda? Csatornafedő nem lehet, megnéztem közelebbről, minden oldalról, csak annyit tudtam megállapítani, hogy vagy valami, vagy valami más…

tojas3.jpg

tojas4.jpg

(A tükörtojást nagyobb méretben, több irányból fényképezve feltettük az fb-oldalunkra, hátha azok alapján nálunk okosabb lesz valaki.)

Bő egy hónapja különben a Kétfarkú kutyások – a Blahás útjelző táblák kirakása után – a Magdolna-negyed egyik dadaista buszmegállóját alakították át a 99-es vonalán, hogy az ne csak eszméletlen drága, hanem használható is legyen. Egyébként a párt aktivistái ellen a szomszédban – állítólag lakossági bejelentésre – rendőrségi eljárás indult rongálás (!) miatt, merthogy pár napja a Dob utca – Kisdiófa utca sarkánál a „bulinegyedben” színesre festették a romos, szétrohadt járdát.

P.s.: Bicskanyitogató, amikor egy önkormányzat úgy gondolja, hogy ő aztán tudja mi (lenne) a dolga! (Nem, véletlenül sem a járda és az úttest kijavítása, hanem a feljelentés, ugyám. Méghozzá sumákolva lakossági bejelentés mögé bújva. Ezt tuttta?)

LaMa

539. Újra itthon

Hazatérve Bulgáriából (minden látszat ellenére dolgoztam, nem nyaraltam), tegnapelőtt már a 4-es 6-os villamoson élvezhettem a kormány gyűlöletkampányának össznépi hatását. (Lehetett volna az a poszt Életképek-sorozat egy jeles darabja is, de most nem az lett...)

cbfm_bulgaria.jpg

Itt még Bulgáriában…

Szóval a 4-es 6-oson: akkor, amikor egy hajléktalan szidja a külföldieket hosszasan, féltve a szabadságjogait és egy anyuka a fiának meg a férjének méltatlankodik, hogy egy néger, minek festi a haját, akkor elmondhatjuk, hogy tényleg minden társadalmi rétegbe eljutott a kormány aljas gyűlölet politikája. Hát, újra itthon...

Magyarország, én nem egészen így szeretlek!

Camara-Bereczki Ferenc Miklós (CNFM)

***

Tuttta? Októberig a felfokozott hangulatról minden egyes nap gondoskodni fog a kormánypárt szennykampánya, amely társadalmi célú mocsokból ingyenes politikai  moslékba reklámba fordul át az október 2-i népszavazás előtti 50. naptól, azaz mostantól. (via - Kolozsvári Szalonna)

538. Permanens becsapottság

A fel-feltörő kádári nosztalgiákról és a kapitalizmusellenességről annyit, hogy – az uralkodó látszattal ellentétben – semmi nem élezte ki úgy az egyes társadalmi osztályok közötti ellentéteket, mint a "puhának" mondott kádári diktatúra, mely a szolidaritásnak még az írmagját is kiirtotta az emberekből. A most, hosszú tetszhalálából lassan éledező közösségvállalás – mely a kimúlt államszocialista képződmény reinkarnálódásának torz körülményei ellenére mégis csak lábra kap lassan – alig érinti a folyamatos represszivitás- tól reményvesztett, ún. "alsóbb néprétegeket," melyek továbbra is fásultsággal elegy bizalmatlansággal szemlélik balsorsuk beteljesedését.

A permanens becsapottság – mely egyre szélesebbé váló rétegeket sújt, s melynek áldozatai a totálissá váló kiszolgáltatottságra adott válaszként válnak saját környezetüket is felemésztő dúvaddá – valójában az utóbbi száz évben sem szűnt meg egy pillanatra sem. Azt a környezetet pedig, amelyben élek, s melynek afféle kijárója, fogadott-fogadatlan prókátora volnék, sohasem érintette meg a ny-európai "modern kapitalizmus" részvételi demokráciájának szelleme.

Azt mondja pl. a "kegyelmeséknél" cselédeskedő, derék fiatalasszony ismerősöm – aki pedig épp a rest és korrupt hatalom jóvoltából lebeg évek óta "jóhiszemű jogcímnélküli- ként," az önkormányzatilag "kezelt" bérlakásdzsungelben – hogy nem érdekli már az általunk ajánlott, szűk törvényességi mezsgyén mozgó megoldások lehetősége, amely még most is szolgálhat némi legitim megoldással, a vele különben nyíltan ellenséges önkormányzattal szemben. "Most már tudom" – mondja nekem, szelíd kioktató éllel – "hogy szart se ér a családsegítőnél s más hasonlóknál kilincselni; ezt csak a hülyék teszik." És persze kétséget sem hagy afelől, hogy ezután engem is ide, a szánalmas "jogkövető balekok" közé sorol. S amikor megpróbálom őt egy ellenzéki képviselőhöz irányítani, így fakad ki ingerülten: "ugyan, azok puha pöcsök!" Kérdésemre pedig, hogy akkor hogyan tovább, a bennfentesek biztonságával legyint: "majd a Klári megoldja okosban!" – s ezen egy magas állami beosztásban lévő tisztviselőt ért, ahol szolgál.

Mert persze a rendszer "talpköveként" működő főhivatalnoknak esze ágában sincs őt bejelentett munkaerőként alkalmazni. Mint látjuk, van azért haladás: már nem "kegyelmes asszony," hanem "Klári." (Lásd még, Illyés: A puszták népe.)

Ezek az emberek, akik – a munkásmozgalmi frazeológiát, most kissé kifordítva – úgyszólván a "teljes illegalitásban," egymás ellen is kijátszva, önmagukat és közvetlen környezetüket is vak dühvel pusztítva élnek és laknak, s a jövőt is csak a többnyire bejelentetlen és bizonytalan munkahelyük illegális bérrabszolgától elvárható szemszögéből nézik, nos, ők, eleddig semmiféle olyan kapitalizmusnak nem voltak részesei, amely az alábbi cikk szerzője és még jó néhányunk szeme előtt lebeg. És igen, kapitalizmust, az ócska, korrupt, "illiberális" és önnön tehetetlenségét telhetetlen vérszomjával csillapító autokrácia helyett! "Gondoljátok meg..." – s nemcsak az ő, de a ti szemszögetekből is!

Budaházy Gusztáv

***

Pár napja volt egy éve: Megszakított tárgyalások - Égető aktualitása és az eltelt egy év óta a témában szereplő ügyekben beállott baljós fordulatok miatt is, újra közöljük ezt az önkormányzat és bérlői képviselők közti tárgyalásokról szóló cikket. Már csak azért is, mert a szóban forgó "helyzetre" csak azért nem mondhatjuk, hogy "változatlan," mert azóta már "tárgyalások" sincsenek...

537. Festett falak (1)

És akkor most a megint szétvert Karácsony Sándor utca után, következzék egy jó hír. Pontosabban, egy első pillantásra jónak tűnő hír. Másodikra azonban már nem is tűnik annyira annak, max. csak pár jó ismerősnek. Az önkormányzat honlapja szerint ugyanis tűzfalak felújítására, hőszigetelésére és kifestésére pályázhatnak kerületi társasházak. A képviselő-testület június 2-i (!) döntése értelmében önrész vállalása mellett a nyertes társasházaknak anyagi támogatást nyújt az önkormányzat – írják.

tuzfal1.JPG

Festett tűzfal Józsefvárosban (fotó: jozsefvaros.hu) ...

És akkor most idéznék: "A keretösszegből pályázat útján azok a társasházak számít- hatnak vissza nem térítendő támogatásra, akik szeretnék tűzfalaikat hőszigeteléssel ellátni, valamint egy alapozó festés után azokat művészi szintű, – főként magyar népmesei – motívumokkal díszíteni.”

Aha, Józsefváros városképének további szépítése érdekében népmesei motívumok. Esetleg matyóhimzés? Komolyra fordítva, az eredeti ötlet – lásd.: Erzsébetváros, ott 2013 óta fut hasonló program – jó, de. Mert ugye mindig van egy „de”. Tételezzük fel, hogy most nem egy-két haveri ház „megtámogatásáról” van szó, hanem egy valós szépészeti prog- ramról, ahol házak tűzfalai újulnak meg - még ha népmesei motívumokkal is. Szigetelik, megfestik a tűzfalat – és ha szerencsénk van, még szép is lesz.

garay_tuzfalrehab3.jpg

garay_tuzfalrehab2.jpg

... és Erzsébetvárosban. Van különbség? Árnyalatnyi. (fotó: Neopaint)

És a homlokzat? Vagy esetleg csak felújított homlokzatú házak tűzfala festhető meg? Ha nem, akkor meg elég furán veszi ki magát egy rohadó, hámló vakolatú homlokzat (és házbelső) mellett egy vadiúj tűzfalkép. És ezeken – a Palotanegyeden kívüli – a siralmas állapotokon a legszebb tűzfalkép sem segít. Maximum csak elfed. Úgyahogy.

Ezeket meg már tényleg csak mellékesen kérdeném:

  1. Ki fest? Maga a társasház kalákában? Vagy minden pályázó szerez egy-egy festőt, céget, csapatot, aztán hajrá?
  2. Miért pont népmesei motívumok?
  3. Tűzfal-alapozás, szigetelés is benne van a 10 millióban? (mert akkor ez nagyon karcsú, 1 vagy 2 kisebb ház tűzfala elviszi a teljes összeget).
  4. A június 2.-i döntésről miért csak július 28-án számol be az önkormányzat honlapja? (miközben a képek szerint már van is kész tűzfalfestés..).

***

A szomszédos Erzsébetvárosban egy Neopaint nevű profi csapat az önkormányzattal közösen végezte a Tűzfalrehab programot. A falfestések témáit a Neopaint találta ki, ezeket egyeztették az önkormányzattal és a házzal. A tervezést is ők csinálták, amit később a főépítész iroda engedélyezett (amennyiben elfogadta). A költségek úgy oszlottak meg, hogy az állványozás, alapozás, festés költségét az önkormányzat állta, a festéket egy szponzoráló cég adta. Néhány elkészült, erzsébetvárosi kép 2013/14. évi árai: Akácfa utca 54. (nettó 1.850.000 HUF az önkormányzat része), Király utca 11. (1.350.000 HUF), Rumbach Sebestyén utca 10., itt két kép van, a nagyméretű 6:3-as 4.850.000 HUF, a Sissy kép 1.850.000 HUF. A Madách gimnázium udvarán a szemközti társasház fala (5.550.000 HUF) és a Wesselényi utca 30. (1.250 HUF).

A Szerk.

536. Mi a franc van megint?!

De most komolyan! Már két hete is furcsállottuk, hogy a vadiúj, nemrég átadott, teljes csatorna-felújításon átesett Karácsony Sándor utcát egy helyen már megint felbontották a Magdolna utca közelében, a páros oldalon. Erre most, a múlt hét csütörtökén mit látni?

karacsony201607-1.jpg

karacsony201607-3.jpg

A Teleki tértől a Magdolna utcáig elkerítve, felbontva az utca, lyuk hátán gödör, végig a Magdolnáig. Csak most a páratlan oldalon. El nem hinném, ha nem a saját szememmel látom, de aztán igen, a júniusi átadás után tényleg megint elkezdték felbontani a járdát és az úttestet. Mivel állandó Karácsony Sándor utcai tudósítónk, CBFM jelenleg éppen Bulgáriában van (nyugi, nyugi, nem nyaralgat - dolgozik), helyette én tenném fel a roppant egyszerű, ámde jogosnak tűnő kérdést: mi a sz@r van itt már megint?!

karacsony201607-2.jpg

karacsony201607-4.jpg

Maroknyi képet, nagyobb méretben most is kipakoltunk az fb-oldalunkra, de ez az egész így sem érthető. (Pedig mekkora volt az öröm, mikor befejezték a csatorna-felújítást, végeztek az aszfaltozással és megint kétirányú lett a Karácsony Sándor utca.)

karacsony201607-5.jpg

karacsony201607-6.jpg

P.s.: az eredeti, kéthetes sirámunk bontási helyét viszont már befoltozták, ott biztos megtalálták, amit oly nagyon kerestek...

süti beállítások módosítása
Mobil