A mi Józsefvárosunk

645. Közvécéket Budapestre! 1.

2017. június 21. - Amijo

Ezerszer megénekel, nyári örökzöld következik. A másfél milliós Budapesten alig több mint 80 nyilvános vécé üzemel, vagyis minden huszonötezredik budapestire jut egy közvécé. Ráadásul ezek között csak elenyésző számú használható ingyenesen és sok illemhely nagyon rossz állapotban van. Pedig vécére mindenkinek menni kell. 

wc_peticio1.jpg

A Város Mindenkié (AVM) csoport még tavaly ősszel indított kampányt olyan evidens célokat megfogalmazva, hogy

  1. Budapesten legyen több közvécé;
  2. a biztosítandó illemhelyek száma legyen törvénybe foglalva.


A közvécé mindenki ügye! Csatlakozz Közvécéket Budapestre kampányhoz!

Itt pedig pár hangulatos, tavalyi kép a körúti zárt vécékről. A helyzet persze azóta sem javult, de hát miért is tette volna?

Camara-Bereczki Ferenc Miklós (CBFM) - Józsefváros, Magdolna negyed

***

Budapest kifejezetten közvécészegény város. Hogy pontosan mennyi nyilvános vécé van, azt senki sem tudja. A helyzet az, hogy kevés dologban értenek annyira egységesen egyet a budapestiek, mint abban, hogy több nyilvános vécé kellene a városba. Egy témába vágó reprezentatív kutatás szerint a megkérdezettek 85,5 százaléka szerint nincs elég nyilvános illemhely Budapesten, és 73,4 százalék szerint javulna a köztisztaság a városban a több közvécétől. A felmérés szerint a válaszadók 74,4 százaléka jobb megoldás híján már pisilt az utcán. (Index)

644. Hurrá, eladunk!

És akkor most ejtsünk pár szót megint a június eleji testületi ülésről, pontosabban az ott beterjesztett gazdálkodási csomagról*. A csomagban több mint kétmilliárd forintnyi ingatlanértékesítést tárgyalt és fogadott el a testület. A józsefvárosi önkormányzat ugyanis rég nem tapasztalt lendülettel adna túl köztulajdonban levő telkeken, lakóházakon. Az előterjesztések szerint a képeken levő épületek mindegyikére feltehetően bontás vár – írta minderről a Városi metamorfózisok fb-oldal.

Annyit még hozzátettek, hogy a földszintes házikókért talán nem kár, de a Nap utca-Vajdahunyad utca sarok eddig egységes képe súlyos veszteséget szenvedne, ha a képen látható két lakóház helyét modern beépítés venné át. Lássuk akkor most ezeket a házakat:

Bauer Sándor utca (leánykori nevén: Erdélyi utca) 11., 13. A tervezett kikiáltási ár összesen 453 millió Ft.

bauer1113-1.jpg

Bauer Sándor u. 11. - Déry Attila építészettörténész a kerület épületeiről írt monográfiája szerint 1880 körül épült ez a földszintes, 13 lakásos, igen rossz állapotú lakóház.

bauer1113-1a.jpg

bauer1113-2.jpg

Bauer Sándor u. 13. - 1870 körül épült klasszicista ház, eredeti kapubejárattal. Befalazott ablakai – csakúgy, mint a környék hasonló házainak – ennek is már évek óta előrevetítette várhatóan szomorú sorsát, a bontást...

József utca 14. Az ingatlan értékét 500 millió Ft-ra becsülték, ennyiért adná el a kerület.

jozsef14-1.jpg

József u. 14. - Gutwillig József tervezte és építette ezt a földszintes, egykoron raktárként működő házat, mely 1892-ben épült fel az Első Budapesti Sörszállító Rt. megrendelésére. 1910-ben építették át lakóházzá.

Nap utca 21.-Vajdahunyad utca 24. A két épületet 258 millió forintért tervezi értékesíteni a kerület – a befektető nyilván a telek bontás utáni beépítésével számol.

nap21-vajdahunyad24-1.jpg

Nap u. 21. - A Vajdahunyad utca (Vajdahunyad u. 22.) sarkán álló, 1893-ban épült lepusztult homlokzatú, kétemeletes eklektikus lakóházról alig őriz adatot a Fővárosi Levéltár. Déry Attila építészettörténész a kerület épületeiről írt monográfiájában azonban tudni véli, hogy az építtető Haas Vilmos csipkeszalag és fehérnemű kereskedő volt. De az igazán szomorú az, hogy a Fővárosi Közmunkák Tanácsának (FKT) hivatalos jelentése építésekor még a kiválóbb építkezések közé sorolta ezt a házat…

nap21-vajdahunyad24-3.jpg

Vajdahunyad u. 24. - A feltűnően keskeny, egykor díszes homlokzatú kétemeletes lakóház 1897-ben épült Schindler Károly építési vállalkozó megrendelésére. Tervezőjéről és építőjéről semmit nem tudni, állapota mára – csakúgy, mint szomszédjáé – szánalmas.

És akkor a végire itt van még ez a két komment a Nap és Vajdahunyad utcai házakhoz, ill. a bevezetőben írtakhoz a 8ker oldaláról:

Lehet, hogy súlyos veszteséget szenvedne az utca egységes képe, de azzal is szenved, ha egy épületet a megépítése óta egyáltalán nem újít fel az önkormányzat! Ebben az épületben van egy olyan lakás, ahol anno évekkel ezelőtt tűz ütött ki. Az ablakok kívülről azóta is feketék, illetve talán részben befalazottak. Egyszerűen szégyen, hogy mi van a környéken. Végtelen lepukkantság, illegálisan kihelyezett szemét, húgyfolt, hányás maradvány nyomok, időnként szétdobált, széttört piás üvegek. Persze jó, hogy minden közel van, de az alapos megújulás ráférne a környékre.

A Vajdahunyad utcai mindkét házat jó szívvel le kellene bontani, hihetetlenül sz@r állapotban van mind a kettő! Teljesen ki van rohadva az alja, gyertek el, nézzétek meg a saját szemetekkel! A képen még az 56-os átlövések foltjai láthatók, a Futó utca sarkáról lőtt a tank, de szűk volt, nem mert kísérletezni a pontos beállással, csak úgy vaktában lőtt, páncéltörő lőszerrel. Az meg csak simán átment az itteni falakon, sőt a Vh. utca átellenes ház falain is!

P.s.: A fenti házak állapota – talán a József utcai kivételével – szemmel láthatóan is siral- mas. Jó, volt közben egy világháborús ostrom, meg egy arra erősen hasonlító ’56 (meg egy kis szocializmus), de ilyen állapotban akkor sem szabadna lenniük. A komfort nélküli föld- szintes házakért már nem nagy kár, lehet építeni helyettük nagyobbakat (jóval nagyobba- kat), csakhát ha minden olyan régi házat lebontanak, melyet az elmúlt 10-20-50 vagy száz évben hagytak szétrohadni, akkor mi marad a kerületből? És végső soron: Budapestből?

Ennyi volt mára, további kellemes estét mindenkinek!

LaMa

***

*A gazdálkodási csomagban – bár néhány előterjesztést visszavontak az utolsó pillanatban – több mint kétmilliárd forintnyi ingatlanértékesítést tárgyalt a testület és fogadott el a többség. Ugyan többen tettünk alternatív javaslatokat, hogy pl. a József u. 14. alatt fekvő földszintes ház mintegy 2500 négyzetméteres telkét az Önkormányzat sokkal célszerűbben is tudná hasznosítani, mintsem, hogy egyszerűen eladja az egészet, a többség akarata hamar egyértelművé vált, mindent, amit eladásra szántak, annak az értékesítését el is indították. (Komássy Ákos)

643. Életképek 23. - Fmester

No ki a... – reggeli abszurd a Szigony utcában. Egyszer elkészülhetne végre már a Szigony utca. Elhiszem, hogy a Felsőbbrendűek SkyParkjában is kell táplálkozni, és azt is, hogy az ételfutár a munkáját végzi. És az ételfutár – meg mindenki, aki vagy ezért-azért-amazért vagy ezzel-azzal-amazzal érkezik – a SkyParkba hiába keres parkolóhelyet; mert a SkyPark körül momentán sehol nem lehet megállni autóval.

szigony_tomo20170614-1.jpg

szigony_tomo20170614-2.jpg

Így marad az, hogy az autós ételfutár-pizzafutár-bármilyen futár-csomagkihordó megáll a Szigony utca átépítés alatt álló szakaszán és mögötte a forgalom addig áll, amíg nem végzett az autós futár vagy a kézbesítő.

P.s.: Szigony-Tömő kerreszteződése, és az eltűnőfélben lévő Tömő utca 28.  - Locsolnak, locsolnak... locsolnak. És persze óhatatlanul száll a por, de nem annyira, mint dr. Erőss Gábor "erős interpellációja" előtt. De ha kötözködni akarnék, azt mondanám, hogy az a ránézésre kerti slag bizony elég karcsú kapacitás a porképződéssel szemben.

Frigyesmester

***

Blokád alatt az Auróra. Ilyen egyszerű a dolog: "A rendőrök lakossági bejelentésekkel indokolták a razziát, hol droghasználatra, hol hangoskodásra hivatkoztak." Az Auróra nevű klub-szórakozóhely esetében indokolták a szokatlan erős hatósági fellépést, aminek nem volt különösebb eredménye. És ha már: mi van az Aurorát "belátogató" és ott graffitizgető vármegyések ügyével? Nos?

642. Testületi ülés volt (15)

A rendrakásra szánt testületi ülés

Idén június 8-án tartotta a tavaszi szezon utolsó rendes ülését Józsefváros Képviselő-testülete. Az ülés előhangját a sajtóban is a kerület rendjéért és biztonságáért kitalált intézkedéscsomag és annak alakulása adta meg.

testuleti201706.jpg

Fotó: jozsefvaros.hu

Már többször szánta a többség a témát napirendre, de végül a testületire elhalasztották illetve átalakították ezt a napirendi pontot. Tavasszal, ezen intézkedések előkészítéseként egy a Fidesztől már ismert módszert, a “konzultációt” vetették be. Azért foglaltam idéző- jelbe a kifejezést, mert sajnos megint a szokásos marketingeszközről volt szó. Irányított, szinte költői kérdéseket feltéve, komoly energiát és pénzt befektetve idéztek elő egy olyan hangzatos statisztikai eredményt, amelynek a lényegi mondanivalója az, hogy igen, a kerület népének az együttműködő része elsöprő többséggel kívánja, hogy a polgármester és az Önkormányzat rendet rakjon a kerületben. Ehhez kapcsolódóan indult el azután az ötletelés, hogy mit hogyan lehet – önkormányzati eszközökkel – még jobban megrendsza- bályozni. Az előkészítésbe persze csúsztak be hibák, így a sajtó egy része is ezen rágódott, így például eredetileg bírságolni javasolták, ha egy 14 évesnél idősebb ember a játszótéri eszközöket használja. Bekerült továbbá olyan elképzelés is, miszerint este 10 óráig tarthat nyitva minden vendéglátóipari egység a kerületben, kivéve, ha külön egyéni jegyzői engedély, a lakókörnyezet társasházainak hozzájárulásával együtt engedélyezi az éjszakai nyitvatartást.

A témát hangos vita vette körül már az előkészületek során is, így végül a testületi ülés első napirendi pontja lett, és az eredeti elképzelésből szinte mindent, ami félreérthető vagy a hatósági jogkörrel történő visszaélés lehetőségének látszatát kelti kivettek.

Végül az elfogadott rendeletmódosításokban ugyan megmaradt a jegyzői engedélyhez kötött éjszakai nyitvatartás, és sajátos módon ezen rendelkezés alól csak a benzinkutak és a plázák kapnak kivételt, de a jegyzői hatósági engedély fellebbviteli szerve a Képviselő-testület lett, így az átláthatósága e rendelkezésnek nőtt. A közterületi viselkedés bírságolhatósága kapcsán javasoltam, hogy a közterület-felügyelet (mint bírságoló főhatóság) negyedévente tételes beszámolási kötelezettséggel bírjon a bírságolásokról, amelyet a polgármester mint előterjesztő elfogadott.

A játszótéri szabályozás pedig átalakult, az lesz e rendelet alapján bírságolható, aki nem rendeltetésszerűen használja a játszótéri eszközöket. Mindezt azért tartották fontosnak, mert többször előfordult a kerületben, hogy tinédzserek a gyermekeknek készített játszótéri eszközöket megrongálták, azaz nem arra használták, amire az adott játék való.

Érdekesség még, hogy a közrenddel és biztonsággal kapcsolatos szabályozásokat a társasházi támogatási rendeletre is kiterjesztették, ami lényegében annyit jelent, hogy azt a társasházat, amelyik nem végzi el a közterülethez kapcsolódó rendtartási kötelezettségeit egy évre kizárják a felújítási pályázatokból. A jelentősége attól nem mellékes, hogy idén nagyságrendileg egymilliárd forintot költ az Önkormányzat társasház felújítási támogatásra és gyanítom, hogy jövőre sem fog kevesebbet.

Bár abban a célban, hogy nagyobb rend legyen kerületünk utcáin egyetértek, a bevetett hatósági jogosítványokat részben feleslegesnek, részben nem elég jól kitalált eljárásnak tartom, ezért a rend- és biztonság előterjesztéseket az említett érdemi javítások és szabályozási enyhítések után nem szavaztam meg, de tartózkodó szavazatommal azt képviseltem, hogy lássuk, az amúgy közös célt mennyire szolgálják jól az ezúttal összegyűjtött eszközök.

A gazdálkodási csomagban – bár néhány előterjesztést visszavontak az utolsó pillanatban – több mint kétmilliárd forintnyi ingatlanértékesítést tárgyalt a testület és fogadott el a többség. Ugyan többen tettünk alternatív javaslatokat, hogy pl. a József u. 14. alatt fekvő földszintes ház mintegy 2500 négyzetméteres telkét az Önkormányzat sokkal célszerűbben is tudná hasznosítani, mintsem, hogy egyszerűen eladja az egészet, a többség akarata hamar egyértelművé vált, mindent, amit eladásra szántak, annak az értékesítését el is indították.

A Krúdy Gyula utca 3-ban épül egy nagy vívóterem, ennek érdekében az illetékes vívószövetség vezetőjeként Selmeczi Tibor humorista is a testületi ülésre látogatott. Az előterjesztés azonban nem váltott ki vitát, mert lényegében az egyesület saját erőből felújítja és elkészíti az épület vívóteremnek szánt részét, cserébe az elszámolható költségek hatályos szabályozás szerinti elszámolásáig a közös költség áráért lehet a terem bérlője.

Szintén a napirend elejére pakolta a polgármester a józsefvárosi közterületi ingyen wifivel kapcsolatos előterjesztést, amelynek rengeteg szépséghibája volt. Többek között SIM-kártyás routerekkel akarják megoldani azt, hogy ameddig a szóróeszköz hatótávolsága elér, legyen ingyen közterületi wifi. Másfél héttel a testületi ülés előtt a Smart City Ideiglenes Bizottságban megfogalmaztuk, hogy ez miért marhaság és miért van sokkal inkább egy integrált, egy központból irányítható és támogatható zsinór nélküli internet-rendszerre szükség, amelynek a technikai feltételei Józsefvárosban már most adottak. Hosszas vita után végül azzal a felkiáltással fogadták el, hogy ez egy ideiglenes megoldás, amellyel már nyáron is lesz ingyen wifi Józsefváros főbb terein és az integrált, koherens szolgáltatás kiépítésének ez egyáltalán nem állja útját. Azzal, hogy ez van-e olyan sürgős, hogy ezért 17 és fél millió forintot az általános tartalékból elővegyen és elköltsön az Önkormányzat (pontosabban a JKN Zrt.), már nem is próbáltak válaszolni.

A Vajda és Deák Diák tornatermét felújítja az Önkormányzat a Kézilabda-szövetséggel együttműködésben. Mivel az említett szövetség elnöke Kocsis Máté, ebben a döntés- hozatalban ő személyes érintettség miatt nem vett részt.

Felszerel az Önkormányzat még 25 térfigyelő kamerát. Erről szólt a kamerarendszeres előterjesztés, így új térfigyelő kamerák lesznek a Köztársaság téren, az Aréna Plázánál, a Keleti pályaudvar Thököly út felőli oldalán, a Százados-negyed több pontján, a MÁV-telep kerületünkbe eső végén több ponton, a MÁVAG-Kolónia belső sarkánál (Delej utca – Golgota utca sarok) a Losonci téri lakótelep több pontján, a Corvin-sétány és a Tisztviselő- telep több pontján. Mindez 64 millióért.

A Tisztviselőtelep parkolási díjfizetővé tételére egy öszvér megoldást találtak ki, mondván, hogy a Heim Pál Gyermekkórházba érkezők ne igyák meg a levét, illetve hogy ne kelljen túl sok parkolóautomatát telepíteni. A lényeg, hogy parkolási díjköteles lesz a Tisztviselő- telep, de egy órás tartózkodás ingyenes marad. Ez arra jó megoldás lehet, hogy a telepet túlterhelő nem hivatalos P+R forgalom megszűnjön, a további tapasztalatokat pedig majd meglátjuk.

Új utasvárók lesznek 6 helyen a kerületben, a Köztársaság téren, a Mátyás téren, a Szerdahelyi utcában és a Vajda Péter utcában. A konstrukció lényege, hogy a JC Decaux felépíti őket, karban tartja, a reklámfelületeket értékesíti, a közterület-használata pedig ingyenes (miután továbbra is buszmegálló marad, ahova az utasváró épül).

Javaslatomra a képviselő-testület egyhangúlag elfogadta a gyermek szájharmónia kampányra tett előterjesztésemet. Az elképzelés lényege, hogy iskoláink alsó tagozataiban részben felvilágosító munka részben a megfelelő eszközök és környezet biztosításával bírjuk rá gyermekeinket kivétel nélkül az alapos és rendszeres szájápolásra, mert a Semmelweis Egyetem gyermekfogászati klinikájának legutóbbi kerületjelentéséből egyértelműen megállapítható, hogy indokolatlanul sok a rossz fogazat gyermekeink esetében, s az előterjesztő főorvos kifejtéséből az is kiderült, hogy legrosszabb a helyzet az általános iskolák alsó tagozataiban.

Volt egy előterjesztésem arról is, hogy az Önkormányzat írjon ki újabb bérlakás-pályázatot a gyermekeiket egyedül nevelő szülők és a fiatal egyedülállók részére, tanulva abból, hogy a tavaszi, 5 lakásra kiírt ilyen témájú pályázaton 100 érvényes jelentkező volt, tehát nagyon nagy szükség lenne ilyen bérlakás-pályázatra. Mivel nyert a kerület a Belügyminisztérium- tól 400 milliót, amelyből 100 üres bérlakást újítanak fel, kezdeményeztem, hogy ebből a 100 lakásból 30-at jelöljön ki a Képviselő-testület erre a pályázatra. A szabályosan benyújtott előterjesztést a polgármester nem vette bele a meghívóban kiküldött napirendi javaslatba, majd a többség a napirendre tűzést is leszavazta. Amikor indoklást kértem, azt a választ kaptam, hogy a javaslatom jó, de most nem időszerű...

Budapest, 2017. június 9.

Komássy Ákos

641. Dr. Zordonbordon

Mától az erdőn 14 felett tilos a bukfenc!
dr. Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon (Pápai Gábor) 

Nem bír magával ez a "derék" polgármester, mindig van egy egetrengetően kiváló ötlete, soroljam? A képviselő-testület most csütörtökön néhány módosítással például elfogadta azt a rendvédelmi rendeletcsomagot, amit állítólag a beérkezett 11 ezer kerületi konzultá- ciós lap alapján állítottak össze. Kocsis Máté a gyerekek és a szülők érdekeivel indokolta az új szabályok tervezett bevezetését.

kocsis_ovodatunti3.jpg

"Szerda délután felkerestünk több józsefvárosi játszóteret is, az ott hallott vélemények nem fedték a konzultáció eredményét, a gyerekek pedig hülyeségnek tartották a módosítást." (HVG)

Az elfogadott javaslatban így már nem tiltják meg, hogy a 14 évesnél idősebb gyerekek használják a játszóteret. A frissen elfogadott javaslat alapján azokat büntetik majd meg, akik a játszóteret vagy a játszótéri eszközöket nem megfelelően használják. Jelentsen ez bármit. (HVG: Kocsis Máté meggondolta magát)

Korábban, a szerdai sajtótájékoztatóján a polgi még "életszerűnek" nevezte az eredeti rendeletet. Szerintem meg az lenne "életszerű", ha a megválasztott polgármester nem Budáról a hivatalba heti háromszor bejárva okoskodna, hanem itt élne a kerületiek között. Talán így nem a lakosok többsége számára érdektelen "kerületi nemzeti konzultációra" hivatkozva alakítaná ki veretes véleményét...

Camara-Bereczki Ferenc Miklós (CBFM) - Józsefváros, Magdolna negyed

P.s.: Elsőként a Mérce írta meg, hogy Kocsis Máté olyan rendelet bevezetésére készül, amely a 14 évnél idősebbeket büntetné, ha játszótereznek a nyolcadik kerületben. A csütörtöki testületi ülésen aztán Kocsis Máté némi hisztériázás után lényegében úgy módosította a javaslatot, ahogy a Kettős Mérce is ajánlotta. Bővebben itt.

***

A tervezetben eredetileg az szerepelt, hogy ha 14 évesnél idősebb személy használja a játszótéri játékokat, akkor 200 ezer forintig büntethető. A hivatali oldal most azt írja, "az önkormányzat szankcióval él majd", ha nem rendeltetésszerű a játszótérhasználat. Danada-Rimán Edina jegyző elmondta, hogy a hatóság a fokozatosság elvén jár majd el, legtöbbször elég a figyelmeztetés. A polgármester jelezte: az önkormányzatnak nem a bírságolás a célja, hanem a közterületeket rendeltetésszerűen használók érdekeinek védelme. Kíváncsiak vagyunk, jól működik-e majd az új rendszer. (ittlakunk.hu)

640. Történéseim (2)

Járni jár... csak nem jut 
Csinovnyikok rémuralma X. 

Március 23-án lejárt munkaviszonyom, azóta vagyok jogosult az öregségi nyugdíjra (a hajmeresztő előzményekről talán máskor). Idejekorán be is adtam kérelmemet a kormányhivatalba (Fiumei út). Kérdeztek mindenfélét, egyebek közt, hogy dolgoztam-e külföldön. Igen, és ezzel nemzetközi esetté váltam.

Eljött a márc. 23., és én nem kaptam nem hogy nyugdíjat, de még egy árva határozatot se. Bementem érdeklődni, hogy mikor lesz ebből valami. Megtudtam, hogy az ő nyilvántartá- sukban a mongóliai Nemzetközi Földtani Expedíció adatai nem szerepelnek (a történetnek ezt a részét lásd a sorozat VII. részében).

berlet_bkk.jpg

Én pedig fogtam a nyugdíjas törzsszámomat igazoló hivatalos papírt, és elmentem vele a BKV-hoz bérletet venni.

Hah, micsoda gyermeteg tévedés! Az udvarias ügyintéző elmagyarázta, hogy — kapasz- kodjatok! — közlek. bérlet nem annak jár, aki a nyugdíjra jogosult, hanem annak, aki azt ténylegesen kapja is. Tehát ezzel a törzsszámmal én nem megyek náluk semmire: akkor adnak bérletet, ha behozom a kormányhivataltól az utazási kedvezményre jogosító papírt (közönséges nevén: vasúti félárút).

Néhány fölösleges kör után (ezeket itt mellőzöm) visszamentem a Fiumei útra, és az ő orruk előtt is meglobogtattam a tőlük kapott papírt, igazolandó, hogy jogosult vagyok a nyugdíjra. Ezt boldogan el is ismerték.
— Tehát akkor az utazási kedvezményre is — folytattam vehemensen, már-már nyeregben érezve magam.
— Áááá, dehogy! Az utazási kedvezményre (ahogy ezt már a BKV-nál is oly szépen elmondták) az jogosult, aki a nyugdíjat tényleg kapja is, nekem meg itt van ugye ez a tisztázatlan mongol ügyem, amelyben ők még várnak a mongol fél válaszára. Mondtam, hogy nem lesz, meg GEOMINCO, meg miegymás; ekkor küldtek el utánajárni annak, lehetnek-e volt munkahelyemen igazoló iratok ebből az időből. Egyúttal jegyzőkönyvet vettek fel arról, hogy kérem nyugdíjelőleg megállapítását (mert ha azt fizetik, már jár nekem a félárú stb.).

Harmadjára a közönségszolgálatos régi ismerősként köszöntött. Ekkor vette fel a jegyzőkönyvet arról, hogy az iratok információim szerint csak az Országos Levéltárban lelhetők fel (és egyúttal, hogy továbbra is kérek nyugdíjelőleget stb.)

Nem egészen két és fél hónappal a jogosultság megszerzése után végre bemehettem a postára, és felvehettem a kormányhivatal ajánlott küldeményét a nyugdíjelőleget megállapító határozattal. Hurrá, irány a bérletpénztár! Ott aztán nagyon lassan, hogy én is megértsem, elmondták, hogy ezzel a papírral se nem megyek náluk semmire, ők csak a vasúti félárúra adnak bérletet, és punktum. Vissza a nyugdíjasokhoz! Tájékoztattak, hogy kiküldték nekem az utazási papírt is, csak nem abban a levélben, mint a határozatot. De ne aggódjak, általában az is megérkezik. Majd.
— Na jó, jó, de addig hogyan lesz bérletem?
— Óóóó, mondta a szimpatikus ügyintéző, van egy áthidaló megoldás: erre a papírra, amit neki bevittem, tud nekem adni egy igazolást arról, hogy az utazási kedvezmény nekem jár, és akkor kapok bérletet.

Mit gondoltok, kaptam? Hát egy frászt: az aktuális pénztáros elmagyarázta, hogy a bérletpénztárban csak a félárú papírra kaphatok bérletet. Az igazolás is jogosít ugyan erre, és ő azt tudja is, de arra a bérletpénztárban nem adhatják ki nekem a papírt; arra csak a főpénztár (!!!) jogosult. A legközelebbi ilyen a Keletinél van, menjek talán oda.

Kész, passz, nyertetek! Itthon ülök, és várom a postást a félárú igazolvánnyal. Sajnos, a postás fél a kutyánktól, és sokszor nem mer odamenni a kerítéshez, hogy bedobja a küldeményeket a levélládánkba.

Fügedi Ubul

P.s.: A szorgos ügyintézők jóformán kezüket-lábukat törték a nagy buzgalomban, csak hogy segíthessenek valahogy. Rém rokonszenves volt mindahány. A rendszer, az ilyen iszonyú. Nem az a csinovnyik, aki az ablaknál ül. Az a csinovnyik, aki az öncélú szabályokat kitalálja. Ha emlékeznél Parkinson tv.-ére: "A hivatal ellátja magát munkával". Az, hogy az ügyfél beledöglik, sajnálatos, de nem szempont. Rendnek kell lennie.

639. Kivirágos jókedvemben

Kivirágoznak Józsefváros lakóházai margójára. 

Hát, menten el is érzékenyülnék virágos jókedvemben, ha nem látnám nem is egy házban, hogy a virágok legfeljebb a lakások ablakaiban lelnek némi gondoskodásra, s – legalábbis a bérházak udvaraiban – gyakorlatilag halálra vannak ítélve. Mert elsősorban nincs biztosítva az eredetileg MNP-ben előírt megfelelő, az önkormányzat által biztosítandó vízmennyiség a növények ápolására, másrészt, a zilált lakhatási állapotok közepette – ahol képtelenség elkülöníteni a játékteret a növényekkel beültetett résztől – gyakorlatilag nemcsak az egész udvar, de a lakások egy része is a "játéktér" szerves részévé válik.

viragosztas2017.jpg

Fotó: jozsefvaros.hu

12 éve, amikor a Magdolna Program tervezésébe fogtunk, próbáltam ugyan a mindenható programvezérnek elmagyarázni, hogy – drága ökoprogramok és kertépítő szakemberek bevonásával – tök fölösleges súlyos milliókat költeni a házak udvaraira, mert koherens szoc. program nélkül nemcsak a "kultúrkertek", de a civilizált lakhatási körülmények kialakítása is merő fantazmagória. Ehelyett a korszerű igényeknek megfelelő szelektív hulladékgyűjtési szisztéma kidolgozását javasoltam napirendre tűzni, melynek azonban szintén a lakhatási állapotok rendezése lett volna az egyik legfontosabb alapfeltétele. Mert hiába díszelegnek a külömböző színű és rendeltetésű kukák a kapu alatt, egy, a lokális viszonyokat irányítani képtelen szisztéma nélkül, nemhogy a "bérlővédelem," de még az épített állag védelme sem működik.

Ezért, mivel az év elején meghirdetett Bérlővédelmi és Lakásfelújítási Programra – melynek kezdetei épp egy évre nyúlnak vissza  nagy reményekkel történt lelkes jelentkezésünket követően egyelőre nem látunk tényleges lépéseket tenni az önkori részéről, megkérdeznénk: csak nem az egyébként dicséretes zöldítéssel, virágosítással akarják az egész, nagyigényű programot letudni?

Budaházy Gusztáv

P.s.: Persze azért ennek – mármint az utcák felvirágoztatásának – azért örülünk! 

638. Konfekció

Nyugi, nyugi, ne parázzon senki, ha ilyesmit lát a kerületben, illetve Budapesten. Én ma reggel találtam a Narancson, és semmiképp nem kihagyható: A fideszes Kocsis Máté „mellen és háton is viselhető”, na és pénzt hoz a Pride-nak. Ezt írják: A józsefvárosi polgármester annyira utálja a melegfelvonulást, hogy frászt fog kapni, ha ezt meglátja.

kocsis_pridepolo.jpg

Kocsis Máté már többször nekifutott annak, hogy a budapesti melegfelvonulást száműzni kellene valami olyan helyre, ahol gyakorlatilag nem látja őket senki. Még 2015-ben a Nagybani Piac parkolóját javasolta. A felvonulók ezért és még számos más hasonló meg- nyilvánulásáért is a szívükbe zárták a kerületi polgármestert, akit a pólójukon magukkal is vittek a Pride-ra. Egy ilyen felsőt árvereznek most el, a licitből befolyt pénz pedig megy a július 8-ára tervezett megmozdulás szervezésére.

Hiába no, csupa móka, kacagás az élet.

***

Kerületi közösségioldal-szerkesztőt keres az ittlakunk.hu. Olyan embert keresnek, aki

  • kitűnő fogalmazási képességgel megáldottat, jó helyesírót
  • olyat, akik érdeklődik a helyi ügyek iránt, a játszóterektől a boltokon és kocsmákon át az önkormányzatig
  • tiszteli a tényeket, pártatlan, fontos neki a környezet tisztasága, a közbiztonság, a közügyek átláthatósága, a kultúra gazdagsága és a természet
  • rendelkezik legalább alapfokú számítógép-felhasználói, online szerkesztői, fotózási és fotó-szerkesztési ismeretekkel
  • ismeri és jól használja a Facebook-ot
  • számlaképes

Ha szívesen tudósítanád néhány kerület lakóit az őket leginkább érdeklő ügyekről, küldj egy rövid önéletrajzot és kettő - lehetőleg különböző dolgokról szóló -, egyenként legfeljebb 500 leütéses + egy fotóval ellátott hírt a környékedről a következő címre: info@ittlakunk.hu

637. Életképek 22. - Fmester

Józsefváros, Apáthy István utca 6. Erre az üres telekre pakolták le a Cordia építkezéséről kitermelt földet és törmeléket, több méter magasra feltornyozva – egyúttal eltemetve az egykor itt volt növényzetet. Mostanság kezdik elvinni innen az építési hulladékot – és ahonnan elhordták, az addig eltemetett növényzet ismét (és igencsak vehemensen, látványosan) életre kelt, és nekiállt zöldellni. Nem tudom, hogy mi ez a növény, de igencsak kitartó. Szerintem mindenképp megmentendő a "génállománya", mert nagyon virulens – jól jönne ilyen növényzet pl. erősen szennyezett területen.

apathy6-1.jpg

apathy6-2.jpg

(Képek nagyobb méretben, itt.)

Apropó, növények: Nézzék, hogy zabálja az Orczy-kert fáit a Ludovika Campus - Az Index fotósa a minap a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri elméleti tömbjének (SOTE-torony) egyik legfölső emeletén járt, és készített pár képet az Orczy-kert panorámájáról.

Frigyesmester

***

A „szomszéd” ugyan már megírta, de: A VIII. és a IX. kerület önkormányzata is olyan szabályokon dolgozik, amelyek az eddigieknél szigorúbban korlátoznák a szórakozóhelyek nyitvatartását. Eszerint a vendéglátóhelyek vasárnaptól csütörtökig 23 óráig, míg pénteken és szombaton csak éjfélig lehetnének nyitva. Ettől eltérni csak külön jegyzői engedéllyel lehetne, de az bármikor visszavonható, ha a ház lakói indoklással ellátva kérik. Azóta a ferencvárosi képviselő-testület elfogadta a rendeletet és érvénybe is lépett a szigorítás. Józsefvárosban is készül egy ilyen rendelet, erről a Magyar Nemzet azt írta, hogy 22 órai zárást rendelne el.

636. Na, hol legyen wifi?

Miközben Ubul történéseivel szórakoztatja a jónépet, végre egy jó hír is érkezett: miután az önkormányzat döntött az ingyenes közterületi wifi kiépítéséről, a tervek szerint idén nyáron nyolc kültéri végpontot létesítenének. A helyszín kiválasztásához most a kerületi lakosok segítségét kérik, azaz hogy hol, melyik téren legyen wifi.

horvath_mter_atad1.jpg

A következő terekre lehet szavazni az önkormányzat oldalán:

  • Golgota tér
  • Gutenberg tér
  • Horváth Mihály tér
  • Kálvária tér
  • Losonci tér
  • Mátyás tér
  • Mikszáth Kálmán tér
  • Szenes Iván tér
  • Teleki László tér
  • II. János Pál Pápa tér Népszínház utca felőli része

Tessék szavazni, véleményt mondani az önkormi fentebb belinkelt online kérdőívén!

Más: egy hete Frigyesmester már közhírré tette, hogy nicsak! újra virágzik a fű – igen, "olyan" fű – a Szigony utcában. És bár ez is ingyenes, ez is köztéri, de azért ez nem olyan nagyon jó hír, mint az előző. És bár a helyszint itt nem szavaztatta meg a köznéppel az önkormányzat, viszont már van. És virágzik is, ahogy kell.

További szép napot mindenkinek!

süti beállítások módosítása
Mobil