A mi Józsefvárosunk

377. Kocsis margójára

2015. június 01. - Amijo

03.jpg"Azt már tudjuk, micsoda nem Kocsis Máté. Már csak arra kellene rájönni, hogy ez miért fontos." (Edgar Swan)

Mióta fékezhetetlen agyvelejű (és modorú) polgármesterünk igencsak sajátságosan megnyilatkozott melegügyben, akartam valamit írni a té- mában, de valahogy mindig elakadtam (elgyávultam?). Persze most is, de szerencsére Edgar Swan megírta helyettem/helyettünk, itt van ni, ez az…

***

Biztosan ember a meleg is, csak egyet se lássanak - 2015. május 30.

Szándékosan nem írtam egy sort sem Ungár Klára botrányt kavaró megnyilatkozása kapcsán. Méltatlannak tartom. Nem Ungár Klárával, hanem önmagammal szemben. Tehát most sem erről fogok beszélni, de nem lehet nem észre venni azt az egészen önfeledt faroklengetést, amit a keresztény és konzervatív és jobboldali meg nem tudom én milyen oldal művel. Mintha az életük múlna azon, hogy bizonyítsanak. 

Már azon sem tudnék szívből meglepődni, ha egy sajtótájékoztató alkalmával valaki előkapná a bizonyítékot és kivágná az asztalra, közszemlére. Hogy lámcsak és tessék!

A politikai közélet egészen komoly mélységekben búvárkodik, a “gyere ki a köves útra kiscsávó” és a “jól elkentem az asszony száját, nekem ne ugasson! Konyhában a helye!” szellemi nívóján lapátolnak a fiúk.

Van ebben felelőssége mindenkinek, de a kormány élen jár. Ebben is, pedig ha valamiben, ebben biztosan nem kellene. Az “államférfiak” mégis fontosnak és egyre fontosabbnak érzik annak bizonygatását, mennyire átütően és elsöprően férfiasak is ők. Pedig ez kit érdekel? Miért fontos? Mivel függ össze? Min változtat? 

kocsis_ovodatunti3.jpg

Mintha szétesett volna valami az agyukban. Annyi ökörséget képesek egy nyilatkozatba, interjúba sűríteni, amennyi egy generáció teljes népességének is túlzás lenne. Kocsis Máté konkrétan és szó szerint kijelentette a Napi Gazdaság Cpont című műsorában: "Nem vagyok buzeráns!" Hurrá! De kit érdekel? Engem például még az sem hozna lázba, ha - kevésbé tahó jelzővel élve - meleg lenne. Ő, vagy bárki más. Magánügy. Nem érdekel, hogy egy politikus, hentes, fodrász, kazánkovács, miniszter, postás, gyerekorvos a saját, vagy az ellenkező nemhez tartozó ember mellett boldog, egy férfi, vagy egy nő kezét fogva érzi magát jól. Sem a szakmai hozzáértés, sem az emberi értékek, sem a bármire való alkalmasság nem függ a szexuális irányultságtól. Semennyire sem.

Pontosan ezért nem tudom elfogadni azt a gyűlöletkeltést, ami egyre inkább elharapózik és aminek a zászlóvivője kétségtelenül a Fidesz-KDNP. Olyan természetességgel buziznak, zsidóznak, cigányoznak, mocskos bevándorlóznak, hogy az valami egészen penetráns. Észre sem veszik. Úgy érzik, ez a normális, ezt várja el tőlük az istenadta "nép". 

Mondom, kikből áll a "nép": férfiakból, nőkből, idősekből, középkorúakból, fiatalokból, melegekből, heteroszexuálisokból, aszexuálisokból, cigányokból, magyarokból, tótokból, palócokból, zsidókból, svábokból, kunokból, görögökből és ki tudja kikből. Így együtt vagyunk magyarok. Mindenki. 

Innen kellene kiindulni a politikusoknak is, ameddig végleg nem csinálnak hülyét magukból. Igazából ezen már kár is fáradozniuk. De a gyűlölet szítása helyett el kellene kezdeni dolgozni. Vagy el kellene húzni a politikából és paradicsomot termeszteni. Példának okáért. Akkor legalább valami értelmes és hasznos dolgot tennének, szemben a mostani működésükkel. 

Ugyanis a normális (igen, ez sajnos követelmény), egészséges gondolkodású átlag polgárt egyáltalán nem az érdekli, hogy a másik polgár meleg, vagy sem, milyen színű a bőre, honnan jöttek az ősei. Hanem az érdekli, hogy milyen ember, milyen szakember, milyen barát, milyen kolléga. A többi csak egy nagy, nemzeti(nek hazudott) baromság. 

Ha a politikusokban túltengő férfiasság és "fajtisztaság" miatt tart ott ez az ország és ez a társadalom ahol, akkor a magam részéről javasolnám a következő választásokon egy zsidó-cigány származású meleg női miniszterelnök megválasztását. Akkor talán nem melegnek lenni lesz bűn, hanem lopni. Nem a cigány ember lesz az ellenség, hanem az, aki visszaél a hatalmával. Nem zsidónak lenni lesz szégyen, hanem korruptnak lenni. Nem a más színű, kultúrájú emberek lesznek a társadalomban idegenek, hanem a hazugok. Talán. Onnan már el lehetne indulni és felépíteni valamit a mostani romok helyén.

(Az eredeti írás itt olvasható.)

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr407509574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása