A Fidesz a tartózkodásokra hivatkozva nem fogadja el az EP-szavazás eredményét margójára. (Az EP kétharmaddal szavazta meg a Sargentini-jelentést. Szájer József fideszes EP-képviselő és Szijjártó Péter is azt mondta, a kormány érvénytelennek minősíti a szavazást.)

A tartózkodás nem "gyönge nem", ahogy ezt a kontár képviselők mondják időnként. Egyébként is: mitől lenne "gyönge", ha épp úgy "nemnek" számítana, mint a "nem" szavazat? Mi lenne akkor a tartózkodás jogi relevanciája?

A tartózkodás a képviseleti demokrácia alapvető jogintézménye: azt a szándékot fejezi ki, hogy a képviselő részt akar venni a döntésben, de az ambivalens szempontokat összevetve egyik álláspont mellett sem tudja magát elkötelezni — vagy csak egyszerűen nem ért hozzá.

Ha nem tartaná fontosnak, nem szavazna (ezért szokták az érvényesség feltételévé tenni a döntésben résztvevők számát). Ha lenne álláspontja, annak megfelelően mondana igent vagy nemet. A tartózkodáshoz kimondottan kell, hogy a képviselő fontosnak tartsa a kérdést, és ezért ne horgászni vagy kocsmázni menjen, hanem szavazni.

Alulfejlett demokráciákban nem alakult ki annak tudata, hogy a képviselő a döntéseit mérlegelheti, és ennek kifejezésére jogintézmények szolgálnak. Tudatlan képviselők persze vannak a fejlett demokráciákban is. A képviselő definíciószerűen mindenben laikus; nem ért semmihez. Éppen ezért döntéseit háttérintézmények és nem családtag szakértők segítik. Ha valamilyen jogi természetű kérdésben járatlan, megkérdezheti a parlament egyebek közt ezért létező jogi osztályától, mi is a jog helyes értelmezése. Az (egyebek közt ezért létező) jogi osztály megmondja neki, ő pedig ebből megtudja.

Egészen hihetetlen suttyóság-taplóság kell ahhoz, hogy valaki ezek után ne fogadja el a jogi osztály — és mindenki más — álláspontját (azzal az egyetlen indokkal, hogy az neki nem kedvez, de ez már tényleg csak a szarhegy csúcsa).

Különösen kellemetlen szaga van ennek olyankor, amikor ezt jogvégzett emberek teszik. Jogi egyetemeken egyszerűen nincs olyan szak, amelyen államjogot ne oktatnának, és itt ún. alapvető ismeretekről van szó.

Fügedi Ubul

***

Szijjártó többször elmondta azt is, a döntés csalással született, miután a tartózkodó sza- vazatokat nem számolták bele. Ha azt a nemek közé számítják, már nincs meg a kéthar- mad, úgy az igenek aránya csak 64 százalék lett volna. Bár Szijjártó csalásról beszél, ez a szavazás normál módja. Mint korábban megírtuk, csak rendkívüli esetben térnek el a fő szabálytól, a jogászok hétfőn arra jutottak, ez nem számít különleges helyzetnek. (HVG)

Múlt hét pénteken Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy jövőre mindenképp megnyílik a jó három éve 7,5 milliárdos beruházással elkészült – és a múzeum koncepciója körül kialakult viták* miatt azóta is üresen álló – Sorsok Háza.

Fotó: Népszava / Tóth Gergő

Schmidt Mária régi álma így valóra válik, s korunk csodarabbijával, Köves Slomóval és az általa vezetett Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséggel (EMIH) együttműködve a magyarországi holokauszt 75. évfordulójára kialakíthatja, majd átadhatja az általa elkép- zelt emlékhelyet. (Az emlékhely tulajdonosa és üzemeltetője az EMIH lesz, a működési költséget a kormány állja. A kormány ezzel megkerülte a vele szemben kritikus álláspontot felvállaló Mazsihiszt, és a jóval lojálisabb partnernek tekintett EMIH-et hozta helyzetbe.)

Schmidt Máriát, a Terror Háza Múzeum főigazgatóját régóta komoly bírálatok érik – többek között – történészek és zsidó szervezetek részéről. Kritikusai szerint a főigazgató igyekszik úgy tenni, mintha a magyarországi zsidók diszkriminálása és üldözése nem a Horthy-rendszerben gyökerezne, hanem 1944-ben, a német megszállás után kezdődött volna, és felelősei kizárólag a nácik és magyar kiszolgálói lettek volna. Ezzel szemben például zsidótörvényeket már 1938-tól hoztak, 1941-ben pedig már deportálták a hontalannak minősített zsidókat. (via Népszava)

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szerint a Köves Slomó vezette Egységes Magyar Izraelita Hitközségnek (EMIH) bevonása „legkevésbé sem garantálja, hogy a Sorsok Háza hitelesen, őszintén és felelősen szóljon” a magyarországi holokausztról. (via 444.hu)

Minderről itt a HVG-n olvasható egy igen jó és részletes írás. Mi meg csak remélhetjük, hogy Köves Slomó nem Szakály Sándort kéri fel a Sorsok Háza szakmai igazgatójának.

P.s.: Üzent a MAZSIHISZ a kormánynak: nem ezt ígérték! Az EMIH bevonása nem garantálja, hogy a Sorsok Háza hitelesen, őszintén és felelősen szóljon zsidó honfitársaink százezreinek jogfosztásáról és kiirtásáról.

*Lázár János, korábbi miniszterelnökséget vezető miniszter még 2015-ben állíttatta le a beruházást, a Mazsihisz tiltakozására. A zsidó szervezet a koncepcióban azt kifogásolta, hogy nem derül ki belőle semmi. Lázár akkor úgy fogalmazott: a Sorsok Háza akkor fog megvalósulni, amikor annak tartalmával a magyarországi zsidó közösségek egyetértenek.

Valamikor réges-régen, bő három éve az akkori Budapest100 apropóján került szóba itt a blogon a Víg utca 24. szám alatti, 1914/15-ben Fogl Emil megrendelésére épült és Freund Dezső tervezte (?) lakóház. Most pár napja az Index / Urbanistán jelent meg egy írás a szomszédos, 22. szám alatti, négyemeletes bauhaus bérházról Art decós bérgarázs a Víg utcában címmel. Akit érdekelnek a kerület házai – azoknak feltétlenül ajánlom olvasásra.

Déry Attila építészettörténész a kerület épületeiről írt monográfiája szerint a ház 1929-31 között épült a már fentebb is említett Feldmann D. Dezső megrendelésére. A terveket Hofstatter Béla – a korszak egyik legjelentősebb bérháztervezője – készítette el, és azokat a fővárosi magánépítési albizottsága 1929. évi január hó 14-én tartott ülésén el is fogadta, majd 1930. augusztus 13-án az építési engedélyt is megkapták. A kivitelező Wellisch Tibor építési vállalkozó cége volt.

Az eredetileg a telken álló földszintes lakóházat (akkori cím: Józsefváros, Víg utca 17/1177) 1867-ban akkori tulajdonos, Bäyer (Bayer) Sámuel lakatosmester Schusbeck Pállal előbb egy fénymázkészítő-műhelyt – jelentsen ez bármit – építtetett a házhoz, majd egy évvel később Wieser Ferenc építőmesterrel tovább kibővíttette azt – és egy lakatosműhelyt is építtetett a házhoz.

Amit még tudni: 1898-ban már Gosch testvérek tulajdonában volt a 253-2 négyszögöles ingatlan, őket előbb 1922-ben Hlaváts Sámuel és társai, majd 1926-ban Nagy Antal és neje követték a tulajdonosok sorában. Aztán jött Feldmann Dezső, és az itt álló öreg ház lebon- tása után felépíttette a ma is itt álló, „Garage” feliratú, négyemeletes bérházát.

LaMa

Az előző poszt és az Ágyi poloskára panaszkodnak a Heim Pál Gyermekkórházban margójára (Vidám történetek a régi, jó kis átkosból sorozat)

Életem első interjúját az irkutszki megyei lapnak adtam 1975-ben, amikor arrafelé voltam nyári gyakorlaton (a Bajkáltól mintegy 150 km-rel északkeletre egy Szljugyánka nevű helyen, amely nem azonos a Bajkáltól délre a térképeken is látható Szljugyánkával). A tudósító megtudta, hogy külföldi diák érkezett a megyébe, elrepült hát a menetrendszerű An-2-sel Mamába, a járás székhelyére, és onnan már csak 45 km-t kellett motorcsónakáz- nia, hogy beszélhessen velem.

Mi tagadás, nem voltam izgalmas interjúalany. Minden tetszett, mindennel meg voltam elégedve, és csak úgy sugárzott rólam a boldogság, hogy ott lehetek. A munka érdekes, a nagy tudású kollégák felkészültek, mindenki kedves és segítőkész, a táj gyönyörű, életem- ben ilyen jól még nem éreztem magam... pont az, ami az efféle megyei lapokban a kötelező penzum, ezért igazán nem érdemes ennyit utazni.

Sőt, még olyanabb. Mert a dolgokat illett valamennyire árnyalni. (Elvtársak... valljuk be: vannak még hibák!) Nekem azonban minden tetszett. A derék sajtómunkás végső kétség- beesésében közvetlenül rákérdezett:
— És nincs semmi, amivel elégedetlen?
— Hát a poloskák... azok zavarnak.
— Öööö... poloskák? Nem csótányokat akart mondani? Lehet, hogy csak rosszul fejezte ki magát oroszul?
— Nem, a poloskákról beszélek. A szálláshelyemen első éjszaka arra ébredtem, hogy nagyon fájok. Felkapcsoltam a villanyt, és tömegesen inaltak szét a padlódeszkák réseibe. Magamon meg fogtam tizenhárom ilyen vérszívót, ez egy elég szerencsétlen szám. Azóta csak úgy tudok aludni, hogy a lábujjamtól a nyakamig szorosan felöltözöm, a takaró tete- jén fekszem, és egész éjjel égetem a villanyt.

Nagyon kelletlen arcot vágott, gyorsan elbúcsúzott, és elszelelt. Az interjú nem jelent meg. Mert a poloskás ház már negyven éve is szégyen volt.

Kelet-Szibériában, az isten háta mögött.

Fügedi Ubul

***

A budapesti szegényeket a poloska is húzza. A Corvin negyed szomszédságában vörösen izzik az ágyi poloska fertőzöttségi térkép. De ezt is érdemes újra elolvasni, 2015-ben jelent meg a Narancson: Zűrzavar a romok alatt.

Kőbánya polgármestere elismerte, hogy drogválság van a kerületben - írja a 444.hu. De hát a drogválság – amelyet íme, képtelen hatósági eszközökkel megoldani a kőbányai önkormányzat – kétségtelenül csak egy súlyos élet- és lakhatási helyzetnek a legszörnyűbb és leglátványosabb megnyilvánulása, amely minden önkormányzati kezelésben lévő bérhá- zat fenyeget, függetlenül attól, hogy Kőbányán van-e, vagy Józsefvárosban.

A kérdésem csak annyi lenne, hogy vajon elgondolkozott-e valaha egy szemernyit is azon mindkét kerület vezetése, hogy véletlen-e, hogy mindkét kerületben, az önkormányzati lakások azok, amelyek a totális élet- és lakhatási katasztrófa jegyeit mutatják, s a "Hős utcai szindróma," ma egyre inkább ilyen, sőt, még súlyosabb krízissel fenyegeti Kelet-Józsefváros válságkörzeteit is. S a valóságos helyzetet harsány NER-propagandával és folytonos győzelmi jelentésekkel elfödni akaró önkormányzat változatlanul nem hajlandó szóbaállni szerződéses lakóival, s közben az amúgy is drog- és más, mindenféle nyavalyá- val fertőzött házaink nagy részében, a Hős utcaihoz hasonló állapotok uralkodnak.

Ezért ezúton is tájékoztatok minden érdekelt s nemcsak házbeli lakót, hogy – elsősorban a volt programindító négy ház lakóinak kérésére – egy részletes levelet juttattunk el ez ügy- ben dr. Sára Botond polgármesterhez, akivel tavaly, már egy rendezési terv kidolgozásá- ban egyeztünk meg, s melynek gyakorlati megvalósítása, sajnálatosan elmaradt. Ezt annál is inkább szükségesnek tartjuk itt elmondani, mert házainkban immár a precedensjogból ismeretes "világos és nyilvánvaló veszély" (Clear and Present Danger) esete forog fenn, s ezt – ha nem volna világos valakinek – úgy kell érteni, hogy élet- és vagyonbiztonságunk került közvetlen és mindennapi veszélybe.

Egy ilyen támadásról számolt be nekem a minap két "szövetséges" ház lakója is, s ennek másnapján, engem is megtámadtak a saját lakásomban. Ezért innen is tájékoztatok min- den érdekeltet, hogy immár tizedik napja nem érkezett semmiféle válasz a levelünkre a tulajdonos-bérbeadó önkormányzattól, ahogy a Bérlővédelmi Programnak nevezett, tel- jesen elvetélt, 2016-os önkormányzati kezdeményezés során akkor jelzett problémáinkra sem. És eddig csak az évek óta elhagyatott, senki által karban nem tartott bérházak amor- tizálódtak le. Most viszont minden jel arra utal, hogy minket, bérlőket is hasonló sorsra szántak.

Budaházy Gusztáv

(A fotók tavaly ősszel készültek, forrás: Kocsis Máté / Facebook)

Nyikita Szergejevics Hruscsov 1971. szeptember 11-én reggel halt meg abban a moszkvai kórházban, ahová infarktusa után szállították. Szeptember 13-án délben már el is temették — de nem a Kreml, hanem a novogyevicsi temető fala mellé. A temetésen főleg rokonai és barátai vettek részt — mintegy 2–300 fő. Az állami és politikai vezetők közül nem ment el senki, ott volt viszont Jevgenyij Jevtusenko, az ismert költő.

Síremléke egy tipikusan modern kompozíció, ami egyáltalán nem triviális, mivel a paraszti mentalitását mindvégig megőrző Hruscsov az ún. "modern művészet" ádáz ellensége volt. Amint ezt (Fizikusok a novogyevicsi temetőben c. írásában) Hargittai István ismerteti, hatalmának csúcsán Hruscsov egyszer ellátogatott egy nagy moszkvai kiállításra, és ott magából kikelve, útszéli módon támadta a modern művészeket és műveiket. Egy bizonyos Erneszt Nyeizvesztnij térplasztikája (?) állítólag annyira felbosszantotta, hogy dühöngve tudakolta, ki is az alkotó.

— Nyeizvesztnij (azaz: Ismeretlen) — válaszolt neki nagy lélekjelenléttel valaki, gondosan elhagyva a művész személy- és apai nevét. Hruscsovot nem érdekelte annyira dolog, hogy utánajárjon (annál ő sokkal lobbanékonyabb természet volt), halála után viszont családja ragaszkodott ahhoz, hogy a síremléket Nyeizvesztnijtől rendeljék meg.

A kompozíció fehér és fekete elemei Hruscsov életművének ellentmondásos voltára utalnak: Sztálin hívéből és egyik legközelibb munkatársából lett a sztálinizmus lebontója és a közélet demokratizálója (rövid időre és kevéssé, de már ebbe is belebukott). A kubai koholmányok visszavonója, a szuezi válság gyakorlati megoldója és az '56-os felkelés le- verője. Bármily hihetetlen is, de a SZU-ban forradalmian újszerű eszmeként ő ismerte fel a közellátás fontosságát — és közben mindvégig maradt az az értelmiség- és haladásellenes, minősíthetetlen tahó, aki az ENSZ plenáris ülésén a cipőjével verte az asztalt, amikor nem tetszett neki valami.

Itt van nektek korunk kis, magyar Hruscsovja, Ungár Péter az ő gondolataival: "Migrációügyben nem szégyen a Fidesszel egyetérteni" (HVG)

Fügedi Ubul

Olvasom, hogy a Kesztyűgyár pályázott a Belügyminisztériumnál és nyert is 10,45 millió forintot. A pályázat témája a bűnmegelőzés, és az Orczy negyed egyik legproblémásabb területét, a Diószegi Sámuel utca 18–28. szám alatti épületegyüttest érinti.

"A projekt elsődleges célja a területen élő 7–16 éves korú gyermekek és fiatalok részére célirányos és problémaközpontú szabadidős, fejlesztő és prevenciós programok biztosí- tása" – írja az önkormányzat oldala. Közösen főznének, kertészkednének, kirándulnának, sportolnának és vetélkednének. Hogy mindezek a bárhol, bármikor elsüthető poénok programok miképpen szüntetik meg – vagy legalább is csökkentik – a Diószegi utca leg- keményebb házaiban a drogozást, drogelosztást, van sejtésem.

Lám, lám, a szintén nem kevés pénzből létrehozott és működtetett, a Diószegi és a Korányi sarkára – éppen a drogelosztóként működő házzal szemben – nagy csinnadratta közepet- te, jó hat éve kipakolt, minden helyi bajt megoldó bádogrendőrség is milyen jól bevált.

Ja, nem.

Csak hogy lássuk, melyek azok a házak, amelyekben a fenti program főzéssel, kertészke- déssel és kirándulással akar bűnmegelőzni:

• 2016 őszén az Orczy-negyedről, pontosabban a Diószegi Sámuel utca legkeményebb házairól írt a Kovacsik Ágnes a Magyar Nemzetben; Élőhalottak Budapest közepén.
• 2017 őszén pedig a Magyar Narancs látogatott el a környékre, Szira Péter írta meg az itt tapasztaltakat, Élet az elfelejtett Diószeghy utcában címmel.

Kézzel fogható szegénység és nyomor, lopások, verekedések, drogelosztók, önkényes lakásfoglalók, szétrohadó önkormányzati lakások – ez tanyázik évtizedek óta a Diószegi utca ezen házaiban a Sárkány és a Kőris utca között.

Tartok tőle, hogy ez a tízmillió is halott, ablakon kidobott pénz lesz.

LaMa

***

A területet ma már hivatalosan Orczy-negyedként tartják nyilván. Sok az önkormányzati tulajdonú lakás, így sok az önkényes lakásfoglalók ellen alkalmazott totális elfalazás is. Az épületek többsége minimum százéves, védettséget egyik sem élvez. A VIII. kerület évtize- dek óta tartó rehabilitációjában eddig eléggé lemaradt ez a terület. (...) Az önkormányzat ígéretet tett rá, hogy megpályáz 2 milliárd forintnyi uniós támogatást. Az összeg 70 %-át szociális, társadalmi, bűnmegelőzési és gazdaságélénkítési programokra lehetne felhasz- nálni, a fennmaradó részt pedig építkezésre. Három pilléren nyugszik majd a pályázat: lakhatás, foglalkoztatás és gazdaságélénkítés, valamint bűnmegelőzés. (via M. Narancs)

Avagy a mókamester kitüntetése. Ugye tetszenek még emlékezni erre a remek humorú pálinkalovagra, hazánk és a fidesz ragyogó intellektusú képviselőjére? Hát hogyne, hisz’ itt a blogon kétszer is nagyot futott a fura viccek jászsági nagymestere, Pócs János. Nos, most újfent alkotott egyet ez a különleges humorú  jóember, méghozzá nem is akármilyet: az államalapítás alkalmából augusztus 20-án kitüntette … saját magát. (Mér, kit tüntetett volna ki, valami idegen gyüttmentett, aki azt se tudja, hogy Jézus is jász vót?! Na ne má!)

Így aztán Jászapátiban – a város korábbi polgármestere és jelenlegi országgyűlési képvi- selője – a helyi katolikus templomban ünnepélyes keretek között nem kisebb elismerést kapott, mint a Jászapáti Városért Díjat. (Megj.: A kitüntetésről két személy döntött, Pócs és a helyi polgármester. A döntés tehát jogszerű és teljesen elfogulatlan volt.)

Amíg ugyanis az ország különféle városaiban rendezett ünnepségeken az államalapításra, Szent Istvánra emlékeztek, addig a fideszes honatya egy díszes ceremónia keretein belül megajándékozta magát egy kitüntetéssel (ilyet utoljára Horthy Miklós tett - a szerk. – via Sztárklikk)

A meglepett és alaposan meghatott Pócs természetesen most is megadta a módját, és szép köszönetet mondott mikor átvette a saját magának adományozott díjat:

… őszinte meghatódással és tisztelettel állok itt Önök előtt. Jól esik, külö- nösen, hogy a nemzet legszebb ünnepén kaphatom ezt meg... Zárásként alkotmányunk első mondatát szeretném idézni: "Isten, áldd meg a magyart”.

Ez annyira szép így. És annyira jellemző is. Hát nem? De.

P.s.: Már jó ideje úgy gondolom – többször le is írtam –. hogy ez már maga a sötét, ret- tenetesen buta pincebogárság, innen már nincs lejjebb. Aztán mindig jól meglepődök, hogy de, mindig van lejjebb. Mint most is.

"… ez nem magyarázható semmiféle veszéllyel, semmiféle keresztény vagy európai erkölccsel; ez maga a gonoszság.” (Jámbor András) 

A déli határnál, mindenfajta jogot, emberséget leszarva figyelmen kívül hagyva, a magyar kormány embereket éheztet, akiknek csak annyi a bűne, hogy más országból származnak, és szeretnének Magyarországon élni. A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) a menekültügyi jogszabályváltozás nyomán nemrég új, „bánásmódot” vezetett be az első fokon elutasított nagykorú menedékkérőkkel szemben: nem adnak nekik enni. A Szent István-féle felelős, befogadó nyitottság szellemében. (Minderről az Index számolt be.)

Karinthy Ferenc: A kerítés

Kirándulni mentünk, iskolás gyerekek, s egy kerítés mögül hatalmas, foltos vizsla mordult-ugatott ránk. Magas, erős drótkerítés volt, teljes biztonságban érezhettük magunkat. Visszaugattunk hát a kutyára, mi is morogtunk, rúgtuk a kerítést. A vizsla ínyét mutatva vicsorgott, őrjöngött, nyála csurgott, rémítő csaholással neki-nekiug- rott a hálónak, szaladt mellettünk vérben forgó szemmel, amerre nevetve elvonul- tunk.

Aztán egyszerre véget ért a kerítés, semerre sem folytatódott. Azóta nem uszítok senkit. Minden kerítés véget ér egyszer.

... és ahogy a kerítés megszűnik – tapasztalatból mondom ezt – a kutyák megszűnnek vicsorogni, és behúzott farokkal s lesunyt fülekkel kotródnak a vackukra. És még szerencséjük van, ha nem ütik agyon őket. (via BG)

Szép Magyarország, édes hazánk! – énekelik az István, a királyban. Aha. Szép. Meg ember- séges. Mert ez egy ilyen csodás, keresztény ország. Éljen augusztus húsz, az új kenyér, az államalapítás, az Alkotmány és a kerítés ünnepe!

Kellemes tűzijátékot mindenkinek!

Camara-Bereczki (CBFM), Magdolna-negyed

P.s.: A kormány szerint Szent István csak viccelt, amikor az idegenek befogadásáról beszélt, nehogy már bárki is komolyan vegye!

UPDATE 2018. augusztus. 20. 23:11: Iványi Gábort nem engedték be ételt vinni az éheztetett menekülteknek. Engedélyt kértek tőle, ennek hiányában nem engedték be ételt osztani. Végül Szabadkán, egy szerbiai szervezetnek adták a segélycsomagokat. (HVG)

***

István király fiához, Imre herceghez intézett intelmét, a vendégek befogadásáról és gyámolításáról: "A vendégek s a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén. … Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak. Ha pedig le akarnád rombolni, amit építettem, vagy szét szórni, amit összegyűjtöttem, kétségkívül igen nagy kárt szenvedne országod. Hogy ez ne legyen, naponta nagyobbítsd országodat, hogy koronádat az emberek nagyságosnak tartsák." (Szent István király intelmei Imre herceghez - részlet)

Pesterzsébet Önkormányzata csatlakozott a Kunyhóból Lakásba! Programhoz
(via Utcáról Lakásba Egyesület) margójára. Vagy ürügyén.  

Valójában sose értettem meg igazán azt, hogy a VIII. kerület önkormányzata – ma már szinte egyedülállóan – vajon mért zárkózik el a gondjaira bízott bérházaknak a Magdolna Programban is előírt jogviszony-rendezésétől, amihez pedig még külső szakembert is szerződtetett anno, s a tervezetet még egy képviselő-testületi határozattal is elfogadtatta.

Az ugyanis egy pillanatig se lehet kérdéses, hogy egy olyan projekthez, mint amilyet az ULE szervez, ez a jogi-szociális program nem spórolható meg, s persze, még azokhoz a programelemekhez is elengedhetetlen egy bizonyos fokú önkormányzati együttműködés, amelyek nem az ök-i bérházak lakásait érintik.

Sokszor leírtuk már itt is, hogy Józsefváros önkormányzatával már több elvi egyezség, sőt, szerződéses megállapodások is köttettek a Négyház Egyesülettel e mára akuttá vált, sok ezer józsefvárosi ember életét ellehetetlenítő probléma megoldására, aztán – mit se tö- rődve holmi megállapodásokkal és persze, az adott szóval se – ezek a tervezetek mind az irattemetőben kötöttek ki.

Pedig a mi projektterveink jóval "szolidabbak" voltak a Város Mindenkié koncepcióinál, s abból a föltétlen legitim elvből indultak ki, hogy legalább egy szakszerű lakhatási- és állagfelmérést hozzunk össze, hogy azt a valóságos állapotokat erősen kozmetikázó képet, amit Józsefváros Önkormányzata – egyedül az összes többi között – a birtokában lévő nemzeti tulajdonról kiállít, végre a maga igaz valójában lássuk. És akkor még mindig hátravan az évtizedek óta – igen, nemcsak a Fidesz-rezsim óta – tanács-rendszerbeli zárványként működő, korrupcionális elemekkel átszőtt vagyongazdálkodási rendszer megreformálása is.

Az ugyanis már többé-kevésbé minden fővárosi önkormányzatnál megtörtént. És persze, az se vigasztal bennünket, hogy a "demokratikus oldal" képviselői se igen tettek érdemi lépéseket ez ügyben. Vajon meddig kell még erre várni? A teljes lakhatási és épített állag- beli katasztrófa bekövetkeztéig? Hát senki se látja, hogy minek a szélén áll a főváros leg- nagyobb egybefüggő bérlakás-konglomerátuma, amely egyben páratlan épített örökségünk is? Meddig mehet még a "rendcsinálás" mezébe öltöztetett hadviselése a hatalomnak a nemzeti tulajdon és saját polgárai ellen?

Budaházy Gusztáv