Amikor a Sargentini-jelentést értékeljük, tök mindegy, hogy az előterjesztő leszbikus, vegán, biciklista vagy netán nyálkás, kék óriáscsiga és a nyílt társadalom híve-e. Minden, ami a szöveg helyett az előterjesztőt kívánja diszkreditálni, az "argumentum ad hominem" (személyeskedés) nevű érvelési hiba, méghozzá annak "argumentum ad personam" (hiteltelenítés) nevű változata.

Amikor a Sargentini-jelentést értékeljük, tök mindegy, hogy általunk tisztelt és tiszteletre méltónak tartott emberek miért és mit mondtak róla. Ez az érvelési hibák "argumentum ad verecundiam" (tekintélyre hivatkozás) nevű típusa, aminek ítéletalkotásunkra semmi- féle szerepe nem lehet — annál inkább azoknak az érveknek, amelyekkel az illetők állás- pontjukat alátámasztották, és amelyek befogadására sokkal nyitottabbak vagyunk, mint másokéira.

Amikor a Sargentini-jelentést értékeljük, tök mindegy, hogy mit mondanak erről mások, és tök mindegy, hogy az illetők hányan vannak. Ez az érvelési hibák "argumentum ad populum" (közvéleményre hivatkozás) nevű típusa, amit magyarul leginkább csorda- szellemnek mondunk.

Amikor a Sargentini-jelentést értékeljük, tök mindegy, hogy mi folyik éjjel-nappal a tévé- ből-rádióból-(még a Bartók rádió hírműsorából is!)-újságból-internetről. Ez az érvelési hibák "argumentum ad nauseam" (sulykolás) nevű típusa, ami azon alapul, hogy minél többször hallunk valamit, annál természetesebbnek tűnik (akármekkora abszurditás is elsőre, illetve valójában).

Amikor a Sargentini-jelentést értékeljük, kizárólag az számít, hogy mi van a szövegben. Ezt vethetjük össze tapasztalatainkkal, és ítélhetjük meg, hogy egyetértünk-e a jelentés egyes pontjaival. Ezt támogatja, ha közben eltűnődünk azon, miért alapoznak egy (ellen) kampányt jól megválogatott módon kizárólag érvelési hibákra...

A jelentés pontjait SZVSZ kiválóan foglalja össze Lendvai Ildikó.

Fügedi Ubul