A mi Józsefvárosunk

Törpék harca [222.]

2022. április 09. - Amijo

Szombat van, az eső is esik, hát nem mondhatnám, hogy hű, de széles jókedvem van. Sőt. Hat nappal vagyunk az o.gy. választás után, gőzerővel zajlik az ellenzéki önfelmentő verseny és az ember csak ámul meg bámul. A választás a Fidesz kiütéses, kétharmados győzelmét hozta, mire föl az összefogás pártjai számháborúsdit játszanak.

tronok4.jpg

Tegnapelőtt az egyik ellenzéki politikus azt bírta belenyilatkozni a kamerába, hogy ugyan vesztettünk, de van ám siker is, hiszen a DK-é lesz a legnagyobb ellenzéki frakció a parla- mentben. Cuki.

Ma pedig előjött a társelnök úr, aki kifejezte abbéli örömét, hogy – mivel Vajda Zoltán is nyert választókerületében — az MSZP-Párbeszéd frakciószövetség 16 fővel „a legnagyobb ellenzéki parlamenti erőként fogja képviselni a szociáldemokrata, zöld értékeket .” Ez is cuki.

Egyáltalán nem vagyok olyan szép és okos, mint ezek a kiváló ellenzéki politikusok, de ideje lenne felfogni, hogy ez a választás (meg a többi) nem arról szólt (nem arról kellett volna szólnia), hogy kié lesz a legnagyobb frakció az ellenzéki egyharmadban, hanem arról, hogy le kell (kellett volna) győzni a Fideszt — vagy legalább is megszorongatni valamennyire, hogy visszavegyenek a nagy arcukból.

Mert az, hogy a „futottak még” versenyét ki nyerte, a pártvezetőkön kívül nem érdekel senkit.

P.s.: De hogy legyen valami jó hír is… Itt a kerületben most már biztos, hogy győzött Jámbor András. „Felveszem a mandátumot, de értelmetlen parlamenti vitákban nem fogok részt venni. Az igen magas fizetésem egyharmadát országos és helyi civileknek fogom adni” – írta tegnapi Facebook-bejegyzésében.

*

A szavazatok 99,99 százalékos feldolgozottságánál ma még változtak a választási eredmények. A nap folyamán kiderült, hogy a külföldi és átjelentkezett szavazók voksainak megszámolásával eggyel több listás mandátumhoz jutott az ellenzék, ill. hogy Budapest 13. sz. egyéni választókerületében ezekkel a szavazatokkal az ellenzéki Vajda Zoltán győzött. Estére kiderült az is, hogy végül a Fidesznek jutott még egy listás mandátum a Mi Hazánk kárára. Ezzel a Fidesznek végül 135 képviselője, az ellenzéknek 57, a Mi Hazánknak pedig 6 képviselője ülhet be a parlamentbe. (via Magyar Narancs)

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr3817801875

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása