A mi Józsefvárosunk

Az önfelmentőverseny élmezőnye [221.]

Pedig ti barmoltátok el, de nagyon.

2022. április 06. - Amijo

Minden idők legnagyobb választási veresége után a minden várakozást alulmúló pártok vezetői (Donáth Anna kivételével, mély tiszteletem) egymást túllicitálva magyarázzák, hogy a szörnyű bukás nem az ő bukásuk. Hogy az "eredményről" mindenki tehet, csak ők nem. Ahogy ezt Zorán énekli: "Meg is mondják mind a bátrak, Hogy elhibázták, főleg én".

jakab-peter.jpg

Számomra a verseny pillanatnyi első helyezettje Jakab Péter, akinek nemcsak a közösen bűnbakká tett MZP-re sikerült kígyót-békát kiabálnia, de nagy ügyesen a négy évvel ezelőtt lemondott Vona Gáborra is. Arról, hogy például ő egymaga fúrta meg Iványi Gábor köztársasági elnökjelöltségét, valahogy szót sem ejtett — erre alighanem még büszke is, elvégre ő mindent jól csinált. Mint ahogy pártelnök társai is, ezért az össze- fogást folytatni kívánja.

MZP hibáztatásában persze egyetért az összes pártelnök (Donáth Anna kivételével, mély tiszteletem). Rajta jól el lehet verni a port. Akár még határozatot is hozhatnak erről, el- végre a pártelnökök gyülekezetében neki nincs szava. A hibáztatásnak látszólagos oka is van — a közvéleménykutatók szerint az Összefogás népszerűsége MZP listavezetővé vá- lasztása után kezdett el hanyatlani. Elfajzottabb pártvezetők már egyenesen választóikat hibáztatják, amiért őt választották Dobrev K. helyett. (A partvonalból bekiabáló Békesi L. bármilyen tény, bármi hivatkozás nélkül, tisztán karizmájára hagyatkozva egy kedves kis összeesküvéselmélettel azt állítja, hogy MZP-t az előválasztás második fordulójában a fideszes trollok szavazták győzelembe.)

Nos, kedves önfelmentők, ezek baromságok. Akárkit állítunk egy ennyire heterogén koalíció élére, az mindenképpen megosztja a mezőnyt. Mindenképpen lesznek, akik azt mondják, hogy hát ezt (vele) azért mégsem, és elfordulnak az összefogástól. Ha Krisztus urunk maga szállt volna a földre, hogy eme szivárványkoalíció arca legye, hát egycsapás- ra maga (és az összefogás) ellen hergelte volna egyrészt az összes ateistát, másrészt valamennyi egyházának minden képviselőjét.

Tessék jobb indokot találni.
Az első tippem az lenne, hogy ti barmoltátok el, de nagyon.

Fügedi Ubul

P.s.: Nagyon sokan írnak le fontos mondatokat, kijönne belőlük egy kötet. Itt is van néhány: Róna Dániel: A populizmus hiánya. De senki nem fogja figyelembe venni őket.

*

Megj.: A 2018-as választáshoz képest eltűnt majdnem 900 ezer ellenzéki szavazó. 300 ezren feltehetően a Ti Hazátokhoz mentek, a többiek egyéb pártokhoz, vagy isten tudja hova. Az összefogás pártjainak most értékelniük kell(ene) a választás eredményét és le kell(ene) vonniuk a tanulságokat. De nem. Ehelyett beindult az önfelmentőverseny. Újabb négy évünk ment a spénbe.

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr4317799123

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása