A mi Józsefvárosunk

Baross utcai fák I. [25.]

2020. augusztus 04. - Amijo

Van a Baross utca legvégén egy kis fasor az Orczy tér és a Lujza utca között húzódó szervizút mentén. Nagyjából olyan 20 éve ültette a FŐKERT, de elég sok fát az idők folyamán pótolni kellett. Mindenesetre a fasor ott van, létezik, illetve lehet, hogy csak létezett, mert most közmű-munkák miatt ki akarják vágni a fákat. Mindet.

barosss_fak2.jpg

A még létező fasor mellett közvetlenül árkot ásnak, új gázvezetéket fektetnek. A fák meg – állítólag – szabálytalanul lettek ültetve, a régi gázvezeték fölött állnak. Tehát húsz év ide, húsz év oda, a fáknak menniük kell; kivágják az összeset, ennyi volt nekik is meg az itt lakóknak is. (Megj.: Csak kérdezném, hogy a gázcsöveket nem lehet görbíteni, hogy elkerüljék a fákat?)

Minderről sokkal részletesebben (és sokkal szakszerűbben) írnak a C8 - Civilek Józsefvárosért fb-oldalán, a képek is onnan vannak…

barosss_fak1.jpg

A főváros által az elmúlt húsz év alatt talán szabálytalanul ültetett fák mellé a főváros szabálytalanul építtet vezetéket, hogy aztán a szabálytalanságra és veszélyre hivatkozva, kivágjanak egy fasort. Helyette felelősségvállalást, nyilvánosságot, és azzal a rossz szokással való szakítást javaslunk, hogy amiről a kerületünkben a főváros dönt, azzal a kerületi önkormányzat nem foglalkozik. Keressük meg együtt, mi van az engedélyben, kik hoztak döntést, és mik a szándékaik!

Tegnap este újra végignéztük a terepet, hogy megértsük, egyáltalán mi történik az Orczy tér és a Kálvária tér közötti szervizút mellett. A következőre jutottunk:

  • A csőfektető cég szerint a meglévő kb. húsz éves fasor szabálytalanul áll a régi gázvezetéken, a közmű védőtávolsága miatt nem is lett volna szabad odatelepíteni semmit. Mégis ez történt húsz éven át a Főkert részéről, utoljára 1-2 éve ültettek 7 db csemetét, a Tízezer új fát Budapestre!
  • A csőfektetés feltehetően kapcsolódhatott volna a tervezett Orczy téri felújításhoz, mivel egyben felszámolták volna a mai parkolónál lévő, régi villamossíneket is, de jött a koronavírus, és ugrott az Orczy téri projekt. Így esetleg még nőhetett is annak költsége, hogy a parkoló alá fektessék az új gázcsövet.
  • A zseniális megoldás az lett, hogy a csöveket a zöldsávba rakják, közel a fákhoz, az előírt védőtávolságot nem tartva, mert így olcsóbb a kivitelezés. Bár szabálytalan, de ha a hatóságok nem figyelnek, akkor vonzza a beruházókat.
  • De semmi gond, a fasor úgyis szabálytalanul áll a régi vezetéken, az új vezeték mellett is szabálytalanul fog állni. Nem a vezetéket teszik odébb, hanem a fasornak kell mennie.

Ezt a sunyi építtetői és hivatalnoki logikát persze senki nem kommunikálja. A lakosságot nem tájékoztatták, csak a kivitelező cég tudja, hogy ki lesz vágva a fasor, rajta vannak már a jelölések. Nem tudjuk, hogy kivágási engedélyt adtak-e a fővárosnál, most próbáljuk kideríteni. Ma viszont már össze is hegesztették az új vezetéket az árok mellett, és napról napra közelebb kerülünk ahhoz, hogy az új közmű prioritása miatt a fasornak mennie kell a védőtávolság hiánya miatt. Ha a fákat veszélyesnek tartják a közműre, még előzetes engedély sem kell, csak utólag bejelenteni a hivatalban.

(A teljes írás itt olvasható)

Értem én, hogy a halaszthatatlan a közműfektetés, azok a fák meg csak útban vannak. A nem használt villamossíneket meg mégse szedhetik fel, hogy nézne már az ki! Végül is, ha jobban belegondolok, nekünk, akik itt lakunk és élünk a környéken, mi a sz@r közünk van ahhoz, hogy akárkik akármilyen indokkal miért irtják a fákat?!

LaMa

***

Az egyetlen, eddig ismert terv (amely alapján az előző önkormányzat bizottsága az utolsó ülésén tulajdonosi hozzájárulást adott a kerületi részekre) csak egy elnagyolt vázlat volt, ITT. Nagyon furcsa, hogy a Fővárosi Kertészeti Vállalatnál a Demszky-ciklusokban és a Tarlós-ciklusban évtizedekig nem vették észre, hogy vezeték fölé ültetnek.

Viszont hallottam már olyat, hogy az egyik közművállalat nem ad a másiknak megfelelő közműtérképet, hanem csak akkor húzza elő a kalapból, ha ő akar valamit. de még azt sem tudjuk, milyen térképe van a NKM Földgázhálózati Kft.-nek, egyelőre nem válaszol nekünk. Bizony, nehezebb így megoldást találni, és aki megtartja magának az informá- ciót, az könnyebben vissza is élhet vele. (via Bódis Lajos)

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr3416104536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása