"Egy ember halála tragédia. Egymillió ember halála statisztika." (Sztálin)

Ez nagyjából az ötödik ilyen személyes beszámoló, amit olvasok. Azért csak az ötödik, mert a többségüket sikerül átlapoznom. Rosszul viselem a tehetetlenséget, ezért aztán hárítok és kerülök. De jönnek elém folyton, egyik a másik után. Mert nem egyedi esetek, és (némi rosszízű szójátékkal) nincs bennük semmi különös.

Ez az általános. Mindenfelé ez van.

Édesapám agydaganattal halt meg. Különösen tragikus ezt végignézni egy olyan, lángolóan tiszta elménél, aki annyira azért mindvégig tudatánál van, hogy felismerje, mi történik vele. Emlékszem a tünetekre. Ma is előttem van, ahogy ül a sajtótájékoz- tatón, akarom mondani az előszobapadon, és űzött tekintettel motyogja maga elé:

— Baj van. Nagy baj van... — pár hónap után már csak ennyire volt képes.

Ilyen az, amikor a fej beteg. Egy kóros daganat elterpeszkedik benne, és felzabál mindent, ami érték volt.

Fügedi Ubul

***

Orbán a kórházi ágyak felszabadításáról: Egy nagy katonai jellegű akció kellős közepén vagyunk, ami okoz kényelmetlenséget. Aha. Kényelmetlenséget. Azt. Kíváncsi vagyok, ha a hazaküldött betegek közül többen meghalnak, mint a koronavírussal fertőzöttek közül, mit mondanak majd. Nyilván semmit. Nyilván semmi olyat, ami a Fideszre szavazókat eltántorítaná attól, hogy 2022-ben ismét a Fideszre szavazzanak. (via Marosán Bence)