Mint nyolckerbeli bérházlakó, némi nosztalgiával nézem ezt a múlt század elejei pesti, bérházudvari képet. S nem, nem azon csodálkozom, hogy – a háborús golyónyomokat kivéve – legtöbb nyolckerbeli bérház ma is így néz ki, ám mégse csak a lakók öltözéke és a verkli az, amiben ez a kép különbözik egy száz évvel ezután készülttől.
(A képet Keszei Katalin Magdolna oldaláról oroztam el.)
Ma ugyanis nemhogy a "szomszédolás" és a közös, udvari mulatság kezd kimenni a divat- ból, hanem még az egy házban lakók közötti köszönőviszony is, s igencsak nagyot tévedne az, aki ezt a "régiek mások voltak" hamis romantikájával próbálná magyarázni.
S épp ez az, aminek bonyolult vonatkozásrendszerét – s nemcsak a "politikait" – szívós munkával föl kéne tárni. Mert minden olyan "szakmai" törekvés, mely nem a különböző érdekeltségű társadalmi rétegek összebékítésére törekszik, hanem az egymás elleni kijátszására, annak folyton ellentmondásos és érthetetlen lesz az "emberek jóra való restsége," ami valójában nem más, mint ösztönös irtózás attól, hogy laboratóriumi fehéregerek legyenek egy bizonytalan indíttatású és céljaiban is homályos kísérletben.
Budaházy Gusztáv
***
Szembe kell nézni a keserű valósággal, hogy maga a mostani hatalom az, amelyik minden- től inkább irtózik, mint attól, hogy a lakosság a maga természetes érdekei mentén próbálja föllelni a boldogulás útját, s épp a testi-lelki kiszolgáltatottság az, ami felé – dúsan díjazott vazallusai segítségével is – taszítani akarja a jónépet.