A mi Józsefvárosunk

838. Patkányirtók (3)

2019. január 19. - Amijo

Ígéretekben gazdag új év. Ez is.  

Tisztelt Polgármester Úr! Az alábbiakban közzéteszem a 2018. december 19-én részemre megküldött levelét, melyben arról biztosít, hogy a házunkban kialakult súlyos közegész- ségügyi (Ön szerint "köztisztasági") helyzetről tájékoztatta az ebben illetékeseket, akik ennek elhárításáról gondoskodni fognak. Azóta épp egy hónap telt el, s az Ön levelében megjelölt hivatal – az Ön ígérete ellenére – nem vette föl velem a kapcsolatot, s azok az állapotok, melyek a szabálytalanul elvégzett patkányirtás után keletkeztek a házban, továbbra is fennállnak.

patkanyirtas2b.jpg

Emlékeztetőül újból leírnám, hogy a hónapokig halogatott patkányirtást a vagyonkezelő nem végeztette el szakszerűen, s ahelyett, hogy a fertőzött helyiségekbe elhelyeztette volna a méregdobozokat, azokat az udvaron hagyta szanaszét. Mint ezt akkor is megírtam, a méregdobozokban lévő anyag a csapadék vagy más vízhozzáférés révén kioldódhat, s így, emberre, állatra egyaránt, komoly veszélyt jelenthet.

Ezt a problémát már csak azért is a nagy nyilvánosság elé vagyunk kénytelenek tárni, mert – a vagyonkezelő állítása ellenére – már a tavalyi rágcsálóirtással is komoly gondjaink me- rültek fel, s e tekintetben, ugyanilyen panaszok érkeztek hozzám a környező önkormány- zati házakból is.

Az a tény ugyanis, hogy a totálisan rendezetlen bérleményi jogviszonyok közepette – mely- ről a vagyonkezelő következetesen nem akar számot adni – valóban képtelenség nemhogy egy szakszerű rágcsálóirtást elvégezni, de hogy ezek az állapotok egy totális közegészség- ügyi katasztrófahelyzet kialakulásához vezethetnek, nos, azt Ön is tudja.

Budaházy Gusztáv, 
önkormányzati bérlő

Ui.: Nem hallgathatom el, hogy a "közegészségügyi katasztrófahelyzet" valójában nem "kialakulófélben van," hanem – büntetőjogi felelősségem tudatában állítom ezt – már itt van a nyakunkon, mint rettentő valóság. És nemcsak a rágcsálók és rovarkártevők (polos- kák, csótányok stb) tekintetében, hanem – épp a kaotikus lakhatási állapotok miatt – a TBC-től a bárányhimlőig terjedő járványos kórságok vonatkozásában is, hiszen a kötelező oltások sok évtizedes vívmánya csak az egyik áldozata az áttekinthetetlen élet- és lakhatási állapotoknak.

A drog- és más "közveszéllyel" fenyegető válságtényezőkre – melyek szintén az önkor- mányzati bérházak falai mögött szedik áldozataikat - most nem térnék ki hosszabban. Annyi viszont bizonyos, hogy mindezek felszámolására az eddig Önök által alkalmazott módszerek nem látszanak beválni. Fegyveres rendvédelmi szervekkel ugyanis nem lehet szociális problémákat megoldani, s egy "rendcsinálásra" kivezényelt éjjeli razzia hatása reggelre úgy elszáll, mint kelő nappal az éji köd.

***

Ez meg itt egy cikk a Mércéről, érdemes elolvasni, szép összefoglaló kerületünk ilyenolyan ügyeiről: Mire jó, ha kiég egy autó? – Leginkább jó apropót jelentett az égő kocsi, hogy újabb finomságokkal bővüljön a közösségi együttélés szabályozása. A nyolcker e területen elkötelezett jogalkotó, a rendelet például bünteti a szökőkútnál fürdést, vagy ha valaki a „lakásának bejárati ajtajánál nem tünteti fel a lakás számot”, de tervezték a 14 év felettiek játszótér-használatának tiltását is, amit végül ebben a formában nem fogadtak el.

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr7214572938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

koszorumagdolna 2019.01.19. 23:59:10

„A javaslat nem arról szól, hogy a kábítószerfogyasztóknak, hajléktalanoknak, vendégmunkásoknak hogyan oldjuk meg a problémáját, hanem arról szól, hogy hogyan védjük meg a józsefvárosiak életét, testi épségét, magántulajdonát,” mondja a rendíthetetlenül rendpárti Sára Botond, a fent idézett Mérce-cikk szerint.

Nos, az önkormányzati bérlakások illegálisan tovább-albérletesített lakásaiban több potenciális és valóságos bűnöző bújik meg, mint amennyit a végrehajthatatlan - mert életszerűtlen - rendeletek által valaha is felelősségre vonatnak; Sára Botond rendeletei pedig oly messze állnak a reális megvalósíthatóságtól, mint pl, a buszmegállókban való, dohányzást tiltó rendeletek, s úgy tükrözik a mai, valóságos helyzetet, mint a hatvanas évekből itt maradt udavari porolók rendtartása, vagy a szénlehordás rendje.

Azzal a lényeges különbséggel persze, hogy az utóbb fölsorolt két rendeletnek s hasonló társaiknak volt értelme a maguk idejében, míg a közelmúlt bolondkormányainak hülyerendeletei nem hogy ép ésszel értelmezhetetlenek, de betar(ta)tásuknak még annyi esélye sincs, mint egy közepes fingnak az enyhe forgószélben.

Mert épp arról van szó, hogy az önkormányzat minden valódi, évek- évtizedek óta bevált, jogi- és hosszan érlelt szokásrendszerek által kialakított szervezeti és működési szabályzatot mellőz, melyek úgy min. 150 év óta, a modern városi bérlakásrendszer alapvető követelményeiként alakultak ki és szilárdultak meg.

S egy olyan bérlakás-rendszerben, amelyet át- meg átsző a virtigli törvénytelenség, s lakóit tekintve pedig egyetlen "rendező elvet" tart irányadónak a kormányzat: hogy ugyanis felhasználható-e az a további törvénytelenségek "legitimálása" szempontjából, avagy sem; nos, ott efféle "életvitelszerű járműlakhatás-tilalom" csak a cifra kezdet a komor tébolytörvények felé, melyre mi, idősebbek még elég jól emlékezhetünk...
süti beállítások módosítása